2025. március 3. hétfő

márc. 3
1:21
Ideiglenes özvegyi nyugdíj - Tudta, hogy az özvegyi nyugdíj nemcsak az elhunyt házastársaknak jár? (ProfitLine)
Tudtad, hogy az özvegyi nyugdíj nemcsak az elhunyt házastársaknak jár, hanem bizonyos esetekben az elvált vagy külön élő partnereknek is? Az ideiglenes özvegyi nyugdíj segít a nehéz időszakban, de csak meghatározott feltételekkel és időtartamban vehető igénybe. Cikkünkben érthetően összefoglaljuk, kik jogosultak rá, milyen összeget kaphatnak, és me
márc. 3
1:21
Egy pillanatra kihagyott a lélegzetünk Demi Moore Oscar-gálán viselt ruhájától, ami maga a meztelen álom (Glamour)
Soha, egyetlen rangosabb szakmai díjjal sem méltatta korábban a filmipar, hiába van képernyőn évtizedek óta. Ám most nagyon úgy tűnik, hogy A szer című horrorfilm meghozta az átütő sikert és elismerést, ami nagyon kijárt már Demi Moore színésznőnek.
márc. 3
1:21
"A londoni csúcs nem menti meg Zelenszkijt" (Magyar Hírlap)
Kemény hangú üzenet Moszkvából.
márc. 3
1:51
Káprázatos ruhák az Oscar vörös szőnyegén: ezek a sztárok voltak a legjobban öltözöttek idén (Femcafe)
Egyik világsztár ragyogóbb volt, mint a másik: csokorba szedtük, kiknek köszönhetjük a 2025-ös Oscar-díjátadó legpompásabb szereléseit.
márc. 3
1:51
Az EU egy új világrend küszöbén áll (Magyar Hírlap)
José Manuel Albares szerint "cselekednünk kell, hogy garantáljuk a biztonságunkat".
márc. 3
1:57
Selena Gomez túlszárnyalta a sztárokat az Oscaron: azt hívják álomruhának, amit a színésznő viselt (Femcafe)
A legjobban öltözött és legszebb hírességnek járó képzeletbeli Oscar szobrocskát mi mindenképpen az Emilia Pérez sztárjának ítéljük.
márc. 3
1:57
Zoë Saldana áttetsző mellrésszel tarolt az Oscaron: Íme a gála egyik legszebb és legkacérabb ruhája (Glamour)
Ha valaki nagyon megérdemli az Oscar-díjat és ezzel együtt minden szakmai elismerést, akkor az bizony Zoë Saldana. A Emilia Pérez című film legjobb női mellékszereplőjének járó díjra jelölt Saldana alaposan kitett magáért a vörös szőnyegen.
márc. 3
2:21
Melyik a legolcsóbb fűtés ezek közül: gáz, tűzifa, brikett vagy villany? (ProfitLine)
Szakértők elemezték a fűtőanyag-piacot, hogy kiderítsék, melyik fűtési megoldást használó háztartások takaríthatják meg a legtöbb pénzt a fűtési szezon végére. Melyik fűtési módszer a legköltséghatékonyabb?
márc. 3
2:27
Zelenszkij mindent visszaszívna (Magyar Hírlap)
Mégiscsak szeretne megállapodni az ukrán elnök.
márc. 3
2:27
Oscar 2025: Kieran Culkin lenyomta Edward Nortont, a Wickedé a legjobb jelmez, Zoe Saldaña is nyert (Magyar Nemzet)
A színész a legjobb férfi mellékszereplőnek járó aranyszobrocskát vehette át.
márc. 3
2:39
Timothée Chalamet és Kylie Jenner szerelme beragyogta az Oscar-gálát: minden érintésüktől és csókjuktól izzott a levegő (Glamour)
Hiába reméltük, hogy a 2025-ös Oscar-gála lesz a nagy pillanat és egyben a tökéletes helyszín, melynek vörös szőnyegén párként debütál majd Timothée Chalamet és Kylie Jenner, úgy tűnik, továbbra is folytatják elegáns hagyományukat: Chalamet a kamerák előtt ragyog, Jenner pedig, nem ellopva a show-t, valamivel később helyet foglal a színész mellett.
márc. 3
2:51
Lengyelország feltétel nélkül támogatja Ukrajnát (Magyar Hírlap)
A lengyel miniszterelnök már korábban felszólította az Európai Uniót, Ukrajnát és az Egyesült Államokat, dolgozzanak együtt egy igazságos béke érdekében.
márc. 3
2:57
Tündököltek az Oscar-gálán a szerelmes sztárpárok: ők mutattak a legcsodásabban egymás mellett (Femcafe)
A 2025-ös Oscar-díjátadó sem csupán a kitüntetett alkotókról, művészekről, valamint a bámulatos estélyi ruhákról szólt, hanem az elegáns sztárpárokról is, akik csak úgy vonzották magukra a tekinteteket.
márc. 3
3:03
Az Anora vágója, Sean Baker nyerte az Oscart Jancsó Dávid kategóriájában (Telex)
Az Anora nyerte a legjobb vágás kategóriáját, ahol még a magyar vágó is jelölt volt.
márc. 3
3:09
Váratlan csók az Oscaron: Halle Berry sokkolta az embereket, sármos színészt kapott le az 58 éves színésznő a vörös szőnyegen (Femcafe)
Bizony, elcsattant egy valódi, teljesen váratlan csók a 97. Oscar-gála vörös szőnyegén, méghozzá Halle Berrynek köszönhetően, aki egy világhírű színészt csókolt meg mindenki szeme láttára.
márc. 3
3:09
Nem lett meg a magyar Oscar: Jancsó Dávid nem szomorkodott, de ő sem számított a végső győztesre (Magyar Nemzet)
A díjat Sean Baker vehette át az Anora vágásáért.
márc. 3
3:21
Selena Gomez meztelenruhában tündökölt az Oscar-díjátadón, elképesztő átalakuláson ment át a színésznő teste (Glamour)
Selena Gomez számára az idei díjszezon a régi hollywoodi csillogás jegyében telik, és természetesen a 2025-ös Oscar-gála sem volt kivétel. Az Emilia Pérez csodás színésznője egy gazdagon díszített egyedi Ralph Lauren meztelenruhában tündökölt.
márc. 3
3:21
Oscar 2025: Mutatjuk az idei év nyerteseit (BorsOnline)
Rengeteg izgalmat tartogatott az idei gála.
márc. 3
3:21
"Így néz ki Zelenszkij geopolitikai temetése" (Magyar Hírlap)
A Nyugat megpróbál megszabadulni az ukrán elnöktől.
márc. 3
3:27
10 dolog, amit az igazán boldog emberek minden nap megtesznek (Igényesférfi.hu)
A boldogság nem egyetlen nagy pillanaton múlik, hanem apró szokásokon, amelyeket nap mint nap gyakorolunk.
márc. 3
3:45
Mindenki a könnyeivel küszködött Cynthia Erivo és Ariana Grande előadásától – Ez volt az Oscar egyik legmeghatóbb pillanata (Femcafe)
Bámulatos zenei előadással vette kezdetét a 97. alkalommal megrendezett Oscar-gála, méghozzá a Wicked két sztárja, Cynthia Erivo és Ariana Grande jóvoltából.
márc. 3
3:51
Lily-Rose Depp fekete pucérruhát választott élete első Oscar-gálájára, de van valami, ami ennél is különlegesebb a ruhája történetében (Glamour)
Lily-Rose Depp évek óta a vörös szőnyeg bombabiztos szereplője, de gondoltad volna, hogy a 97. Oscar-gála volt élete első Oscarja? És ha már ott volt, tetőtől talpig Chanelben tündökölt.
márc. 3
3:51
Új fejlemény az Észbontók magyar sorozatgyilkos sztárjáról - Saját szeretőjével is végzett Zsólyomi Zsolt Miamiban (BorsOnline)
Zsólyomi Zsolt egyik áldozatáról van szó.
márc. 3
3:51
Durva botrány: feldühödött tüntetők tették tönkre J. D. Vance hétvégéjét (naphire.hu)
Tüntetők fogadták a sípályán J.D. Vance-t, aki kikapcsolódni érkeztek oda.
márc. 3
3:57
VAR-káosz, piros lap, dráma – Kerkez csapata továbbjutott az FA Kupában (Igényesférfi.hu)
Óriási küzdelemben, drámai fordulatok után a Bournemouth tizenegyesekkel jutott tovább a Wolverhampton ellen az FA Kupa nyolcaddöntőjében.
márc. 3
3:57
Meglepő hír Elon Muskról, előkerült a múltjából egy váratlan személy (Promotions)
Senki sem tudta, hogy ő és Elon Musk között mi van pontosan, most érkezett a hír.
márc. 3
3:57
Egyiptom elítéli a humanitárius segélyek leállítását (Magyar Hírlap)
Izrael a lépést éppen ramadán idején lépte meg.
márc. 3
3:57
Fűszervaj zamatos turboláyval és fokhagymával (egy.hu)
A tavasz első vadon termő fűszernövénye már bársonyos pázsitfoltokban mutatkozik az erdőn. A petrezselyemhez hasonló zamatos turbolya jellegzetes ánizsos aromákkal, édes lecsengéssel és emésztést segítő hatásával igazi főnyeremény a konyhában. Akkor is jól járunk vele, ha unjuk már a szendvicsalapokat, és a vajat szeretnénk fűszeresebbé, illatosabb
márc. 3
3:57
Napi horoszkóp 2025 március 3 – Ébredező energiák (Bien)
A tavasz kezdete mindig izgalmas időszak, tele új lehetőségekkel és kihívásokkal. Nézzük meg, mit tartogatnak a csillagok a különböző jegyek számára ezen a napon.
márc. 3
4:15
Mi történik? Élőben pedofiloznak az Oscar-gálán! – Videón van az egész (Blikk)
Javában zajlik a 97. Oscar-gála! Ahogy mindig, a legendás aranyszobrocskák átadását ezúttal is óriási show-ba csomagolják, melynek első számú felelőse nem más, mint a legendás Conan O'Brian. Az ötszörös Emmy-díjas amerikai műsorvezető karrierje során először kapta meg a lehetőséget, hogy az Oscar-gáláját dirigálja, és tett is róla, hogy a dolog eml
márc. 3
4:21
Egy új kutatás szerint kiszámítható a jégkorszakok érkezése (Infostart)
Azt is megállapították, hogy a káros emberi tevékenység nélkül még nagyon sokat kellett volna várni a következőre.
márc. 3
4:21
Újabb meglepetést tartogat az időjárás március első hetére (Nyugati Fény)
Jön a tavasz, de van egy kis bibi.
márc. 3
4:27
A norovírus-fertőzés kialakulása, rizikófaktorai és megelőzése (WebBeteg)
A norovírus-fertőzés egy akut gyomor-bélrendszeri megbetegedés, melyet az azonos nevű vírus okoz. Heves hányással és erős hasmenéssel jár. A panaszok többnyire néhány nap alatt, maradandó károsodás nélkül lecsengenek, azonban kisgyermekekre és idős emberekre nézve veszélyes lehet a vele járó nagymértékű folyadékvesztés miatt.
márc. 3
4:27
A Xiaomi belép a globális autópiacra (Igényesférfi.hu)
A Xiaomi nem lassít – a következő években nemcsak az okostelefon-, hanem az autópiacon is komoly szereplővé válhat.
márc. 3
4:27
Napi horoszkóp - március 3: Kosba lép a Merkúr, vége az álmatag időszaknak, nagyon fel fognak pörögni az események (Promotions)
A Hold a Bikába lép, de kellemetlen fényszöget zár be a Plútóval, ez könnyen konfliktusokat okozhat.
márc. 3
4:27
Óriási bravúr: itt az első 3D nyomtatott katamarán (newtechnology.hu)
A V2 Group és a Caracol AM bejelentette az első 3D nyomtatással épített, nyílt vízi használatra szánt katamarán vízre bocsátását. A hatméteres hajó egyetlen merev szerkezetből áll, ami robotizált 3D
márc. 3
4:27
Vintage hangulatú Omega Seamaster Diver 300M, dátum nélkül (Kronometer)
A vintage vonal áll legjobban a modern Omega Seamasternek? Nemrég bukkant fel az Omega állandó kínálatában a Seamaster 300M Diver dátum nélküli változata, amit pár héttel később már új verziók…
márc. 3
4:27
A zimbabwei struccágazat tündöklése, bukása és feltámadása? (Magyar Mezőgazdaság)
Az 1980-as évek közepe után a zimbabwei kéknyakú strucc termelése a világ egyik legjelentősebbjévé vált, Dél-Afrika után a második volt a sorban. A 2000-ben kezdődött 23 éves farminvázió után az évi 100 millió dolláros iparág csaknem kihalt.
márc. 3
4:27
"Felmondtam a munkahelyemen, hogy ritka Pokémon kártyákat gyűjthessek" (naphire.hu)
Chloe Webb éppen azt magyarázta, hogy nemrég 40 000 fontért adott el egy Pokémon-kártyát a boltjában, amikor egy kisfiú és az apja udvariasan félbeszakította, hogy autogramot kérjenek tőle.
márc. 3
4:27
Heti horoszkóp március 3-9. Szárnyakra kapsz a héten! (Bien)
Ez a hét izgalmas lehetőségeket tartogat minden csillagjegy számára. A bolygók mozgása különleges energiákat hoz, amelyek befolyásolják a mindennapjainkat. Néhányan új kalandokba vágnak bele, míg másoknak a türelem és a rugalmasság lesz a kulcs. Nézzük, mit tartogatnak a csillagok március első hetére!
márc. 3
4:33
"Sms-ben értesítettek arról, hogy a fiam nem jön haza" – Elszakította Máriától a gyermekét az osztrák gyámhatóság (Blikk)
Két éve küzd az osztrák gyámügy által elvitt fiáért a magyar Márton Mária, aki úgy érzi, a kinti gyermekvédelmi rendszertől esélyt sem kap arra, hogy anya legyen. Megjegyezte, mivel nincs egyedül, szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a magyar kiskorúak külföldön magyar jogorvoslati vagy felülbírálási esély nélkül kerülnek a hatóságok kezére, s
márc. 3
4:33
Ezúttal nincs magyar Oscar-díj: elvitték az aranyszobrot Jancsó Dávid elől (Blikk)
Ahogy arról korábban a Blikk is beszámolt: hiába a világ legragyogóbb estélye, a páratlan sztárparádé, a fantasztikus ételek, a csodálatos filmek és a legzseniálisabb ruhaköltemények számunkra mit sem számítanak. Mi magyarok ugyanis kizárólag azért szorítunk, hogy az est hazai jelöltje, Jancsó Dávid megkapja munkájáért a hőn áhított aranyszobrot.
márc. 3
4:33
Elakad a szavunk a 63 éves Meg Ryantől: mágnesként vonzotta magára a tekinteteket az Oscaron a színésznő (Femcafe)
Meg Ryan is tiszteletét tette a 2025-ös Oscar-díjátadón, az pedig tagadhatatlan, hogy egyből hatalmas szenzációt okozott, amint meglátták őt az emberek.
márc. 3
4:33
Donald Tusk: a békét Európa kollektív ereje garantálja, nem pedig Ukrajna megadása (Márkamonitor)
Nem Ukrajna megadása garantálná a békét, hanem egy jól felfegyverzett Európa a saját kollektív erejével – jelentette ki Donald Tusk lengyel kormányfő vasárnap Varsóban.   A miniszterelnök a varsói repülőtéren tartott sajtóértekezletet az Ukrajna ügyében vasárnapra összehívott londoni csúcstalálkozóra indulva. "Az ukrán-orosz háborúban Lengyelország
márc. 3
4:33
Vezettük: Toyota C-HR phev (Zöldjárműipar)
Kifejezetten jó dinamikusan vezetni a Toyota C-HR kompakt szabadidő-autó konnektoros változatát. Hogy megéri-e az akkumulátoros hajtás felára? Nem hiszem, mert a sima hibridek sem fogyasztanak [...]
márc. 3
4:39
Támadásba lendülnek a NAV-osok a nőnap előtt (Infostart)
Összehangolt akcióra készülnek a NAV munkatársai. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadásra, valamint az online pénztárgépek használatára kíváncsiak.
márc. 3
4:39
A fogápolás a párkapcsolatokra is hatással van (Vital)
A megfelelő szájhigiénia nemcsak az egészség, hanem a társas kapcsolatok szempontjából is kulcsfontosságú - hívja fel a figyelmet Ferenczi Eszter dentálhigiénikus, az Oclean szakértője.
márc. 3
4:39
A Schneider fejlett töltési technológiával segíti az e-mobilitást (autopro)
A társasházak és a járműflotta-üzemeltetők igényeit kiszolgáló, energiahatékony, robusztus elektromosautó-töltési megoldást mutatott be a Schneider Electric.
márc. 3
4:39
Egyértelműen Timothée Chalamet volt az Oscar-gála legvonzóbb pasija: a 29 éves szívtipró igazán kitett magáért (Femcafe)
A Dűne és a Sehol se otthon sztárja minden tekintetet magára vonzott, abban a percben, amint a vörös szőnyegre lépett, ezen pedig abszolút nem is csodálkozunk.
márc. 3
4:45
Oscar-díjat hozott Adrien Brodynak egy magyar építész megformálása (hirado.hu)
A brutalista című film főszerepében Brody egy fiktív magyar építészt, Tóth Lászlót alakította, a film jelentős részét Magyarországon forgatták.

Keresés