Bruce Willis idén március 19-én tölti be a 70. életévét , és bár a legendás színész 2022-ben visszavonult, gazdag életműve továbbra is élénken él a filmrajongók körében. A TV2 Csoport a filmeivel tiszteleg a hollywoodi akcióhős előtt.
A török infláció februárban 39,1%-ra csökkent, miközben a jegybank várhatóan ismét kamatot vág. Ugyanakkor a jegybank számára továbbra is nagy kihívás, hogy az inflációs várakozásokat kordában tartsa.
A kriptopiac felrobbant. Az amerikai elnök létrehozza az első kriptovaluta-stratégiai tartalékot, amelyben az XRP, a Solana és a Cardano is helyet kap. A hírre hatalmas rali indult, a piac szárnyalásba kezdett. A bitcoin árfolyama 93 ezer felett. Donald Trump amerikai elnök vasárnap bejelentette annak az öt digitális kriptovalutának a nevét, amelye
Szingapúr vizsgálatot indított annak felderítésére, hogy a Dell és a Super Micro Computer által Malajziába szállított szerverek tartalmaztak-e olyan Nvidia chipeket, amelyek Kínába történő exportja tiltott. Az ügy rávilágít a közvetítők szerepére a csúcskategóriás félvezetők kereskedelmében, írja a Bloomberg.
Az ukrán elnök úgy véli, hogy meg tudja menteni kapcsolatát Donald Trump amerikai elnökkel. A civakodás következményeit leküzdik, Ukrajna és az Egyesült Államok pedig visszatér a konstruktív kapcsolatokhoz, de a tárgyalásokat zárt ajtók mögött kell folytatni - mondta Volodimir Zelenszkij.
A Duna House pénteken tette közzé negyedik negyedéves számait, amelyek meghaladták a menedzsment várakozásait. A Concorde elemzésében értékelte a friss számokat, és a kilátásokat.
A legjobb filmnek járó Oscar-díjat az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia ítéli oda 1929 óta minden évben a díjátadás évét megelőző év legjobb filmjének. Íme 11 emlékezetes, győztes film, felismered őket?
Megírtuk, hogy veszélyes helyzet alakult ki az M7-esen reggel, mert a belső sávban vesztegelt egy autó a Budapest felé vezető oldalon, a 14-es kilométernél. Nem sokkal később a közelben baleset történt. A katasztrófavédelem jelentése szerint két kisbusz karambolozott az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Érd térségében, a 18-as kilométer
2024 IV. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 0,4 százalékkal bővült, importja 1,6 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakihoz képest.
Robert Fico szlovák és Petr Fiala cseh miniszterelnök eltérő álláspontot képvisel az ukrajnai háborúval, annak lehetséges békefolyamataival, és a katonai támogatás kérdésével kapcsolatban. A hétvégén mindketten egy-egy világos, egymásnak ellentmondó politikai üzenetet közvetítettek.
Közel három évtizeddel azután, hogy Olaszország szakított a nukleáris energiával, az ország kormánya most újra napirendre tűzte annak visszavezetését. A tervek szerint már 2030-ra működésbe léphetnek az első új generációs atomreaktorok, ami jelentős fordulatot jelent az olasz energiapolitikában - számol be az Euractiv. Az olasz kormányzat eközben e
Nemrég beszámoltunk a Honda szoftverhibájáról, ami miatt rengeteg autójuk szorul javításra. A japán gyártó példája azonban nem egyedi: a napokban a Tesla is bejelentette, hogy hasonló biztonsági probléma adódott több modelljüknél is.
Robert Kiyosaki, a világhírű „Gazdag papa, szegény papa” című könyv szerzője ismét felhívta magára a figyelmet az amerikai dollárral kapcsolatos kritikájával. Egy friss közösségi média bejegyzésében a hagyományos bankrendszert és a fiat pénz működését bírálta, míg a Bitcoint, az aranyat és az ezüstöt sokkal megbízhatóbb vagyonmegőrzõ eszközöknek ne
Lewis Hamilton a Mercedesnél eltöltött 12 éve után idén már a Ferrari színeiben áll rajthoz a Forma-1-ben, ami nemcsak egy új szakmai kihívást, hanem egy teljesen más munkakörnyezetet is jelent számára. A brit versenyző évekig dolgozott együtt versenymérnökével, Peter Bonningtonnal, akivel közös munkájuk során számos emlékezetes rádióüzenet születe
Nagy ütést kapott péntek este a forint arra a hírre, hogy félbeszakadt a botrányosra sikerült Trump-Zelenszkij találkozó, ami a háború gyors lezárásával kapcsolatos reményeket csökkentette, és Európa biztonsági kockázatait növelte. A gyors forintesés gyorsan elmúlt, és a találkozó utóhatásaira, illetve a hétvégi londoni fejleményekre a forint határ
A drukkereknél az verte ki a biztosítékot, hogy a lila-fehérek hazai pályán öt gólt kaptak az MTK-tól. Nem fogták vissza magukat, az egyik újpesti labdarúgónak egyértelmű üzenet is küldtek.
A miniszterelnök a múlt héten arról beszélt: ma már annak is zéró az esélye, hogy a háború elérjen hozzánk. Pedig a már három éve tartó háborús veszélyhelyzethez két tényező biztosan kell: háború és veszély. De az elmúlt évek megmutatták, hogy a kormány nem fél a háborús felhatalmazását a háborúhoz nehezen köthető dolgokra is használni.
A magyar mozikban március 27-től látható animációs filmet a macedón Goce Cvetanovski rendezte, aki számos élőszereplős és animációs produkciója mellett olyan híres előadóknak készített klipeket, mint Ed Sheeran vagy a Faith No More.
A fiatal énekesnő nagyon várta már, hogy édesanya lehessen, és nagy áldásnak éli meg a perceket, amelyeket a kisfiával és a férjével együtt tölthet. Ám annak ellenére, hogy anya lett, nem szorította háttérbe az énekesnői karrierjét. Kevesebb mint fél év után vissza is állt a munkába, most pedig már a koncerteket tervezi, ahová minden bizonnyal visz
2025 első félévére a munkáltatók 78 százaléka tervezett béremelést végrehajtani, ám 31 százalékuk csupán 5 százalék alatti mértékben kívánja növelni a fizetéseket. A kiegészítő juttatásokat tekintve ugyanakkor a cégek kétharmada nem tervez emelést az időszak során – derül ki a Manpower Magyarország Fizetési és Foglalkoztatási Trendek címmel ma közz
Franciaország és Nagy-Britannia egy hónapos tűzszünetet javasol Ukrajnában "a levegőben, a tengereken és az energetikai infrastruktúrában" - mondta Emmanuel Macron francia elnök a Le Figaro című napilap internetes oldalán vasárnap este megjelent interjúban.
Technikailag annyi a kérdés, hogy csak a szociáldemokratákat veszik be az uniópártok, vagy a zöldeket is. Akárhogy is lesz, egyik sem "alternatíva Németország számára".