Új órás eseménnyel bővült idén a hazai kínálat, és olyan jól sikerült az első alkalom, hogy másodjára még nagyobb rendezvénnyel készülnek a Prémium Óra & Toll Kiállítás és Börze szervezői.…
Az amerikai külügyminisztérium a nemzetközi segélyezési tevékenység teljes átalakításáról, a vitatott program megszüntetéséről tájékoztatta a kongresszust.
A JR West megépíti a világ első 3D-nyomtatott vasútállomását, amely a jelenlegi Hatsushima állomásra, Arida városába kerül. Az új épület a leromlott állapotú, fából készült szerkezetet váltja fel. Bár egyelőre
Talán sohasem volt szükség annyira az állatsimogatókra, mint manapság. Már közhelynek számít, ha azt mondjuk, hogy egyre távolabb kerülünk a természettől. De nemcsak a természettől, hanem környezetünk háziállataitól is.
Több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérletének gyanúja miatt elrendelte a Pécsi Járásbíróság pénteken egy férfi letartóztatását, aki megkéselte élettársa két hozzátartozóját, közvetett életveszélyes sérüléseket okozva.
A nappalim délnyugati fekvésű ablakai ideális környezetet teremtenek a növényneveléshez, és ebben a szobában szinte minden sarokra jut is valami zöld. A lakás északi felében azonban már nehezebb dolgom van - az évek során azonban sikerült kitapasztalnom, milyen növényeket érdemes az északi ablakokba tennem, ha azt szeretném, hogy a hálóban és a dol
Az idén szeretnék felkészülni a levéltetvek elleni védekezésre, a tavalyi évben tapasztalt súlyos felszaporodásuk megelőzésére. Hogyan védekezhetek ellenük? Mire ügyeljek?
Ha a randizásról van szó, a Z generációnak tele van új ötletekkel. Szeretnek ellene menni a klasszikus randevúzási módszereknek, máskor meg eszeveszetten ugrálnak, és próbálják kezelni a kialakult bonyolult helyzeteket. Most egy új, Z generációs randitrend is megjelent, a floodlighting. De mit is takar pontosan ez a kifejezés?A Brené Brown pszichol
Minden élelmiszer csomagolásán kötelezően szerepel a gyártási, illetve a lejárati idő. Az utóbbit célszerű szigorúan kezelni, hiszen a romlott ételek sok problémát, kellemetlen tüneteket, betegséget is okozhatnak. Azonban vannak olyan élelmiszerek, amelyek igazán sokáig elállnak. A jól felszerelt éléskamra számos előnnyel jár - például az é
A migrénesek pontosan tudják, melyek azok a triggerek, amelyek kiváltják náluk a görcsös fájást. Leggyakrabban bizonyos ételeket, fényt, hangokat, stresszt szokás emlegetni, de sokan vannak, akiket az időjárásváltozás visel meg.
Februárban 4 millió 682 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma a 15-74 év közötti munkaképes korú népesség körében, ami lényegében megegyezett az egy évvel korábbival.
A vizuális tartalmak egyre nagyobb szerepet kapnak a mindennapokban. Az Instagram, a reklámok és az online média világában a profi fotósok iránti kereslet folyamatosan nő. De hogyan válhat valaki sikeres fotográfussá? Fiataloknak és pályamódosító felnőtteknek egyaránt nyitott ez a kreatív szakma, amelyben a tehetség mellett a tanulás és a gyakorlás
Hétfőn indul a Troll a konyhában 3. évada a Viasat3 csatornán. Ebből az alkalomból beszélgettünk a sokoldalú séffel, Sárközi Ákossal. Több mint két évtizedes szakmai pályafutás van már mögötted. Kitől, illetve hol, pályád melyik állomásán tanultad a legtöbbet? Sosem tagadtam, hogy eddigi életem meghatározó részét igazán két embernek köszönhetem
Az új BMW iX3 sorozatgyártása a tervek szerint 2025 végén indul Debrecenben. Az üzem kizárólag elektromos járműveket készít majd, teljesen fosszilis energiahordozók nélkül – ezzel új mércét állít a fenntarthatóságban is.
A MEKH 2025. április 1-jétől újabb körzetekben engedélyezi a HMKE-k hálózati betáplálását, így az összes telepített kiserőmű 99,2%-a már betáplálhat az áramhálózatra.
A Kos csillagjegy szülöttei gyakran azzal a dinamikus energiával és szenvedéllyel tűnnek ki, amely egyik legfőbb erősségük. Az őszinte lelkesedésük és lendületük párkapcsolataikban is érezhető, ami viszont nem mindig jelent könnyű együttélést. Mely jegyekkel alkotnak tökéletes harmóniát, és melyek azok, akiknél vigyázni kell az intenzitással?
Paradigmaváltást hozhat a svéd IntuiCell technológiája a mesterséges intelligencia és a robotika terén egyaránt. Az emberi szintű intelligencia sem tűnik már elérhetetlennek.
A Patau-szindróma egy genetikai rendellenesség miatt kialakuló kórkép. A normális esetben az emberi szervezetben található kettő 13-as kromoszóma helyett a betegekben három található.
Nagyon úgy fest, hogy szinte az egész életünket az idegrendszerünkre és fizikai egészségünkre nagyban ható zajban töltjük, még akkor is, ha ez már lassan fel sem tűnik. Fülöp Györgyi fül-orr-gégészt, audiológust kérdeztük arról, hogy az életünket láthatatlanul átszövő zaj milyen hatással van az egészségünkre, hogyan lehet védekezni, és hogy az előí
Aktív kereslettel és növekvő tranzakciószámmal indította az évet a budapesti agglomeráció ingatlanpiaca, ahol 85 százalékban otthonteremtési, 15 százalékban befektetési céllal szerződtek a vevők a Duna House adatai szerint. Az áremelkedés a fővárosinál nagyobb 2024-hez képest, de az átlagos négyzetméterár összehasonlításban még így is kedvezőbb árs
Ha eddig még nem borzadtunk el eléggé, most majd biztosan el fogunk, hiszen a Hunyadiban megjelenik III. Vlad, azaz Drakula kegyetlen és bosszúszomjas karaktere!
Az emberek átlagosan 20 millió 47 másodpercet töltöttek a YouTube-on látogatásonként, ami a legmagasabb idő a világ 20 leglátogatottabb webhelye között.