Két napja esik az eső, a gödrök még nincsenek készen, emiatt szombaton nem kezdték meg a száj- és körömfájásban érintett szarvasmarhák leölését és elszállítását a Mosonmagyaróvár melletti faluból.
A méhészet nemcsak az édes aranyról szól, stratégiai jelentősége van – egyebek közt erről beszélt Nagy István agrárminiszter egy zalai méhészprogramon.
Szombaton este és éjszaka nyugaton és északon borult marad az ég, arrafelé még kisebb eső is előfordulhat, másutt viszont szakadozott lehet a felhőtakaró és estig is legfeljebb csak kisebb záporok lehetnek. Éjjel helyenként köd is képződhet. Hajnalra a legtöbb helyen ismét befelhősödik, így kezdetben vasárnap is általában felhős, borult idő valószí
A Fidelity új stablecoinja a hagyományos bankolás jövőjét formálhatja meg. A digitális eszközök és a pénzügyi piacok közötti verseny új kihívásokat és lehetőségeket kínál.
Trump kijelentette, hogy kell neki a csatorna, össze is állt egy konzorcium a két végénél levő kikötők felvásárlására, de a kínaiaknak nem tetszik a dolog.
Teljes a káosz az Európai Unióban az óraátállítás eltörlésének javaslatával kapcsolatban. Az Európai Bizottság szóvivői is belekeveredtek abba, hogy a témát öt év után visszavontként kezeli-e a testület, vagy a függőben lévők közé sorolta.
Ismét több százezren gyűltek össze szombaton Isztambulban, hogy tiltakozzanak Ekrem Imamoglu főpolgármester hivatalból való felfüggesztése és letartóztatása miatt, valamint hogy követeljék szabadon bocsátását.
A közgazdász szerint évekkel ezelőtt figyelmeztették a döntéshozókat a jegybanki alapítványokkal kapcsolatos problémákra, de nem történt érdemi intézkedés.
ASMR-videó a deportáltak bilincseinek csörgéséről, Valentin-napi üzenet kitoloncolásról, Trumpot királyként ábrázoló üzenet – az amerikai elnök körüli kommunikációs gépezet mindent leuralna, és a stratégia főleg itthonról nézve nagyon ismerős.
A kormány döntése szerint közeljövőben megnyitja a Kréta rendszer nyelvtanulási modulját a szülőknek is - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton az MTI-vel.
Az előző évhez hasonlóan 2024-ben is mérsékelten emelkedett a termőföld országos átlagára. Az Agrotax Kft. elemzése szerint a kifüggesztéssel eladott földterületek hektáronkénti átlagára 2,431 millió forint volt, ami 8,3 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál (2023: 2,172 M Ft). A termőföldpiaci átlagár emelkedése a 2022-ig jellemző évi 10 sz
A tájékoztatás szerint eddig már 14 ezer részletfizetési kérelem érkezett a hivatalhoz. A NAV-Mobilon benyújtott kérelmeket automatikusan - emberi közbeavatkozás nélkül - bírálja el a NAV, így az applikációban percek alatt megjelennek az engedélyezett részletfizetés adatai. A döntést tartalmazó határozatot jellemzően még aznap kézbesíti a NAV az üg
Fő szabály szerint a háztartási méretű naperőművek az üzembe helyezésüktől számított 10 éven át tartoznak a kedvezményes szaldó elszámolásba. A kapcsolódó rendelkezések módosításával ez az időtartam a 2024 elejét követően betáplálási korlátozással érintett napelemek esetében a zárolás feloldásától számítandó - közölte az Energiaügyi Minisztérium az
A belföldi kitermelés fokozása, az importkitettségek csökkentése érdekében öt év szünet után hirdetett meg újabb bányászati koncessziókat tavaly ősszel az Energiaügyi Minisztérium (Em).
A sorozat, amely lényegében egyidőben született az internettel, sok szempontból fontos és úttörő volt. Erről mesél neked a Xénát alakító Lucy Lawless 57. születésnapján Milanovich Domi.
Oroszország kedden bejelentette, az Egyesült Államok beleegyezett bizonyos nyugati szankciók és korlátozások enyhítésébe az élelmiszer-, műtrágya- és hajózási szektorban.
Kilencvenmillió új rajongóval bővült a Forma–1-es világbajnokság szurkolótábora világszerte. A legnagyobb növekedést Kínában mérte a Nielsen kutatócég, míg az Egyesült Államokban kezdi megközelíteni a NASCAR versenyek népszerűségét az F1 – hívta fel a figyelmet Vámosi Péter, a Motorsport Online főszerkesztője az InfoRádióban.
Kullancsoknak Lázár János miniszter azokat az állami pénzen meggazdagodott vállalkozókat, akik a NER-nek köszönhetik vagyonukat és túlzó, fényűző életet élnek. A miniszter név szerint említette Mészáros Lőrincet, de az MNB alapítványi vagyon eltűnéséért számon kért Matolcsy György volt jegybankelnök köreire is utalt.
A Bild cikke. Képernyőfotó A jelentés szerint a robbanás az orosz titkosszolgálat főhadiszállása közelében történt. Azt azonban nem tudni, hogy a baleset idején ki használta a járművet. A Daily Star információi szerint senki sem sérült meg. Állítólag a közösségi oldalakon lévő videókon is látható az égő autó. A "Bild" értesülései szerint az inciden
A TISZA Párt vezetője Orbán Viktorhoz és Sulyok Tamáshoz fordult: "Elég volt! Követelem, hogy haladéktalanul szólaljanak meg az országban uralkodó agresszióval szemben".
A korábbi évtizedekhez képest 30-40 nappal előbb kell behajtani az állatokat a pusztáról, mert nyaranta úgy kiszárad a Hortobágy, hogy a legelőkön nem találnak elég táplálékot – mondta az InfoRádióban Ecsedi Zoltán, a Hortobágyi Természetvédelmi Egyesület munkatársa. Arról is beszélt, hogy egy olyan gazdának, aki száz szarvasmarhát tart, ez 3-4 mil
Az idén nyáron is láthatók a Balatonnál a Thália Színház előadásai: július 5. és augusztus 17. között a Veszprém vármegyei Salföld községben várják a közönséget.
Az Európai Bizottság (EB) 1,3 milliárd eurót fektet be a mesterséges intelligencia, a kiberbiztonság és a digitális készségek fejlesztésébe a Digitális Európa Program keretében a 2025–2027-es időszakban – áll a bizottság közleményében. „Európa technológiai szuverenitásának biztosítása azzal kezdődik, hogy beruházunk a fejlett technológiákba, és leh
A MÁV-csoport arra hívja fel a kirándulásszervezők figyelmét, hogy előzetesen regisztrálniuk kell a csoportos utazás tervét a vállalatcsoport honlapján - közölte a társaság szombaton az MTI-vel.
Mivel ez az egyik legkönnyebben termeszthető fűszernövény, bárki sikerrel próbálkozhat vele. A bazsalikom egy ízletes gyógynövény, amelyet főként aromás levelei miatt termesztenek.