2025. március 29. szombat

márc. 29
10:54
Ez az 5 élelmiszer általában tele van adalékanyaggal, inkább kerüld őket a boltban (Femcafe)
Persze nem kell tőlük rettegni, de nem szabad sokat enni se belőlük. Fontos, hogy az adalékanyagokkal teletömött élelmiszerekből a magyarok is elkezdjenek kevesebbet vásárolni.
márc. 29
10:54
Románia döntött: tovább pénzeli az ukrajnai háborút (Mandiner)
Sőt, még nagyobb szerepet vállalnának a nyugati segítségnyújtás továbbításában.
márc. 29
10:54
Ai-ügynök az új kolléga? – megjelent a GyártásTrend legfrissebb száma! (Gyártástrend)
Gyorsul a technológiai fejlődés, és egyre több jel mutat arra, hogy az ipari szereplők új korszak kapujában állnak. Márciusi lapszámunk középpontjában az Ai-agentek megjelenése és a digitalizációs kihívások állnak – hazai és nemzetközi példákon keresztül mutatjuk be, mit jelent ez a gyártás világában.
márc. 29
11:00
Szén-dioxid-mentes övezetet hoztak létre a dél-kínai Hajnanban (Alternatív Energia)
A dél-kínai Hajnan tartomány Boao városában létrehozták az első nulla közeli szén-dioxid-kibocsátású övezetet, amely jelentős előrelépés az ország alacsony szén-dioxid-kibocsátású fejlődésére való törekvésben - közölték a helyi hatóságok.
márc. 29
11:00
Különleges videó mutatja, hogyan fog elvonulni az eső Magyarországról (Portfolio)
A HungaroMet Zrt. a Facebook oldalán tett egy bejegyzést, amelyen az eső elvonulását mutatják be.
márc. 29
11:00
Ezért lehet életveszélyes, ha túl sok vagy túl kevés vasat viszel be (Agroinform)
Túl sok vagy túl kevés vas is növeli a vastagbélrák kockázatát – ismerd meg, hogyan védekezhetsz természetesen!
márc. 29
11:00
KDNP: Nem járt Semjén Zsoltnál eligazításon a Tisza pesterzsébeti pultját megtámadó férfi (Telex)
A párt cáfolta Magyar Péter állítását.
márc. 29
11:00
2030-ra duplájára emelkedhet a geotermikus energia felhasználása Magyarországon (Öko-drive)
A tavaly kidolgozott Nemzeti Földhő Stratégia céljaival összhangban a geotermikus energia felhasználása a jelenlegi kétszeresére emelkedhet Magyarországon 2030-ig.
márc. 29
11:00
Hatékony és fenntartható mezőgazdaság: a Noack Csoport hozzájárulása a magyar agráriumhoz (Magro)
A Noack Csoport több mint négy évtizede támogatja az agrárium szereplőit innovatív termékeivel, amelyek nemcsak a termelési hatékonyságot növelik, hanem a fenntartható gazdálkodás előmozdításában is fontos szerepet játszanak.
márc. 29
11:00
Harminc ország önkénteseitől származó virágzási adatokkal tesztelték Darwin megfigyelését (Zöld Trend)
Harminc országban mérték fel a közösségi tudományban résztvevő civilek a tavaszi kankalint, amely faj kiemelkedő genetikai sokféleséget képes produkálni.
márc. 29
11:03
Új esély zöld autóra: meghosszabbítják a céges e-autó támogatást (Privátbankár)
Áprilistól ismét lehet pályázni céges e-autó támogatásra a megmaradt keret erejéig.
márc. 29
11:03
Meghosszabbítják az e-autós pályázatot (Infostart)
Meghosszabbítja a Energiaügyi Minisztérium a vállalati e-autó támogatási programot - jelentette be a tárca parlamenti államtitkára szombaton közösségi oldalán.
márc. 29
11:06
A német titkosszolgálat szerint Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül (HírTV)
A Bundeswehr, valamint a német titkosszolgálat közös elemzése azt állapította meg, hogy az orosz hadsereg már készül a következő összecsapásra a Nyugattal.
márc. 29
11:06
"Szégyellem, hogy téged választottalak" – nagy reményekkel érkezett, hónapok alatt megbukott a BL-győztes játékos (Mandiner)
Abban a reményben nevezték ki őt vezetőedzőnek, hogy a csapat újra a bajnoki címért harcol majd. Most annak is örülnének, ha ősszel ismét a Bajnokok Ligájában indulhatnának…
márc. 29
11:09
Maradt még 2 milliárd forint a vállalati e-autó támogatási programban, az érdeklődők siessenek (Piac és Profit)
Meghosszabbítja a Energiaügyi Minisztérium a vállalati e-autó támogatási programot – jelentette be a tárca parlamenti államtitkára közösségi oldalán.
márc. 29
11:12
Elhunyt Miske László (Demokrata)
Életének 90. évében elhunyt Miske László, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze.
márc. 29
11:12
Valami nem stimmel: Hazudott a kormány az újdörögi balesettel kapcsolatban? (Nyugati Fény)
Egy nyilvánosságra került tájékoztató szerint nem előzhette meg felkészítés a tragikus esetet.
márc. 29
11:12
"A mai napig szerelmes vagyok" – így tért vissza Bodrogi a balesete után (rtl.hu)
Bodrogi Gyula súlyos balesetet szenvedett, de nem adta fel. A színpadra való visszatéréséről, szerelméről és kitartásáról mesél a Fókusz riport.
márc. 29
11:12
Bernd Storck is megszólalt a válogatott kiesése kapcsán (NB1)
Interjút adott a magyar sajtóban Bernd Storck, aki 2015 júliusa és 2017 októbere között 25 mérkőzésen irányította szövetségi kapitányként Magyarország
márc. 29
11:18
Románia döntött: tovább pénzeli az ukrajnai háborút (HírTV)
Sőt, még nagyobb szerepet vállalnának a nyugati segítségnyújtás továbbításában.
márc. 29
11:18
Rekorderek lettek a huszonévesek: egyre jobb a fiatalok helyzete, saját bevallásuk szerint (ProfitLine)
Jelentősen javult a fiatalok saját jelenlegi helyzetükkel és jövőbeli várakozásaikkal kapcsolatos megítélése: az első negyedévben 22 pontra emelkedett a K&H ifjúsági index értéke, ami rekordot jelent a mutató több mint tizenkét éves történetében.
márc. 29
11:18
Újabb területen nyúlhat bele a kormány a díjszabásba, visszatérhet az árstop is (Portfolio)
A 24.hu számolt be arról, hogy a kormány készen áll beavatkozni a szolgáltató szektorokban is a díjszabásba.
márc. 29
11:18
Hét tény, amivel érdemes tisztában lennünk – még mielőtt szavazunk Ukrajna EU-s csatlakozásáról! (Mandiner)
Az EP-képviselő szerint Ukrajna felvétele minden magyar ember életére hatással lehet.
márc. 29
11:18
Generation AI – AI Generált film alkotói pályázat (Telex)
Az Umbrella AI műhelye, a CodePUNK-AI film alkotói pályázatot hirdet GenerationAI néven!
márc. 29
11:18
D-vitamin: ezért csökkentheti a vérnyomást idős korban (EgészségKalauz)
Érdekes kutatási eredmények születtek a D-vitamin szerepe kapcsán.
márc. 29
11:18
Emelkedik a Shiba Inu ára, de a MIND érme belegázolt a kínálatba (icobench)
A Shiba Inu (SHIB) ismét megszilárdította a pozícióját erős piaci versenyzőként, ugyanis jelentős, 10 százalékos árfolyam-emelkedést produkált az elmúlt
márc. 29
11:20
A Solaxy lehet a megoldás mém érmék “szünetében” (icobench)
Milyen kriptovalutákat érdemes most vásárolni, amikor a piac szünetet tart, sőt kisebb lejtmenetben van? A mém érmék összesített piaci
márc. 29
11:24
Most érkezett! Elhunyt a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze (Pénzcentrum)
Életének 90. évében elhunyt Miske László, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze - közölte a teátrum sajtószolgálata szombaton.
márc. 29
11:24
Szoboszlait előbb csendre intették, majd kitört a kommentháború, végül jött a világraszóló lagzi – top híreink a sport világából (Mandiner)
Volt itt minden, akár a búcsúban...
márc. 29
11:24
A Nissan új Ceo-ja visszahozná a Silviát (Autószektor)
A Nissan jelenlegi helyzete nem titok, a japán gyártó szorult helyzetben van. A tavalyi év végén felerősödő problémák 2025 elejére azt eredményezték, hogy a Nissan majdnem összeállt a rivális Hondával, csak, hogy elkerülje a csődöt. Bár végül ez a terv kútba esett, a Nissan nem húzta le a rolót, de rengeteg alkalmazottól megvált és árun alul igyeks
márc. 29
11:24
Ez jár az ügyeskedő napelemeseknek (Villanyautósok)
A Villanyóra 273. adásában Szöcske és Tibor beszélgettek az elektromos
márc. 29
11:24
A Notre Dame-ot Veszprémben is fedezheted, nem is akárhogyan (Roadster)
Interaktív 3D modell segítségével kaphatsz részletgazdag betekintést a híres gótikus katedrális titkaiba.
márc. 29
11:24
Brazília stratégiai Bitcoin-tartalékot tervez – „Kulcsfontosságú lehet a jólétünk szempontjából” (KriptoMagazin)
Egyre nagyobb figyelem övezi a Bitcoint Brazíliában, miután a Lula-adminisztráció egyik magas rangú tisztségviselője a héten kijelentette: a digitális aranyként emlegetett kriptovaluta kulcsszerepet játszhat az ország jövőbeli gazdasági jólétében. Pedro Giocondo Guerra, Geraldo Alckmin alelnök kabinetfőnöke a brazil kongresszus egyik hivatalos rend
márc. 29
11:27
Gazdasági hangulatindex: EU le, Magyarország fel (Infostart)
Romlott a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az Európai Unióban márciusban az előző hónaphoz képest, miközben Magyarországon javult - derült ki az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (DG ECFIN) pénteken ismertetett felméréséből.
márc. 29
11:30
Jönnek az újabb tüntetések, Hadházy részleteket árult el (ATV)
Egyértelműen kellene garantálnia a törvénynek a nem tüntető többség érdekeinek a figyelembevételét – erről Orbán Viktor beszélt az állami rádióban a keddi hídfoglalós tüntetés kapcsán. A TASZ jogásza viszont úgy véli, ezt a jelenleg hatályban lévő jogszabályok alapján is meg lehet tenni. Hadházy Ákos elmondta Híradónknak, jövő kedden ismét az Erzsé
márc. 29
11:30
A kukorica ára több hónapos mélypontról pattant vissza (Agrofórum)
Vegyesen mozogtak a terményárak a héten. Chicagóban a búza 5,3 százalékkal, a kukorica pedig 2,4 százalékkal került kevesebbe, mint előző héten. A szójabab 1,2 százalékkal, a repce viszont 7,3 százalékkal lett drágább.
márc. 29
11:30
"Hideg van itt, mint a szar" – J. D. Vance megérkezett Grönlandra, és megtette ezt az egetrengető felfedezést (naphire.hu)
J. D. Vance megérkezett Grönlandra.
márc. 29
11:30
Trendszetterré vált a digitalizációban a bankszektor (Digital Hungary)
A bankszektor hosszú évszázadokon keresztül a stabilitás, a hagyományok és a formális ügyintézés terepe volt: szakzsargonba burkolt tájékoztatás, és a legtöbb ügyfélnek ismeretlen pénzügyi megoldások jellemezték. Ma azonban teljesen más világban élünk. Az ügyfelek már nem egy szolgáltatást akarnak, hanem egyre inkább élményt. Nem időt akarnak tölte
márc. 29
11:36
Az állatvédők józan belátása: nincs más megoldás, csak a leölés (Agroinform)
Ha nem fékezzük meg a járványt, az az élelmiszer-ellátás visszaeséséhez, az árak elszabadulásához, a teljes magyar agrárium összeomlásához vezethet.
márc. 29
11:36
Sírhelyét nem ismerjük, de szövegei, karakterei annyira élőek, hogy úgy érezzük, beszélgetünk vele – Rejtő Jenőre emlékezünk (Mandiner)
Az irodalmi életben nem nagyon szorítottak számára helyet. Ellenben az olvasók mindig is falták a könyveit. Ungváry Zsolt írása.
márc. 29
11:36
Ezért nem vesz részt Ryan Reynolds és Blake Lively az idei Met-gálán (in.hu)
A 2025-ös Met Gala már csak néhány hónapra van tőlünk. A hírességek hamarosan a New York-i Metropolitan Múzeumban gyűlnek össze, hogy részt vegyenek az idei Costume Institute Benefit rendezvényén.Az idei Met Gála elnökei Colman Domingo, Lewis Hamilton, A$AP Rocky, Pharrell Williams és Anna Wintour lesznek, LeBron James pedig tiszteletbeli elnökként
márc. 29
11:42
Csökken a bevándorlószám, de még így is több milliós (Infostart)
Számokat közölt az Eurostat.
márc. 29
11:42
Zsírleszívás, mellműtét: ennyibe kerül most Magyarországon (Haszon.hu)
Milliós tétel lehet egy-egy mellplasztika vagy több területet érintő zsírleszívás. A magánegészségügyi intézmények nem csak különböző akciókat, hanem részletfizetési lehetőségeket is hirdetnek. A szépészeti beavatkozások népszerűsége folyamatosan nő. Bár Magyarországon nincsenek elérhető adatok arról, mennyi plasztikai beavatkozást végeznek
márc. 29
11:48
Árrésstoppot pedzeget Nagy Márton a telekommunikációs díjakban? (444.hu)
A banki szolgáltatásokról, valamint a telefon- és internetszolgáltatások díjairól is tárgyal a kormány a piac szereplőivel.
márc. 29
11:48
Nincs hűsítő koktél mézszirup nélkül – recept! (Hamu és Gyémánt)
Most, hogy végre beköszöntött a tavasz, lakásunkból is szívesebben mozdulunk ki, hogy magunkba szívjuk a napsugarakat. Kettőt se kell pislognunk és a nyár is hamar elérkezik, vele együtt pedig a hűsítő italok és koktélok időszaka. Ha szeretnél valami különlegeset kipróbálni, itt az alkalom: most megmutatjuk, hogyan csinálj egyszerűen mézszirupot, a
márc. 29
11:48
Megdöbbentő nyilatkozatok: a Tisza Párt szimpatizánsai milliókat költenének saját zsebből Ukrajna támogatására (Mandiner)
Magyar Péter követői nem sokat tudnak a pártról, amelyet támogatnak.
márc. 29
11:48
Magyar Péter szerint napokon belül őrizetbe vesznek NER-oligarchákat (Telex)
A Tisza Párt elnöke szerint mindez csak elterelés, a Matolcsy klán és Orbán már megegyezett a vagyon felosztásáról.
márc. 29
11:54
Török Gábor: Orbán beismerte hogy "a meccs kettejük közt zajlik, noha a Fidesz korábban végig azt mondta, hogy nincs is meccs" (SzMo)
A politológus szerint a Fidesz célja, hogy a feszültséget folyamatosan magasan tartsa az ellenzéki oldalon, ezzel pedig nehezítse a racionális gondolkodást. A Pride betiltását eszköznek látja abban a folyamatban, amelyben Magyar Pétert próbálják sarokba szorítani.
márc. 29
11:54
Se rázva, se keverve: a tisztítószer nem koktélalapanyag, ne öntsd össze! (WMN)
A tisztítószerek keverése nem játék! Kollár Kata hivatásos takarító és influenszer elmondja, miért nem szabad kísérletezni.
márc. 29
11:54
Így fog kinézni a Természettudományi Múzeum új épülete (Helló Magyar)
Kihirdették, melyik terv szerint születik majd meg a Természettudományi Múzeum bővítése.

Keresés