2025. március 27. csütörtök

márc. 27
8:18
A marosvásárhelyi fekete március dossziéjának megnyitását követeli az EMNT (Demokrata)
Az EMNT küldöttgyűlése március 21-én Székelykeresztúron nyilatkozatot fogadott el.
márc. 27
8:18
A Bach Mindenkinek Fesztivál kulturális életünk elválaszthatatlan részévé vált (Demokrata)
Závogyán Magdolna díjakat adott át a Bach Mindenkinek Fesztiválon.
márc. 27
8:18
Ez már kabaré: egy szimpla óraátállítást nem képes levezényelni az Európai Bizottság (Mandiner)
Kiderült, hogy az óraátállítás megszüntetésére vonatkozó javaslat továbbra is érvényben van, hiába szóltak az ellenkezőjéről a hírek az elmúlt napokban.
márc. 27
8:18
Csúcsnyereség után távozik a Szerencsejáték Zrt. kulcsfigurája (Forbes)
Egy hónappal azután, hogy Mager Andrea vezérigazgató elhagyta a vállalatot, a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója is távozik. Mi történt? Hat év után különválnak a Szerencsejáték Zrt. és Bánhegyi Zsófia kereskedelmi igazgató útjai – tudta meg az Economx. A távozás tényét a cég is megerősítette, és közölték, hogy a terület irányításáért a ko
márc. 27
8:18
Hónapokat kellett várni rá, de néhány iskolába már megérkeztek a mobiltelefonokat tartó szekrények (Telex)
A buborékfóliás borítékot és az iskolai portán tartott telefonokat a tavaly őszi rendelet után végre felváltja a kulccsal zárható értékmegőrző.
márc. 27
8:18
A kormány államcsőddel riogat Magyar Péterék programja miatt, de a képlet nem ilyen egyszerű (Telex)
Magyar Péter március 15-én elmondott beszédéből kiderültek a Tisza Párt gazdaságpolitikai programjának részletei. Nagy Márton szerint 3000 milliárdba kerülne csomag, de a Magyar által belengetett ötleteket csak akkor lehetne reálisan megítélni, ha kiderülne, milyen költségvetéssel kalkulálnak.
márc. 27
8:18
A Tisza Párt mégis bevitte az Lmbtq-lobbista Bódis Krisztinát a Főváros szociális alapítványába (vasárnap.hu)
A képviselők szerdán döntöttek a Fővárosi Szociális Közalapítvány tagjairól. Az előterjesztés vitájában Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-Kdnp fővárosi frakcióvezetője megismételte: továbbra is kiállnak amellett, hogy a Tisza Párt által javasolt Bódis Krisztinának "nincs helye" a közalapítványban, mert kiáll a rezsicsökkentés ellen, ő írta a Csipke
márc. 27
8:18
Zseniális vagy ijesztő? Meddig bízhatunk az Ai szépség- és egészség tippjeiben? (InStyle)
Megkérdeztük a mesterséges intelligenciát néhány alapvető szépségápolási tippel kapcsolatban, és a kapott válaszok után vegyes érzelmeink támadtak. Tényleg ennyire meg lehet bízni az AI hatalmas tudásában, vagy egy robottal történő beszélgetés komoly veszélyeket is tartogathat?
márc. 27
8:24
Érik a botrány a Pfizer vakcinája körül (HírTV)
A vádak szerint a cég a politikai megfontolásból hallgathatta el Covid-19 vakcinájának sikerét, ezzel befolyásolva a 2020-as választásokat.
márc. 27
8:24
Nőnek a hadigondozotti ellátások, kormányrendelet az építési felelősségbiztosításról, a felszíni vizek minőségéről, további jogszabálymódosítások (Adózóna)
Emelkedik a hadirokkantak, a hadiözvegyek és a hadiárvák járadéka, módosulnak a bűnügyi együttműködéssel összefüggő törvények, változik több kormányrendelet, valamint kormányhatározat, továbbá más jogszabályok is – derül a 2025/34. számú, március 26-án megjelent Magyar Közlönyből.
márc. 27
8:24
Kell-e félni attól, hogy az MI elveszi a munkánkat? Itt a válasz (HR Portál)
Elveszi a mesterséges intelligencia a munkánkat? Kell félnie a fehérgallérosoknak? Egy álláspiaci szakértőt és egy jövőkutatót kérdeztünk a rövid és a középtávú folyamatokról. A kapott válaszok alapján nem nyugodtunk meg. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy sok újat kell tanulnia a munkavállalóknak és nyerő skill lesz a gyors reagálási képesség.
márc. 27
8:24
Hogyan gazdálkodjunk homoktalajokon? (Agroinform)
Termőhelyi kategóriák a gyakorlatban: Laza homoktalajok
márc. 27
8:24
Kim Dzsongun fáradhatatlan: harci drónokat tekint meg, közben orosz–észak-koreai híd építését jelentik be (444.hu)
Igaz, ez utóbbiról az oroszok phenjani nagykövete beszélt, de a lényeg, hogy a két baráti államot még közelebb viszik egymáshoz.
márc. 27
8:24
"Sírva mentem edzésre, sírva jöttem haza" - könyvbe került Berki Krisztián legendás eleme (Ripost)
A 40 éves Berki Krisztián a mai napig a sportágért dolgozik.
márc. 27
8:24
Katie Holmes megmutatta hogyan legyen a bő szárú farmer elegáns (Life)
Katie Holmes a bizonyíték arra, hogy a bő szárú farmer nemcska a laza stílusú szettekhez passzol. A színésznő ezt a darabot is elegánssá tudta tenni.
márc. 27
8:24
Észtország kizárta az oroszokat (Magyar Hírlap)
A balti ország parlamentje megszavazta, hogy nem uniós állampolgárok nem vehetnek részt helyhatósági választásokon.
márc. 27
8:24
Leálltak a villamosok a Blahánál, rosszul lett egy utas (Magyar Nemzet)
Marad a metró.
márc. 27
8:24
Cseh Katalin hatalmas öngólja futótűzként terjed a neten (Mandiner)
Ezek tényleg semmiből sem tanulnak.
márc. 27
8:24
Sztrájk miatt teljesen leáll egy fontos európai reptér március 31-én (Autószektor)
A megmozdulást szervező, szocialista beállítottságú belga szakszervezetek tájékoztatása szerint a sztrájk a szövetségi kormány által előterjesztett, nyugdíjreformra vonatkozó intézkedések ellen irányul. Véleményük szerint az alacsonyabb nyugdíjak bevezetésére és a nyugdíjkorhatár emelésére vonatkozó tervek kedvezőtlen feltételeket teremtenének a do
márc. 27
8:24
Közeleg az ingyen parkolás vége Tatabányán (Villanyautósok)
Jelentősen növelik a fizetős rendszerbe bevont területet is.
márc. 27
8:24
Örülhetnek A renitens rajongói! Mától nézhető online a 2. évad (rtl.hu)
Riadó minden egységnek! A renintens második évadának első két epizódja mától elérhető az RTL+ Premium felületén. A szálak tovább bogozódnak és ez idén sem lesz egyszerű eset! Ebben a cikkben elhoztunk minden információt, amit csak tudni szeretnél a sorozatról. Görgess tovább!
márc. 27
8:24
Ismeretlen filmes helyszínek: Ahol a valóság és varázslat találkozik (Bien)
A filmek világa sokak számára nyújt kikapcsolódást, kalandot és fantáziadús utazást egy-egy jól megkomponált jeleneten keresztül. Gyakran elfelejtjük azonban, hogy a vásznon látott varázslatos tájak és egyedülálló helyszínek nem mindig a számítógépes grafika szüleményei, hanem valós helyszíneken készülnek. Ezek a helyszínek sokszor annyira lenyűgöz
márc. 27
8:24
Mit látsz meg először a képen? Ez a személyiségteszt feltárja a lelked mélyét (Lender)
Mit látsz meg először a képen? Ez a személyiségteszt feltárja a lelked mélyét Egy újabb optikai illúziót hoztunk el önnek, ami egy személyiségteszt gyanánt sem az utolsó. Nézzük ön mit lát bele? Tegye próbára magát és nézzük meg, mit mond az alábbi személyiségteszt arról, hogy ön a lelke mélyén egy optimista vagy pesszimista ember! Egy újabb, optik
márc. 27
8:24
Faltörőkos az amerikai álomhoz – A The Brutalist című film kritikája (Librarius)
Akik hajlandók elfogadni kísérleteit és tökéletlenségeit, azok számára a The Brutalist bátor és kifizetődő utazás.
márc. 27
8:26
Trump üzent az EU-nak, ebbe beleremeg Brüsszel (Magyar Nemzet)
Az amerikai elnök figyelmeztetést intézett Brüsszel felé.
márc. 27
8:27
A volt jegybankelnök elmagyarázta, hogyan kavarhattak az MNB-s ügyben (Menedzsment Fórum)
Nagyon kemény történet.
márc. 27
8:27
Változik a napelemesek kedvezményes elszámolási jogosultsága (Piac és Profit)
A zárolás idejével meghosszabbodik az érintett napelemesek kedvezményes elszámolási jogosultsága.
márc. 27
8:30
Folyamatos a veszély, eluralkodott a félelem Nápoly környékén (Portfolio)
Mauro Di Vito, a Nápoly melletti Campi Flegrei térségében működő vulkanológiai obszervatórium igazgatója szerint hiába tudja a lakosság, hogy évezredes földrengés-zónában van az otthona, nehéz együtt élni a felszín folyamatos mozgásával.
márc. 27
8:30
Oroszokat, ukránokat tervez felvenni a magyar akkugyár (ATV)
Korábban leépítések voltak az iváncsai akkugyárban, most ismét toboroznak.
márc. 27
8:30
VG-poll: az alapkamat marad, a fókusz változik, a forint pedig 400 körül oldalazhat Varga Mihály elnöksége elején (vg.hu)
Több ponton is változhat az MNB működése.
márc. 27
8:30
Szakértők szerint az arany még messze nem érte el a csúcsot (Igényesférfi.hu)
Történelmi csúcsra emelkedett az arany ára, de a Goldman Sachs szerint ez még csak a kezdet – új céláruk szerint idén akár 3300 dollárig is elszállhat az árfolyam.
márc. 27
8:30
Monília: veszélyben a kajszibarack (Agrofórum)
A csonthéjas gyümölcsök hazai termesztése során több gyümölcsfaj esetében is egy agresszív kórokozó, a csonthéjasok moníliája okozza a termesztők számára a legnagyobb problémát.
márc. 27
8:30
Ez a munkája most Sarka Katának: az új szakmája hihetetlen (Promotions)
A luxusfeleség durván profilt váltott.
márc. 27
8:30
Saját fejlesztésű drónok próbarepülését figyelte meg Kim Dzsongün (Demokrata)
Az új drónok számos célpont mozgását tudják követni szárazföldön és tengeren is.
márc. 27
8:30
Csaknem ötezren érkeztek Ukrajnából szerdán (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 12 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
márc. 27
8:30
Gyengülő orosz búzakivitel mellett is esnek az árak (Mezőhír)
Az ötéves átlagot is alulmúló búzaexportot várnak az orosz elemzők. A nemzetközi árak mégis esnek.
márc. 27
8:30
Új Rsm PowerShift automata sebességváltó a szankciók ellen. (GépMax)
A Rostselmash saját fejlesztésű automata Powershift traktorváltója megoldást hoz a szankciók okozta nehézségekre.
márc. 27
8:30
Kivételes teljesítményt nyújt az év legjobb tehergépkocsija (Transpack)
A szegmens legjobbja – könnyű áruterítő kategóriában a Daf Xb-t választották meg idén az év tehergépkocsijának.
márc. 27
8:30
"A kontinens jövője a tét" – ma kiderülhet, hogy Európa tényleg csapatokat küld-e Ukrajnába (Mandiner)
Párizsban gyűlnek össze a "hajlandóak koalíciójának" a vezetői, hogy kitalálják miként segítsék az ukránokat az oroszok elleni háborúban.
márc. 27
8:30
Figyelem, áprilistól felkészülés a gazdaságátadásra! (Agrárágazat)
Áprilistól megismerhető a gazdaságátadás támogatási pályázata, érdemes időben felkészülni a nyáron megjelenő felhívásra.
márc. 27
8:30
Csak nőkből álló felügyelőbizottság dolgozott a Szafari Rallyn (Racing)
Különleges mérföldkövet jelentett az idei kenyai Szafari Rally, ahol a felügyelőbizottságot négy nő alkotta. A versenyen dolgozó hölgyek száma is több volt, mint 2024-ben.
márc. 27
8:30
Megtámadták az országos kompetenciamérés rendszerét, és megszerezték felhasználók nevét és emailcímét (Telex)
Az Oktatási Hivatal szerint jelszó vagy egyéb személyes adat nem került ki a rendszerből.
márc. 27
8:30
Rejtélyes tragédia a hadgyakorlaton: négy amerikai katona eltűnt, majd holtan találták őket (naphire.hu)
Meghalt négy amerikai katona egy hadgyakorlaton a litvániai Pabrade városhoz közeli gyakorlótéren - erősítette meg Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Varsóban.
márc. 27
8:30
IgG alapú ételallergia teszt: kiderült, fals eredményt is adhat (EgészségKalauz)
Az IgG és az IgG4 tesztek nem validáltak és nem ajánlhatók élelmiszer-allergia diagnosztizálására.
márc. 27
8:30
Búzaárak alakulása: Magyarországon drágább, máshol olcsóbb – mit jelent ez a gazdáknak? (Magro)
Magyarországon március második hetében az étkezési búza átlagosan 86 ezer forint/tonnás termelői áron cserélt gazdát, ami 35 százalékos emelkedést jelentett az előző év azonos időszakához képest.
márc. 27
8:32
Nem akárki próbált meg bejutni Trumphoz - a titkosszolgálat akadályozta meg (Mandiner)
Pillanatokon belül visszaadták a gyermeket szüleinek.
márc. 27
8:33
Az unió a szankciók ellenére is egyre több orosz gázt vásárol (Infostart)
Az EU tavaly az orosz energiahordozókkal szemben bevezetett szankciók ellenére 18 százalékkal több földgázt importált Oroszországból mind vezetékes, mind cseppfolyósított formában mint az előző, 2023-as évben az Ember gazdaságkutató intézet jelentése alapján.
márc. 27
8:36
Álmosan kezdi a csütörtököt a forint: alig változott az esti záráshoz képest (Pénzcentrum)
Alig változott a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
márc. 27
8:36
Átverés kényszerből? Az online csalások mögötti megrázó valóság (Agroinform)
A minap egy filmben láttam, hogy egy tágas teremben sok ember azon dolgozott temérdek számítógép előtt, hogy a hiszékeny embereket meglopják, becsapják.
márc. 27
8:36
Folytatódik a hagyomány, jön a Techtogether Automotive Hungary (autopro)
Az idei évben sem marad el az autopro.hu mérnökhallgatói versenye.

Keresés