Bár Joe és Anthony Russo a Marvel néhány legnagyobb sikeréről híres, azt az ajánlatot, hogy újra összeálljanak a stúdióval és Robert Downey Jr. rendezői legyenek az Avengers: Doomsdayben és a Titkos háborúkban, eredetileg visszautasították.
A várakozással teli amerikai nyilatkozatok ellenére nem született megállapodás a hétfői amerikai–orosz találkozón, amelynek témája a Fekete-tengeren tervezett tűzszünet volt. A felek mégsem közölnek semmit a találkozó eredményéről.
A kiskereskedelmi adót a webáruházaknak is fizetniük kell, ha az árbevételük eléri az 500 millió forintot; az adó mértéke 3 milliárd forintig 0,15 százalék – hívja fel a figyelmet mai közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Meghaladta a hatezret a vállalati flották zöldítését ösztönző programra beérkezett támogatási kérelmek száma. Egy igénylő a foglalkoztatottak számától függően 1-16 tisztán elektromos gépkocsi beszerzéséhez kaphat állami hozzájárulást. A vállalati e-autó program egy gazdasági társaságnál 2,8-64 millió forinttal segítheti a járműpark korszerűsítését
Új játékos az évszázad európai üzletében: Kína is beszállna a versenybe. Miközben az európai és amerikai cégek sorban állnak, hogy részt vegyenek Ukrajna újjáépítésében, Peking is jelezte, hogy kész beszállni a háború utáni projektekbe. Vajon ez mit jelent Európa számára, és a nap végén ki viszi el a legnagyobb szeletet a romeltakarításból származó
Nincs rá szükség, nincs ennyi elérhető masina, most tényleg 30 embernek vigyünk egy ATM-et, amikor a faluban nincs bolt, posta, de még kocsma sem? – kiakadtak a banki forrásaink az ATM-telepítésen.
Ki ne szeretne előrelátni a karrierjében és tudni, milyen út vár rá? Ugyan jósolni még a számmisztikával sem lehet, a személyes számod útmutatója fényt deríthet néhány részletre.
A repce egykoron fénykorát élte Magyarországon, amit jól mutat, hogy 2018-ban volt csúcspontján az őszi káposztarepce termesztése. Ekkor több mint 330 ezer hektáron foglalkoztak a növénnyel, és a termésmennyiség meghaladta az 1 millió tonnát. A vetésterület ezt követően ugyan még növekedett, de a terméshozam csökkenése miatt később visszaesésnek in
A korábban titkolt beszállítói árak most az érintett harminc termékcsoportban könnyen kiszámolhatók, ez viszont versenyhátrányt jelenthet a külföldi piacokon is.
Mintegy 1,8 milliárd forintos beruházással naperőművet épített Nyírmeggyesen Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági cégcsoportja, az Ubm, a 4 megawatt (Mw) teljesítményű naperőmű 5880 megawattóra (Mwh) villamos áramot termel majd éves szinten - közölte a társaság az Mti-vel.
Az MNB-hez beszállítói bejelentések érkeztek, miszerint – a tavaly őszi támadáshoz hasonlóan – nyitott számlákkal kapcsolatos adatkérést küldtek ismeretlen személyek az MNB nevében hamisan eljárva - közölte az MNB a honlapján.
Március 25-től négy új közvetlen járat foglalható Budapestről. Júliustól elérhetővé válik Bilbao, Wrocław, Gdansk és Vilnius a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. A Wizz Air új útvonalai nem csupán a magyar…
Földbe álltak az európai eladások, két hónap alatt piacainak közel felét elbukta Elon Musk és a Tesla. Mi történt? Az elmúlt két hónapban erőteljesen csökkentek a Tesla elektromos járműeladásai az európai piacon (beleértve az EU-t, az EFTÁ-t és az Egyesült Királyságot), írja az MTI. Az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA ked
Az oktatás, a kutatás és az üzemeltetés terén is kiemelten kezeli a fenntarthatóság kérdését a Pécsi Tudományegyetem (PTE), amely a "legzöldebb"magyarországi felsőoktatási intézmény - hangoztatta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó, az intézményt fenntartó kuratórium elnöke a baranyai vármegyeszékhelyen.
Korábban a 2022-23-as nagy inflációs válság idején tizenkét egymást követő hónapban is Európa-bajnok volt a magyar infláció. Mi történt? A fogyasztói árak februárban is megvalósították Orbán Viktor álmát a repülőrajtról: az Eurostat által közzétett adatok szerint ismét nálunk volt a legmagasabb az éves infláció az unión belül, írja a 444.hu. Ezzel
Látványos kék spirált rajzolt az égre a hétfő este indított SapceX Falcon 9 rakéta. Naná, hogy ezt az X-aktákon felnőtt összeesküvés-elmélet hívők nem veszik be, és belekeverték Donald Trumpot is a dologba.
A Bácsai Agrár Zrt. már be is jelentette a kormányhivatalnál a csoportos elbocsátást, 94 dolgozóból 46-tól válnak meg. A téesz volt eddig Kisbajcs legnagyobb adófizetője, sok helyi család dolgozott náluk.
Ukrajna uniós tagságának támogatásáról a magyarok véleménynyilvánító szavazáson dönthetnek - jelentette ki Bóka János, európai uniós ügyekért felelős miniszter, aki Michael McGrath-el, a jogállamiságért felelős uniós biztossal egyeztetett Budapesten.
Egy ukrán katona 679 napot töltött orosz hadifogságban. Vladiszlav Zadorin megrázó története arra emlékeztetnek, hogy a háború nem csak a csatatéren zajlik.
Az Európai Unióban éves összevetésben 3 százalékkal csökkent az eladott új autók száma az idei első két hónapban - az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az Acea honlapjára kedden fölkerült adatok szerint.
Az Európai Parlament és a Tanács megállapodott az új jogosítványszabályokról, amelyek bevezetik a mobilos jogosítványt, próbaidőszakot írnak elő az friss jogsisoknak, és lehetővé teszik a kísérővel történő vezetést. A változtatások célja az európai közlekedésbiztonság javítása, tekintettel arra, hogy évente közel 20 000 ember veszti életét az EU út
Gyors egymásutánban érkeznek a hírek a Szigettel kapcsolatban: a múlt héten jelentették be a "Delta District" névre keresztelt negyedet, ami az elektronikus zenei műfajok főhadiszállásaként lesz jelen az Óbudai-szigeten, most pedig további 40 új fellépő kilétét fedték fel a szervezők.
Több lépcsőben és lélekszámtól függően valósulhat meg a kormány terve, hogy minden településen legyen bankautomata. A nagyobb falvakban is csak akkor, ha az önkormányzat kéri és ad hozzá helyet. Meglévő ATM-et viszont nem szüntethetnének meg a bankok.