Hamarosan a birtokbaadás is megtörténhet az ország egyik legvitatottabb beruházási területén. A teljes összeg kifizetésére az önkormányzatnak 14 éve van. Mi történt? A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló Budapest Közművek (BKM) Zrt. határidőn belül intézkedett a Rákosrendező vasútüzemhez nem szükséges területeiért fizetendő vételár 25 százaléká
Egy ápoló kilenc beteget küldött hidegvérrel a halálba. A gyilkos 17 pácienst súlyosan megsebesített, tettét azzal indokolta: nyugalmas éjszakai műszakot akart.
A Kos az egyik leghevesebb csillagjegy: ha valamit a fejébe vesz, akkor sem visszafogni, sem az útjába állni nem érdemes, úgyis véghezviszi, amit akar. A zodiákus első jegye sok rétegnyi védelem alatt rejtegeti valódi énjét, ami viszont szinte minden esetben igazán kedves meglepetés. Ez az érdekes és titokzatos személyiség nemcsak arról híres, hog
"Látjuk a demokrácia leépítését. Ez egy nagyon gyors folyamat, ami az orosz típusú elnyomó rendszerek felé viszi az országot: Ezt meg akarjuk állítani, ezért hirdetett ellenállást a Momentum", mondta a párt képviselője az ATV-ben.
Már nem lehet a naptár szerint permetezni. Tavaly sokkal korábban fakadtak és virágoztak a kajszik, március 3-án már a virágfertőző monília elleni védekezésről írtunk felhívást. Idén azonban még csak néhány fajta bontotta ki a szirmait...
Az újabban elterjedt bódítószerek már néhány hónap használat után is tönkretehetik a fiatalok életét, esélyt sem adva a tizenéveseknek a méltóságteljes felnőttkorra.
A mezőgazdaságban pusztító uborka mozaik vírus ellen az Mlu kutatói új, Rna-alapú hatóanyagokat fejlesztettek ki, melyek növelik a növények ellenálló képességét.
Az év első két hónapjában a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva hétszeresére nőtt a hepatitis A-fertőzés gyanújával jelentett fertőző betegek száma.
Az elmúlt évek időjárási szélsőségei döntően befolyásolják a kalászos ágazatot, és azon belül a vetőmag-előállítás eredményeit. Mindemellett a világpolitikai és világpiaci folyamatok gyökeres változása is hatással volt a vetőmag-előállításokra.
Petr Fiala cseh miniszterelnök szerint Franciaország és az Egyesült Királyság lettek Európa új "keményhatalmi" vezetői, válaszul az orosz fenyegetésre és Donald Trump amerikai elnök katonai kiadásokat sürgető nyomására. A politikus kiemelte: a két európai atomhatalomnak – Franciaországnak és Nagy-Britanniának – most kulcsszerepe van az Ukrajnának n
A reggeli rohanásban könnyen kilöttyenhet a kávé a ruhánkra, lepedőre, sőt, talán még a szőnyegre is. De mi a teendő ilyenkor? Így tüntetheted el a kávéfoltokat, még akkor is, ha rohanásban vagy.
Ulrich Gábor Capriccio című animációs rövidfilmje meghívást kapott a világ legrangosabb animációs seregszemléje, az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál versenyprogramjába! A Capriccio a kísérleti munkákat bemutató Off-Limits (Korlátok nélkül) versenyszekcióban szerepel majd. A Capriccio független filmként készült a Vertigo Média gyártásában,
Nagy-Britannia: ----------------- Daily Mail: "Oscar Piastri derűsen és nyugodtan a csúcson. Az ausztrál a pole pozícióból nyert Kínában. Lewis Hamilton újabb viharos napot élt meg. Lando Norris lett a második és két forduló után nyolc pont előnnyel vezet összetettben. De igazából Piastri volt az, aki Sanghajban világossá tette: a világbajnoki címr
A norvég válogatott kedden 20:45-kor Izraellel csap össze Debrecenben, a Nagyerdei Stadionban. Erling Haalandék edzésen már meg is nézték maguknak a Loki otthonát, amely a soron következő vb-selejtezőjük helyszíne lesz.
Michael McGrath jogállamiságért felelős uniós biztossal egyeztetett Bóka János – olvasható az európai uniós ügyekért felelős miniszternek a Facebook-oldalán közzétett hétfői bejegyzésében. A tárcavezető arra kérte a brüsszeli politikust, hogy "egyszerűsítsék a dolgokat" három lépés megvalósításával. Az Európai Bizottság csak a hatáskörébe tartozó k
Jelentős bővüléssel indult az év a lakáshiteleket nézve a K&H friss összeállítása szerint. A pénzintézetnél megkötött lakáshitel-szerződések összege 36 százalékkal nőtt januárban az egy évvel korábbihoz képest. A lakáshitelek átlagos összege 25 millió forint fölé emelkedett, ami 40 százalékos többletnek felel meg éves szinten.
Stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt ma alá a K&H Bank a Juh és Kecske Ágazati Szakmaközi Szervezet támogatásáról. A megállapodás célja, hogy új lehetőséget teremtsen a magyar gazdáknak, illetve, hogy akár az európai piacon is nagyobb szerephez juthasson általa az ágazat - derült ki a K&H Bank közleményéből.
Jelentős bővüléssel indult az év a lakáshiteleket nézve a K&H friss összeállítása szerint. A pénzintézetnél megkötött lakáshitel-szerződések összege 36 százalékkal nőtt januárban az egy évvel korábbihoz képest. A lakáshitelek átlagos összege 25 millió forint fölé emelkedett, ami 40 százalékos többletnek felel meg éves szinten.
A válaszadók többsége közepesen stabilnak értékelte a társadalmi támogató rendszert, minden második megkérdezett úgy látja, hogy a jelenlegi támogatási rendszer nem elégséges.
Minden településen ATM-et szeretne látni a kormány, ezért kötelezték a bankokat, hogy ahol nincs, oda helyezzenek ki bankautomatát. Amelyik bank megszüntetné már üzemben lévő bankautomatáját vagy a fiókjában a készpénzfelvételt, az 2-200 millió forintos büntetést kockáztat - derül ki az éjjel a közlönyben megjelent kormányrendeletből.
2024. március 22-e örökre beírta magát a brit királyi család történetébe: közel egy évvel ezelőtt ezen a napon jelentette be Wales hercegnéje, Katalin, hogy rákot diagnosztizáltak nála. A famíliához közel állók szerint az azóta eltelt 12 hónap rendkívül megterhelő volt a walesi hercegi pár számára, de Vilmos és Katalin szövetsége erősebb, mint vala
Az észak-macedóniai Kocsaniban március 16-án hajnalban gyulladt ki az egyik szórakozóhely. A tűzben 59 ember vesztette életét, további 155 pedig megsérült.