A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap hazai pályán szenvedett 3–0-s vereséget, így összesítésben 6–1-re elvesztette a Törökország elleni Nemzetek Ligája-osztályozóját. A vasárnapi visszavágó Szoboszlai Dominik és Arda Güler szóváltása miatt is emlékezetes marad, ennek a lefújás után volt folytatása.
Mivel február rövidebb hónap volt, és áprilisban a nyugdíjat a szokásostól eltérően nem 12-én utalják, a nyugdíjasok hamarabb juthatnak hozzá a pénzükhöz.
A Nobel Alapítvány új vezetője figyelmeztet: a tudományos kutatás és a szabad vizsgálódás védelmére minden eddiginél nagyobb szükség van a dezinformáció korában. Hanna Stjärne szerint a 124 éves díj küldetése, hogy kiálljon a tudás és a kutatók munkája mellett - írta meg a Financial Times.
Hamarosan érkezik a nagysikerű Andor sorozat második, egyben utolsó évada, melynek apropóján a Disney+ és a Lucasfilm feltöltötte YouTube-ra az előző széria első három epizódját magyarul. A felületen elérhető továbbá egy összefoglaló videó az első évad történéseiről, illetve egy egyórás interjú Tony Gilroy alkotóval és executive producerrel.A Lucas
Mint ismert, Szoboszlai Dominik és a Real Madrid török válogatott fiatalja, Arda Güler összeszólalkozott a Magyarország-Törökország (0-3) Nl-meccsen. A magyar válogatott csapatkapitánya a Nemzeti Sport Instagram-oldalán szúrt oda ellenfelének.
Földrengés volt március 23-án, vasárnap este 20 óra 10 perckor Salgótarján közelében. Erről a Hun-Ren Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium számolt be az Mti-nek.
Már csak két hét, és április 8-án kedden megrendezzük a Portfolio Vállalati Energiamenedzsment 2025 című konferenciát, amely különösen aktuális az Európai Bizottság megfizethető energiaárakra vonatkozó cselekvési terve és a magyar kormány által bejelentett 440 milliárd forintos Jedlik Ányos Energetikai Program tükrében. A rendezvény célja, hogy kon
Március utolsó hetében is folytatódik a változékony időjárás, több hullámban kell esőre számítani, a hét közepétől gyakran lesz erős, viharos a szél. A hét elején még akár 20 Celsius-fok is lehet napközben, majd a hét további részében már jellemzően 14-15 fok körül alakul a csúcshőmérséklet
Az EU pénzügyi felügyeleti vezetői aggódnak, hogy a szabályozások egyszerűsítésére irányuló törekvések alááshatják a pénzügyi stabilitást biztosító védelmi mechanizmusokat. A szakértők szerint a 2008-as válság tanulságait nem szabad elfelejteni - írta meg a Financial Times.
Az elemzők úgy vélik, hiába változott meg a tanács összetétele, az infláció és a külső környezet nem teszi lehetővé, hogy a növekedésre koncentráljon a jegybank.
A Pepe Coin (Pepe) azon mém tokenek közé tartozik, amelyek nagy figyelmet tudtak kiváltani az internetes közösség körében. Azonban a Pepe nem mutatott jelentős növekedést, és új fejlesztések vagy innovációk hiányában könnyen háttérbe szorulhat az új versenytársak mellett.
Az elmúlt hetekben a spanyol rendőrség sorra csapott le dzsihadista csoportokra, kiemelten Katalóniában és a Marokkóhoz közeli területeken. Legutóbb három férfit tartóztattak le Barcelonában, Córdobában és Melillában, akik a gyanú szerint az Iszlám Állam propagandáját terjesztették és emellett terrorista kiképzéseket is szerveztek – közölte a Magya
Megvágott rádiós üzenetek, amik teljesen eltorzítják a valóságot? A Ferrari háborog, mert a közvetítések azt sugallták, Lewis Hamilton vonakodott engedelmeskedni a csapatutasításnak – ami a saját ötlete volt...
A legutóbbi hétvége mozibevételei csalódást keltő eredményeket hoztak két jelentős premier számára: a Disney élőszereplős Hófehérke adaptációja és Robert De Niro maffiafilmje, az Alto Knights egyaránt alultejesített.
Az ellenzéki párt elnöke azt mondta, ez a leendő Tisza-kormány működésének alapja, és arra biztatta a fideszes és óellenzéki szavazókat is, hogy töltsék ki a kérdőíveket.
Újabb területen bővítette meglévő együttműködését a győri Széchenyi István Egyetem, az Audi Hungaria Iskola Intézményfenntartó és Működtető Közalapítvány, valamint az Audi Hungaria Iskolaközpont. A március 21-én aláírt megállapodás keretében az iskola német tanterv szerinti gimnáziumi tagozatán oktatott matematika tantárgy teljesítésének beszámítás
Eddig 290 ezren fizették be gépjárműadót, a többségük (több mint 170 ezren) NAV-Mobilban. Itt a legegyszerűbb ugyanis rendezni a kötelezettséget, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) még 3 millió adózótól vár április 15-ig.
Unod már a medvehagymás pogácsát? Akkor ezt a receptet imádni fogod! A finom, omlós kalács és a fokhagymás íz tökéletes harmóniájával csábít ez a recept.
Az Európai Parlament jelentősen megemelné az uniós védelmi ipar fellendítésére szánt EDIP-program költségvetését, a Bizottság által javasolt 1,5 milliárd euró helyett 15 milliárdot (6000 milliárd forintot) különítene el a frissen felvetett SAFE-hitelalapból. Emellett 5 milliárd eurót (2385,5 milliárd forintot) szánnának az ukrán védelmi ipar támoga
A múlt héten a műsorvezetők betegsége miatt maradt el a Bochkor című népszerű rádióműsor néhány adása, ám - a rajongók legnagyobb sajnálatára - a közkedvelt rádiósok a következő napokban sem térnek vissza a mikrofon mögé.
A portugál válogatottal lett teljes a magyarok világbajnoki selejtezőcsoportja, miután Cristiano Ronaldóék hosszabbítás után megnyerték a dánok elleni negyeddöntős párharcot a labdarúgó Nemzetek Ligájában vasárnap este.
Egy nemrégiben megjelent felfedezés döbbenetes dolgot állít a nők és férfiak közti különbségről. Bebizonyosodott, hogy a nők biológiailag hajlamosabbak az Alzheimer-kórra.