2025. március 24. hétfő

márc. 24
7:42
A lengyel lakosság rohamtempóban fegyverzi fel magát: a hatóságok megdöbbentek (vg.hu)
Lengyelországban tavaly rekordszámú fegyvertartási engedélyt adtak ki.
márc. 24
7:42
Kérdések, azonnali kérdések a parlamentben (Magyar Hírlap)
Az ülés 11 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.
márc. 24
7:42
Gatyába rázza a Facebookot és a Messengert a Meta, nem is véletlenül (Mandiner)
Új szolgáltatást indít a techóriás.
márc. 24
7:42
Újabb lélegzetelállító botrány kapcsán merült fel Magyar Péter neve (Magyar Nemzet)
Valami bűzlik a svédeknél.
márc. 24
7:42
5+1 bolhapiac Magyarországon, ahol különleges kincseket találhatsz (Drive)
A bolhapiacokban van valami különös vonzerő: míg a hagyományos üzletekből könnyen csalódottan sétálhatunk ki, addig az ilyen kirakodóvásároknál inkább az a kihívás, hogy ne vigyünk haza túl sok mindent. Ugyan helyi jellegük miatt a bolhapiacokra nehezebb rátalálni, azért Magyarországon is akadnak ismert és kevésbé ismert lehetőségek – ajánlunk is p
márc. 24
7:44
Földrengés volt Salgótarján közelében (Portfolio)
Földrengés volt vasárnap este 20 óra 10 perckor Salgótarján közelében, a 2,1-es magnitúdójú földmozgást a lakosság Salgótarjánban és környékén érezte - közölte a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium az MTI-vel.
márc. 24
7:44
Trump tanácsot adott korábbi ellenfelének (Magyar Nemzet)
Kalifornia kormányzója lenne Kamala Harris.
márc. 24
7:46
Másfél órán keresztül kérdezik ma a kormányt (Magyar Nemzet)
Azonnali kérdések hangzanak el hétfőn az Országgyűlésben.
márc. 24
7:48
Ennyi volt: drasztikus lépésre szánta el magát Törökország (Portfolio)
A török tőkepiaci felügyelet vasárnap betiltotta a shortolást az isztambuli tőzsdén, valamint könnyített a részvény-visszavásárlási korlátozásokon és a tőkemegfelelési követelményeken is egészen április 25-ig, miután Isztambul polgármesterét őrizetbe vették és bebörtönözték. Az események pedig nagy hullámokat vetettek az ország tőzsdéin is.
márc. 24
7:48
Kocsis "durva beavatkozásról" posztolt – a sajtó külföldi finanszírozását betiltaná (ATV)
A Fidesz frakcióvezetője szerint a "durva beavatkozások" miatt "talán az lenne a legjobb, ha egyáltalán nem lehetne külföldről finanszírozni médiát".
márc. 24
7:48
Lakásbiztosítás felmondása: miért éri meg váltani 2025-ben? (BorsOnline)
Tízezreket nyerhet, ha biztosítót vált.
márc. 24
7:48
Van egy betegség, amely jelentősen növelheti a máj- és hasnyálmirigyrák kockázatát (Magyar Hírlap)
Akár ötszörösére is nőhet a rák kialakulásának esélye, és különösen a nők vannak veszélyben.
márc. 24
7:48
Mostantól nem mászhatja meg akárki a japánok szent hegyét (Forbes)
A Fuji megmászása díjköteles lesz és egy teszt is szükséges lesz hozzá.
márc. 24
7:48
Cristiano Ronaldo posztolt, miután eldőlt, a portugálok a mieinkkel is egy csoportba kerültek (Sportal)
Cristiano Ronaldo lett az első portugál, aki 40 év felett gólt szerzett a nemzeti csapatban. A csatár röviden reagált Instagramon a dánok elleni továbbjutás után az Nl-ben: "Micsoda este, Portugália!" Mint ismert, Portugália továbbjutása azt jelenti, hogy a magyar válogatottal egy vb-selejtezős csoportba került.
márc. 24
7:48
„Házassági évforduló” az Ady Emlékmúzeumban (kultura.hu)
Száztíz évvel ezelőtt vette feleségül Ady Endre Csinszkát, azaz Boncza Bertát. A jeles évforduló alkalmából az Mnmkk Petőfi Irodalmi Múzeum tárlatvezetést rendez március 29-én a költő egykori pesti otthonában berendezett Ady Emlékmúzeumban.
márc. 24
7:51
Mosolyt csal az arcára, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró (Privátbankár)
Tartja a péntek esti jó formáját a forint.
márc. 24
7:51
Az 5 legjobb tökfőzelék, amiből mindenki két tányérral szed (Mindmegette)
A tökfőzelék az év minden egyes napján hibátlanul elkészíthető fogás. Nyáron friss tökből és friss kaporral verhetetlen, de a hidegebb hónapokban fagyasztott tökből is tökéletes. Mutatjuk a legjobb recepteket!
márc. 24
7:51
Szlovákiai száj- és körömfájás: nemzetközi segítség jön (Infostart)
Szlovákia fokozott erőfeszítéseket tesz a száj- és körömfájás terjedésének megfékezésére, amely már komoly gazdasági károkat okozott. Különösen érintett a Dunaszerdahelyi járás, ahol március 21-től rendkívüli állapotot hirdettek ki.
márc. 24
7:54
Fokozódik a terrorfenyegetettség Európában (HírTV)
A dél-európai ország rendőrsége múlt héten három dzsihadistát tartóztatott le három különböző akcióban.
márc. 24
7:54
Erősödött a forint (Adózóna)
Erősödött a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
márc. 24
7:54
Napi horoszkóp március 24.: a Kosoknak érdemes a saját feladataikra koncentrálniuk, az Ikrek régóta húzódó ügyek végére tehetnek pontot (Éva Magazin)
A hét első napja is számos izgalmat rejt, az Oroszlánok a célegyenesbe érkeznek, a Szüzeket valaki kellemetlen helyzetbe hozza, de vajon neked mit üzennek hétfőre a csillagok? Kattints és olvasd el a horoszkópodat!
márc. 24
7:54
Kórházat bombáztak az izraeliek Gázában, a Hamász újabb politikai vezetőjét sikerült likvidálniuk (444.hu)
Iszmail Barhúmot a Hamász állítása szerint a hán-juniszi Nasszer kórházban ápolták, több orvos is életét vesztette.
márc. 24
7:54
Hihetetlen húzás a Tescótól: ingyen adja az élelmiszert a vásárlóknak, de nem a magyaroknak (vg.hu)
A Tesco úgy döntött, hogy az esti órákban az el nem adott termékekből többet is odaadna ingyen a vásárlóknak.
márc. 24
7:54
Nichicon SLB újratölthető akkumulátorok használata IoT-alkalmazásokban (newtechnology.hu)
A modern elektronika legnagyobb kihívásai az energia hatékony megszerzése és tárolása. Az ilyen piaci igényekre válaszul a Nichicon vállalat, a kondenzátorok terén vezető japán cég, kifejlesztette az SLB sorozatú kis
márc. 24
7:54
Drogosok tartják rettegésben Józsefvárost (Magyar Nemzet)
A helyiek szerint elviselhetetlen a helyzet, a Fidesz szigorúbb fellépést követel.
márc. 24
7:54
Gyümölcsös shotok (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
márc. 24
7:54
Londoni bűz, Beyoncé mise: furcsa világesemények, amiket szőnyeg alá söpörtek (Bien)
Az alábbi tíz történelmi eseményt nem tanították az iskolában, pedig lebilincselő történetek.
márc. 24
7:54
Most érdemes frankot, dollárt, eurót venni? Így áll a forint (Haszon.hu)
Erősödött a forint hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót hét órakor 397,52 forinton jegyezték, alacsonyabban a péntek esti 397,98 forintnál. A dollár jegyzése 367,22 forintra gyengült 367,94 forintról, a svájci frank árfolyama pedig 416,52 forintról 4
márc. 24
7:56
Nagy lendülettel indította a hetet a forint (vg.hu)
Erősödött a főbb devizákkal szemben a magyar fizetőeszköz.
márc. 24
7:57
Melegség tölti el a szívét, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró (Menedzsment Fórum)
Szerencsére ott folytatja a forint, ahol a múlt héten abbahagyta.
márc. 24
8:00
Most jött: Felcsaptak a lángok az autópályán, nagy baj történt (BorsOnline)
Autó égett az M7-esen.
márc. 24
8:00
"A gyűrűket hagyd rajtam" – A Galimberti művészházaspár megrázóan szép története (WMN)
Már az is kuriózumnak számított a 20. század elején, hogy a férj és a feleség is festőművész legyen, ráadásul mindketten korszakalkotó életművet hozzanak létre. Az pedig még ritkább az alkotói házaspárok körében, hogy rivalizálás nélkül, egymást támogatva, valódi partnerként éljenek és dolgozzanak. S ha lehet még fokozni: Galimbertiék szerelme is e
márc. 24
8:00
Szokatlan csapadék esik ma, cikázó villámokat láthatunk ezekben a vármegyékben (Promotions)
Ezen a héten lesz minden, a tavasz végre megmutatja változatos arcát.
márc. 24
8:00
Rács mögött a diszkótűzben érintett északmacedón település korábbi vezetői (Magyar Hírlap)
Mindenki felelni fog, aki hozzájárult a tragédia létrejöttéhez.
márc. 24
8:00
Párizsban 500 utcát autómentésítenek (Demokrata)
Az érintett utcákat "zöldítik" és sétálóutcává alakítják át.
márc. 24
8:00
Szoboszlai: a szerencséért tenni kell (Demokrata)
Szoboszlai Dominik szerint a magyar labdarúgó-válogatott a szünetben akár 3-0-ra is vezethetett volna.
márc. 24
8:00
Grönland vezetői kikeltek az amerikai tisztségviselők "nagyon agresszív" látogatásai ellen (Telex)
Az amerikai alelnök felesége és Donald Trump nemzetbiztonsági tanácsadója is a szigetre látogat a héten.
márc. 24
8:00
Brit nagykövet: Nem engedhetjük meg, hogy úgy tűnjön, Putyint megjutalmazzák az agressziójáért (Telex)
Ha Oroszország újra fegyverkezne és újabb háborút indítana, akkor annak az lenne a vége, hogy az orosz erők a magyar–ukrán határnál lennének – mondta a Telexnek adott interjújában Nagy-Britannia budapesti nagykövete, Paul Fox.
márc. 24
8:00
Rendkívüli hír: földrengés volt Magyarországon, ezt már a lakosság is érezte (naphire.hu)
Földrengés volt Salgótarján közelében vasárnap este.
márc. 24
8:00
Tavaszi nagytakarítás: ezzel a módszerrel seperc alatt csillogni fog a konyhapultod (in.hu)
Itt a tavasz, a nagytakarítások időszaka. Mutatunk neked egy egyszerűen beszerezhető terméket (talán már eleve ott lapul a konyhaszekrényedben), ami több funkciót is betölthet a lakás tisztává varázslásában. Briana Jean (@thismessielife) videójából megtudhatod, hogy a szárítógépbe való illatosító kendő mosáson túl mire használható még fel.Jean vlog
márc. 24
8:00
Vége, ennyi volt a méltányossági alapú bevándorlási kegyelemnek az USA-ban (vasárnap.hu)
Megszüntetik a méltányossági alapú bevándorlási kegyelmet az Egyesült Államokban négy latin-amerikai ország esetében – olvasható az amerikai belbiztonsági minisztérium hétvégén kiadott írásos feljegyzésében. A belbiztonsági minisztérium (Department of Homeland Security – DHS) bejelentése szerint arról a programról van szó, amelyet a korábbi Biden-a
márc. 24
8:00
Ellátási lánc támadás rázta meg a GitHubot – a Coinbase lehetett az első célpont (KriptoMagazin)
2025. március 14-én fény derült egy jelentős ellátási lánc támadásra, amely a GitHub Actions egyik népszerű modulját, a „tj-actions/changed-files”-t érintette. A támadás eredetileg célzott akciónak indult a Coinbase egyik nyílt forráskódú projektje ellen, ám rövid időn belül nagyszabású incidenssé terebélyesedett. A támadás háttere A Palo Alto Netw
márc. 24
8:03
Most jött: Felcsaptak a lángok az autópályán, nagy baj történt (BorsOnline)
Autó égett az M7-esen.
márc. 24
8:06
Úgy fegyverkeznek a lengyelek, mintha nem lenne holnap (HírTV)
Lengyelországban tavaly 45,8 ezer fegyvertartási engedélyt adtak ki, ami rekordnak számít az 1989-es rendszerváltás óta – írta a Rzeczpospolita lengyel napilap rendőrségi adatokra hivatkozva.
márc. 24
8:06
Posztolt Donald Trump, el is szállt a mémcoinja (Portfolio)
Donald Trump vasárnap délután a Truth Social nevezetű platformján posztolt saját kriptovalutájáról, melynek hatására azonnal kilőtt az árfolyam.
márc. 24
8:06
Hétfő éjjel megtámadták Kijev régióját az oroszok – az ukránok keményen védekeztek (vg.hu)
Újabb masszív dróntámadást hajtott végre Oroszország.
márc. 24
8:06
Lázár János: A Pride olyan, mint a dohányzás, nem gyerekeknek való (BorsOnline)
Beszélgetés a Bayer-showban.
márc. 24
8:06
Titkos kódok a fedélzeten: amit sosem akarsz hallani repülés közben (Life)
Repülés közben a légiutas-kísérők diszkrét kódokat használnak, hogy jelezzék a fedélzeten kialakult helyzeteket anélkül, hogy pánikot keltenének az utasokban. De mit jelentenek ezek a titkos kódok?
márc. 24
8:06
Kvíz: letelik az idő, nem érsz a kvíz végére, az átlag 10/6 (Promotions)
Azt kell eldönteni, hogy melyik országokban találhatók ezek a városok.
márc. 24
8:06
Léda férje miért nem volt féltékeny felesége szeretőjére, Adyra? (Magyar Hírlap)
A könnyek asszonya nagy árat fizetett a halhatatlanságért.

Keresés