Ha valaki úgy gondolta eddig, hogy ókori elődeink lesütött szemmel, szemérmesen hódoltak a szerelemnek, akkor most gyorsan számoljon le ezzel a tévképzettel.
Az alaszkai Mount Spurr térségében egy éve folyamatosak a szeizmikus mozgások. Ez a jéggel borított rétegvulkán-képződmény legutóbb 1992-ben, azt megelőzően pedig 1953-ban tört ki. Március 7-én az Alaszkai Vulkánmegfigyelő Intézet (AVO) által végzett vizsgálat során a Mount Spurr csúcsáról származó kén-dioxid és szén-dioxid emelkedett szintjét észl
Hihetetlenül brutális körülmények alakultak ki a Szafari Rally szombat délutáni szakaszain, amik között Elfyn Evans megőrizte vezető helyét, mögé azonban a Hyundai két versenyzője lépett.
Kilenc évvel ezelőtt, 2016. március 14-én Cserhalmi György elveszítette a feleségét, aki nyelőcsőrákban hunyt el. A Nemzet Színésze megható részleteket osztott meg felesége utolsó napjairól. Az interjúban a színész őszintén beszélt a veszteségről és a közös emlékekről, amelyek örökre megmaradnak. Azt is elmondta, mit mondott neki utoljára felesége.
Az első találkozó előnye nem altatta el Vincenzo Montellát, aki minden eshetőségre felkészült a csapatával. „Nagyon veszélyes ellenfelünk van. Mind védekezésben, mind
Előfordult már veled, hogy azt hitted, mindennek vége, pedig valójában akkor kezdődött el igazán az életed? Néha a mélybe zuhanás az egyetlen út, ami a csillagok közé vezethet – én is ott tanultam meg repülni. Szakértőt kérdeztünk a témában.
Norvégia az egyik ilyen gárda, amely két idegenbeli találkozóval kezdi a sorozatot. Szombaton Moldova ellen kezdték a sorozatot Haaland és társai. Kedden
Dögös fotósorozat készült Palvin Barbaráról: a magyar modellt ezúttal a Harper's Bazaar görög kiadása számára fotózták. A címlapon egy nyitott, bő szabású blézert visel, amely alá melltartót sem vett fel.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (Nba) szereplő Los Angeles Lakers szlovén klasszisa, Luka Doncic meccsjegyeket ajándékozott a csapat soron következő meccsére.
Így akár az új szerzemények már a nyári, Egyesült Államokban rendezendő eseményen debütálhatnának a csapatban. Ugyanis a Real két középpályást is kiszemelt
Váratlan támadás érte az angol hercegi párt: állítják, Vilmos herceg a magánéletben gyakran ingerült, nehezen viseli, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy ő szeretné, felesége, Katalin hercegné pedig úgy kezeli ezeket a helyzeteket, hogy szinte gyerekként bánik a férjével.
Hiába szerették volna a rajongók, hogy együtt jelenjen meg a vörös szőnyegen Ryan Reynolds és Blake Lively: úgy tűnik, a sztárpár mégsem fog részt venni a május elején megrendezendő 2025-ös Met-gálán.