Fotó: MÁV-csoport Nagy Bálint az idei első elektromos busz átadásán arról beszélt, hogy Keszthelyen kívül Komáromban, Komlón, Tatán, Hajdúszoboszlón és Balatonfüreden állítják a forgalomba az elektromos járműveket. Jelezte továbbá, hogy folytatódik a MÁV-csoport autóbuszflottájának fiatalítása, így idén és jövőre is további ezer új, korszerű busz s
Rendkívül alacsony vízállás jellemzi a Tiszát: a folyó medrében homokpadok bukkannak felszínre, ami súlyos ökológiai következményekkel járhat. A szakértők szerint ez a változás emberi beavatkozás eredménye, és vélhetően nehezen visszafordítható folyamat - írta az Infostart.
A hírek szerint az X-en felfüggesztett fiókok többsége egyetemi aktivistákhoz kapcsolódik, akik többnyire tüntetési információkat és helyszíneket osztanak meg a diákok számára.
Jürgen Habermas szerint megbocsáthatatlan hibát követtek el az európai politikusok azzal, hogy sokáig kitértek az Unió nemzetközi cselekvőképességének megerősítése elől.
Nem kizárt, hogy az elmúlt hetekben kettőnél több telefonbeszélgetést folytatott egymással Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában.
A Miskolci Járásbíróság bűnügyi felügyelet alá helyezte azt a férfit, aki három középkorú, illetve idősödő nőt molesztált Miskolc területén – közölte vasárnap a Miskolci Törvényszék az MTI-vel.
Van egy bizonyos dolog, amit sokan tesznek a kávéjukba, hogy ízletesebb legyen, ám azt a legtöbben nem gondolnák erről a hozzávalóról, mennyire ártalmas az egészségünkre nézve.
"Azokról a beszélgetésekről adunk ki tájékoztatást, amelyekről tudomásunk van, de nem zárhatunk ki minden mást" – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
A brit kormány eddig több mint 25 milliárd font (csaknem 12 ezer milliárd forint) értékű orosz pénzügyi eszközt zárolt az ukrajnai háború miatt Oroszországgal szemben elrendelt szankciók részeként - közölte a londoni pénzügyminisztérium.
A mezőny a toronymagas esélyes, az egyéni verseny első három helyezettjét - Christopher Baileyt, Brian Faustot és Jacory Pattersont - felvonultató amerikai, illetve a jamaicai csapattal egészült ki, akik mögött a négyes pályán rajtolt a magyar kvartett kezdőembere, az Európa-bajnokságon és Nancsingban is elődöntős Enyingi Patrik.
Olvasónkban a köznevelési foglalkoztatott pedagógusok utazási kedvezményének érvényesítésével kapcsolatban felmerült a kérdés, hogy a március 31-ei határidőt követően mi a teendő. A kérdésre dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd szakértőnk válaszolt.
A Manus startup Monica nevű mesterséges intelligencia (AI) ügynöke teljesítette a generatív mesterségesintelligencia-szolgáltatásokra Kínában kötelezően elvárt, szigorú regisztrációs feltételeket – közölte Peking sajtóirodája. A startup saját állítása szerint létrehozta a világ első általános célú AI-ügynökét, amely önálló döntéshozatalra és komple
A matematika világa tele van olyan problémákkal, amelyek első ránézésre egyszerűnek tűnnek, ám évtizedekig, sőt akár évszázadokig is megoldatlanok maradnak.
Ez az a kérdés, amire valószínűleg minden elsőszülött gyerek rávágja, hogy persze, a kisebbek meg azt, hogy persze, hogy nem – de vajon mit mond a tudomány? Egyáltalán, hogy lehet ilyesmit megállapítani teljes bizonyossággal? Annyit elárulunk előre: a legidősebbek tényleg kezdhetnek örülni, mert egy új kutatás szerint mind az ész, mind a siker mell
A divat világában is elismert Sylvie Kreusch gyerekkori traumákról, öregedéstől való félelemről, és a zeneipar szexizmusáról is beszélt nekünk a budapesti koncertje előtt.
A mesterséges intelligencia (AI) térnyerése egyre több területet ér el, és már a digitális marketing és az influenszeripar sem kivétel. Az új technológiai megoldások lehetővé tették, hogy a vállalkozások élethű, digitálisan generált karakterek segítségével juttassák el üzeneteiket a közönségükhöz – sokszor gyorsabban és költséghatékonyabban, mint a
Március utolsó hetében is folytatódik a változékony időjárás, több hullámban kell esőre számítani, a hét közepétől gyakran lesz erős, viharos a szél. A hét elején még akár 20 Celsius-fok is lehet napközben, majd a hét további részében már jellemzően 14-15 fok körül alakul a csúcshőmérséklet - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasá
Az első félidő hajrájában egy tizenegyessel és egy jól helyezett lövéssel két perc alatt szerzett két gólt a török válogatott, ezzel tulajdonképpen elintézte a párharc sorsát. A rendes játékidő utolsó percében egy szöglet utáni fejessel lett meg a harmadik török gól. Összesítésben 6-1-re nyerték a törökök a párharcot, a magyar csapat kiesett a Nemz
Az EU mellett az Európai Ügyészség is ébredezni látszik, egyre nagyobb erőkkel csap le az uniós forrásokat és szabályozásokat megsértő ügyekben. Bár a tagállami bíróságok továbbra is saját tempójukban dolgoznak, a szervezet másfélszer annyi ügyet kezelt mint a megelőző évben, és a nemzetközi kapcsolatok terén is történnek előrelépések. Jelenleg is
A munka világában sokféle emberrel találkozhatunk. Vannak, akik számára a munka csak egy eszköz a megélhetéshez, és vannak, akik számára a munka az életük értelme, az abszolút prior a mindennapjaikban. Ők azok, akik hajlamosak a munkamániára, és akik számára a karrierjük a legfontosabb. De vajon miért válnak egyesek munkamániássá? És melyek azok a
A pálinka nem egyszerűen rengeteg magyar egyik kedvenc röviditala, hanem a kultúra része is. A pálinkát főzési módja, jellegzetes alapanyagai miatt tartjuk kifejezetten magyarnak. A legtöbben úgy hiszik, sokat is tudnak a pálinkáról, ehhez azonban nem elég fogyasztani. Te mennyit tudsz a magyarok nagy becsben tartott italáról? Tedd próbára a tudáso
A megfelelő minőségű anyák nevelése minden méhészeti törekvés sarokköve. Pozitív haszna a mézelőméh tenyésztésére és a méztermelésre egyaránt jelentős.
Sokan egyetértenek azzal, hogy a konyha a lakás lelke, ám nem mindenki számára ennyire alapvető ez az állítás. Azok, akik nem főznek rendszeresen a négy fal között, vagy olyan életmódra rendezkedtek be, ami nem követeli meg a méretes alapterületű helyiséget, pazarlásnak érezhetik a hatalmas konyhát.
Többnyire nálunk ismeretlen típusokat gurítanak falnak az IIHS törésteszten, de akad néhány olyan modell is, amelyeket Magyarországon is forgalmaznak. Ezért
A Tesla egy furcsa autómárka, amit legalább annyira befolyásol a cég alapítójának tevékenysége, mint az autóik felkészültsége. A Tesla eggyé vált Elon Muskkal, a kőgazdag tulajdonos pedig mostanában nem éppen pozitív színben tűnik fel a hírekben. Félreérthető kézlendítések, az új Trump kormányba való mély beépülés – ezek mind hozzájárultak, hogy so
Egy évvel ezelőtt februárban a Balatonban közel 130 centis volt a víz állása, a környező területek sokáig belvizesek voltak, így hiába engedték a Siót, a vízszinte mégsem csökkent. Idén viszont más a helyzet, egyelőre jóval rosszabb helyzetből indul a magyar tenger, mert ugyan valamelyest emelkedett már a víz szintje, de az Országos Vízjelző Szolgá
A Balatonban felszaporodott pikoalga egy zöldalga, nem veszélyes, de mindenképpen jelzi, hogy a korábbinál több tápanyag anyag található a vízben, aminek lehetnek további következményei, hatásai. A Balaton nyílt vizében a vízhőmérséklet február végén még a telet idézte (1,5 °C), ahogyan az algaösszetétel is. Az algabiomassza (a-klorofill koncentrác
Elfyn Evans karrierje 11. győzelmével tovább növelte előnyét a világbajnoki címéért folytatott versenyben. A Toyota walesi ásza a célban több mint egy perccel előzte meg hyundai-os riválisát, Ott Tänakot, pedig az utolsó nap már csak a célba érkezésre koncentrált, és nem diktált erős tempót. Evans ezzel megszerezte második győzelmét a szezonban, há
Békés vármegyében évről évre olyan tárgyak landolnak a szennyvízhálózatban, amiket hallva az ember csak a fejét fogja. Műfogsor, aranyékszer, kávéfőző, plüssjátékok, sőt, még mobiltelefon is előkerült már a csatornából. Az Alföldvíz Zrt. szakemberei rendszeresen szembesülnek ezekkel a nem hétköznapi leletekkel – és a velük járó súlyos problémákkal.