De ehhez az is kellett, hogy a vonatjegy kifejezetten drága volt. A második világháború után nagyjából egyszerűbb is volt repülővel eljutni a nagyobb városokba, mint vonatközlekedéssel, csak az 1960-as évek végére fulladt ki az ilyen jellegű közlekedés.
Az árak emelkedése és a gyorsuló infláció miatt a kormány a hónap elején jelentette be az árrésstopot, amely március 17-én lépett életbe. Néhány nap múlva pedig az érintett üzleteknek plakátokon is jelezniük kell az intézkedést.
A rendszerbe integrált mesterségesintelligencia-algoritmusok alkalmazása a jövőben segítheti a terápiás események szervezését, ütemezését és lebonyolítását.
A tavalyi évben az energetikai zöld átálláshoz kapcsolódó fúziók és vállalatfelvásárlások (M&A ügyletek) összértéke globális szinten elérte a 497 milliárd amerikai dollárt, meghaladva a korábbi évek tranzakciós értékeit – derül ki a DLA Piper „Energy Transition M&A Outlook” riportjából.
Nem várt helyről kaphat lendületet az európai zöld átállás: Szicília, amely mára nem csupán turisztikai célpont, hanem a megújulóenergiás beruházások egyik éllovasa. A dél-olasz szigeten az olajfinomítókat és fosszilis alapú iparágakat egyre inkább felváltják a zöld energiaforrások, legyen szó bioüzemanyag-gyártásról, modern szélerőműparkokról vagy
Tóth Vera volt az idei Glamour Women of the Year díjátadó gála sztárfellépője. Nekünk adott interjújában az énekesnő mesélt látványos fogyásáról, valamint arról, hogy számára mit jelent a boldogság.
Az Ensz Gyermekalapja (Unicef) szombaton felszólította az afganisztáni tálib vezetést, engedje vissza az iskolába a lányokat, a nőkre vonatkozó oktatási tilalom katasztrofális következményeire figyelmeztetve. Catherine Russell, a szervezet igazgatója emlékeztetett, hogy a lányok tanuláshoz való joga már több mint három éve sérül a tálibok azon rend
Észreveszed magadon az árulkodó jeleket? Nem feltétlenül kell, hogy dráma vagy konfliktus kísérje a találkozót, ám mégis vannak olyan ismerőseink, akik szinte elszívják az energiánkat. Kíváncsi vagy rá, hogy csillagjegyed szerint miként viselkedhetsz energiavámpírként?
Ha egy anyajegy vérezni kezd, több kérdés is felmerülhet bennünk: tudjuk-e, mi okozhatta a vérzést? Más változás is mutatkozik-e az anyajegyen? Orvoshoz kell-e ezzel fordulni, szükséges-e az anyajegy eltávolítása vagy elég, ha csak leragasztjuk? Lehetséges-e, hogy bőrrák okozza a vérzést?
A férfi rendszeresen jár vért adni, és most is csak a megszokott pólóját viselte. A 444 megkeresésére elmondta, nem küldte el senki, úgyhogy beállt a képbe.
Megszokhattátok már, hogy rendszeresen jelentkezünk nektek különféle toplistákkal, mint amilyen a Netflix heti nézettsége és hasonlók. Számunkra is mindig nagyon érdekes, amikor azt nézzük meg, hogy a hazai nézők körében mik az aktuális kedvencek a streaming világában. És persze az eredményt meg is osztjuk veletek. Ezek most a legfelkapottabb filme
A legtöbben azt gondoljuk, hogy ha nem vagyunk szomjasak, akkor biztosan hidratáltak is vagyunk. A valóság azonban egészen más. A dehidratáltság sokszor észrevétlenül okoz tüneteket, amelyek mögött nem is gyanítjuk, hogy a vízhiány áll. Pedig testünk minden sejtje, szerve, rendszere a megfelelő folyadékellátásra épít. Ha ez az egyensúly megbillen,
Hivatalos látogatáson járt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Helsinkiben szerdán, ahol Ukrajna finn támogatásáról volt szó. A program része volt, hogy Zelenszkij, illetve a finn elnök, Alexander Stubb a Helsinki Egyetemre látogatott.
Péntek este megjelent egy rendelet a Magyar Közlönyben arról, hogy milyen formai elemekkel ellátott plakátokat kell kitenniük a boltoknak az árréscsökkentésről.
Eszéki Gergő Gerikkkee néven szerkeszt Facebook- és Instagram-oldalt, ahol időről időre túrázással és utazásaival kapcsolatos tartalmakat oszt meg. Az elmúlt években végigjárta az Országos Kékkör útvonalát és a Szent Jakab-zarándokút több szakaszát. Beszélgetésünk előtt pedig Peruból tért haza.
A fináléban a négyes pályáról rajtolva az első kör végén negyediknek vágott be, és a hajrában nem tudott feljebb lépni, végül 45.77 másodperccel a negyedik helyen ért célba.
A gyermekvállalás ösztönzésével és a saját ingatlantulajdon szerzésével kapcsolatban Magyarországon alkalmazott államilag támogatott hitelek bár újszerűnek hathatnak, valójában nem azok. Az 1940 és 1944 között használt támogatási forma, az Országos Nép-és Családvédelmi Alap (Oncsa) és ezen belül a házasodási kölcsön kísértetiesen hasonlít a jelenle
Mihail Degtyarev orosz sportminiszter kezdte Coventry puhítását, majd Vlagyimir Putyin következett, végül a NOB-bal háborúban álló Nemzetközi Bokszszövetség orosz elnöke, Umar Kremljov zárta a sort.