Márciustól szeptemberig érdemes rendszeresen ellenőrizni a vízóraaknákat és a pincéket, ezekben ugyanis könnyen eshet csapdába béka. Segítség nélkül akár halálukig is sínylődhetnek ezeken a helyeken. Ha pedig még többet tennél ezekért az állatokért, kialakíthatsz a kertben peterakóhelyet és nappali békamenedékeket is. Kevéssé ismert, ám a magyarors
Újra és újra megpróbálsz lefogyni, mégis eredmény nélkül küzdesz az extra kilókkal? A hagyományos megközelítés szerint a kalóriadeficit a kulcs, azonban sok esetben a fogyás elmaradása nem a rossz diétán vagy a mozgáshiányon múlik. Léteznek kevésbé ismert, de rendkívül fontos egészségügyi tényezők, amelyek akadályozhatják a súlyvesztést. Ebben a ci
Átláthatatlan céghálóban landolt az MNB alapítványainak vagyona, hogy aztán további közpénzt és hitelt is bevonva, a józan ésszel ellentétes befektetésekben szívódjon fel legalább 150 milliárd forint. Az Állami Számvevőszék vizsgálódásai nyomán több bűncselekmény gyanúja miatt is feljelentést tett. Az MNB-t viszont csak megdorgálta.
A 17. alkalommal megrendezett Glamour Women of the Year gálára számos híresség érkezett párjával, és együtt varázsolták el a közönséget lenyűgöző megjelenésükkel. Lássuk, kik voltak azok a duók, akik minden tekintetet magukra vontak a vörös szőnyegen!
Ideje átgondolni vásárlási szokásaidat, és megtanulni, hogyan szabadulj meg az impulzív költekezéstől, hogy hosszú távon pénzügyileg is kiegyensúlyozottabb életet élhess.
A valaha volt legbizonytalanabb helyzetbe került az ukrán elnök. A fronton nem áll jól a szénája; hazai riválisai alig várják, hogy átvegyék a helyét; ráadásul fő pártfogója, az Egyesült Államok is úgy tűnik, kihátrált mögüle.
Több volt, mint egy bajnok. Óriási szíve volt. Otthon tele volt boldogsággal, olyan volt, mint egy kisgyerek" – így emlékezett vissza a magyar származású Adriane Kelemen Galisteu egykori szerelmére, a Forma–1 háromszoros világbajnok legendájára, Ayrton Sennára.
A Lenovo Magyarország felajánlásának köszönhetően összesen tízmillió forint értékben, 150 számítástechnikai eszközzel bővül a befejezés előtt álló Super Smart Lab projekt az ELTE Kémiai Intézetében. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) 2022-ben indította el a „Gyakorlatorientált felsőfokú képzés infrastrukturális és készségfejlesztés az ELTE-n”
A Nissan menesztette vezérigazgatóját, műszaki igazgatóját és több magas rangú vezetőjét, hogy újraindíthassa az egyesülési tárgyalásokat a Hondával. A két japán gyártó közötti megállapodás januárban kezdett összeomlani, miután Makoto Uchida,
Törökország forrong, a nép az utcán, az ellenzéki vezető őrizetben. Erdoğan kitart amellett, hogy a török igazságszolgáltatás független, de sokan úgy vélik, elhallgattatják a másképp gondolkodókat. Szakavatott kutató nyilatkozott a kérdésről!
Ezeket az ételeket érdemes kerülni a mindennapok során.Grillhús, rántott, olajban sült ételek, cukorMíg a grillhúsokkal alapvetően nem lenne probléma, gyakran fogyasztjuk őket túlsütve. Az égett, elszenesedett részekkel pedig úgynevezett előrehaladott glikációs végtermékeket viszünk be (AGE, advanced glycation end products). Az ilyen vegyületek fel
Az SNI-s gyerekek száma a közoktatásban évről-évre növekszik, az oktatási rendszer azonban nem tud mit kezdeni velük. Oktatáspolitikai szakértőkkel jártuk körül az integráció kihívásait, és néztünk a statisztikai adatok mögé.
Új csatornán teszi elérhetővé termékeit és szolgáltatásait a Yettel. A Wolt alkalmazásán keresztül, a Yettel üzleteiből is rendelhető feltöltőkártyás mobiltelefon, feltöltőkártyás SIM-kártya és számos tartozék.
Bár a koszorúslányoknak semmiképpen sem szabad elvonni a figyelmet a menyasszonyról a nagy napon, de ki kell tűnniük a többi esküvői vendég ruhái közül. A virágos ruhák 2025 válasza ennek elérésére, és egyre népszerűbbek azok körében, akik valami kicsit másra vágynak. Tudjuk, hogy most mire gondolsz! Virágos, tavaszra? Forradalmi…hidd el nekünk, ez
Új, az innovációt középpontba helyező verseny, az InnOtdk megrendezéséről kötött megállapodást az Magyar Innovációs Szövetség (MISZ), a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ), a Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT) és az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT). A kétévente megrendezésre kerülő megmérettetésen a jól ismert OTDK versenye
Gyakran visszatérő vád, hogy az Egyesült Államok az olaj megkaparintása miatt kezdett háborúkba a Közel-Keleten. Ha ennek volt is igazságtartalma régen, mostanra az amerikaiak a világ legnagyobb olajtermelő országává nőtték ki magukat, így nem szorulnak a közel-keleti energiahordozókra. Különösen nem Szíria egyébként sem túl jelentős készleteire. E
A gilisztakomposzt otthoni alkalmazása egy egyszerű módszer a konyhai ételmaradék és számos szerves zöldhulladék feldolgozására. A gilisztáknak hála egy tápanyagokban rendkívül gazdag humuszanyagot nyerünk ki a folyamat végén.
Hiánypótló rendezvényen kapcsolta össze a Niü az egyetemeket és az innovációs befektetőket, elősegítve a két szektor együttműködését. Az eseményen az egyetemi technológia transzfer szakértők ismertették a felsőoktatási intézményekben formálódó innovációs projekteket. A potenciális együttműködések bemutatása fontos a befektetőknek, mert az egyetemi
A vasárnapi időközi parlamenti választásra készülő DK-s politikus áldozatnak próbálja meg beállítani magát, holott több bírói fórum döntött a bűnösségéről.
Tavasszal élednek a növények és velük együtt a kedv is, hogy elinduljunk felfedezni a természetet. A kirándulást pedig összekötheted egy kis grillezéssel is a hordozható grillek segítségével! Sőt, akkor is élvezheted a tűz melegét és hangulatát, ha nem akarsz komolyabb ételeket készíteni! Hogyan?
Van, aki háttal ül a televíziónak, hangra ugrik, és van olyan, aki közelebb ül hozzá, mert így (szerinte és meggyőződésből) "hamarabb" látja a műsorokat. És vannak olyan platformok, ahol ezeket az "élményeket" lelkendezve mesélik el. Pedig válogathatnának "zsizsekes" babot is nyugodtan. Sam Esmail filmje egy mai, modernkori dráma. Rengeteg olyan o
Belép a kiskereskedelmi piacra az AVON, áprilistól a dm országos hálózatában is kaphatóak lesznek a márka bizonyos termékei. A népszerű Tanácsadói hálózat továbbra is a vállalat fontos alappillére marad. Április elejétől az AVON termékek a hazai kiskereskedelemben is megjennek, méghozzá a dm országos hálózatában. Ezzel a vásárlók újabb csatornán ta
A fapados légitársaságok olcsó repülőjegyeinek köszönhetően már nem kell vagyonokat rákölteni arra, hogy körberepülhessük a Földet. Sőt, a Telegraph számítása szerint már közel félmillió forintból ki tudjuk gazdálkodni egy világkörüli utazás költségeit.
Az Egyesült Államok szövetségi oktatási minisztériumának megszüntetéséről írt alá elnöki rendelet Donald Trump csütörtökön, ezzel az egyes államok határkörébe utalta az oktatás irányítását.