Húsvét közeledtével elhoztunk neked egy igazán hangulatos tesztet! Ezen a fotón nyolcféle kifestett tojást láthatsz, neked pedig gondolkodás nélkül kell kiválasztanod, melyik tetszik a legjobban. Ez alapján elárulunk néhány érdekességet a személyiségedről!
Valószínűsíthetően visszaélt erőfölényével az érdi központú, összesen nyolc Pest vármegyei településen ivóvíz-, illetve szennyvízelvezetési szolgáltatást biztosító cég a mellékvízmérőkhöz köthető egyes szolgáltatások árazásának meghatározásakor. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárás keretében vizsgálja meg a vállalkozás valósz
A számvevőszék súlyos hiányosságokat és komoly veszteségeket állapított meg a jegybank alapítványánál. A héten publikált dokumentumokból az is látszik, mennyire küzdött az MNB alapítványa az ellen, hogy az ÁSZ bármit is nyilvánosságra hozzon abból, amit talált. Többek között azzal fenyegettek, hogy az információk veszélyeztetik a forint stabilitásá
Várható olvasási idő: 3 percÜlésnapokról való kitiltással és tiszteletdíj csökkentéssel szankcionálta Kövér László a Pride betiltása elleni, az eddigi legsúlyosabb parlamenti rendbontást elkövető képviselőket.
Mi történne, ha egyesítenénk a könyvszerű és a kagylóhéjas összehajtható kialakítást? A válasz: a Huawei Pura X – egy vadonatúj, Kínában most bemutatott okostelefon, amely pontosan ezt teszi
Nem változtatott a kamatokon az orosz jegybank, de az infláció terén már látszódnak a javulás óvatos jelei. A munkaerőpiaci feszesség csökken és az inflációs várakozások is javulgatnak. Ugyanakkor a jegybank továbbra is 21%-os kamatot tart megfelelőnek a most nagyjából 10% körüli inflációhoz.
Március 29-én dél körül részleges napfogyatkozás lesz látható Magyarországról. A Hold ekkor a Nap felszínének csaknem 3 százalékát eltakarja – látványos égi show várható!
A mesterséges intelligencia az élet minden területére, így a reklámiparba is robbanásszerűen tört be, és mostanra az influencerek érinthetetlennek hitt világát is elkezdte átformálni. Az AI használatával már a kis- és középvállalkozások is rendkívül költséghatékonyan tudják valósághűen beszélő, meggyőző és élethű karaktereken keresztül eljuttatni ü
Hogy áll Trump béketerve Ukrajnában? Miért kezdett el bombázni Jemenben? Miért árult Teslákat a Fehér Házban, és mindeközben miért omlanak össze a demokraták? Az Elektor legfrissebb adása.
A legújabb „MI és Más” podcast epizódban a mesterséges intelligencia (AI) és az oktatás határterületeit vizsgálták. A beszélgetés középpontjában a PeakX, magyar fintech egyik kísérleti kutatása állt, amelyben az AI-t a gyerekek számára ismert kompetenciateszteken próbálták ki. A vendég Sajtos István, a cég innovációs vezetője volt. A PeakX a mester
2025. március 21-től egészen 2025. július 9-ig elérhetők az ügyintézési funkciók az E-felvételiben. Ebben az időszakban minden felvételiző ellenőrizheti a rendszerben szereplő adatait, pótolhatja a hiányzó dokumentumokat, sőt, egy alkalommal módosíthatja a jelentkezési sorrendjét is.
Kihirdették a 15. Európai Év Fája verseny eredményeit. Az egri platánfa is szereplet az erős mezőnyben. A Szmrecsányi Lajos Érsekkert impozáns fája méretével és megjelenésével a hazánk egyik legkülönlegesebb növénye, 2024-ben az Év fája volt.
Suni Williams és Barry Wilmore nyolc helyett 288 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson. Hogy pontosan miként hatott testükre, a súlytalanság és milyen rehabilitációra lesz szükségük a következő hetekben, arról a Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet kutatója nyilatkozott a hirado.hu-nak.
A Falconeri 2025-ös tavaszi-nyári kampánya nemcsak az időtlen eleganciát ünnepli, hanem egy ikonikus páros első közös szereplését is. Rosie Huntington-Whiteley és Jason Statham először álltak együtt kamerák elé. A portugál Comporta lenyűgöző táján készült kampány a csendes luxus és visszafogott kifinomultság tökéletes harmóniáját ragadja meg.A port
Skorpió Remek hírrel fogod kezdeni az áprilist, hiszen neked nem csak az a hónap lesz szerencsével teli, hanem az elkövetkezendő is. Végre elkezdheted úgy érezni, hogy hátradőlhestz nyugalomban, és élvezheted, ahogy minden kívánásogdat lesi a szerencsemanó. Szuper időszak ez arra, hogy legyőzd az önbizalomhiányodat és túllépj a saját magadban való
Több magyar csapat is edzőmérkőzést játszott a válogatott-szünet pénteki játéknapján. Bemutatkozott új csapata kispadján Mészöly Géza és felemás napja volt
A BMW Isetta 1955. márciusában debütált, és nyilvános megjelenését nem előzték meg nagy várakozások, mert kényszer szülte. Már az autó kategorizálása sem volt egyszerű, nem tűnt sem autónak, se motorkerékpárnak. Miniatür mivoltában a kettejük közötti tág intervallumban helyezkedett el, ezért aztán "motokupénak" könyvelték el, és "buborékautónak" be
Egy friss kutatás szerint nagyjából egy kanálnyi mikroműanyag kering az agyunkban, a szakértők pedig úgy vélik, néhány lépésben csökkenteni lehet a veszélyes részecskék mennyiségét.
Erről sokan nem tudnak: Akinek jogosítványa van, ezt mindenképpen ellenőrizze az Ügyfélkapu Pluszon! Előfordul olyan, hogy könnyen becsúszik pár kisebb szabálytalanság a vezetésünk során, ilyenkor még jóesetben nem veszik el a vezetői engedélyünket azon nyomban, hanem büntetőpontokat osztogatnak a rend őrei. Viszont, ha összegyűlik ebből a pontból
"Meghosszabbítjuk a cigit Bicskéig" – így reagált a párt arra, hogy a BRFK a nemsokára szinte biztosan elfogadott Alaptörvény-módosításra hivatkozva nem engedi nekik, hogy demonstráljanak.
A közhiedelemmel ellentétben az öregedés nem egy hosszú, egyenletes folyamat, hanem három meghatározó fordulópont van az életünkben. Hogy ezzel az információval a tudomány mit kezd, még kérdéses, mindenesetre mi addig megpróbálhatjuk megállítani az időt.
Alighanem sokan emlékeznek az Amerikai pite-filmek Steve Stiflerjére. A karaktert megformáló Seann William Scott azonban nem csak a mai napig keresett színész, hanem sikeres üzletember is, aki mintegy kiváló iskolapéldája annak, hogy egy ügyesen megtervezett pénzügyi portfólióval az embernek nehezen lehetnek pénzügyi gondjai.