Március 21-én ünnepeljük az Erdők Nemzetközi Napját, amely idén az erdők és az élelmiszerek kapcsolatára hívja fel a figyelmet. Az erdők nemcsak a biodiverzitás megőrzésében játszanak kulcsszerepet, hanem világszerte emberek milliárdjainak élelmezéséhez is hozzájárulnak. Magyarországon nagy támogatás segíti az erdőgazdálkodás fejlesztését és a fenn
A kultúráért és innovációért felelős miniszter elmondta: az egyéves Pannónia Ösztöndíjprogramban az első félévben 3042-en vettek részt, ők a világ vezető egyetemeire jutottak el, többek között az Egyesült Államok, Japán, Kína vagy az Egyesült Királyság felsőoktatási intézményeibe. Hozzátette: a résztvevők száma a második félévben el fogja érni az 5
Miközben egyes EU-s politikusok azt kérik számon, hogy zöldszervezetek 15 millió euróért lobbiznak az európai törvényhozóknál, addig a tech-, bank- és energiaszektor óriásai több mint hússzor ennyi pénzt mozdítottak meg az érdekeiknek kedvező szabályozási környezet kialakításáért. Ezek most könnyen át is mehetnek a versenyképességi lazítások zászla
Meglepetésre a szezonnyitón Ferrarijával még küszködő Lewis Hamilton szerezte meg a rajtelsőséget a Kínai Nagydíj sprintversenyére, mögötte Max Verstappen és Oscar Piastri végzett.
Szlovákia a csütörtöki EU-csúcson ragaszkodott ahhoz, hogy a tagállamok önkéntes alapon vegyenek részt Kaja Kallas, az EU külügyi főképviselőjének Ukrajna katonai megsegítésére vonatkozó tervében. "Ellenkező esetben Szlovákia nem értene egyet ezzel a tervvel" – közölte a Robert Fico kormányfő.
Országos szinten többezernyi, szárazföldi életmódot folytató béka eshet a vízóraaknák, pincék fogságába, a lakosság azonban könnyedén segíthet rajtuk - hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (Mme).
Megtartotta első budapesti beszállítói fórumát a GE Vernova a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség szervezésében. A rendezvényen több mint negyven vállalat vett részt, amelyek az amerikai óriáscéggel együttműködve bekapcsolódhatnak az energetikai átmenettel elindult "beruházási szuperciklusba".
A Mol új kőolajmezőt talált a Dunántúlon, Somogysámson határában. A múlt év decemberében elvégzett kutatófúrás során 1250 méteres mélységben találtak az olajkincsre. A vizsgálatok alapján a Somogysámson-kőolajmezőn lévő kút napi 1200 hordó termelésre képes - jelentette be az olajcég kedden.
Magas jövedelmezőség és növekedés mellett az MBH Bank kiemelkedően sikeres 2024-es évet tudhat maga mögött. A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett gyorsjelentés alapján az MBH Bank robusztus, 12 504,7 milliárd forintos mérlegfőösszeggel zárta a 2024-es évet, amelyet éves szinten a betétállomány 15,9%-os és a bruttó hitelállomány 18,4%-os bővül
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) a miniszterelnökhöz fordult azt kérve, hogy a fogyatékossággal élő gyereküket otthon nevelő anyák életkoruktól, valamint gyerekeik korától és számától függetlenül részesüljenek személyijövedelemadó- (szja) mentességben októbertől.
Ha jó filmről van szó, Pajlovics József igazi megszállott. Utolérhetetlen rekorder hazánkban, aki negyvenegyszer látta a moziban a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet, és még biztosan megnézi legalább ennyiszer. Elkötelezett és hozzáértő rajongó, aki százszor is képes beülni a moziba ugyanarra filmre, ha megtetszik neki.
Az isztambuli tőzsde kereskedését pénteken kétszer is fel kellett függeszteni a jelentős árfolyamesések miatt a szerda óta tartó belpolitikai feszültségek közepette, miután Ekrem Imamoglu isztambuli polgármester őrizetbe vétele országszerte tiltakozásokat váltott ki.
Bedő Dávid kapta a legmagasabb büntetést, őt több mint 24 millió forintra büntették a füstgyertyás akció miatt. Hadházy Ákosra tízmilliós büntetést szabott ki.
A Nébih arra figyelmeztet, hogy az alábbi termékek szalmonellával fertőzöttek lehetnek.A Nébih arra kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el:Bejelentő: Biopont Kft.Termékek megnevezése: Napraforgómag, hántolt BIO 200 g és Mézes szelet, napraforgós BIO 40 gProbléma jellege: Szalmonella lehetséges je
Új szakmai elismeréssel bővül a hazai médiapiac: a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) bejelentette, hogy saját televíziós díjat alapít. A rangos elismerés célja, hogy a magyar televíziós és streamingipar legkiemelkedőbb teljesítményeit díjazza – az Emmy-díj mintájára, de hazai alapokon. Az első díjátadó gálát 2026 első negyedév
Nem kell attól megijedni, ha 26 EU-tagállam mond valamit, és mi másik álláspontot képviselünk. "Ha megijedtünk volna korábban, akkor nagy bajban lenne a hazánk" - mondta Orbán Viktor miután megint egyedül vétózott az EU-csúcson.
Tavasz beköszöntével különleges látvány fogadja a Hortobágyra látogatókat: idén is virágba borult az egyik legértékesebb hazai vadvirágunk, a tavaszi kikerics. Ez a ritka növény nemcsak szépsége miatt különleges, hanem azért is, mert fokozottan védett faj, egyetlen példány természetvédelmi értéke 250 ezer forint.
A bírság mellett a házelnök ki is tiltotta a Momentumot a Parlamentből. Az akcióban szintén részt vevő Hadházy Ákos 12 millió forintos büntetést kapott, valamint eltiltották 10 üléstől.
Mi a közös a sussexi hercegnében és az Oscar-díjas amerikai színésznőben? Első blikkre úgy tűnhet, hogy semmi, ám ha alaposabban megvizsgáljuk kettejük karrierjét, hamar rábukkanunk a hasonlóságokra.
Péntek éjfélig zárva tart a Heathrow repülőtér egy közeli alállomás kigyulladása miatt. Több ezer otthon áram nélkül maradt, közel 150 embert evakuáltak.
Az a célunk, hogy a bankolás költségei méltányosak legyenek, ezzel is segítve a családok mindennapi életét - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter a Facebookra feltöltött pénteki videójában.
Ugyan a Testvériség vezeték év eleje óta nem szállít gázt Európába, viszont a pusztulásával tovább csökken az esély az orosz-európai gázkereskedelem gyors visszaépülésére.
A Hunyadi-sorozatban nemegyszer kellett levetkőznie a színészeknek egyes intim részekhez vagy ágyjelenetekhez. Kádár L. Gellért, aki Hunyadi Jánost alakítja kulisszatitkokat árult el a március 8-án debütáló, tízrészes sorozat erotikus jeleneteinek forgatásáról. Elmondta, hogyan élte meg a meztelenkedést a színésznőkkel együtt.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szigorúan ellenőrzi és alapos kockázatelemzésnek veti alá azokat a vállalkozásokat, amelyek a vidéki otthonfelújítási programhoz bocsátanak ki számlákat – közölte az adóhatóság pénteken az MTI-vel.
Új kutatások szerint a herpeszvírus az orron keresztül az agyba jutva súlyos neurológiai problémákat okozhat, azonban a tudósok már azonosították azt az enzimet, amely szerepet játszik ebben a folyamatban.
A 10. Scitec Power Challenge-en forgattunk, elsősorban női indulókat, edzőt, bírót kérdeztünk. Kiderült, hogy a "gyengébbik nem" egyre erősebb, minden korosztályból sokan járnak edzőterembe.
Légpuskákkal lőttek a célokra azok a középiskolás diákok, akik részt vettek a csütörtök délután megendezett, második Kerecsényi László Középiskolai Lövészversenyen. A göndöcsös diákok tanáruk vezetésével külön készültek a programra. A feladat nem volt egyszerű, hiszen a fiataloknak – ahogy Nagy Zoltán nyugalmazott ezredes, a Magyar Tartalékosok Sz
Azokban a kismamákban, akik asztmával élnek, számos kérdés felmerülhet a kilenc hónap során: hogyan étkezzenek, szabad-e sportolniuk, és főként, hogy szedhetik-e az asztmagyógyszereiket, ha nem szeretnék veszélyeztetni a magzatot? Dr. Potecz Györgyi, a Tüdőközpont tüdőgyógyásza, allergológus válaszában hangsúlyozta, hogy az olyan krónikus betegsége
Karbantartás miatt korlátozottan lesznek elérhetők az MVM online felületei a hétvégén. Március 21. és 23. között az MVM tervezett karbantartást végez informatikai rendszerein, ezért weboldalai, online ügyfélszolgálata és mobilapplikációja időszakosan nem lesz elérhető, továbbá az e-ügyintézés és az EFM-töltési lehetőség is szünetelni fog eb
Úgy tűnik, az Európai Bizottság végleg feladja az óraátállítás eltörlésére tett kísérletét, mivel hét év alatt sem született megegyezés arról, hogy a tagállamok a nyári vagy a téli időszámítást szeretnék-e választani. Az eredetileg lakossági igények alapján kezdeményezett változtatás az EU Tanácsában rekedt meg, és most az Európai Parlamentnek és a
Elromlott a hangulat a tőzsdéken, az ázsiai tőzsdéken jelentős mínuszban zárt reggel a hongkongi és a japán index és az európai indexek is mínuszokkal nyitottak, a leginkább az utazási szektor gyengélkedik Európa legforgalmasabb repterének lezárása után. A magyar tőzsdén a bizonytalanság érződik, a Magyar Telekom részvényei viszont a mai napot is j