Eddig egyik elnök sem rögzítette ezt. A lakosság 22 százaléka nem beszéli az angolt, és az 50 államból 32 hozott jogszabályt arról, hogy az angol a hivatalos nyelvük.
Az XRP árfolyama kulcsfontosságú támaszszintnél ingadozik, miközben a rövid távú befektetők eladnak. Eközben a nagyobb bálnák több mint 1 milliárd dollár értékben halmoztak fel XRP-t, bízva a piaci fellendülésben. A pánikban eladók nyomását elnyelik a bálnák Az XRP árfolyama az elmúlt napokban csökkenő tendenciát mutatott, és 2,12 dollár alá süllye
A Bitcoin és a nagyobb kriptovaluták, köztük a Ripple XRP, a Solana és a Cardano, hirtelen jelentős emelkedést mutattak, miután Donald Trump bejelentette az Egyesült Államok központú kripto tartalék létrehozására vonatkozó terveit. A Bitcoin ára 90 000 dollár közelébe ugrott Trump bejegyzése után, annak ellenére, hogy maga a kriptovaluta nem került
Ha a köldökzsinórt és az abból a méhlepényben szerteágazó ereket kiterítenéd egy papírra, egy fa alakzatot kapnál. Ez az életfa. Gyönyörű kép. Születés, növekedés, új élet, halál, az univerzum körforgásának lenyomata. Maori nyelven a méhlepény (whenua) ugyanaz a szó, mint az otthon, a föld, ahol élsz. A placenta nem csupán biológiai, hanem kulturál
Ausztriában az újonnan regisztrált autók 45,1 százaléka SUV volt. Az Osztrák Közlekedési Klub kihívást lát a politikusok és a gyártók számára egyaránt. A VCÖ cikke. Képernyőfotó 2024-ben az újonnan regisztrált autók csaknem fele SUV volt. Erről az Osztrák Közlekedési Klub (VCÖ) számolt be az osztrák statisztikai hivatal adataira hivatkozva. Az osz
A mucormikózis elsősorban azokat veszélyezteti, akiknek legyengült az immunrendszere. Ide tartoznak a cukorbetegek, különösen azok, akiknek nem megfelelően kontrollált a vércukorszintjük, valamint azok, akik súlyos COVID-19 fertőzésen estek át vagy éppen felépülőben vannak belőle.
Országunk fővárosa, Budapest megannyi különleges, világhírű építmény gyűjtőhelye. A szenzációs épületek között sokakat évszázadokon keresztül építettek, mire elnyerték mai formájukat, mások az elmúlt években, évtizedekben nőttek ki gombamód a város ikonikus helyszínein. Te felismered a magyar főváros jellegzetes régi és új építményeit, köztük a für
A divat folyton változik, de vannak olyan időtálló darabok, amelyek évtizedekkel később is megállják a helyüket - akár az utcán, akár a vörös szőnyegen. Ezt pedig már több A-listás sztár is bizonyította. Mutatjuk, kik azok a hírességek, akik egy exkluzív eseményre nem a divatmárkák legújabb kollekciójából választottak, hanem álomszép vintage kreáci
Rachel Reeves a 2,26 milliárd fontos hitelcsomagot bejelentő nyilatkozatában közölte, hogy a kölcsön nem a zárolt orosz vagyon elkobzását jelenti, így a tranzakciót a megfelelő jogi kereteken belül lehet lebonyolítani.
A tavasz a változás és a megújulás ígéretét hozza. Itt a tökéletes alkalom, hogy picit felrázzuk téli álmából a lakásunkat és egy kis tavaszi frissességet vigyünk az otthonunkba. Mutatunk 5 egyszerű módszert, amellyel megújíthatod a környezeted.
Londoni csúcstalálkozon találkoznak Volodimir Zelenszkij ukrán vezérrel a háborúpárti nyugat-európai vezetők, hogy megodlást találjanak az orosz-ukrán háború folytatására.
A nyilvánosság nem sokat tudott arról, hogy miközben Illés Fanni a párizsi paralimpiára készült, a szülés utáni depresszió legsötétebb bugyrait járta meg. A Breakout Roomban óriási erővel és őszinteséggel meséli el történetét.
Korábban már beszámoltunk a világ legdrágább luxustáskáiról, melyek befektetésnek is kiválóak, ahogy számot adtunk minden idők legdrágább festményeiről és a brit királyi család legértékesebb ékszereiről is. Következzenek most a legdrágább cipők, melyeket aligha viselésre, sokkal inkább kiállítások polcaira szántak a tervezőik. 5. A Rita Haywo
A '70-es években indult rendőrségi akcióban több mint száz rendőr épült be politikai aktivisták közé, vannak, akik évtizedek után jöttek rá, hogy partnerük kémkedett utánuk.
"A Szűzanya közbenjárására az Úr Jézus arra hív bennünket, hogy térjünk vissza az őszinte gyermeki hithez, és gondolkodjunk el azon, hogy mit jelent gyermeki szívvel, nyitottsággal fogadni Isten országát" – mondta az elsőszombati Mária-köszöntőn Bőjte Mihály ferences szerzetes, a csíksomlyói kolostor házfőnöke – tudósított róla a romkat.ro oldal. A
Teszteld a tudásod! Mit tudsz azokról az időkről, amikor még a Snake, a kígyós játék miatt kértük el egymástól a mobilt! Amikor még színes előlapokat vettünk, és csengőhangokat töltöttünk le! Amikor még csak 2 szolgáltató volt, és a telefonok nagyok voltak és szögletesek, aztán egész kicsik lettek, mielőtt újra megnőttek volna?! Rajta, induljon az
Az észak-olaszországi Trento egy igazi gyöngyszem, ahol a bájos középkori épületeket világszínvonalú borokat termő szőlődűlők és mesebeli hegycsúcsok ölelik körbe.
A Hartmann Webshop nem csupán egy online áruház, hanem egy megbízható forrás azok számára, akik prémium minőségű egészségügyi termékeket keresnek. A több mint 200 éves szakértelem, a széles termékkínálat, a vásárlóközpontú szolgáltatások és a biztonságos vásárlási folyamat mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a webshop kiemelkedjen a piacon. Legyen szó s
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Egy hónap múlva kezdetét veszi az idei ERC-szezon, ami Ian Campbell, a bajnokság menedzsere szerint sok újdonságot hoz és érdekes küzdelmet fog tartogatni.
A címvédő Ferencváros nyerte a női kézilabda Magyar Kupát azzal, hogy a tatabányai négyes döntő vasárnapi fináléjában 23-23-as rendes játékidő után hétméteresekkel 2-1-re legyőzte a Bajnokok Ligája-aranyérmes Győrt.
Ezek az otthoni gyógymódok működnek.Zion Ko Lamm belgyógyász orvos szerint ez több tényező kombinációja lehet. "A puffadt arc a felesleges folyadék felhalmozódása az arcszövetek intersticiális terében, és egy összetett ciklus része, amely magában foglalja a gyulladást, a folyadék visszatartását és a károsodott nyirokelvezetést. Tekintsük úgy, mint
Megmutatjuk a tavasz beköszöntével, melyik 5 csillagjegy számíthat óriás anyagi fellendülésre. Bak Szakmai szempontból a március egy nagyon csodálatos hónap lesz az életedben, hiszen igazán nagy sikereket érhetsz el. Számos új lehetőség nyílik meg előtted, amivel mindenképp élni is fogsz, hiszen tudod, hogy csak így juthatsz magasabb fizetéshez vag
1 millió forint fölé nőtt az átlagos négyzetméterár a fővárosban, és 25 %-kal több tranzakció zajlott tavaly, mint egy évvel korábban. A használt lakások iránt megduplázódott az érdeklődés az utóbbi időszakban. 10 évet nézve jól tették, akik ingatlanba fektettek. Átlépték a négyzetméterárak az 1 millió forintot Budapesten a lakáspiacon, jel
A Ferencváros egészen elképesztő thriller után, hétméterespárbajban legyőzte a Győri ETO-t a női kézilabda Török Bódog Magyar Kupa döntőjében. A mérkőzést követően a főszereplők az M4 Sport helyszíni riporterének, Kulcsár Andrásnak értékeltek.
Meghan Markle hivatalos Instagram-oldalán, 24 óráig elérhető történetben osztott meg egy rövid videót, valamint egy fotót kislányáról, akin már most látszik, hogy igazi, anyjához hasonló szépség.
Hiába vezetett kétszer is a Paksi FC, Ádám Martin szerencsés vezető találatára bombagóllal, Ötvös Bence védőn megpattanó lövésére pedig tizenegyessel válaszolt Driton Camaj, a Kecskeméti TE így hazai pályán 2–2-re mentette a meccset az OTP Bank Liga 22. fordulójában.
A kriptopiac mindig is kedvelt célpontja volt a hekkereknek. A Bybit elleni, február közepi hekkertámadás minden idők legnagyobb kárt okozó kriptodeviza-lopása volt.
A kombucha világszerte egyre népszerűbb fermentált tea, de vajon tényleg olyan egészséges, mint gondoljuk? Egyesek szerint csodaszer, mások viszont óvatosságra intenek.