Az Inter elnöke és vezérigazgatója, Giuseppe Marotta azt mondja, Simone Inzaghi kiválóan végzi a dolgát. Véleménye szerint fontos a közte, és a klub között lévő szimbiózis.
Az Egyesült Államokban 2017 óta először jelent meg a halálos H7N9 madárinfluenza törzs egy baromfitelepen. Eközben az ország továbbra is küzd egy másik madárinfluenza variánssal, amely már embereket is megfertőzött és rekordmagasságba emelte a tojás árát - írta a Reuters.
"Ha Európa nem tud időben reagálni, az a végét jelentheti" – int a cseh kormányfő. Petr Fiala szerint a kontinens évekig elhanyagolta saját védelmét, alábecsülte az orosz fenyegetést.
A 2025-ös Forma-1-es szezon második fordulója, a 18. alkalommal megrendezésre kerülő Kínai Nagydíj komoly kihívások elé állítja a csapatokat és a versenyzőket az előttünk álló hétvégén. Nézzük, mi vár a királykategória mezőnyére Sanghajban.
Szoboszlai Dominik, a válogatott csapatkapitánya szeretné, hogy az 1000. válogatott mérkőzést olyan játékkal ünnepeljék meg, amelyre mindenki szívesen fog emlékezni. A válogatott
A Momentum szervezett tüntetést, szerintük a kedden elfogadott törvény messze nem csak a Pride-ról szól. Alapot hoznak létre azoknak, akiket megbírságolnak a Pride-on való részvétel miatt.
Kihirdették az idei X-Faktor mentorait, és nem maradtunk meglepetés nélkül! A Fókuszban leplezték le, hogy 2025-ben kik ülnek majd be a mentori székbe. Majka biztos helye nem volt kérdés, miután nemrég szerződött az RTL-hez, de a többi mentor személyét egészen eddig homály fedte. Most végre lehullt a lepel!
A továbbjutásról már lemaradt Falco 28 pontos vereséget szenvedett a cseh Nymburk vendégeként kedden a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája középdöntőjének ötödik fordulójában.
A következő napokban még maradnak az éjszakai fagyok, de péntektől fokozatosan enyhül az idő, vasárnapra pedig teljesen megszűnnek a hajnali mínuszok. Nappal egyre melegebb lesz, csütörtökön már 10-15 fokot, pénteken pedig 13-17 fokot mérhetünk. A hétvégén érkező felhők és záporok mellett megerősödik a délies szél, amely tovább hozza a tavaszias me
Pásztor Szabolcs az InfoRádióban elmondta: tovább folytatják a vizsgálatokat az állattartó telepeken és a vadállatok körében, az ország a korlátozások alóli teljes mentességet három hónap vírusmentesség után kaphatja meg.
A román hatóságoknak tartózkodniuk kellene a választójog sürgősségi kormányrendeletekkel történő gyakori módosításától, mivel ez a gyakorlat aláássa a jogbiztonságot és a demokratikus elveket, köztük a hatalmi ágak szétválasztásának elvét - mutatott rá a Velencei Bizottság a bukaresti sajtó által kedden nyilvánosságra hozott véleményezésében.
Jogszerűen csökkentette az LMP – Magyarország Zöld Pártja, a Párbeszéd – A Zöldek Pártja és a Momentum Mozgalom támogatását a Magyar Államkincstár a Fővárosi Törvényszék kedden kihirdetett ítélete szerint – tudatta a bíróság közleményben.
Miután a Barcelona bejutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, sok játékos kifejezte ambícióit, és világossá tette, hogy a katalán klub esélyes a hátralévő
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök televíziós nyilatkozatában határozottan kijelentette, hogy Izrael teljes erővel folytatja a harcot Gázában, és az eddig indított csapások "csak a kezdetet" jelentik. – közölte a BBC.
Ez az első alkalom, amikor egy bíró korlátozta Musk árnyékelnöki tevékenységét, bár nem világos, milyen érdemi hatással lesz a bírói döntés az USAID-re.
Ébredtél már arra, hogy a párod duzzogva néz rád, mert éjszaka álmodban sértegetted őt? Nos, nem vagy egyedül! Sokan csinálnak különös, néha bizarr dolgokat alvás közben anélkül, hogy egyáltalán tudnának róla. Mutatjuk az hét legfurcsább dolgot, amit az emberek álmukban csinálnak – és azt is, hogy miért történik mindez.