Az elmúlt években meghozott jóléti intézkedések mára természetesnek tűnhetnek, ugyanakkor folyamatos és komoly támadás alatt állnak. Sokszor nem is gondolunk bele, hogy az elmúlt 15 évben mennyivel lett másabb, könnyebb az életünk és hogyan alakult át az anyagi helyzetünk. A jót hajlamosak vagyunk természetesnek venni, így nem árt időről időre megá
A kukorica tápanyag-utánpótlása nem csupán a makroelemek kijuttatásán múlik, hanem a talaj szerkezetének és pH-jának megfelelő beállításán is – hangsúlyozták az Agrárszektornak nyilatkozó szakértők. A cink, a foszfor és a nitrogén pótlásának időzítése kulcsszerepet játszik a növény fejlődésében és stressztűrő képességében. A szakemberek szerint a h
A majdani világbajnoki pótselejtezős helyek szempontjából is fontos lesz a magyar labdarúgó-válogatott 1000. és az 1001. mérkőzése. Marco Rossi együttese
A patrióták évek óta sürgetik, hogy a Pride-felvonulás néven futtatott LMBTQ-őrjöngést be kellene tiltani, de betiltás helyett azzal szembesültünk, hogy a Pride már vidéken is megjelent.
Arany János szerint ez a "vízjárta puszták vidéke". A területet, amelyen 1997-ben megalakult a Körös-Maros Nemzeti Park, az össze-összefonódó, 6-7 ezer éve medrüket megtaláló folyók formálták.
Egyedüliként a piacon lakossági jelzáloglevél forgalmazását kezdte meg az MBH Bank és az MBH Befektetési Bank március 17-én. A tíz napon át jegyezhető jelzáloglevél fix, évi 7,00%-os kamatot kínáló (EHM: 6,97%), három évet kis mértékben meghaladó futamidejű 10 000 forint alapcímletű értékpapír - írja a pénzintézet. A MJ28NF02 7,00
A munkavállaló halála esetén az őt megillető munkabér, illetve társadalombiztosítási ellátás kifizetésére eltérő szabályok vonatkoznak, hiszen míg az előbbi kizárólag az örököst, örökösöket illeti meg, addig az ellátások adott esetben a családtagok számára is kifizethetők.
Március 19. Szerdai Sportműsor: M4 Sport 17.45: Férfi kézilabda Magyar Kupa negyeddöntő, Veszprém HC – FTC-Green Collect 19.45: U19-es labdarúgó Európa-bajnoki selejtező,
Tudtad, hogy március 20-án ünnepeljük a boldogság világnapját? Itt az alkalom, hogy egy kicsit többet foglalkozzunk azzal, mi is tesz minket igazán boldoggá! Nem kellenek hatalmas dolgok, sokszor elég egy kis szemléletváltás vagy egy apró napi rutin, hogy mosolygósabbak legyenek a napjaink. Lássunk 10 egyszerű, de hatékony tippet, amivel örömtelibb
Thaiföld természeti csodáira minden évben turisták milliói kíváncsiak, és bár két hely sosem lehet ugyanolyan, az albániai Shala-folyó és völgye méltó európai versenytársa a trópusi paradicsomnak. A látogatókat itt is türkizkék víz és buja dzsungeleket megidéző természet várja – csak éppen a repülőjegy ára jóval kedvezőbb. De mit érdemes megnézni a
Azt mondta, hogy az átfogó tűzszünet csak akkor működhet, ha megszűnik a külföldi katonai támogatás és a hírszerzési információk megosztása Ukrajnával.
Mindennapi sétáid unalmasnak tűnnek? A Color Walk trend segítségével új szemmel láthatod a világot, miközben egy egyszerű színvadászattal csökkentheted a stresszt és feltöltheted az elmédet!
Bár a naptár szerint már tavasz van, a következő napokban az időjárás inkább a telet idézi. Az ország egyik legismertebb meteorológusa, Németh Lajos figyelmeztette a lakosságot: hidegfront érkezik, amely sarkvidéki levegőt hoz magával, és a havazás sem kizárt.
Azt írták, hogy a 125 napos téli üzem során a Magyar Közút szakemberei a síkosságmentesítési és hóeltakarítási munkák folyamán összesen 101,5 ezer tonna sót, több mint 7,2 millió liter kalcium-klorid oldatot és 175,5 tonna érdesítőanyagot juttattak ki a 31 ezer kilométernyi országos közúthálózatra. Aszfaltoznak Cserszegtomaj közelében 2024. májusáb
A tested minden egyes sejtjében kis erőművek, azaz mitokondriumok dolgoznak fáradhatatlanul, hogy energiát biztosítsanak számodra. Ők felelnek az ATP-termelésért – vagyis azért az „üzemanyagért”, amely mozgásba hoz, gondolkodásra késztet, és támogatja az összes élettani funkciót. Csakhogy ez a rendszer nem törhetetlen. Az oxidatív stressz, amelyet
Többen erőszakosan léptek fel a rendőrökkel szemben a Margit hídnál tartott jogellenes gyűlésen, két férfit előállítottak – közölte Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden este a rendőrség honlapján.
A korábban vártnál jóval lassabb növekedésre lehet számítani az amerikai gazdaságban és a világgazdaságban egyaránt a Washington által bejelentett átfogó importvámok miatt - áll a Fitch Ratings kedden Londonban bemutatott negyedéves globális előrejelzésében.
Spanyolországban és Portugáliában megduplázódott a kokain mennyisége, miközben a rotterdami, antwerpeni és hamburgi kikötőkben csökken a lefoglalt kábítószer mennyisége.
Tovább folytathatja menetelését a Ferencváros férfi vízilabdacsapata a Bajnokok Ligájában Nagyváradon. Emellett kialakul a férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjének mezőnye, s futball nélkül sem maradunk: az U19-es válogatott Ausztriát fogadja az Eb-selejtezőn.
A szerdai nap hamisítatlan kora tavaszi időjárást ígér. Felhőtlen égboltra számíthatunk, igaz, eleinte enyhe szél is fújdogál majd. Később a délire, délnyugatira forduló szél időnként megélénkül, a hőmérséklet délután 10 fok körül, késő este pedig -3 és +3 fok között alakul.