2024 szeptembere óta a BioTechUsa-cégcsoport az Fc Barcelona globális táplálékkiegészítő partnere, most pedig újabb szintre emelik a katalán klubbal való együttműködést. Amellett, hogy piacra lépnek az első Barcelona signature termékükkel, a katalán krém ízű Iso Whey Zeroval, 2025-től már az Fc Barcelona klasszisa, a világ egyik legjobb középpályás
A Vitafort Zrt. egy hónapig még biztosan fenntartja azokat a biztonsági intézkedéseket, amelyeket a ragadós száj- és körömfájás március 6-ai, hazai megjelenése miatt hoztak – jelentette ki Kulik Zoltán a társaság vezérigazgatója.
A Traubisoda ismét elérhetővé válik a hazai fogyasztók számára, olvasható az Agrárminisztérium közleményében. A magyar tulajdonú Márka Üdítőgyártó 2025 elején megszerezte a szőlőízű üdítő gyártási és forgalmazási jogát, így biztosítva a termék visszatérését a boltok polcaira – közölte Tállai András, az Agrárminisztérium élelmiszergazdaságért és agr
Köztudott, hogy a magyar ember ha tehetné, mindent bepanírozna, majd kirántana. Nem véletlen, hogy kedvenc kajáink között igen méltó helyet foglal el a rántott hús, így a rántott csirke is. Azonban biztos ti is szembesültetek már azzal a bosszantó bakival, hogy minden előjel nélkül leesik a húsról a panír. Íme, a megoldás.
Önkéntes távozásra szólította fel Donald Trump amerikai elnök az illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodó bevándorlókat a Fehér Ház által kiadott videóban kedden. Az elnöki hivatal X közösségi médiaoldalán megjelent videóban Donald Trump felhívta a figyelmet arra, hogy adminisztrációja új mobilalkalmazást indított azok számára, akikre a törvén
A tavaszi metszés még április elejéig tart bizonyos kultúrák esetében, de többnyire lezajlottak az ilyen jellegű munkálatok. Néhány hasznos faápolási tanáccsal azonban szeretnénk megtámogatni a fagondozás folyamatait.
2025. március 18-án az Országgyűlés 136 igen és 27 nem szavazattal elfogadta a gyülekezési jogról szóló törvény módosítását, amely gyakorlatilag megtiltja a Pride megtartását.
Egy órára akarták lezárni a Margit hidat, de még este fél 10-kor is kitartottak a tüntetők. Hadházy szerint azonban csak akkor lesz eredmény, ha folytatni tudják.
A Yum Brands, a Taco Bell, KFC és Pizza Hut éttermek tulajdonosa együttműködési megállapodást kötött a technológiai óriás Nvidiával, hogy felgyorsítsa a mesterséges intelligencia alkalmazását éttermeiben. A partnerség révén AI-alapú rendelésfelvétel és teljesítményértékelés valósulhat meg - számolt be a Cnbc. Az Nvidia számára ez az első éttermi pa
A technológiai fejlődés ma már a háztartási eszközök piacán is komoly változásokat eredményezett. A csúcskategóriás otthoni takarítórobotok és prémium robotporszívók megjelenése pedig új szempontokat vet fel a befektetési döntések során.
Az Európai Unió irányvesztett, nem találja a helyét az átalakuló világban – jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója kedden, kiemelve: ha a következő generációk is élvezni akarják az Európai Unió (EU) vívmányait, "akkor a túlbürokratizált, túlcentralizált és túldogmatizált szervezetet át kell alakítani". Orbán Balázs a Mathias Corvinus C
A Demján Sándor Program összes támogatási eleme elindult, a 8+1 akciópont azt szolgálja, hogy direkt vagy indirekt módon segítsük a kis- és középvállalkozásokat– mondta Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.
Alapvető építészeti változásokat kíván bevezetni a 2024-ben hatályba lépett, építészetről szóló törvény, amely egyebek mellett a zöldterületek védelmét, a használaton kívüli épületek funkcióval való felruházását és a barnamezős beruházások ösztönzését célozza - hangsúlyozta az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára kedden az ép
Este tíz óra után láthatóan kifulladt a tiltakozás. Előtte azonban a tiltakozók órákra megbénították a forgalmat a hídon. Hadházy Ákos szerint túlteljesítették a mai tervet.
Már 24 éve működik az Avico Group lakóingatlan fejlesztő Magyarországon, amelynek fővárosi portfóliója már elérte az 1760 átadott lakást. A cégcsoport a közeljövőben 620 új lakás fejlesztését tervezi Budapesten. Az idei évet friss, újragondolt arculattal és egy modern, ergonomikus weboldallal indította a vállalat.
Öt támadási kísérletet hajtott végre az ukrán hadsereg annak érdekében, hogy az orosz és az amerikai elnök tárgyalásának napján beékelődjön az oroszországi Belgorod megye területének nyugati részébe - közölte kedd este az orosz védelmi minisztérium.
A tőzsdei befektetés az egyik legjobb módja annak, hogy hosszú távon növeljük megtakarításainkat és kiaknázzuk a gazdasági növekedés előnyeit. Bár sokan rövid távú kereskedéssel próbálnak gyors nyereséghez jutni, a statisztikák azt mutatják, hogy a hosszú távú, fegyelmezett befektetési stratégia hozza a legjobb eredményeket. A sikeres hosszú távú b
A nyári vakáció tervezése kisgyermekkel különleges odafigyelést igényel. A tökéletes úti cél kiválasztása kulcsfontosságú, ahol a szülők is pihenhetnek, a gyerekek pedig biztonságban élvezhetik a tengerparti élményeket.
Ukrajna támogatja az energiaipari infrastruktúrát érintő 30 napos amerikai tűzszüneti javaslatot - közölte kedden este Volodimir Zelenszkij ukrán elnök újságíróknak nyilatkozva, s reményét fejezte ki, hogy Donald Trump amerikai elnökkel is szót ejthet majd Vlagyimir Putyin orosz államfővel folytatott telefonbeszélgetéséről.