A Varga Mihály jegybankelnökké válása után megerősödött hazai fizetőeszköz az euróval szemben kedd délhez közeledve a 400-as szint alatt tartózkodott. A remek tőzsdei hangulat nem ragadt át Budapestre, pedig csupán az OTP állt bukóban. Az olajfajták drágulnak, a gáz ára esik, a nemesfémek árfolyama fel-, a kriptoeszközöké lefelé tart.
Április 2-ától nyújthatók be a támogatási kérelmek az új erdőtelepítési pályázatra, a Közös Agrárpolitika keretei között most megjelent, és hamarosan megnyíló felhívásban jelentős forrás, összesen 64 milliárd forint áll rendelkezésre erdőtelepítésre és a fásítás támogatására - hívta fel a figyelmet Zambó Péter az Agrárminisztérium (Am) erdőkért és
Félidőben jár az idei lakásbiztosítási kampány: a Netrisknél 18 százalékkal többen kötöttek eddig lakásbiztosítást, mint egy évvel korábban március közepéig. Az átlagdíj pedig közel 37 ezer forint, ami a tavalyi kampányhoz képest 2 százalékos növekedést jelent. Az eddigi adatok szerint Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Fejér vármegyében a legaktívabbak
A tavalyi év egyik legelismertebb filmje A brutalista lett, a rengeteg dicsérő kritikát pedig egyenesen megkoronázta, hogy Adrien Brody a benne nyújtott alakításáért átvehette a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat a 2025-ös gálán, ezzel kétszeres Oscar-díjas színésszé válva.
Végre kimondhatjuk, hogy megérkezett a tavasz. Még kicsit hűvösek a reggelek, de legalább már itt van. Néhány csillagjegy számára a tavasz beköszöntével a következő 3 hétben változások érkeznek az életükbe. Az asztrológusok megnevezték azt az öt csillagjegyet, akikre nagy boldogság és szerencse vár! Íme: Bak A Bak jegy szülöttei számára a tavasz el
Az aranysakál egyre nagyobb számban jelenik meg Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. A ravasz és óvatos ragadozó vadászatához speciális eszközökre és engedélyekre van szükség, miközben jelenléte már most is jelentős károkat okoz a vadgazdálkodásban - számolt be a Szon.
Még idén közvetlen légi járatot indít a Wizz Air Budapest és Mumbai között a hét minden napján, és ezt hamarosan a magyar és az indiai főváros közötti összeköttetés követheti – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Újdelhiben.
Az adóhatóság 2025-től külön transzferár-szakértői osztályokat hozott létre, így várhatóan még szorosabb ellenőrzés alá kerülnek a kapcsolt vállalkozások ügyletei. A jól kidolgozott transzferár-politika és -dokumentáció segíthet elkerülni a súlyos bírságokat és biztosítani a jogszabályoknak való megfelelést. Cikkünkben összefoglaljuk a legfontosabb
Putyin okosabb annál, hogy kerek-perec elutasítsa a tűzszünetet, látszólag egyetért majd sorolja a kifogásokat - mondta a 444-nek Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense a keddi Trump-Putyin telefonhívás előtt.
A héten elkezdődnek az M7-es felett átívelő, velencei gyalogos-kerékpáros híd átépítéséhez kapcsolódó előkészítő munkálatok. A jelenlegi, 3 méter széles, 9%-os
Egyelőre nincs edzőváltás Újpesten, legalábbis erre utal, hogy Bartosz Grzelak vezényelte a csapat keddi edzését – tudta meg az m4sport.hu egy, a klubhoz közeli forrásból.
Tizenöt éve indították a "kormányablak vállalkozást", amivel akkor azt a célt tűzték ki, hogy polgárbarátabbá tegyék az ügyintézést – mondta a politikus.
A bíróság szerint az illegális macskafarmon tapasztalt szörnyű állapotokról szóló szakértői és tanúvallomások zöme egyértelmű, az ügyész súlyosbításért, a vádlott ügyvédje felmentésért fellebbezett.
Több mint 13 ezer erdei fülesbagoly telelt Magyarországon a 2025. évi országos lakossági felmérés összesítése szerint - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az MTI-vel.
A KoSpy névre keresztelt új Android spyware legalább öt fertőzött alkalmazáson keresztül jutott be a Google Play Áruházba, valamint az APKPure nevű harmadik féltől származó alkalmazásboltba
„Komplex rendszerben gondolkozunk, ahol az elmélet (a NAT tartalmai), a gyakorlat és a szakmódszertan kéz a kézben jár” – mondja Révész László, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Pedagógusképző Központjának főigazgatója.
Czeglédy Gergő tavaly június óta van börtönben, a nyomozó hatóság Kiss László polgármesterrel együtt vesztegetéssel gyanúsítja a III. kerületi korrupciós botrányban.
A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség szerint még sok a tisztázatlan kérdés azzal kapcsolatban, hogy pontosan milyen feltételekkel kell alkalmazniuk a kereskedőknek a 10 százalékos árrést az érintett 30 termékkategóriában. A szervezet főtitkára úgy látja, a vásárlók árérzékenysége miatt az nem lesz járható út, hogy a kereskedők a veszteségeiket m
Az ukrajnai háború befejezése érdekében Oroszországra gyakorolt gazdasági nyomás fokozásáról tart egyeztetést kedden a brit kormány és az Európai Unió.
A humorista ezúttal nagyrészt a március 15-én történtekre húzta fel negyedórás videóját. Kapott hideget-meleget Orbán Viktoron kívül Lázár János és Magyar Péter is.
Dr. Német-Weingartner Lilla váltja Pintér Istvánt a Nemzetgazdasági Minisztérium szakmai irányítása alá tartozó Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) élén.
A Mol új kőolajmezőt fedezett fel Somogysámson határában - derül ki a cég bejelentéséből. A bejelentés legizgalmasabb része, hogy egy olyan helyen sikerült olajmezőt felfedezni, ahol már több évtizede nem volt kőolajtalálata a cégnek. Az új lelőhely a vizsgálatok szerint napi 1200 hordó kőolaj termelésre képes, amit a Dunai Finomítóban dolgoznak fe
Még idén közvetlen légi járatot indít a Wizz Air Budapest és Mumbai között a hét minden napján, és ezt hamarosan a magyar és az indiai főváros közötti összeköttetés követheti.