A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke szerint a törökök elleni, története 1000. mérkőzésére készülő válogatott jó úton jár ahhoz, hogy hosszú távon is sikeres legyen.
Van egy olyan hétköznapi élelmiszer, amit tilos lefagyasztani a szakértők szerint, ugyanis komoly egészségügyi kockázatot jelenthet, ha mégis jégre tesszük ezt a bizonyos ételt.
2024 szeptembere óta a BioTechUsa-cégcsoport az Fc Barcelona globális táplálékkiegészítő partnere, most pedig újabb szintre emelik a katalán klubbal való együttműködést. Amellett, hogy piacra lépnek az első Barcelona signature termékükkel, a katalán krém ízű Iso Whey Zeroval, 2025-től már az Fc Barcelona klasszisa, a világ egyik legjobb középpályás
A kormány által elindított Jedlik Ányos energetikai program célja Magyarország energiafüggetlenségének, energiaszuverenitásának erősítése és a vállalkozások versenyképességének javítása - mondta Steiner Attila az Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című adásá
Müller Cecília hivatala, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) fontos felhívást adott ki arról, hogy melyik fejfájás esetén kell azonnal tárcsázni a mentőket a 112-es számon. A fejfájás ugyanis nem mindig banális tünet, mivel életveszélyt is jelezhet.
A kormány által ígért repülőrajt helyett az év elején minden várakozást alulmúlt a magyar gazdaság teljesítménye. A januári 3,2 százalékos nyugdíjemeléshez képest februárban 5,5-5,6 százalék között volt a hivatalos infláció, ami azt jelenti, hogy a nyugdíjak a szám szerinti növekedés ellenére a tavalyinál is kevesebbet érnek a boltokban. Folytatjuk
A kormány által ígért repülőrajt helyett az év elején minden várakozást alulmúlt a magyar gazdaság teljesítménye. A januári 3,2 százalékos nyugdíjemeléshez képest februárban 5,5-5,6 százalék között volt a hivatalos infláció, ami azt jelenti, hogy a nyugdíjak a szám szerinti növekedés ellenére a tavalyinál is kevesebbet érnek a boltokban. Folytatjuk
Az MNB azonnali hatállyal megtiltotta a QProtection Protect Zrt.-nek és egy magánszemélynek, hogy bármely, az MNB engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya. A pénzügyi felügyelet a társasággal és a magánszeméllyel szemben piacfelügyeleti eljárást folytat, a gyanú szerint több mint sz
Több nagy, hazánkban is jelen lévő kereskedelmi szereplő is jelezte már, hogy ez így hosszú távon nagyon káros lesz, és korlátozásokat is bevezettek a boltok.
Bt.-beltag öregségi nyugdíj igénylése előtt áll. Meg kell-e szüntetni a bt.-beltagsági viszonyát a nyugdíj igénylése előtt? – kérdezte olvasónk. Széles Imre tb-szakértő válaszolt.
Eladó a valaha szebb napokat megélt nagykanizsai DKG gyár. Hajdanán közel 2000 ember dolgozott itt, a térség legnagyobb foglalkoztatójának számított. Néhány éve még vadonatúj vagongyárat ígértek a területre, több mint ezer munkahellyel. A Mol most 3,1 milliárdért szabadulna tőle.
Német-Weingartner Lilla váltja Pintér Istvánt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakmai irányítása alá tartozó Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) élén.
Lengyelország mellett a Balti országok is újra bevezethetik a taposóaknákat a területi szuverenitásuk megőrzésére. Mi történt? Lengyelország, Litvánia, Lettország és Észtország kilép a taposóaknák használatát tiltó Ottawai egyezményből. A hírt a négy ország védelmi minisztere közös nyilatkozatban jelentette be, írja a 444. Azt írták, a döntéssel eg
A jemeni húszi lázadók 48 órán belül másodszor támadták a Harry Truman amerikai repülőgép-hordozót kedden hajnalban a Vörös-tengeren, válaszul arra, hogy az Egyesült Államok támadta hadállásaikat. A lázadók azt közölték, hogy folytatják akcióikat, mert Izrael hajnalban légicsapásokat hajtott végre a Gázai övezetben.
A magyar felnőtt lakosság egyharmada már kizárólag online formában olvassa az akciós kiadványokat, míg 43 százalékuk vegyesen, online és offline is lapozgat. Mindössze a lakosság egyötöde maradt hű kizárólag a papír alapú akciós újságokhoz – derült ki a Shopfully kutatásából. A digitalizációval nem csökkent az akciós újságok népszerűsége: a felnőtt
A Wizz Air és a BGE közös célja, hogy szorosabb kapcsolatot teremtsenek az akadémiai szféra és a munkaerőpiac között, elősegítve a hallgatók gyakorlati készségeinek fejlesztését és a nemzetközi vállalati környezethez való alkalmazkodásukat. Az együttműködés részeként az egyetem és a vállalat tárgyalásokat folytat a partnerség tovább mélyítéséről.
Bíróság hagyta jóvá egy 24 éves nő eutanáziakérelmét, miután apja jogi úton próbálta megakadályozni a döntését. A nő gyógyíthatatlan gerincvelő-sérülése és folyamatos fájdalma miatt kérte a halál előidézését, amit a vizsgálóbizottság már engedélyezett. A bíróság szerint a nő képes dönteni az életéről, míg apja a mentális állapotát vitatta, és felle
A korábban terrorizmus miatt elítélt szélsőjobboldali aktivista amúgy tagadja, hogy bűnös lenne. 2019-ben a Pride egyik eseményét zavarták meg beszólogatással, fenyegetőzéssel.
Tavaly óta márciusban évfordulótól függetlenül bárki választhat magának új lakásbiztosítást vagy akár válthat biztosítót is, ha jobb minőségű szolgáltatást és/vagy kedvezőbb díjat talál.
Ez a fejfájás azért alakulhat ki, mert a nagyon magas vérnyomás túlnyomást okoz az agyban, ami akár vérplazma szivárgásához is vezethet az erekből. Az így kialakult ödéma pedig nagyon veszélyes, hiszen nincs hová terjeszkednie a koponyán belül.
Nagy Márton ultimátumot adott a bankoknak: ha nem csökkentik a bankszámladíjakat néhány héten belül, a kormány árszabályozással fog beavatkozni. A jegybank szintén támogatja az intézkedést, miközben a pénzintézetek rekordnyereséget könyvelhettek el tavaly - írja a Népszava.
Régi-új alelnököket választottak a Meme-ben, és a Bbc Studios is csatlakozott a szervezethez. A Meme 2025. március 5-én megtartotta éves közgyűlését, amely során a tagság egyhangúlag újraválasztotta a szervezet alelnökeit, Vidus Gabriellát, az Rtl Magyarország vezérigazgatóját, és Vaszily Miklóst, a Tv2 Médiacsoport igazgatósági elnökét. Mindkett
A tervek szerint áprilisi vatikáni látogatásuk során találkozott volna az egyházfővel Károly király és Kamilla királyné, ám Ferenc pápa betegsége miatt ez kérdésessé vált. A programot azonban egyelőre nem fújták le, a királyi pár mindenképp elutazik majd a miniállamba.
Randalíroztak a diákok, az illegális dohánytermékek között marihuána tartalmút is talált a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Mi történt? Általános- és középiskolákban talált a Elfbar, Pocobar és más hasonló ízesített elektronikus dohányterméket a NAV. Mint írják, a fiatalok körében az elektronikus cigaretta rendkívül népszerű, többek között a Magyarorszá
Az Autós Szakmák Tanulmányi Versenye az ágazati alapoktatásban résztvevő tanulóknak szól, a fiatalok csapatban mérhetik össze tudásukat. A valós munkakörnyezetben, a szervizekben szervezett tanulmányi verseny előnye, hogy a diákok későbbi munkahelyeiken, a műhelyekben gyakorlati feladatok megoldásával adnak számot tudásukról. Csoportkép a Csonka cs
Hogy fáj tőle a hátad, az evidens – de a rossz testtartás ennél is súlyosabb problémákat is okozhat. Gyakorlatilag nincs olyan terület, ahol a helytelen tartás ne okozhatna valamiféle zavart. Az alábbi következmények segíthetnek motivációt találni, hogy végre nekiállj annak a gerinctornának!
Te is sajnálod kidobni a drága pénzen megvásárolt élelmiszereket? Sokan vannak, akik havi szinten tízezreket is kidobnak így a kukába. Most kiderült, hogy a lejárati idő után még mennyi időn át eheted meg az ételeket, így sok pénzt spórolhatsz havonta.