Az Egyesült Államok globális médiáért felelős ügynöksége (Usagm) fizetett szabadságra küldte a felügyelete alatt működő minden médium dolgozóit, így a Voice of America és a Szabad Európa Rádió munkatársait is – erről a szervezet közleményben számolt be a hétvégén. A közlemény szerint az intézkedés Donald Trump elnök pénteken aláírt rendeletével öss
A Winter Seminar a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának több mint tíz éve népszerű tudományos programja, amely jelentős nemzetközi presztízzsel rendelkezik.
Délutántól viharos széllökések várhatók főként északkeleten és nyugaton, estére azonban mérséklődik a szél, miközben a középső országrészben hózáporok alakulhatnak ki, helyenként vékony hóréteget hagyva maguk után.
Ismét apai örömök elé néz Nagy Antal, az 1986-os mexikói labdarúgó-világbajnokságon szereplő egykori magyar labdarúgó. A háromgyermekes édesapa és 25 évvel fiatalabb felesége, Nikolett az első közös gyermeküket várják. A baba kislány lesz, és már azt is tudni lehet, milyen nevet választottak neki.
Az Inter Miami 2-1-re győzött az Atlanta United vendégeként vasárnap éjszaka az észak-amerikai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójában. Javier Mascherano csapata jelenleg három
Magyarország felajánlotta segítségét az észak-macedóniai tűzeset sérültjeinek ellátásában és felkészült a fogadásukra, az első sérültek hétfő hajnali 3 óra körül érkeznek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre - tájékoztatta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője.
A magyar labdarúgó-válogatott március 20-án, Törökországban vívja története 1000. mérkőzését. A jeles alkalomból arra buzdítjuk az M4 Sport követőit, állítsák össze az eddig lejátszott 999 találkozó álomcsapatát! Minden egyes posztra külön lehet majd szavazni az M4 Sport Facebook-oldalán, a végleges álomcsapatot jövő hét csütörtökön, a mérkőzés nap
A háromszoros Oscar-díjas legenda 1978 és 2017 között volt Don Gummer felesége. A házaspárnak három gyermeke született, nyolc évvel ezelőtt azonban végleg elváltak útjaik, s Streep azóta egyedülállóként élt. Legalábbis mindenki azt hitte.
Tíz fordulóval a vége előtt úgy tűnik, az Atlético Madrid kiszállt az aranyéremért folyó versenyből. A Real Madrid és a Barcelona fej fej mellett halad – igaz, a katalánoknak még van egy elmaradt meccsük is. Szombaton a Villarreal otthonában tudott győzni a Real Madrid, és ezzel a forduló nyertesének számított olyan értelemben, hogy két
Gene Hackman és Betsy Arakawa halála körül egyre nagyobb a rejtély. Egy orvos azt állítja, hogy Arakawa nem akkor halt meg, mint azt a halotti bizonyítvány állítja. Az ügy új fordulatot vett.
Március 17-én az északi, északkeleti szelet a déli óráktól elsősorban az északkeleti megyékben viharos széllökések (~60-75 km/h) kísérhetik, emellett nyugaton is előfordulhatnak időnként viharos lökések (60-70 km/h), ám az esti órákra veszíteni fog erejéből a légmozgás. Délutántól a középső országrészben előforduló hózáporok hatására vékony (lepel
Hétfőtől indult az árrésstop, a hatóság pedig azonnali ellenőrzéseket indít. Az árrést, a saját márkás termékek arányát és a mennyiségi előírásokat is vizsgálják.
Az élet törvénye, hogy a második nagy világégés eseményeit átélő ún. "nagy generáció" lassan eltűnik, a második világháború bekerül majd a történészek által "hideg emlékezetnek" nevezett körbe, amikor az adott emlék már nem jelenti napi szinten azt, amit eddig. Nagy kérdés, mi szabhat gátat ennek. Valóban elegendő-e, hogy a valódi szemtanúk visszae
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét. Az adóbevalláshoz segítséget kapnak az egyéni vállalkozók, az őstermelők és az áfás magánszemélyek is, olvasható a NAV honlapján.
A 47 éves színészt a Happy Sad Confused-podcast egyik legutóbbi epizódjában kérdezték arról, hogyan próbálta ki magát George Miller rendező 2015-ös disztópikus eposzának címszerepére. Fassbender nem lepődött meg, amikor nem ő kapta a Mad Max főszerepét – írja az Entertainment Weekly. Ez volt az egyik legrosszabb meghallgatás, amin részt ke
A befektetők mindig az alulértékelt gyöngyszemet keresik. A Dogecoin (Doge) és a Sui (SUI) sem kivétel ebben a tekintetben. Csendben kezdtek elmozdulni egy kevéssé ismert token irányába, amely bebizonyította, hogy az egyik legnagyobb potenciállal rendelkező altcoin.
Az uniós külügyminiszterek brüsszeli találkozójának középpontjában a védelmi ügyek lesznek, különösen Kaja Kallas külügyi főképviselő azon terve, amely 40 milliárd eurós katonai támogatást irányoz elő Ukrajnának. A javaslat azonban megosztja a tagállamokat, miközben egyre mélyül a kelet-nyugati törésvonal a védelmi kiadások és az európai fegyvergyá
Március 20-án első alkalommal rendezik meg a Folkment minifesztet a Király utcai Gödör Klubban. Az esemény mögött egy új szervezőcsapat, a Folkment áll, amely a tradíció és innováció szellemében foglalkozik kultúraközvetítéssel, hogy megmutassa a népzenei szcéna legújabb útkereséseit a közönségnek.
„Tabudöntögető műsor következik!” „Beszélgessünk tabuk nélkül!” Ugye, mennyire divatosak ezek a kifejezések? Emiatt hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy napjainkban már hadat üzentünk minden társadalmi tiltásnak, és aligha létezik olyasmi, amit ne lehetne szóba hozni vagy megmutatni. Nagyobbat nem is tévedhetnénk – főleg ha nőkről van szó!
A kínai Baidu két új mesterséges intelligencia modellt mutatott be, köztük egy olyan logikai alapú rendszert, amely a vállalat szerint felveszi a versenyt a DeepSeek modelljével, ezzel is erősítve pozícióját a kiélezett AI-versenyben - írta a Cnbc.
Az AI forradalma megállíthatatlan, de vajon észrevetted-e, hogy egyre kevésbé gondolkodsz önállóan, ha mesterséges intelligenciát használsz? Egy új kutatás szerint, ha nem megfelelően alkalmazod, az AI akár ronthatja is a kritikai gondolkodásod – viszont van megoldás.
Mi az, hogy "énidő"? – kérdezik sokszor a szülők fáradt tekintettel, a napi mókuskereket hajtva. Szinte minden pillanatuk be van osztva, erre jönnek mások ezzel a divatossá vált fogalommal. De vajon kinek mit jelent az énidő? Feltétlenül magányos tevékenység, vagy mások jelenlétében is megélhető? Bokros Judit pszichológus segítségével járt utána az
Justin Theroux és Nicole Brydon Bloom hivatalosan is összeházasodtak - erősítette meg egy forrás. A Beetlejuice Beetlejuice 53 éves színésze és a 30 éves színésznő meghitt tengerparti esküvőn kötötte össze az életét.