2025. március 15. szombat

márc. 15
6:00
Jó hírt kaptak a nyugdíjasok, 3 milliót ad az állam otthonfelújításra (Alternatív Energia)
Az 5 ezer fő alatti kistelepüléseken élő nyugdíjasok mostantól 3 millió forint vissza nem térítendő támogatást és legfeljebb 6 millió forintos kamattámogatott hitelt igényelhetnek otthonuk felújítására a Vidéki otthonfelújítási program keretében.
márc. 15
6:00
Vaják: Szirének a mélyből: Víz alatti meseklisék (Mafab)
Hogyan lehet egy Witcher-sztori ennyire agresszíven középszerű? A történet minden része kiszámítható, és korábbi fantasy közhelyekre épít. Annyira nem eredeti az egész, hogy többször elfelejtettem, hogy Geraltot követjük, nem pedig valami huszadrangú anime pilot epizódot nézek. Egy pozitívum akad: a harcok szépen össze vannak rakva, már ha szerette
márc. 15
6:00
Miért értékes talajjavításra a letermett gombakomposzt? (Agrofórum)
A letermett gombakomposzt (vagyis a gombatermesztés után visszamaradt táptalaj) nagyon hasznos anyag, amelyet többféle módon is fel lehet használni a kertben vagy a mezőgazdaságban. Íme néhány előnye és felhasználási módja!
márc. 15
6:00
A mesterséges szív felváltja a donorszerveket (Magyar Hírlap)
Áttörés az orvostudományban.
márc. 15
6:00
Időszaki Savoyai Jenő-kiállítás nyílik Ausztriában (Magyar Nemzet)
Március 15-én nyílik a kiállítás a morvamezei Schloss Hof és Niederweiden kastélyban.
márc. 15
6:02
Tényleg nincs szükségünk olajra és gázra? (Magyar Nemzet)
Teljes nonszensz, amit Brüsszel energiaügyi biztosa állít.
márc. 15
6:06
A legkönnyebben tisztán tartható jakuzzi (Spa Trend Online)
A víz tisztasága kritikus egy medence vagy egy jakuzzi esetében. Ahhoz, hogy maximálisan kiaknázhasd a hidromasszázs minden előnyét, fontos a rendszeres használat. Ahhoz viszont elengedhetetlen, hogy hosszú távon fent tudd tartani a víz tisztaságát, frissességét és minőségét! Ebben segít a világ legmodernebb vízkezelő rendszere, amely már beépíthet
márc. 15
6:06
Miért válaszol látványosan keveset Verstappen a sajtónak idén? (Sport365)
Verstappen részéről ez a magatartás már a londoni szezonnyitó eseményen is észrevehető volt. A trend pedig tovább folytatódott Bahreinben, majd a szezonnyitó
márc. 15
6:06
4+1 fontos gondolat Orbán Viktor korábbi március 15-i beszédeiből (Ripost)
Közel negyven éve hangzott el az első beszéde.
márc. 15
6:06
Eddigi legextrémebb kihívásával szembesült Travis Pastrana (USAracing)
A motorral hajtott járművek nagybetűs fenegyerekeként Travis Pastrana már számos szakágban, sőt még a kaszkadőr-szakmában...
márc. 15
6:06
Eddigi legextrémebb kihívásával szembesült Travis Pastrana (Racing)
A motorral hajtott járművek nagybetűs fenegyerekeként Travis Pastrana már számos szakágban, sőt még a kaszkadőr-szakmában...
márc. 15
6:09
Esős, szeles hétvége, aztán pedig még rosszabb (Infostart)
Marad a változékony, de többnyire esős, szeles idő. A jövő hét elején újabb lehűlés érkezik és akár még hózáporok is lehetnek.
márc. 15
6:12
Ez a 4 kiegészítő fog szembejönni veled mindenhol idén tavasszal - szinte azonnal elkapkodják az üzletekből (Femcafe)
A tavaszi kiegészítők idén frissek, játékosak, és a praktikumot ötvözik a kifinomult részletekkel.
márc. 15
6:12
A tavasz meglepő egészségügyi kockázatai (Magyar Hírlap)
A hőmérséklet változása befolyásolhatja a vérnyomást.
márc. 15
6:12
Kulcsszerepet szánnak egy magyar nőnek az egyik legkeményebb sportágban (Mandiner)
A Magyar Rögbi Szövetség (Mrgsz) elnökségi tagját, Gyolcsos Máriát beválasztották az európai szövetség (Rugby Europe) rögbi bizottságába.
márc. 15
6:12
Még mindig dívik a tevegelés, Egyiptom csak szépségtapaszokkal operál (Prove)
Több idegenforgalmi cég is jelezte a közelmúltban, elfogadhatatlannak tartja, hogy a tevegelés legyen a gízai piramisok fő turisztikai vonzereje. Az egyiptomi kormány már 2020-ban ígéretet tett arra, hogy betiltják a tevék és a lovak turisztikai célú használatát, ez azonban máig nem történt meg. Tavaly mindenesetre állatjóléti programmal igyekeztek
márc. 15
6:12
Horgászok, figyelem! 2 milliós bírság és 5 év eltiltás járhat, ha ezt kifogod (Hóvége)
2025-ben is érvényes: Magyarországon ENGEDÉLY NÉLKÜL SEHOL sem szabad pecázni! Vizsgával, okmányokkal és egyebekkel alsó hangon 18.500 forintba kerül, hogy egyáltalán botot foghassunk, de ha valaki vét a szabályok ellen, az ennek sokszorosát fizetheti. Hiába, a horgász tilalmi idők megszegése nem olcsó mulatság. Annak, aki Magyarországon horgászni
márc. 15
6:18
Ne hagyd otthon az esernyőt! Folytatódik az eső áztatta tavaszi időjárás (Metropol)
Ráadásul a front sem kerüli el a szervezetünket.
márc. 15
6:18
Olyan történhet a magyar adórendszerben, amire nagyon régóta vártunk: mutatjuk, kik lesznek a nagy nyertesek (vg.hu)
Hamarosan a régió egyik legkisebb adóelvonása vonatkozik majd erre a társadalmi csoportra.
márc. 15
6:18
Ez a tökéletes, mennyei brownie titka (Femcafe)
Bár elsőre egyszerűnek tűnhet a brownie sütése, valójában igazi kihívást jelenthet a tökéletes állag eltalálása. Sokan nem is sejtik, hogy mennyi apró buktató rejtőzik a folyamatban.
márc. 15
6:18
Egy szemtanú leplezte le a 80 éves hazugságot az UFOk létezésével kapcsolatban (BorsOnline)
Egy új dokumentumfilm rántotta le a leplet a hazugságról.
márc. 15
6:18
Az ismeretlen Petőfi: a költő nemcsak a rímeket, a trendeket is diktálta (Life)
A forradalmi hevületen kívül még sok olyan dolog lángolt kedvenc költőnkben, amiről csak kevesen tudnak. Íme tíz dolog, amiért tényleg nagyon menő Petőfi Sándor.
márc. 15
6:24
Napi horoszkóp március 15.: a Vízöntők feleslegesen aggodalmaskodnak, a Halak valaki számára nagy segítséget jelenthetnek (Joy)
A hétvége első napja is fordulatokban bővelkedik, azt azonban, hogy mit üzennek pontosan a csillagok, csakis akkor tudhatod meg, ha elolvasnod a szombati horoszkópot!
márc. 15
6:24
Újabb földrengés volt Olaszországban (Portfolio)
Közepes erősségű földrengés rázta meg pénteken este Olaszország déli részét.
márc. 15
6:24
Száguld az űripar, Elon Musk megérezte a jövőt, ha kell, a tudományt is lenyomja (ATV)
Elon Musk szerint a Nemzetközi Űrállomásnak már nincs sok haszna, ezért 2027-ben le kellene szerelni. A tudósok szerint a pénz átvette a hatalmat a tudomány felett, és ennek káosz lehet a vége. Az űripar mindeközben töretlenül fejlődik, egyre több magáncég akar nagy szeleteket az ezermilliárd dolláros tortából.
márc. 15
6:24
Kipakolt milliárdos ügyfeléről a Farm VIP Kiara Lordja: "A száz leggazdagabb magyar egyike volt!" (Ripost)
A Farm VIP bővérű játékosa mindent elmesélt.
márc. 15
6:24
5 briliáns túlélőthriller, amire egész életedben emlékezni fogsz (Igényesférfi.hu)
A túlélőthrillerek hőseinek szinte mindig, minden esetben ökölbe szorított kézzel drukkolunk, hiszen a természet kíméletlen erőivel vívnak kilátástalan küzdelmet. A forgatókönyvírók végletesen lecsupaszítják jellemüket, ahogy egzisztenciális küzdelmük egyre kiéleződik.
márc. 15
6:24
Mindful eating: A tudatos étkezés ereje a testi és lelki egyensúlyért (Glamour)
A tudatos étkezés nemcsak egy új trend, hanem egy olyan életmódbeli változás, amely segíthet csökkenteni a stresszt, és javítani az egészségi állapotunkat. Vajon miért eszünk sokszor rohanva, figyelmetlenül, és miért nyúlunk az ételhez akkor is, amikor nem vagyunk éhesek? Hogyan befolyásolja a táplálkozásunk a lelkiállapotunkat, és hogyan kerülhetj
márc. 15
6:24
Emiatt lehet veszélyes a zabpehely (Magyar Hírlap)
Általában véve rengeteg vitamint és nyomelemet tartalmaz.
márc. 15
6:24
A forradalmat is félbehagyták az ebéd miatt Petőfiék – mutatjuk, mit ettek a márciusi ifjak! (Mandiner)
Petőfi Sándor a túrós csuszáért rajongott, Jókai Mór pedig a körmös bablevestől olvadt el.
márc. 15
6:24
Erre nem voltunk felkészülve: elképesztő változtatásokat jelentett be a McDonald’s (naphire.hu)
Elképesztő mértékben átalakítja a kínálatot a McDonald's.
márc. 15
6:24
Itt a legfinomabb borsos tokány receptje! (Babanet)
Szaftos borsos tokány, ami megállja a helyét bármelyik ünnepi asztalon!
márc. 15
6:24
Ezt a 7 zöld levelest a balkonodon vagy a konyha ablakban is termesztheted (Bien)
Én már szorgalmasan elvetettem a konyhakertben néhány hidegtűrő zöld levelest, de pár éves rutinom a balkonkertészetben is van. Mutatom a kedvenceimet!
márc. 15
6:24
Saját fejlesztésű MI-chipet tesztel a Meta (ICT Global)
Megkezdte első saját, MI-rendszerek képzéséhez fejlesztett chipjének tesztelését a Meta. A Facebook tulajdonosa számára ez lehet a jövő egyik kulcsa, mivel több saját lapkát is terveznek, és ez jelentősen csökkenti a cég függőségét az olyan külső beszállítóktól, mint az Nvidia.
márc. 15
6:24
Mit és hol nézhet ma az ’48-as ünnepek kapcsán? – Itt a tévés ünnepi repertoár (Médiapiac)
Több tévécsatorna is rendkívüli tartalommal készül az '48-'49-es hősök megünneplésére.
márc. 15
6:24
Áramlik ki ez a hús Magyarországról: itthon alig esszük, miért nem kell senkinek? (Agrárszektor)
A nyúlhús az egyik legegészségesebb fehérjeforrás, amelyet az alacsony zsírtartalom és magas fehérjetartalom mellet könnyű emészthetőség jellemez. Bár világszerte számos országban népszerű a nyulak húsa, Magyarországon a fogyasztása alacsony, és a termelés jelentős része exportorientált.
márc. 15
6:24
Két magyar támadó is gólgazdag siker részese volt Dél-Európában (NB1)
Két légiósunk csapata is meggyőző sikert aratott a pénteki játéknapon. Gyurcsó Ádám kezdő volt az Anorthosziszban a ciprusi bajnokság alsóházi
márc. 15
6:24
Több tízezer család kapott napelemes ingyenpénzt az államtól (Zöld Trend)
A Napenergia Plusz Program célja az energiafüggetlenség erősítése és a zöldenergia-termelés növelése, miközben a tapasztalatok alapján fejlesztik a jövőbeli energetikai pályázatokat, hogy azok gyorsabb és egyszerűbb hozzáférést biztosítsanak a támogatásokhoz.
márc. 15
6:26
Heteken belül jönnek az 5 százalékos hitelek - Egy helyen minden, amit már tudunk róluk (Portfolio)
Éppen fél éve már, hogy Nagy Márton arra kérte a bankokat, szorítsák a lakáscélú hitelek THM-szintjét önkéntes alapon 5 százalék alá, miközben a piaci kamatok nagy része 6-7 százalék között volt és van. A Magyar Bankszövetség novemberi vállalása alapján a hitelek szűk körére vállalták végül a bankok a kamatkedvezmény alkalmazását, mégpedig az idén
márc. 15
6:30
Március idusa, Petőfi nagy napja, amikor Pesten győzött a forradalom (hirado.hu)
ÉVFORDULÓS, márc 15-én aktuális
márc. 15
6:30
Putyin rejtett üzenetéről beszél a világ, az elnök szokatlan módon irányította magára a figyelmet (Promotions)
Lesz-e végre béke Ukrajnában? A héten erről beszélt a világ, bár az amerikaiak és ukránok által felkínált ideiglenes fegyverszünet az oroszoknál egyelőre süket fülekre talált.
márc. 15
6:30
Rejtélyes erővel bíró helyek a világban (Magyar Hírlap)
Európa és a világ minden táján számos olyan hely várja, ahol lélekemelő élményekben lehet része.
márc. 15
6:30
Tényleg "állami pornó" a Hunyadi? Na ne már! (Mandiner)
A rengeteg reakció, pro és kontra érvek tömege azt bizonyítja, hogy a Hunyadi-sorozat fontos vitákat nyithat meg. Ungváry Zsolt írása.
márc. 15
6:30
Boldog-e a brojlercsirke? (Magyar Mezőgazdaság)
A baromfihús előállítás alapja a brojlercsirke. Ezek a fajták rendkívül gyorsan nőnek, ami azonban a jólétükkel kapcsolatban vet fel kérdéseket.
márc. 15
6:30
Hangulatos és stílusos: 3 pulóver, ami 2025 tavaszán biztosan ott lesz a felkapott darabok között (InStyle Men)
Tavasszal még jól jön azért egy pulóver, ötleteink között pedig lehet, hogy te is találsz neked tetsző darabot.
márc. 15
6:33
Tragédia történt egy magyarországi Coopban: az eladó azonnal meghalt, ketten súlyosan megsérültek (BorsOnline)
Az eladó hölgy a helyszínen életét vesztette.
márc. 15
6:33
Valósággal kilőtte a gyorshajtó autóst a fekvőrendőr (Infostart)
Egy térfigyelő kamera rögzítette, ahogy az autó szikrázva a levegőbe emelkedik, több métert repül, majd földet érés után felborul.
márc. 15
6:36
"Szégyellem magam" - meneszthetik az Újpest edzőjét a megalázó vereség után (Metropol)
Továbbra sem nyert meccset 2025-ben az Újpest.
márc. 15
6:36
Kerkez napokon belül dönt a jövőjéről a válogatottnál (BorsOnline)
A válogatotthoz visszatérve, a belső körével dönt jövőjéről.
márc. 15
6:36
Négyévszakos gumik: Az autózás rejtett kompromisszuma vagy a jövő megoldása? (Magyar Hírlap)
Az autógumi választás örök dilemma.

Keresés