A Primom Alapítvány kis- és mikrovállalkozások digitális érettségének elősegítését célzó workshopján ismerhették meg az érdeklődők a legújabb mesterséges intelligencia-eszközöket, és azokat a trendeket, melyek segíthetik a működésüket marketingoldalról hatékonyabbá tenni. Vonnák Péter, az innoGold Pro ügyvezető-tulajdonosa, a workshop vezetője szer
Egy amerikai szövetségi esküdtszék bűnösnek találta Rowland Marcus Andrade-t, az AML Bitcoin kriptovaluta alkotóját csalás és pénzmosás vádjában. Az öt hétig tartó tárgyalás során a bíróság bebizonyította, hogy Andrade hamis állításokkal és megtévesztésre alkalmas információkkal vezette félre a befektetőket. A 47 éves vádlott most akár 30 év börtön
A Manchester City 2-2-es döntetlent játszott a vendég Brightonnal az angol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában, szombaton, míg a harmadik Nottingham Forest simán győzött az újonc és a bennmaradásért küzdő Ipswich otthonában.
Két autóval az első sorban – álomkezdés ez a McLaren számára. Hogy álomszerű lesz-e a folytatás is, azt nem csak a vasárnapi időjárás és a tempójuk határozza meg. Lando Norris vág neki a pole pozícióból Oscar Piastri hazai versenyének – ez már önmagában feszültségforrás lehet a csapat számára. Azonban növeli a tétet, hogy az autójuk jelenlegi fölén
A Disney 2002-es animációs filmjének, a Lilo és Stitch - A csillagkutya élőszereplős remake-je a tervek szerint májusban kerül a mozikba, de már most óriási a hájp körülötte.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A hazai turizmus szerencsére nagy, hiszen Budapest, a Duna gyöngyszeme, évek óta a turisták egyik legkedveltebb úti célja. A város varázsa abban rejlik, hogy képes ötvözni a történelmi pompát a modern vibrálással. A lenyűgöző építészeti remekművek, a gazdag kulturális élet és a pezsgő éjszakai szórakozási lehetőségek egyaránt vonzzák a látogatókat.
A francia elnök szerint nyomásgyakorlásra van szükség az Ukrajna mellett álló országoktól. Szombaton 25 résztvevős online tanácskozás zajlott a britek kezdeményezésére.
Pavel Durov, a Telegram alapítója engedélyt kapott arra, hogy Franciaországból Dubai-ba utazzon néhány hétre, miután a bíróság módosította felügyeleti feltételeit – számolt be róla a Le Parisien szombaton, az AFP hírügynökség forrásaira hivatkozva. Egy, az ügyet jól ismerő forrás megerősítette, hogy Durov ma reggel a párizsi Le Bourget repülőtérről
Emmanuel Macron francia elnök szerint egyértelműnek kell lennie a nyomásnak, amelyet az Ukrajna mellett álló országok az Egyesült Államokkal együtt gyakorolnak Oroszországra, mert Moszkva nem olyan benyomást kelt, mintha őszintén akarná a békét.
Ma is a magyar szabadságért folyik küzdelem, a családok védelme ugyanis egyet jelent a nemzet és a magyar szabadság védelmével - hangoztatta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton Csíkszeredában, a március 15-i ünnepi megemlékezésen.
Emmanuel Macron francia elnök szerint egyértelműnek kell lennie a nyomásnak, amelyet az Ukrajna mellett álló országok az Egyesült Államokkal együtt gyakorolnak Oroszországra, mert Moszkva nem olyan benyomást kelt, mintha őszintén akarná a békét.
Orbán Viktor március 15-i beszédében a "poloskák" kifejezést használta ellenfeleire. Nyáry Krisztián erre egy történelmi példával reagált, amely tragikus következményekkel járt.
A vörös káposzta nagyon sokféleképp változtathatja a színét. Ám ez a "kaméleonság" nem csak rajta múlik, sokkal inkább függ a környezetétől, csakúgy, mint az igazi kaméleonnál, ám egy kicsit másképpen.
A ragadós száj- és körömfájás-betegség megjelenése aggodalmat ébresztett az állattartókban állományuk védelme, értékesítése miatt. Azonban nem feledkezhetünk meg a természetben élő csülkösvadról sem, mert a vírusra nagyvadfajaink is fogékonyak.
Ma is a magyar szabadságért folyik küzdelem, a családok védelme ugyanis egyet jelent a nemzet és a magyar szabadság védelmével, hangzott el Csíkszeredában.
Kihúzták az Ötöslottó 2025/11. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezúttal nem volt telitalálat, így a főnyeremény összege tovább halmozódik: a 12. héten már 423 millió forintért izgulhatnak az ötös lottó játékosai.
Egy meglepő új tanulmány szerint a teherhajók által kibocsátott szennyezés jelentősen befolyásolja a villámlások gyakoriságát a legforgalmasabb tengeri útvonalak felett. A kutatók szerint amikor 2020-ban új környezetvédelmi szabályozások léptek életbe, a villámlások gyakorisága 50 százalékkal csökkent - írta a Bgr.com.
Nincs magyar gyerek aki ne tanult volna legalább egy Petőfi verset az iskolában, ne varrt volna kokárdát, vagy ne színezett volna egy zászlót az óvodában március tizenötödike előtt. Bem tábornok nevét is mindannyian hallottuk legalább egyszer amíg felnőttünk. De hogyan élte-éli meg a gyerekkorát és felnőttkorát az, aki Petőfi Sándor vagy Bem József
Az európai légi közlekedés hatékonyságának növelése és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében új légi forgalomirányítási technológiák bevezetésére van szükség.
Emlékszel a Grace klinikából Alex Karevre? A karaktert a valóságban Justin Chambers keltette életre, aki jelenleg már az ötvenes éveiben jár. Kíváncsi vagy, hogyan néz ki napjainkban a színész?
Hiába jelentette fel ötször is az őt bántalmazó férjét, a Budapesten élő japán nő tragédiája újra ráirányította a figyelmet arra, hogy a családon belüli erőszakot nem tudja kezelni a rendőrség. Nem csak a kriminológus látja így a drámai helyzetet. Virágh Orsi szerkesztő riporterünk két, az évtizedek alatt nagyon megerősödött nővel arról is beszélge
Japánban az egyik legmagasabb a várható élettartam a világon – és ez kétségtelenül részben az ország egészséges táplálkozási szokásainak köszönhető. Egészséges gasztronómiai kedvenceiket akár te is beépítheted az étrendedbe."A tipikus japán étrend – amelyet a növényi táplálékok és a halak, valamint a szerényebb nyugatias étrend, például a hús, a te
A Solana (SOL) hálózat közössége elutasította azt a javaslatot, amely az infláció új mechanizmus általi szabályozását célozta volna meg. A SIMD-228 jelű indítvány célja az volt, hogy az inflációt a letétbe helyezett (staking) SOL mennyisége alapján dinamikusan igazítsák, de a szavazás során nem sikerült megszereznie a szükséges támogatást. A szavaz
A Yamaha Motor Co., Ltd. felvásárolta az új-zélandi Robotics Plus vállalatot, és elindította a Yamaha Agriculture nevű, amerikai székhelyű mezőgazdasági technológiai céget. A Yamaha Agriculture az autonóm gépekre és az AI-alapú digitális megoldásokra összpontosít, hogy segítse a speciális növénytermesztőket a hatékonyság és fenntarthatóság javításá
Ipari körülmények között növesztett húsból készült kutyaeledelt múlt hónap óta lehet kapni az Egyesült Királyságban. Most az emberi fogyasztásra szánt termékek bevezetésének felgyorsítását ígérik. Az első két terméknél már határidő is van.
Hollywoodnak van egy olyan szokása, ha valahol a világban születik egy jó film, akkor abból faragnak egy amerikás remake-et. Ezek általában vagy jók, vagy nem, de sokszor előfordul, hogy a nagyközönség jobban ismeri ezeket mint az eredetit. 2023-ban is volt egy ilyen film, méghozzá a Bajnokok, amely mostantól a Netflixen is megnézhető.