2025. március 13. csütörtök

márc. 13
3:45
Peller Mariann: "Kezdem egyre inkább szeretni magam" (Blikk)
Peller Mariann mindig is csinos volt, ám úgy tűnik, még ő is szeretne tökéletesíteni az alakján. Most azt is megmutatta a követőnek, holt tart az álomalak elérésében.
márc. 13
3:54
Nemlétező gyerekkel zsarolt ki csaknem egymillió forintot alkalmi partnerétől egy nő (ATV)
Egy internetes kalandot követően csaknem egymillió forintot fizetett ki egy férfi egy keszthelyi nőnek, aki azt hazudta neki, hogy a szexuális kapcsolatukból gyermeke született.
márc. 13
3:54
Zuhanórepülésben a Tesla részvényei, kongatják a vészharangot az elemzők (Igényesférfi.hu)
Az amerikai autógyártó másfél évtizedes tőzsdei pályafutásának legpocsékabb időszakát zárta. Ironikus, hogy a vesszőfutás január 20-án, Donald Trump elnök (Elon Musk közeli politikai szövetségese) beiktatása napján vette kezdetét.
márc. 13
3:54
Rendkívüli véget ért a tudós, aki az egyiptomi fáraó sírjába először lépett, ez volt az utolsó mondata (Promotions)
Róla maradt fent a legtöbb adat ezzel kapcsolatban, az átok valóságtartalmáról akkoriban nyíltan beszéltek.
márc. 13
3:54
Okosotthonok titkai (Magyar Hírlap)
Hogyan élhetünk hatékonyabban és kényelmesebben?.
márc. 13
3:54
Kamerán az elképesztően kínos pillanatok: Timothée Chalamet többedjére sem volt hajlandó megcsókolni Kylie Jennert (naphire.hu)
Kellemetlen videó készült Timothée Chalamet-ről és Kylie Jennerről, a fiatal színész ugyanis sokadik próbálkozásra sem igazán akarta megcsókolni a barátnőjét.
márc. 13
4:12
Kanada viszonozta az amerikai vámokat (Magyar Hírlap)
Trump figyelmeztette az országot, hogy óvakodjanak a válaszintézkedésektől.
márc. 13
4:18
Videó: Hamilton színésznek állt, és "meglógott a Ferrarival" (m4sport.hu)
Hiába a mozgalmas hetek, Lewis Hamiltonnak volt ideje filmet forgatni – és meglógni a Ferrarival
márc. 13
4:18
Áprilisban a Netflixen: 'Kib*szott vadállat üzemmódba' kapcsol Tom Hardy az új akcióthrillerben (Mafab)
Gareth Evans, aki olyan harcművészeti filmekről ismert, mint A rajtaütés-filmsorozat, a jövő hónapban, egésze pontosan április 24-én mutatja be a Netflixen következő kemény akcióthrillerét Pusztítás címen.
márc. 13
4:24
7 virág, amit már márciusban ültess el a kertbe vagy cserépbe (Joy)
Nemcsak a kertet, de az erkélyt is különlegessé teszik!
márc. 13
4:24
Premier League: Kerkez Európa egyik legjobb szélső védője lehet (Igényesférfi.hu)
Kerkez Milos, a Bournemouth magyar válogatott labdarúgója "útban van afelé, hogy Európa egyik legjobb szélső védője legyen" - írta elemzésében a Premier League honlapja.
márc. 13
4:24
Napi horoszkóp - március 13: A Hold-Uránusz kvadrát alaposan felkavarja az állvizet, a Nyilas és a Halak nagy bajba kerülhet (Promotions)
A Hold az Oroszlánban jár, mutatjuk, mire számíthatnak a jegyek a mai naptól.
márc. 13
4:24
Veszélyes sebek (Magyar Hírlap)
Ez történik a szervezetével, ha nem kezeli a fogszuvasodást.
márc. 13
4:24
Nomos Tangente neomatik 41 Update (Kronometer)
Különleges dátumkijelzéssel dobták fel a Nomos örök klasszikusát. A Nomos újdonságai nem éppen azok, ahol az extravagáns megoldásoktól leborul az ember a székről. Nem is kell olyannak lenniük, a 30-as…
márc. 13
4:24
Csütörtöki időjárás: Reggel még ázunk, délutánra jön a fordulat (Nyugati Fény)
Jön a viharos szél is!
márc. 13
4:24
L. L. Junior büféi legalább olyan sikeresek, mint a párkapcsolatai (naphire.hu)
L.L. Junior büféi Budapesten belül több helyen is megtalálhatóak voltak, azonban mára már alig maradt néhány belőlük.
márc. 13
4:24
Napi horoszkóp 2025. március 13 – Ne kapkodj! (Bien)
Ma, 2025. március 13-án, a csillagok különleges üzeneteket hoznak mindannyiunk számára. Minden csillagjegy egyedi lehetőségekkel és kihívásokkal néz szembe, amelyek segíthetik a személyes fejlődést és a kapcsolatok elmélyítését. Nézzük meg, mit tartogat a napi horoszkóp a különböző jegyek számára!
márc. 13
4:24
Kuporgatnak a nyugdíjasok: már a rokonaikat is alig tudják vendégül látni (Grantis)
Nagy a szükség: már a vásárlásban is támogatni kell a nyugdíjasokat Sok nyugdíjasnak még a legalapvetőbb kiadások, mint az élelmiszer vásárlás is fejfájást okoznak. A nyugdíjasok helyzetéről sokat elárul, hogy a kormány több intézkedést is hozott a közelmúltban a nyugdíjasok vásárlási kiadásainak csökkentésére.  A nyugdíjasokra vonatkozó áfa-vissza
márc. 13
4:30
Ajánlás a csontritkulás szűréséről (WebBeteg)
Az amerikai Preventív Szolgáltatások Munkacsoport ajánlása szerint a csontsűrűségvizsgálat elvégzése segíthet a csonttörések megelőzésében a 65 éves és idősebb nők, valamint a fiatalabb, menopauzán átesett és fokozott kockázatnak kitett nők esetében.
márc. 13
4:30
Az ukránok megnevezték Oroszország háborújának fő célját (Magyar Hírlap)
Közvélemény.
márc. 13
4:30
Az önkiszolgáló kasszák után újabb borzadvány érkezik, teljesen megalázzák a vásárlókat (Promotions)
Mit képzelnek az élelmiszerboltok?
márc. 13
4:30
3 étel, ami maximum fokozatra kapcsolja az öregedési folyamatokat (Magyar Mezőgazdaság)
Az UV-sugarak ellen kozmetikumot tucatját vetjük be, hogy elkerülhessük a ráncosodást: de mi a helyzet a táplálkozással? Mit érdemes kiiktatni étrendünkből, ha lassítani szeretnénk az öregedési folyamatokat?
márc. 13
4:30
Tavaszi megújulás: Hogyan frissítsük fel szakmai készségeinket? (Karrier Trend)
Ha a megújulás a cél – Tippek és tanácsok a tavaszi időszakban elérhető online és offline képzésekről, amelyek segítenek a karrierfejlesztésben. Tavasszal életre kel az addig szunnyadó természet. Te is érezted már magamdban azt a kirobbanó erőt, amit a megújulás évszaka váltott ki belőled? Akkor azon sincs mit csodálkozni, ha elkap a vágy, hogy val
márc. 13
4:30
A Semmelweis Egyetem és Széchenyi István Egyetem együttműködésében Győrben is elérhető a Pető Pont (Helló Sajtó!)
A Széchenyi István Egyetem győri, Zrínyi utcai MedTech Egészségtechnológiai Campusán tavaly kezdte meg működését az ország első vidéki Pető Pontja. A konduktív pedagógiai szolgáltatás az intézmény és a Semmelweis Egyetem együttműködésében vált elérhetővé az észak-dunántúli régióban.
márc. 13
4:30
Titánszívvel élt száz napot egy ausztrál férfi (InStyle Men)
A negyvenes éveiben járó páciensnek tavaly novemberben ültették be a különleges szerkezetet, nemrég pedig megtörtént a tényleges szívátültetés.
márc. 13
4:36
Balogh Petya: Mi, magyarok inkább álmodunk a lottóötösről, mint hogy havi tízezer forintot félretegyünk és befektessünk (Forbes)
A pénzügyi tudatosság kulcsfontosságú a hosszú távú stabilitás és a sikeres befektetések szempontjából, mégis sok magyar számára továbbra is kihívást jelent a megfelelő eszközök és lehetőségek megtalálása. Balogh Petya vendégcikke.
márc. 13
4:39
Halál a magyar utakon – itt vannak a drámai adatok (Infostart)
A rendőrség és a KSH adataiból más érdekességek is kiderültek, például hogy hová hívtak legtöbbször mentőt, hagy hogy mely hónapokban voltak a legkevésbé elővigyázatosak a kerékpárosok.
márc. 13
4:42
A raktárautomatizálás nem a nagyok kiváltsága (autopro)
A logisztika, benne a raktározás hosszú időn át afféle kiszolgáló ágazat volt az ipari vállalatok számára.
márc. 13
4:42
Hivatalos: 2029-ig meghosszabbította a szerződését az F1 ügyvezető igazgatója (m4sport.hu)
Stefano Domenicali marad, és hosszú távra tervez. A Forma–1 ügyvezető igazgatója folytatja a Liberty Mediának eddig tett szolgálatát.
márc. 13
4:42
Valóban megtalálták Noé bárkáját? (Magyar Hírlap)
Hihetetlen régészeti felfedezés.
márc. 13
4:42
Kínai robotok jönnek Magyarországra (MMonline)
A vendéglátóiparban tapasztalható munkaerőhiány, a jelentős fluktuáció és a növekvő bérköltségek egyre nagyobb kihívást jelentenek az éttermek, szállodák, rendvényszervezők számára. Minderre a modern technológia jelentheti a megoldást. A már Magyarországon is elérhető vendéglátóipari robotok jelentős megtakarítást eredményezhetnek a cégeknek, miköz
márc. 13
4:48
140 éve egy véletlennek köszönhetően született meg a szósz, amiért ma mindenki odavan (Vince)
Az egyik legkülönlegesebb ízvilágú szósz, nem csoda, hogy mindenki rajong érte. Az osztrigaszósz egy ízletes, pikáns szósz, aminek alapja – ahogy neve is mutatja – az osztriga. Valójában egy egyszerűnek
márc. 13
4:51
Mellkasi fájdalomnál fontos vizsgálat a szívultrahang (Vital)
Aki megtapasztalja a mellkasi szorítás, mellkasi fájdalom érzését, valószínűleg nyugtalankodik miatta, hiszen nehéz nem szívbetegségre gondolni ennek kapcsán. Azonban emögött a tünet mögött számos ok meghúzódhat, és még a szív-érrendszeri betegségeken belül is szükséges pontosan diagnosztizálni a forrást.
márc. 13
4:54
Szigorúbb ellenőrzések várhatnak az idős sofőrökre (hirado.hu)
Felmerült az is, hogy az orvosi vizsgálatok mellett a 70 év feletti vezetőknek újra kellene teljesíteniük az elméleti és a gyakorlati vizsgát is.
márc. 13
4:54
Alkotmányjogász: jogcsorbításokhoz vezethet a legújabb Alaptörvény-módosítás (ATV)
Akár jogcsorbításokhoz is vezethet az Alaptörvény legújabb, 15. módosítása – ezt mondta Híradónknak az alkotmányjogász, aki úgy véli: a lépés politikai célokat szolgál.
márc. 13
4:54
Ez a tabletta lelassíthatja a kutyád öregedését, és lehet az embereknél is hatásos lesz (Femcafe)
Már ebben az évben engedélyt kaphat egy tabletta, ami azt ígéri, hogy meghosszabbítja a négylábú kedvencünk életét. A szakértő szerint lehet az embereknél is hasonló dolgot fognak elérni.
márc. 13
4:54
10-ből 7 magyar nincs felkészülve a nyugdíjra (Igényesférfi.hu)
Ötből négy magyar az állami nyugdíjrendszertől várja megélhetése biztosítását idős korában, viszont még ennél is többen gondolják úgy, hogy ez nem lesz elegendő – többek között erre világít rá az OTP Bank Öngondoskodási Index kutatása.
márc. 13
4:54
Mikor érdemes facsemetét ültetni, hogy biztosan megeredjen? (Agrofórum)
Facsemetét mikor érdemes ültetni, hogy biztosan megeredjen? Cseresznyét, meggyet, sárgabarackot, diót szeretnék, és eddig sajnos minden évben tönkrementek, valószínűleg valamit rosszul csinálunk. Tavalyi 5 csemetéből egy alma maradt meg. Homokos talajunk van, mivel állatokat tartunk, így a trágyázás megoldott.
márc. 13
4:54
A tudomány szerint így néz ki az átlag magyar nő, te hasonlítasz arra, aki a képen szerepel? (Promotions)
Minden nő különböző és különleges, sok női arc felhasználásával pedig meghatározhatók az átlagos magyar arcvonások.
márc. 13
4:54
Így érinti a ragadós száj- és körömfájás a szarvasmarha tenyészállatpiacát (Magyar Mezőgazdaság)
Válsághelyzetben a túlélés kulcsa az alkalmazkodás. A száj- és körömfájás okozta korlátozások új piacok felé terelik a magyar tenyésztőket, és felgyorsíthatják az innovációt a járványvédelemben.
márc. 13
4:54
Irgalmatlan botrány a villamoson: hatalmas verekedés tört ki hat fiatal és egy férfi között, ripityára törték a szerelvényt (naphire.hu)
Összeverekedett hat fiatal és egy idősebb férfi egy miskolci villamoson.
márc. 13
4:54
Ebben a hónapban a legolcsóbbak a repülőjegyek – Meg fogsz lepődni! (Bien)
Kinéztél egy vagy akár több csodás úti célt is, ahová repülővel lenne érdemes elutaznod, de elrettentettek a jegyárak? Vagy egyszerűen szeretnél úgy gyönyörű helyekre eljutni, hogy közben a pénztárcádat is kíméled, amennyire tudod? Bárhogy is van, egy új jelentés szerint a repülőjegyek ára szempontjából egy bizonyos hónapra érdemes időzíteni az uta
márc. 13
4:54
A világ leghalálosabb tava, ami kővé dermeszti az állatokat (Drive)
Az apró, de rendkívül zsúfolt szigetecskének otthont adó Viktória-tótól kezdve Földünk második legmélyebb és legnagyobb vízmennyiségű taváig, a Tanganyika-tóig, Afrika tele van olyan vízpartokkal, amik bakancslistás helyszíneknek számítanak. Van viszont egy olyan tó, amit nyugodtan ki lehet húzni a listából: a Nátron-tavat a világ legveszélyesebb t
márc. 13
5:00
Ugyanaz a gén okozhatja az emberek és a labradorok elhízását is (Hamu és Gyémánt)
A Cambridge-i Egyetem kutatói rengeteg olyan gént azonosítottak, amelyek a kutyák elhízásához kapcsolódik. Ám a legérdekesebb mégis az, hogy ugyanezek a gének az embernél is előfordulnak. A brit labrador retrievereknél olyan öt génből álló csoportot találtak, mely közvetlenül befolyásolja a szervezet energiaegyensúlyának szabályozásáért fe
márc. 13
5:00
Elsődleges a mocsár lecsapolása (Magyar Nemzet)
Magyar Önrendelkezés – A baloldal hatalomra jutása Magyarország puszta létét fenyegeti.
márc. 13
5:00
Diána hercegné és Erzsébet királynő előtt tisztelget megjelenésével Katalin hercegné (in.hu)
A walesi hercegné egyre gyakrabban tér vissza bizonyos darabok viseléséhez.Kisebb vita robbant ki, amikor a Sunday Times nemrég közölte, hogy a Kensington-palota nem ad többé részleteket a médiának Katalin hercegné ruháiról. "[A közmunka] abszolút nem arról szól, hogy mit visel a hercegné. Azt akarja, hogy a hangsúly az igazán fontos ügyeken, és az
márc. 13
5:00
Hogyan gondolkodik a generatív MI? Szegedi kutatók keresik a választ a chatbotok titkaira (Helló Sajtó!)
A mesterséges intelligencia egyre több feladatban segít minket a mindennapokban, de mi történik egy chatbot „fejében”, amikor választ ad egy kérdésre vagy értelmez egy utasítást? Többek között erre keresi a választ az SZTE áprilisban induló kutatása, együttműködésben az amerikai Rutgers Egyetemmel és a német Ludwig-Maximilians-Universitättel.
márc. 13
5:00
Sebezhetőség miatt az összes iPhone-t javítani kell – Soron kívül küldik a kódot (Médiapiac)
Az Apple egy soron kívüli javítást adott ki gyakorlatilag minden még támogatott iPhone és iPad készülékéhez. Ennek oka, hogy a cég mobilos rendszereiben sikerült egy rendkívül súlyos sebezhetőséget azonosítani, amin keresztül ráadásul hackerek már törik is az almás készülékeket.
márc. 13
5:03
Ismét kinyit a Balaton különleges látnivalója (Infostart)
Újra megnyitják Siófokon a vízleeresztő zsilip télre bezárt közösségi terét a hétvégén.
márc. 13
5:06
Kiábrándító hírt kaptak az ukránok (Magyar Hírlap)
Ukrajnának óvatosnak kell lennie.

Keresés