2025. március 13. csütörtök

márc. 13
0:24
Ebben lehet titkos fegyver Jude Bellingham az Atlético Madrid ellen (rtl.hu)
Az RTL+ Premium exkluzív elemző műsorában, a Focihétfőben természetesen bőven kibeszélték a szerdai Atlético Madrid–Real Madrid Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő-visszavágó esélyeit.
márc. 13
0:24
2025.03.13. – Tapodi Krisztián (Gyulatelevízió)
“A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Kérjetek, és adnak nektek; keressetek, és találtok; zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek.”
márc. 13
0:24
Március 13-án történt (kultura.hu)
2003-ban ezen a napon avatták fel az 1999-ben leégett Budapest Sportcsarnok helyén felépült Papp László Budapest Sportarénát. A háromszoros olimpiai bajnok ökölvívónk nevét viselő, koncerthelyszínként 12 500 ember befogadására alkalmas komplexumban az elmúlt évek során olyan világsztárok léptek fel, mint Andrea Bocelli, Jean-Michel Jarre, Lady Gaga
márc. 13
0:25
Napokon belül visszatérhetnek a Földre az ISS-en "rekedt" asztronauták (Infostart)
A Starliner két űrhajósának tavaly júniusban kellett volna hazatérnie.
márc. 13
0:25
Letartóztattak egy nőt, miután örökbefogadott gyermekét holtan találták meg sérülésekkel és harapás nyomokkal a testén (BorsOnline)
A hatóságok szerint fojtogatás jelei is voltak a kislányon.
márc. 13
0:25
GVH: 13 százalékkal csökkentek a magyar egyajánlatos közbeszerzési szerződések (Infostart)
Újabb gyorsított ágazati vizsgálatot indított az egyajánlatos közbeszerzési eljárások okainak feltárására a Gazdasági Versenyhivatal. Az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piaca után másodikként a gépjármű beszerzéseket ellenőrzik.
márc. 13
0:25
Brutális jégverés az országban: van, ahol már seperni kell a lehullott jeget, mutatjuk a képeket (Blikk)
A Tápióságban kezdődött a vihar, majd a zivatarok – északkelet felé haladva – elérték a Mátra és Bükk térségét. A jégeső sem maradt el, Atkáron pedig rövid idő alatt 16 milliméter eső zúdult le. Az elképesztő időjárási viszontagságokról fotók is készültek, most megmutatjuk ezeket!
márc. 13
0:25
A mi szívünk is megáll a Donald Trump-féle diétától: így étkezik Amerika leghíresebb családja (Blikk)
Donald Trump amerikai elnök köztudottan látványosságot csinál az étkezési szokásaiból. Akár a kedvenc gyorséttermi ételeiből összeállított lakomát szolgáltat fel a Fehér Házban, akár a light Cola hiányától szenvedve elalszik a bíróságon, Trump rendkívüli életet élhet, de az étkezési szokásai egy átlagos amerikai számára mindennapi lehet. A koffein
márc. 13
0:25
Rekordnyereséget könyvelhetett el a Rheinmetall – és még csak most jön a java (Infostart)
Az ukrajnai háború és a megváltozott nemzetközi biztonsági helyzet következményeként a nyereséget tekintve rendkívüli évet zárt tavaly Németország legnagyobb fegyvergyártó cége, a Rheinmetall. A német fegyveripar általánosságban fellendülést remél.
márc. 13
0:25
Flórián téri "armageddon": rettentő rozsdatengert tártak fel (Infostart)
Az előzetes tervek szerint megfelelően haladnak a munkák a Flórián téri felüljárón, amelyen az első napokban felmarták az aszfaltot. Ezt követően a szakemberek részletes állapotfelmérést végeznek el - közölte a BKK.
márc. 13
0:25
Évekre bezárt az egyik leglátogatottabb párizsi múzeum (Infostart)
Öt évig zárva tart a világ egyik legjelentősebb kortárs képzőművészeti gyűjteményével rendelkező párizsi Pompidou Központ modern művészeti múzeuma.
márc. 13
0:25
Itthon is ez kéne? Minden készen áll arra, hogy ismét elinduljon a sorkatonaság a szomszédban (Blikk)
Minden készen áll arra, hogy újra bevezessék a kötelező sorkatonai szolgálatot, ami 20 millió euróba (közel 8 milliárd forint) kerül majd évente – jelentette be Ivan Anusic horvát védelmi miniszter szerdán Kninben. Nyolc hét alapkiképzés után a sorkatonák olyan ismereteket és képességeket szereznek majd, amelyek kulcsfontosságúak a katonai szolgála
márc. 13
0:25
Magyar csokoládé megy a világűrbe: a Nasa segítségével fejlesztették ki az édességet Kapu Tibornak (Blikk)
Magyar csokoládé hódítja meg a világűrt! A Stühmer ikonikus édessége, a Korfu szelet hamarosan a Nemzetközi Űrállomásig repülhet Kapu Tibor csomagjában, ahol bizonyára a HUNOR Magyar Űrhajós Program kutatóűrhajósának társai is megkóstolják majd a magyar űrcsokit. Persze, a mézes-tojásfrappés finomságot nem vághatták csak úgy zsebre, ugyanis előbb ű
márc. 13
0:25
Maradona felpuffadt testét látva elsírta magát a lánya – Megrázó részletek a focilegenda halálának bírósági tárgyalásáról (Blikk)
Bár még éppen csak elkezdődött az argentin focilegenda Diego Maradona halálával kapcsolatos bírósági per, az ott elhangzottak-látottak máris sokkolták a hallgatóságot, a szurkolókat és persze a hozzátartozókat. A legfőbb ügyész, Patricio Ferrari szerint Maradona a "horror házában" töltötte utolsó napjait, ápolása átgondolatlan és hiányos volt. A hé
márc. 13
0:25
Hosszú időre elkötelezte magát Oscar Piastri (Infostart)
Több évre szóló szerződéshosszabbítást írt alá a Forma–1-es világbajnoki címvédő McLaren istállónál az ausztrál Oscar Piastri.
márc. 13
0:25
Műsorváltozást jelentett be a Tv2! A Hunyadi-sorozatot is érinti (Blikk)
Az óriási érdeklődésre való tekintettel megismétli a Hunyadi-sorozat első három részét a TV2 március 15-én, este pedig két újabb részt vetít a csatorna.
márc. 13
0:25
Hegyi SMS-ben tudta meg, hogy válogatott lett (Metropol)
Hegyi Krisztián a labdarúgó NB I-ben kapott behívót, a Debrecen hálóőre a nagy hírt SMS-ben kapta meg.
márc. 13
0:25
Könnyeivel küzdve így mesélt lánya az elhunyt Bényi Ildikóról (Metropol)
Az Önök kérték háziasszonyát 55 éves korában érte a halál.
márc. 13
0:25
A technikai igazgató szerint az új Ferrari úgy működik, ahogy várták (F1világ)
A várakozásoknak megfelelően teljesített az előszezoni teszteken a Ferrari 2025-ös versenyautója — nyilatkozta nemrég a csapat technikai igazgatója, Loic Serra, aki szerint külön örömteli az, hogy a szimulátorban látottak megerősítést nyertek a versenypályán is.
márc. 13
0:26
Szente Vajkkal egyeztetett Orbán Viktor a március 15-ei programról (hirado.hu)
"Jó lesz" – írta Orbán Viktor.
márc. 13
0:26
Óriási siker – egy lépésre az Eb-től a magyar válogatott! (Sport365)
A vendégek keretéből – a sérült Bánhidi Bence és Ilic Zoran, valamint a beteg Krakovszki Bence mellett – Nagy Benedek és Hanusz
márc. 13
0:26
Azonnal megindulnak a béketárgyalások, ha Ukrajna és Oroszország végül rábólint a tűzszünetre, véli a szakértő (hirado.hu)
Kis-Benedek József szerint Kijevnek engedményeket kell majd tennie Moszkvának, de szükség van arra is, hogy az Egyesült Államok is megkapja, amit szeretne, azaz az ukránok aláírják Washingtonnal a ritkaföldfémekről szóló megállapodást.
márc. 13
0:26
A lett légitársaság készen áll, hogy amint lehet, utasokat szállítson Ukrajnába (444.hu)
Már az ukrán kormány is a kockázatok minimalizálásán dolgozik.
márc. 13
0:26
Kuczora és Szabó Anna is öt góllal járult hozzá a Thüringer sikeréhez (m4sport.hu)
Szabó Anna és az Európa-bajnoki bronzérmes Kuczora Csenge is öt góllal járult hozzá a Thüringer HC 43-30-as hazai győzelméhez a Göppingen ellen a német női kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján.
márc. 13
0:26
Vámháború: az ausztrálok és a britek még bíznak Donald Trump meggyőzhetőségében (vg.hu)
A két ország nem válaszol az amerikai büntetőtarifákra.
márc. 13
0:26
Sápi Vivien: "Hatalmas az igazságérzetem" (Glamour)
Sápi Vivien mindig is nyitott volt az önismereti kérdésekre, az utóbbi időben pedig különösen nagy figyelmet fordított arra, hogy tudatosabban építse az énképét. Fontos számára a visszacsatolás, legyen szó megerősítésekről vagy akár cáfolatokról, hiszen ezek segítik abban, hogy mélyebben megértse önmagát. Az asztrológia világa nem áll tőle messze,
márc. 13
0:26
Anyjával közösen vetkőzött le Heidi Klum lánya: sokakat kiakasztottak a pikáns fotók (BorsOnline)
Leni Klum kizárja az életéből a gyűlölködőket.
márc. 13
0:26
Most akkor mi Harry herceg és Meghan vezetékneve? Még a hercegné sem tudja... (Life)
Sussex néven kéne Meghan Markle-re hivatkozni? A brit királyi család tagja világított rá, hogy mi Harry herceg és Meghan vezetékneve valójában.
márc. 13
0:26
Egy elképesztő pszichológiai thriller, ami egy percig sem hagyja lankadni a figyelmed (Promotions)
Egy író, akit saját történetével vádolnak meg és egy idegen, aki nem tágít. Ahogy a valóság és az őrület határai elmosódnak, felmerül a kérdés: mit rejt az igazság?
márc. 13
0:26
Horvátország kész bevezetni a sorkatonaságot (Magyar Hírlap)
A védelmi miniszter nagy részvételi aránnyal számol.
márc. 13
0:26
Sz. Józsefnek peche volt: felismerte a szolgálaton kívüli nyomozó, elkapták (Demokrata)
Kardos főtörzsőrmester egy pillanatra sem veszítette szem elől a gyanúsítottat, és információival segítette a helyszínre érkező rendőröket.
márc. 13
0:26
Harc Ukrajna kincseiért (Demokrata)
Amerikai kézbe kerülhet az ukrajnai ritkaföldfémek bányászati koncesszióinak 50 százaléka. Miért fontosak a ritkaföldfémek, és mennyi van belőlük Ukrajnában?
márc. 13
0:26
Az Európai Parlament haladéktalan cselekvésre szólította fel az EU-t (Demokrata)
Állásfoglalást fogadott el az EP a strasbourgi plenáris ülésen, és ebben felszólította az Európai Uniót.
márc. 13
0:26
Mi teremtjük, mégsem emberi (Mandiner)
Az emberi agy nem szuperszámítógép, a tudat és az intuíció többé teszi annál. Ezért sem valószínű, hogy a mesterséges intelligencia hasonlatos lesz a miénkhez. Ha viszont másmilyen lesz, azt – hiába mi teremtettük – még kevésbé fogjuk érteni.
márc. 13
0:26
Vlagyimir Putyin: Akik szembeszálltak Oroszországgal a kurszki régióban, terroristák (Magyar Nemzet)
A következő feladat az ellenség teljes szétzúzása a kurszki régióban – jelentette ki az orosz elnök.
márc. 13
0:26
Dráma az orosz fronton: Putyin hadseregei épp most foglalják vissza Kurszkot (Nyugati Fény)
Az oroszok rövidesen visszafoglalják Kurszk régiót az ukrán hadseregtől.
márc. 13
0:26
Saját pitbullja lőtte combon alvó gazdáját (AC News)
Egy férfit vérző, lőtt sebbel szállítottak kórházba. Állítása szerint saját kutyája sütötte el az ágyban, tőle alig pár centiméterre heverő fegyvert.
márc. 13
0:26
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a 43 éves világsztár énekes – még nem tudni, hogy mi okozta a halálát (naphire.hu)
A dél-koreai énekest, Wheesungot hétfőn holtan találták szöuli otthonában.
márc. 13
0:26
Halle Berry minden nő helyében shiestával ünnepelné a klimaxot (Sassy)
Halle Berry szerint a menopauza egy ünneplendő mérföldkő, pedig korábban azt hitte, immunis a klimaxra.
márc. 13
0:26
Patrióták: A családpolitikáról mi döntünk, nem Brüsszel! (vasárnap.hu)
"A családjogi kérdések mélyen gyökereznek a tagállamok jogrendszereiben és társadalmi hagyományaiban, ezért elengedhetetlen, hogy az uniós szabályozás tiszteletben tartsa a szubszidiaritás elvét. A baloldali és liberális képviselőtársaim által szorgalmazott javaslatok ezzel szemben páros lábbal tiporják a tagállamok demokratikus döntéseit, közös sz
márc. 13
0:26
Toplista: Minden idők 12 legjobb magyar sorozata a nézők szerint, amit egyszer mindenkinek látnia kell (InStyle)
Te melyik magyar sorozattal egészítenéd ki a listát?
márc. 13
0:26
Kismamák, figyelem! Itt kaphatók ingyenes babacsomagok 2025-ben: Pippadu, Dm, Pelenka.hu és a többi (Hóvége)
A babavárás nemcsak izgalmakkal teli, hanem a pénztárcában is megérződik, ezért jó hír, hogy több helyen is beszerezhetők ingyenes babacsomagok 2025-ben is. Ezek tele vannak hasznos dolgokkal, mint például pelenkák, törlőkendők, cumik és egyéb apróságok, amelyekért egyébként kisebb vagyonokat lehetne otthagyni a boltokban. Ezeket általában annak re
márc. 13
0:26
Már épül az alagút, ami fél Európa közlekedését átalakítja (Drive)
A Balti-tenger partján, Dánia déli részén egy hatalmas mérnöki csoda formálódik. Amikor pedig a hatalmas betondarabokból összeálló Fehmarnbelt-alagutat átadják, az drasztikusan átrajzolja majd Észak-Európa közúti és vasúti térképét.
márc. 13
0:26
Kikészültek a Szpari-drukkerek: Kőkemény kritikák, itt vannak a legütősebbek (NB1)
Négy ponttal előzi meg a tizedik helyen álló Nyíregyháza a már kieső pozícióban lévő DVSC-t a tabellán. Az újonc az
márc. 13
0:26
Kapkodnak Japánban ezekért a magyar élelmiszerekért: megőrülnek értük (Agrárszektor)
A Csendes-óceáni térség egyik legfontosabb élelmiszer- és ital szakkiállításán szervezett közösségi megjelenést az Agrármarketing Centrum. A Foodex Japan kizárólag a szakmának szóló esemény, ahol a térség beszerzői és kereskedői nagy számban fordulnak meg. A tokiói seregszemlén tíz magyar cég kínálja termékeit a szakmai látogatóknak, többek között
márc. 13
0:28
Vérfarkas macska és szibériai kandúr: Íme a világ legkülönlegesebb cicái! (rtl.hu)
A hétvégén Pápa városában több száz különleges cica gyűlt össze, hogy részt vegyenek a helyi macskakiállításon. Az esemény különlegessége nem csupán a szebbnél szebb fajtákban rejlett, hanem az olyan macskákban is, amelyek nemcsak a gazdik szívét hódítják meg, hanem azok figyelmét is felkeltik, akik még nem találkoztak hasonló kiscicákkal. A legnag
márc. 13
0:28
A Liverpool után kieshet a Real Madrid is? Elemzésünkből kiderül! (rtl.hu)
Már csak néhány óra, és este 9-től jön egy remélhetőleg felejthetetlen Atlético Madrid–Real Madrid! Ahogy az egyenes kieséses szakasz bármelyik meccsét, ezt is megnézheted élőben az RTL+ Premiumon. Sőt, ha az RTL+ Premiumon nézed a Bajnokok Ligáját, rendszeresen megkapod a stúdiós felvezetésekből jól ismert Mészáros Ábel (aki az RTL-es elemzések me
márc. 13
0:29
A metánból csodaanyagot állít elő egy brit cég (Infostart)
Egy brit klímatechnológiai cég a metán károsanyagait grafénre és hidrogénre tudja lebontani. A grafén 200-szor erősebb, mint az acél és még könnyebb is.
márc. 13
0:29
"Sorcsere" a Mabisz vezetésében (Infostart)
Az előző elnökség mandátumának lejárta után új elnököt, elnökhelyettest és ügyvezető elnökséget választott szerdai tisztújító ülésén a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
márc. 13
0:29
Marad-e víz a Tiszában, avagy kiszárad a folyó medre örökre? Szakértő válaszol (Blikk)
Ilyenkor tavasszal rendszerint árhullám vonul le a folyókon, most viszont nagyon alacsony a Tisza vízállása. Sokfelé kibukkant a meder alja, elkeserítő látvány a part. Mi történik a Tiszával, mire elég a héten eső csapadék, kiszáradhat-e a folyó: Ezekről kérdeztünk Siklósi Gabriellát, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivőjét.

Keresés