2025. március 13. csütörtök

márc. 13
7:06
Világhírű csapatok inthetnek búcsút a Bajnokok Ligájának és a Puskás Arénának (Mandiner)
A Tottenham hátrányból, míg a Manchester United döntetlenről várja hazai visszavágóját az El-nyolcaddöntőjében.
márc. 13
7:06
Itt a kettős front, ennek sokan nem fognak örülni (Magyar Nemzet)
Esős, szeles az idő, de 20 fok is lehet országszerte.
márc. 13
7:08
Hogyan főzzünk olcsón és egészségesen? Milyen olcsó termékeket érdemes megvenni? (Magyar Hírlap)
Az egészséges táplálkozás sokak számára egyet jelent a magas árakkal, de tudatossággal és tervezéssel jelentős összegeket takaríthatunk meg.
márc. 13
7:09
"Kicsit komoly a baj" – Először szólalt meg Kőgazdag Aurél azóta, hogy bejelentkezett a kórházból (Blikk)
Mint ismert, a Kőgazdag fiatalokból ismert Bárány Aurél egy kórházi kórteremből jelentkezett be több mint egy héttel ezelőtt. A TV2 fényűző életet élő sztárja kételyek közt hagyta a követőket, ugyanis egészen idáig semmiféle magyarázattal nem szolgált az aggasztó poszttal kapcsolatban. Ám most megszólalt, elárulva, mi történt...
márc. 13
7:12
Havi 130 ezer forintból próbál megélni a Honvéd legendás játékosa (SzMo)
Kerepeczky György négy bajnoki cimet nyert a csapattal, mégsem tudott profitálni a sikerekből. Azt mondja: ma már mindent másképp csinálna.
márc. 13
7:12
Felére csökkent a Kínában gyártott Teslák eladása februárban (Zöldjárműipar)
Az egy évvel korábbi majdnem felére, 30 ezer 688-ra, 2022 augusztus óta a legalacsonyabb szintre csökkent februárban a Kínában gyártott Tesla-autók értékesítése a kínai piacon és külföldön - közölte a kínai személyautó szövetség (China Passenger Car Association - CPCA).
márc. 13
7:12
Hóvége-Kvíz: Ugyanannyi pótszabadság jár egy két gyermekes 24 évesnek, mint egy 33 éves gyermektelennek? (Hóvége)
Igaz vagy hamis? A Hóvége ügyfélszolgálata tudja a választ - és te?
márc. 13
7:15
Már a Balatonnál is korlátozásokat kellett bevezetni a száj- és körömfájás járvány miatt (Infostart)
Ismeretes, fél évszázad után Magyarországon is megjelent a ragadós száj- és körömfájás nevű vírus. Az elmúlt napokban több állatkert és állatpark zárt be részlegesen vagy teljesen, és a balatoni helyszínek közül is többen korlátozásokat jelentettek be.
márc. 13
7:15
Teljes őrület: óriási az érdeklődés a Magyar Mozgókép Fesztivál iránt (Blikk)
A korábbi évekhez hasonlóan, hatalmas érdeklődés kíséri a 2025-ös MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivált. A február végi határidőig az elmúlt egy év hazai filmes felhozatalából közel 200 nevezés érkezett be. Ezek közül a Magyar Filmakadémia tagjaiból álló előzsűri választja ki a Magyar Mozgókép Díj ez évi jelöltjeit. Azt, hogy kik és mely alkotásokkal
márc. 13
7:18
Esővel indul, de napsütéssel zárulhat a nap (hirado.hu)
A hőmérséklet csúcsértéke általában 16 és 22 fok között valószínű.
márc. 13
7:18
Tovább vizsgálja a GVH az egyajánlatos közbeszerzéseket (ProfitLine)
Újabb gyorsított ágazati vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az egyajánlatos közbeszerzési eljárások okainak feltárása érdekében. Az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piaca után, másodikként a gépjármű beszerzések piacát veszik górcső alá a GVH szakértői. Magyarország Kormányának az Európai Bizottság irányába tett vállal
márc. 13
7:18
Valami nem stimmel Nagy Márton magyarázatával a CSOK-ból vett lakásáról a 24.hu szerint (444.hu)
Több ponton is kérdéseket vet fel a tárcavezető magyarázata, és még az egyik szomszéd is cáfolja Nagy Mártont.
márc. 13
7:18
Mandula Ádám várandós párja eltűnt, hatalmas lehet a baj (Ripost)
A botrányhős új szerelmének már nyoma sincs.
márc. 13
7:18
Vízválasztó szinteknél az amerikai piacok (vg.hu)
Fontos lehet, hogy sikerül-e 15 százalékon belül tartani a Nasdaq 100 index korrekciójának mértékét.
márc. 13
7:18
Megszakad a szív: Ilyen állapotban van most a szülinapos Tompos Kátya sírja (BorsOnline)
Március 13-án ünnepelné 42. születésnapját a színésznő...
márc. 13
7:18
Két lábon járó csontvázzá vált Angelina Jolie: betegség is lehet a háttérben (Life)
A színésznő gyerekei összefogtak, hogy segítsenek édesanyjuknak visszanyerni egészséges testsúlyát. Angelina Jolie rettenetesen vékony, rengeteg izmot veszíthetett az utóbbi időben.
márc. 13
7:18
Sántít Nagy Márton magyarázata a lakásügyéről (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
márc. 13
7:18
Éghajlatvédelmi szabályok sorát vizsgálja felül az Egyesült Államok (Demokrata)
Az EPA felülvizsgálja az erőművekre vonatkozó szabályozásokat.
márc. 13
7:18
Kis különbségek (Demokrata)
Azért ez így is durva, mondaná a pesti ember, és igaza volna. Ez tényleg durva. Bár ez az igazság.
márc. 13
7:18
Földrengés rázta meg Nápoly térségét csütörtök hajnalban (Demokrata)
Az epicentrumot a tengerben, Nápoly közelében, 2 kilométeres mélységben mérték.
márc. 13
7:21
Nem fogsz örülni annak, ami a hétvégi időjárásról kiderült (Blikk)
Ez most nagyon nem lesz kellemes.
márc. 13
7:21
Új csapatban tűntek fel a Fradi focistái (Metropol)
A labdarúgók két perc alatt kikészültek a medencében.
márc. 13
7:24
Abszolút hungarikum: a rejtett 14. havi nyugdíj (Portfolio)
A Nők40 a magyar nyugdíjrendszer egyedülálló eleme, amely lehetővé teszi a nők számára, hogy 40 év jogosító idő megszerzése után, akár a nyugdíjkorhatár előtt nyugdíjba vonuljanak, levonás nélkül. Bár ez elsőre kedvezőnek tűnik, hosszú távon anyagi hátrányt is jelenthet, mivel a nyugdíjak évente csak az inflációval nőnek, míg a bérek ennél jellemző
márc. 13
7:24
4,4 erősségű földrengésre ébredt Nápoly (444.hu)
A mostani rengés erőssége megegyezik az elmúlt 40 év legerősebb földrengésével, amit tavaly májusban regisztráltak.
márc. 13
7:24
Klímavédelmi szabályok tömkelegét vonná vissza a Trump-kormányzat (vg.hu)
Az EPA egy 2009-ben hozott döntés semmissé tételét is el szeretné érni.
márc. 13
7:24
Napi horoszkóp: A Kos ne vállalja túl magát, a Nyilas találja meg a munka-magánélet egyensúlyt - március 13. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
márc. 13
7:24
Az óceánok rekordhőmérséklete nem a globális felmelegedés gyorsulását tükrözi (Magyar Hírlap)
A felszíni hőmérsékletnek emelkedése helyi tengeri hőhullámok formájában jelentkezik.
márc. 13
7:24
Egyre vallástalanabbak a fiatal korosztályok (Demokrata)
Elvallástalanodás tapasztalható a magyar fiatalok körében, főként azért, mert ennek a generációnak a szülei vallástalan korszakban nőttek fel.
márc. 13
7:24
Gyorsítósávon az elektromosok (Demokrata)
Az elektromos autók ára lassan azonos szintre kerül a benzinesekével, sőt az is előfordulhat, hogy olcsóbb lesz villanyautót venni.
márc. 13
7:24
Kiadták a figyelmeztetést: ilyen lesz az időjárás a következő napokban (Mandiner)
Változékony idő kíséri majd a nemzeti ünnepet.
márc. 13
7:24
Így változik a közlekedés március 15-én a fővárosban (Magyar Nemzet)
A Bkk azt javasolja a gépjárművel közlekedőknek, hogy kerüljék el a belvárost.
márc. 13
7:24
Ásatás Szegeden: épület maradványt és temető részletet, de még egy igen ritka leletet is találtak (Helló Magyar)
Az is meglepetés volt, hogy a török kori szint alatt, mintegy 3,5 méteres mélységben (!) egy újabb épület maradványára bukkantak. Olvasd el cikkünkben a részleteket:
márc. 13
7:24
Kormányhibás turistabuszt szedtek ki a forgalomból a magyar-osztrák határon (Autószektor)
Az orf.at cikke. Képernyőfotó Az elsőbbségi ellenőrzéseket a keleti autópályán (A4) a Burgenlandi Állami Közlekedési Minisztérium tisztviselői és az ASFINAG (Osztrák Autópálya Fenntartó) technikusai végezték. A busz Szkopjéból, Észak-Macedónia fővárosából tartott Bécsbe. Az átvizsgálása során megállapították, hogy a kormánytartó eltört, ezért egyen
márc. 13
7:24
Csökkenő, de még mindig jelentős nyereséget jelentett a Volkswagen Csoport (Villanyautósok)
Létszámleépítés következik a Porschénél és a CARIAD-nál is.
márc. 13
7:24
A kétségbeesett miniszter, a fideszes ügyvéd és az elúszott milliárdok – újabb csavarokkal folytatódott az Agrárminisztérium korrupciós pere (Telex)
Egyre több Fidesz-közeli szereplő tűnik fel az Agrárminisztériumnál történt állítólagos milliárdos visszaélés bírósági perében. Közben Nagy István miniszter csak amiatt aggódott, hogy ő mit írt alá. A Direkt36 új részleteket tudott meg a fordulatos ügyről.
márc. 13
7:24
41 évesnő vagyok, felül elvékonyodott a hajam, mit tehetek? Az orvos válaszol (EgészségKalauz)
A bőrgyógyász androgén alopeciat állapított meg.
márc. 13
7:24
Milyen ember lehettél előző életedben? A csillagjegyed ehhez is ad iránymutatást (Bien)
Egyesek úgy vélik, hétszer születünk újjá, és minden életünkben egy kicsit különböző személyiségünk van az előzőhöz viszonyítva.
márc. 13
7:24
Svájcban receptre írhatják a múzeumlátogatást az orvosok (kultura.hu)
Egy svájci városban kísérleti projekt indult, amelyben az orvosok múzeumlátogatást és közparkban tett sétát is felírhatnak receptre mentális problémával küzdő vagy krónikus betegségben szenvedő pácienseik számára.
márc. 13
7:24
Árzuhanás Ukrajnában: ennyibe kerül most a burgonya a helyi piacokon (Agrárszektor)
Átmenetinek tűnő árcsökkenés figyelhető meg burgonya piacán Ukrajnában. Március elején olcsóbban juthatnak a termékhez az ukrán vásárlók, de a belföldi készletek szintje alacsony.
márc. 13
7:26
Több mint 4300-an érkeztek Ukrajnából szerdán (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 23 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
márc. 13
7:26
Atletikus lesz a 2026-os Bmw i3 (Magyar Nemzet)
A Debrecenben készülő iX3-as Suv után pár hónappal érkezik az i3-as személyautó.
márc. 13
7:27
Ma végre Putyin is megszólalhat Ukrajnáról (Blikk)
Vlagyimir Putyin orosz elnök ma a Kremlben tartott sajtótájékoztatóján érintheti Ukrajnát, reagálhat a hét elején Dzsiddában született ukrán- amerikai tűzszüneti megállapodásra, amennyiben kérdéseket tesznek fel a témában - közölte az orosz államfő sajtótitkára, Dmitrij Peszkov.
márc. 13
7:27
Radnai Márk a Tisza-himnuszról: „Örülök, hogy a média felismerte az utalásokat, és nem nekünk kellett erre felhívni a figyelmet” (Kreatív Online)
Elértük Radnai Márkot, a Tisza Párt alelnökét, aki a március 10-én nyilvánosságra hozott Tisza-himnuszt is rendezte. Rákérdeztünk a klip kreatív koncepciójára, a plágiumvádakra és a lovakra is.
márc. 13
7:30
Jön a tájékoztató: Putyin ma megszólalhat Ukrajnával kapcsolatban (ATV)
Vlagyimir Putyin orosz elnök ma Ukrajnáról is beszélhet a belorusz tárgyalások utáni sajtótájékoztatón - közölte a Kreml. Közben Moszkva folyamatosan szorítja ki az ukrán erőket Kurszkból.
márc. 13
7:30
Bajnokok Ligája: megvan a negyeddöntő párosítása! (Igényesférfi.hu)
A legjobb nyolc közé két német, két spanyol, két angol, valamint egy olasz és egy francia csapat jutott be, így áprilisban izgalmas összecsapások várnak ránk a Bajnokok Ligájában.
márc. 13
7:30
Rusvai Miklós: A száj és körömfájás vírus az embert is megbetegítheti, a szájban, száj környékén hólyagok jelenhetnek meg (SzMo)
De míg az embernél enyhe a lefolyás, az állatoknál nagyon súlyos, ezért kell minden állatot leölni - mondja a virológus. Legalább 3 hónapig óriási gazdasági károkat szenved az ország. Szerinte elképzelhető, hogy a vendégmunkások hozták be a kisbajcsi telepre a fertőzést.
márc. 13
7:30
Rég várt újítás a palack-visszaváltásnál, ez mindent megváltoztat (Promotions)
Sokan örülnek a döntésnek, ezzel kellett volna kezdeni a vásárlók szerint.
márc. 13
7:30
A McLaren kezdheti a legjobb pozícióból a szezont (Magyar Hírlap)
A legnagyobb kihívójuk a Ferrari lehet.
márc. 13
7:30
Vágtató huszárok! (Demokrata)
Huszárok, vagyis a Hagyaték Lovas Egyesület hagyományőrzői töltik meg március 15-én a szentendrei skanzen területét.
márc. 13
7:30
Mbappé súgott a VAR-nak, majd durván nekiment Llorentének, aki Rüdiger idegeivel játszott (Magyar Nemzet)
A Real Madrid csillaga nem a játéka miatt volt a csapata vezéregyénisége az Atlético ellen.

Keresés