A Nemzeti Sportrádió Hazafutás című műsorát szemlézte a Nemzeti Sport, melynek vendége Takács Boglárka volt, aki edzőjével, Németh Rolanddal együtt nyilatkozott az Eb-ről.
Kim Cattral számára az átütő sikert kétségtelenül a Szex és New York hozta meg. Az általa alakított Samantha Jones karaktere azóta ikonikussá vált, ma is pont akkora népszerűségnek örvend, mint a '90-2000-es években. A sorozat indulásakor a színésznő 42 éves volt - de láttad már, milyen gyönyörű volt huszonévesen (is)? Mutatjuk, hogy nézett ki, ami
Országosan és éves összevetésben több mint 10 százalékkal emelkedtek a lakásárak az ingatlan.com februári lakásárindexe alapján, januárhoz viszonyítva pedig bő 2 százalékos volt a növekedés. Budapesten közel 17 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak tavaly februárhoz képest, de havi szinten is számottevő mértékű, 4,4 százalékos volt a drágulás.
A pakisztáni hatóságok szerint a vonat 350 utasa már biztonságban van, a további 35 tússzal kapcsolatban a Beludzsisztáni Felszabadítási Hadsereg fogolycserét ajánlott a kormánynak.
Berki Mazsi nemrég új frizurával lepte meg a követőit, most azonban itt az újabb sokkoló poszt, ugyanis az influenszer a kórházból jelentkezett be a közösségi oldalán.
Az AFP értesülései szerint az Egyesült Államok és Ukrajna a keddi dzsiddai tárgyalásokon megállapodott egy harminc napos tűzszünetről, amennyiben Washington feloldja az ukrajnai segélyek és az információcsere szüneteltetését. A Mandiner által szemlézett értesülések szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegramon reagált a szaúd-arábiai tárgya
Az első meccs idegenbeli győzelme után hazai pályán 3-1-re győzött a Barcelona a Benfica ellen. A vezetés Raphinha révén jött össze, aki elfelejtett felszállni az edzőközpontban a csapatot a hotelbe szállító buszra, de aztán autóval a többiek után vitték. Erre a gólra még volt válasza a Benficának Nicolás Otamendi révén, Lamine Yamal remekbe szabot
Alig több mint két héttel az előre hozott parlamenti választások után gőzerővel folynak a nagykoalíciós egyeztetések a győztes CDU/CSU konzervatív pártszövetség és a szociáldemokrata SPD között. Értesülések szerint a tárgyaló felek a jövő hét elejéig megegyezésre akarnak jutni, egyre több jel utal ugyanakkor arra, hogy kulcsfontosságú kérdésekben
Nagy Péter, a húszszoros magyar bajnok súlyemelő volt a Nemzeti Sportrádió Körkapcsolás című műsorának a vendége. A beszélgetés alatt szóba került a sportág szeretete, az aktuális versenyeredmények és az is, hogyan lehet a fiatalok számára vonzóvá tenni a súlyemelést.
A TikTokon már te is belefuthattál a jelenleg nagyon trendinek számító szuperélelmiszerbe, melynek rendszeres fogyasztása állítólag segíti az emésztést, gyulladáscsökkentő hatással bír, energetizál, ráadásul a hajhullást is csökkenti. Nos, ez a csodaszer nem más, mint a moringa por, melynek most gyakorlatban is leteszteltük a jótékony hatásait.
Ukrajna megerősítette, hogy az ukrán hadsereg drónja csapódott be a Moszkva melletti kőolajfinomítóba és az Európába kőolajat exportáló Barátság kőolajvezeték rendszeréhez tartozó Orjoli területi létesítménybe. "Detonációkat rögzítettünk az (oroszországi Orjoli területi) Acélló nevű mérőállomásnál. Utóbbi technológiai szolgáltatásokat végez a Barát
Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint például a kormánynak még számos kérdést meg kell válaszolnia a legfrissebb gazdasági intézkedéssel kapcsolatban.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök bejelentette, hogy Lengyelországban 2027-re a jelenlegi duplájára, 70 ezerre emelnék az évente kiképzett önkéntes katonák számát, azt követően pedig évi 100 ezer önkéntes tartalékost kellene kiképezni
A katalánok rendkívül erős első félidőt produkáltak, három góllal teljesen lesöpörték ellenfelüket, így a második játékrészben már kényelmesen őrizhették előnyüket. A Movistar+
"Meg kell, hogy öljetek, ha le akartok váltani" – üzente nekik Aleksandar Vučić elnök, aki nem fogja megengedni, hogy átmeneti kormány álljon fel, és az ellenzéknek hatalom kerüljön a kezébe, mert az Szerbia "halálához vezetne".
Az Európa-bajnoki bronzérmes Szöllősi-Schatzl Nadine a Moyra-Budaörs női kézilabdacsapatától a francia bajnoki címvédő és listavezető Metz HB együtteséhez igazolt.
Vilmos herceg a covid idején önkéntes munkát vállalt egy jótékonysági szervezetnél. Olyan fiatalokkal is kommunikált, akiket többek között öngyilkossági gondolatok gyötörtek. A trónörökös nem titkolja, nagyon megviselte ez az időszak.
A szovjetek minden idők legmélyebb fúrását végezték, ezzel rekordot döntöttek és több tudományos elméletet is megcáfoltak. De mit rejtett a Föld mélye?
Idén is világhírű DJ-k és bandák lépnek fel a Snowbombing fesztiválon az idilli osztrák Alpokban, Mayrhofen-ben. A nagyszabású rendezvényt immár 26. alkalommal rendezik meg.
Az amerikai kormányzat döntése értelmében szerdán lépnek hatályba az első vámintézkedések az európai árukra vonatkozóan. Ezt nem akadályozta meg az sem, hogy Maros Sefcovic, az Európai Bizottság kereskedelmi biztosa felajánlotta, importáljanak több amerikai cseppfolyósított földgázt Európába.
Liverpool – Psg 0-1 (0-1) összesítésben büntetőket követően a Psg nyerte a párharcot Arne Slot együttese egy nehezen megszerzett egygólos előnnyel léptek