A lengyel miniszterelnök elképzelhető pozitív ösztönző elemként említette, hogy a kiképzés során lehetőség nyílna ingyenes hivatásos gépjárművezetői tanfolyam elvégzésére is.
Az Instagram egy új funkcióval, a "Közösségi csevegéssel" (Community Chat) bővíti az alkalmazást, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy strukturált csoportokat hozzanak létre és kommunikáljanak egymással. A Meta tulajdonában lévő platform ezzel a funkcióval egyre inkább a Discord modellje felé közelít.
A Tesla részvényei történelmi mélyrepülésben vannak, mely során a cég piaci értéke több mint 50 százalékkal csökkent. A zuhanás hátterében részben Elon Musk politikai szerepvállalása is áll, amely megosztotta a befektetőket és a vásárlókat egyaránt. A cég eladásai meredeken csökkennek világszerte, az elemzőházak sorra csökkentik a Teslára vonatkozó
Ha már régóta keresed a következő romantikus komédiát, ami segít kiszakadni a mindennapokból, van egy jó hírünk. Judy Blume 1975-ös, azonos című regényének adaptációja hamarosan debütál a Netflixen, és mi már most odáig vagyunk érte.A Netflix 2024 áprilisában jelentette be, hogy a sztárproducer, Mara Brock Akil kapott megbízást arra, hogy vezető pr
Hogyan és mikor kell vetnünk a paradicsommagot, hogy erős és bőségesen termő növényeket neveljünk? A saját, zamatos paradicsomok termesztése szerencsére nem túl nehéz feladat, sőt valójában egyszerűbb, mint gondolnánk: csak néhány alapvető szabályt kell betartanunk, és máris bőséges és persze finom termést élvezhetünk. Ezekről a titkairól most le i
Ursula von der Leyen a strasbourgi parlamentben azt mondta: meg kell erősíteni a kontinens biztonságát. Erre kész akár 800 milliárd eurót is költeni. A részletekről Németh Andrea számolt be.
A várt kisebb lassulással szemben tovább emelkedett az infláció februárban a KSH ma reggel közzétett adatai szerint. A fogyasztói árak havi szinten 0,8 százalékkal nőttek, az éves inflációs mutató így 5,6 százalék lett a januári – szintén a vártnál magasabb - 5,5 százalék után.
Törőcsik Franciskának és Hermányi Mariann-nak is kijutott pár túlfűtött jelenet. A Hunyadi sorozatban ugyanis több színésznő is megszabadul a ruhájától...
Lengyelországban 2027-re a jelenlegi duplájára, 70 ezerre emelnék az évente kiképzett önkéntes katonák számát, azt követően pedig évi 100 ezer önkéntes tartalékost kellene kiképezni – jelentette be Donald Tusk lengyel miniszterelnök a keddi kormányülés elején. Jelenleg az önkéntes tartalékosok katonai alapképzése egy hónapig tart, a résztvevők 6 ez
A LEGO csoport árbevétele tavaly éves szinten 13 százalékkal, 74,3 milliárd dán koronára nőtt, amit az amerikai, európai és közel-keleti piacokon tapasztalt erős kereslet okozott. A csoport nettó nyeresége 5 százalékkal, 13,8 milliárd dán koronára nőtt, felülmúlta az elvárásokat - közölte a dán játékgyártó vállalat. A csoport értékesítése a
Szijjártó Péter: "Oroszország energetikai miniszter-helyettesével az imént beszéltem, aki elmondta, hogy a mérőállomást ért találat miatt egyenlőre nem lehetséges a szállítás."
2025-ben mindeddig átlagosan több mint 53 millió forinttal támogatta az állam egy-egy új munkahely létrejöttét - ezt a sajtóban bejelentett, még készülő, vagy már átadott beruházások alapján számolta ki a Pénzcentrum. Mint kiderült, a szórás igen nagy: van olyan gyáregység, ahol 10 millió forint támogatás jutott egy-egy állásra, máshol pedig 180 mi
Egy ukrán dróntámadás következtében ideiglenesen le kellett állítani a Magyarországra irányuló kőolajszállítást a Barátság vezetéken, azonban a helyreállítási munkák már folyamatban vannak, így várhatóan még ma újraindulhat a tranzit – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Stuttgart felé tartva.
"Kiugrik a 11 acélszörny" – tudósított az első hazai Grand Prix rajtjáról a Friss Ujság szerzője 1936 júniusában. A nemzetközi futamnak a Népliget adott otthont, ahol egy öt kilométer hosszú, hajtűkanyarokkal teli pályát alakítottak ki. A tizenegy induló közül csupán hét ért célba. A több mint két órán át tartó, fordulatokkal teli eseményt több tíz
Az introvertáltakról leginkább azt lehet hallani, hogy jól érzik magukat egyedül, csendesebb típusok, és kevesebb baráttal rendelkeznek. De arról már kevesebb szó esik, hogy egyébként milyen jók az ágyban! Ez a személyiségtípus igazán ügyes lepedőakrobata hírében áll, és ezt az alábbi 5 megállapítás alá is támasztja.
Az évszakváltásokra jellemző nyirkos, időnként még hűvös időjárás rendkívül kedvez a légúti megbetegedések kialakulásának nemcsak az emberek, hanem az állatok, különösen a lovak esetében is. A nedves, párás idő elősegíti a kisebb köhögésekkel, orrfolyásokkal, légzési nehézségekkel, légúti diszkomforttal járó állapotok fenntartását. A jelenleg elérh
A kereskedők nyilván nem örülnek annak, hogy kisebb haszonnal értékesíthetnek több élelmiszert – mondta az InfoRádióban az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Kozák Tamás szerint most az a kérdés, hogy a beszállítók miként reagálnak a kormány bejelentésére.
Szijjártó Péter: "Oroszország energetikai miniszter-helyettesével az imént beszéltem, aki elmondta, hogy a mérőállomást ért találat miatt egyenlőre nem lehetséges a szállítás."
Egy ukrán dróntámadás következtében ideiglenesen le kellett állítani a Magyarországra irányuló kőolajszállítást a Barátság vezetéken, azonban a helyreállítási munkák már folyamatban vannak, így várhatóan még ma újraindulhat a tranzit – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Stuttgart felé tartva.