2025. március 11. kedd

márc. 11
18:30
A légiutas-kísérő elárulta: Ezért nem lenne szabad tapsolni az utasoknak landoláskor (Femcafe)
Az utazókat óva intik attól, hogy csatlakozzanak egy vitatott, de gyakori gesztushoz a repülőgép landolásakor – mivel ennek negatív következményei lehetnek.
márc. 11
18:30
"Most mi bajod? Egész nap itthon voltál!" – Fogalommagyarázó a Loupe Színházi Társulással (WMN)
A láthatatlan munka olyan – javarészt nőket érintő – tevékenységek összessége, amelyeket nem ismernek el hivatalosan, nem fizetnek meg, és gyakran észrevétlenek maradnak, pedig nélkülözhetetlenek a mindennapi élet és a társadalom működéséhez. Fogalommagyarázónk új részében ezzel foglalkozunk.
márc. 11
18:30
Az orfűi versennyel lepte meg születésnapján felesége Hámor Ivánt (Racing)
Hámor Iván, a Rallye Rádió főszerkesztője Orfűn tér vissza a mezőnybe, az indulási lehetőséget születésnapi ajándékként kapta.
márc. 11
18:30
Külföldön terjeszkedik a magyar tulajdonú A1 Solar (Öko-drive)
A napenergia-berendezéseket forgalmazó A1 Solar Kft. és a hozzá kapcsolódó cégcsoport dinamikus terjeszkedésre lát esélyt a következő időszakban a külpiacon, Európa mellett már a Közel-Keleten és Afrikában is - mondta az A1 Solar Kft. tulajdonosa hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
márc. 11
18:36
Neonácik vertek tanyát a VII. kerületben, figyelmeztet a polgármester (ATV)
Niedermüller Péter facebook posztjában egy, a Damjanich utcában "magát kulturális egyesületnek hirdető" neonáci intézmény működésére hívja fel a figyelmet.
márc. 11
18:36
Ingyen megnézhető az egyik legszebb hazai természetfilm (AQUA)
Kilenc hónapon át huszonhét magyarországi helyszínen vették fel az elmúlt évek egyik leglátványosabb természetfilmét, amely most felújított változatban, még jobb minőségben érhető el. A Vad víz: Aqua Hungarica című természetfilm hazánk legkülönlegesebb vízi és vízközeli életközösségeit mutatja be a kis-balatoni vadon gazdag mocsárvilágától az Aggte
márc. 11
18:36
100 millió forinthoz közelít a budapesti használt lakások átlagára (Üzletem)
Országosan és éves összevetésben több mint 10 százalékkal emelkedtek a lakásárak az ingatlan.com februári lakásárindexe alapján, januárhoz viszonyítva pedig bő 2 százalékos volt a növekedés. Budapesten közel 17 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak tavaly februárhoz képest, de havi szinten is számottevő mértékű, 4,4 százalékos volt a drágulás.
márc. 11
18:36
Velünk élő történelem: elődje 21 éves csodagólját másolta a Honvéd hőse (NB1)
Az NB II-re egy hétvégén jutó rivaldafényt szinte teljes egészében elvitte a kispesti cserecsatár, aki ollózós góllal döntötte el a
márc. 11
18:39
Kiderült: erre költik a magyarok a nyugdíjtartalékukat (Menedzsment Fórum)
Nem kaviárra.
márc. 11
18:39
Egyre durvul a vámháború: országos szükségállapot lesz az Egyesült Államokban (HírTV)
Az amerikai elnök súlyos büntetővámokról döntött kedden, amelyek szerdán már életbe is lépnek. Ennek értelmében a Kanadából az Egyesült Államokba érkező összes acélra és alumíniumra további 25 és 50 százalékos vámtételt kell megfizetni az importálóknak.
márc. 11
18:39
Elindult a program: 3 millió forint vissza nem térítendő támogatás a kistelepülésen élő nyugdíjasok otthonfelújítására (Adózóna)
Mostantól az 5 ezer fő alatti kistelepüléseken élő nyugdíjasok is igényelhetnek támogatást a Vidéki otthonfelújítási programban, az erről szóló kormányrendelet-módosítás hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
márc. 11
18:42
Zsigó Róbert: Megvédjük a családokat és a nyugdíjasokat! (Demokrata)
Meg fogjuk akadályozni az indokolatlan áremeléseket – hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára.
márc. 11
18:42
Naomi Watts gyönyörű lánya mindenkit elkápráztatott a párizsi divathéten (in.hu)
A 16 éves Kai Schreiber magabiztosan, stílusosan és lenyűgöző profizmussal vonult végig a kifutón, mintha egész életében erre készült volna. Naomi Watts és Liev Schreiber lánya hivatalosan is megérkezett a divatvilág színpadára, méghozzá nem is akármilyen debütálással, ugyanis a Valentino show kifutóján varázsolta el a közönséget a párizsi divathét
márc. 11
18:48
Börtönből a biztosítási szektorba: Az ember a fontos, nem a jutalék (ProfitLine)
Hivatásos jótálló, az igazmondó biztosítós: létezik olyan biztosítási konstrukció, amelyben a biztosítótársaság az ügyfél 40 százalékos egészségkárosodása esetén átvállalja a díjfizetést. Elsősorban ezt a kiegészítő lehetőséget ajánlja Gelei-Tóth Gabriella tanácsadó az ügyfeleknek, hogy váratlan, nehéz helyzetben is tudjanak gondoskodni önmagukról
márc. 11
18:48
Elon Musk Ukrajnát látja a súlyos támadás mögött, de egyre több a kérdőjel (Portfolio)
Több szakértő, köztük az Egyesült Királyság korábbi kiberbiztonsági vezetője is kétségbe vonja Elon Musk állítását, miszerint az X közösségi platformja ellen indított nagyszabású támadás Ukrajnából származott volna - számolt be a Politico.
márc. 11
18:48
Suarez a Nascar-t teszi felelőssé a Katherine Legge-fiaskó miatt (USAracing)
Óriási blamába torkollott Katherine Legge múlt vasárnapi Nascar Cup debütálása. Ezen pedig istenigazából senki sem...
márc. 11
18:48
Oresnyik rakétacsapással válaszolhat Oroszország az ukrán dróntámadásra? (Demokrata)
"Szerintem helyénvaló lenne [az Oresnyik kilövése], és még jobb lenne, ha több rakétáról lenne szó" – mondta Kartapolov.
márc. 11
18:48
Suarez a Nascar-t teszi felelőssé a Katherine Legge-fiaskó miatt (Racing)
Óriási blamába torkollott Katherine Legge múlt vasárnapi Nascar Cup debütálása. Ezen pedig istenigazából senki sem...
márc. 11
18:48
Mindennapi folyóügyeink: őszinte orvosi válaszok a vizeletgondokról, inkontinenciáról (EgészségKalauz)
Az akaratlan vizeletvesztés komoly kellemetlenségeket és életminőség-romlást okozhat. Bár sokan tabutémának tartják, a problémát nem szabad elhanyagolni, hiszen az inkontinencia, illetve az az érintettek életminősége megfelelő kezeléssel jelentősen javítható.
márc. 11
18:48
Botrány: súlyos csalással vádolnak több hazai borászatot (Agrárszektor)
Jelentős költségvetési csalás ügyében emelt vádat a Fővárosi Főügyészség tizenegy személy ellen, köztük egy neves szekszárdi borászat vezetője ellen. Az érintettek hamis számlákkal és túlárazott tételekkel próbáltak hazai és uniós támogatásokhoz jutni, valamint áfacsalást is elkövettek.
márc. 11
18:51
Már jön is a feketeleves: Donald Trump bejelentése után megzuhant a tőzsde (Privátbankár)
Donald Trump új vámintézkedései miatt esett a Dow és az S&P 500, miközben a befektetők az egyre fokozódó kereskedelmi feszültségektől tartanak.
márc. 11
18:51
Orbán Viktor nagy bejelentése: "ezt megint megszívjuk, mi?" (Menedzsment Fórum)
A kormány belenyúl a bolti árakba, a miniszterelnök bejelentéséről a budapesti utcákon járva kérdezgettük a járókelőket. Gyorsértékelés.
márc. 11
18:54
Félvállról veszi ezt mindenki a konyhában, pedig bele is halhatsz (Femcafe)
Rengeteg esetben emiatt szokott kigyulladni a konyha, és még tűz sem kell hozzá, hogy belehalj. Sajnos erre példa is volt a közelmúltban Magyarországon.
márc. 11
18:54
Guruló dollárok: a kormány tagadja, hogy a Hungary Helps is kapott volna támogatást (SzMo)
Vadai Ágnes szerint a kormány is érintett lehet a "guruló dollárok" ügyében, de Magyar Levente ezt álhírnek nevezte. A USAID és a Hungary Helps korábbi együttműködéséről is vita alakult ki.
márc. 11
18:54
Magyar Levente: Az Egyesült Államokkal nem a nézeteltérésekre fogunk koncentrálni (Demokrata)
Magyarország és az Egyesült Államok a jövőben a közös érdekekre fog koncentrálni.
márc. 11
18:54
Színészóriásokkal teli magyar krimire bukkantunk a Netflixen – Ma este gyilkolunk kritika (Bien)
A tavalyi évben különösen nagy figyelem irányult a magyar filmekre, köszönhetően többek közt annak, hogy két alkotás, a Futni mentem és a Hogyan tudnék élni nélküled? is nézettségi rekordokat döntött a mozikban. De tudtad, hogy nem sokkal előttük egy igazán különleges magyar kriminek, a Ma este gyilkolunknak is premierje volt? A Futni mentemhez has
márc. 11
18:54
Figyelem, most kell fizetni a kommunális adót! Mennyi az összege, kire vonatkozik? (Hóvége)
Ez egy helyi adónem, amit az önkormányzatok vethetnek ki a településen lévő lakóingatlanokra.
márc. 11
19:00
Szentkirályi Alexandra: Brüsszel zsebe nagyon mély és Bódis Kriszta van benne (Demokrata)
"20 millió Soroséktól, 20 millió az EU-ból és a Norvég Alaptól" – jelentette ki a Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője.
márc. 11
19:00
Illegális online szerencsejáték oldalakat vizsgál az NMHH (Növekedés)
A többéves együttműködés megerősítése és a közös munka hatékonyságának fokozása érdekében találkozott egymással dr. Nagy László, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) elnöke, valamint dr. Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke. A találkozón a két hatóság vezetője megbeszélést folytatott a hozzáférhet
márc. 11
19:00
A Solana-hálózat tranzakciós díjai szeptembe róta a legalacsonyabb heti szintre estek (KriptoMagazin)
A Solana hálózatán generált teljes tranzakciós díj az elmúlt héten mindössze 53 800 SOL volt, ami a legalacsonyabb heti érték 2024 szeptembere óta. Ebből a nem szavazási tranzakciós díjak – amelyek azokat a „borravalókat” tartalmazzák, amelyeket a felhasználók a validátoroknak fizetnek a tranzakcióik gyorsabb feldolgozásáért – 77%-ot tettek ki. Az
márc. 11
19:00
Népszerű chipset hív vissza a Szentkirályi (Haszon.hu)
Csomagolási hiba miatt hív vissza chipseket a Szentkirályi Magyarország Kft., mint a Frito Lay sp. z o.o. által gyártott Lays termékek magyarországi forgalmazója, és biztosítja az érintett termékek ingyenes cseréjét - közölte a cég az MTI-vel. A közleményük szerint a Frito Lay sp. z o.o. által gyártott Lays termékek magyarországi forgalmazó
márc. 11
19:03
Rapid délutáni friss – Aljas húzás: ukrán támadás a Barátság kőolajvezeték ellen (HírTV)
Az adás felvétele előtt jött a hír, hogy Ukrajna ismét támadásba lendült, drónnal "rongyoltak bele" a Barátság kőolajvezetékbe, amely Magyarországot is ellátja – ezt vitatta meg Kertész Dávid, a Pestisrácok.hu munkatársa és Máté Patrik, a Magyar Nemzet újságírója. Kollégáink az árrésstopról is kifejtették gondolataikat.
márc. 11
19:06
Erre a 30 termékre vezet be árrésstopot a kormány (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
márc. 11
19:12
"Közölte velem a hölgy, hogy ők nem költöztető cég" – Nem akarta elvinni a betegszállító a kerekesszékes beteg kerekesszékét (SzMo)
A férfihoz csak másfél nap elteltével jöttek ki a betegszállítók, akik arra hivatkoztak, őket előzetesen nem értesítették, hogy kerekesszéket is kell szállítani. A beteg végül 40 ezer forintért jutott haza.
márc. 11
19:18
50 forintos csomagolások: ezt a terméket váltották vissza leggyakrabban (ProfitLine)
2024-ben csak fémdobozból 360 milliót cseréltek pénzre Magyarországon: fél év alatt egymilliárd palack és doboz került vissza a körforgásos gazdaságba a kötelező visszaváltási rendszer (DRS) működtetéséért felelős Mohu közlése szerint.
márc. 11
19:18
Böjte Csaba: Erőfeszítések nélkül nem lesz változás (Demokrata)
Inspiráló rövidfilmet készített a közmédia az Exodus 90 lelkigyakorlatról. Videó!
márc. 11
19:24
NAV-elnök: az adategyeztetési eljárás tovább fehéríti a gazdaságot (Portfolio)
A Nemzeti Adóhivatal (NAV) munkájában nagyobb fókuszt kap az egyes adateltérések kiszűrése és javíttatása, melyhez 2025-ben egy új jogintézmény, az adategyeztetési eljárás is a hatóság rendelkezésére áll, amellyel tovább fehérítheti a gazdaságot - mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke, amikor sajtótájékoztatón mutatta be a h
márc. 11
19:24
Már hatalmas bírság jár érte: ezt mindenképp ellenőrizd, mielőtt beülsz az autódba (Femcafe)
A közlekedési bírságok összegének emelkedése persze csak azokat fogja sújtani, akik figyelmetlenek. A rendőrség figyelme nem fog lankadni.
márc. 11
19:24
Kell-e félnünk a mikrohullámú sütőtől? (egy.hu)
Használjuk, szeretjük, hasznos, mégis félünk tőle. De van ennek alapja? Valóban ártalmas a mikró? Tudja-e egyáltalán valaki erre a kérdésre a pontos választ?
márc. 11
19:24
Élőben eszelősen néz ki a a Jaguar Type 00 (Villanyautósok)
Szürreális látvány Párizs utcáin ez az űrhajó.
márc. 11
19:24
"Szuperintenzív" időszak jöhet júniusig az ingatlanpiacon (Üzletem)
A több mint kétszeres hitelpiaci bővülés és a növekvő tranzakciószám folytán történelmi rekordokat dönt az ingatlanpiac, a megfizethetőség azonban nehezíti a lakáshoz jutást – hangzott el az Oc Summit 2025 Hálózati Csúcstalálkozó és Díjátadó kerekasztal-beszélgetésén, amelyen Nagygyörgy Tibor, Becsei András és Kosztolánczy György elemezte az ingatl
márc. 11
19:24
Horror Sülysápon: brutális madármérgezés történt a városban (Agrárszektor)
Újabb tömeges madármérgezés történt Pest vármegyében, a törvénytelenül kihelyezett, emberre, házi- és vad állatokra is veszélyes méregnek most egy fokozottan védett parlagi sas, 8 védett egerészölyv és 5 holló esett áldozatul. A 2021-es turai tömeges madármérgezés óta nem tapasztaltunk hasonló esetet Magyarországon. Különösen aggasztó, hogy Sülysáp
márc. 11
19:26
Reagált a jegybank a magas inflációs adatra (Portfolio)
Az infláció tartós csökkentése és az árstabilitás újbóli elérése alapvető feltétele az újraindult gazdasági növekedés fenntartásának és fokozatos élénkülésének - írta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egy X-bejegyzésben. A mai, kifejezetten magas inflációs adatra úgy reagáltak, hogy az inflációt szigorú monetáris kondíciók fenntartásával tartósan vissza
márc. 11
19:30
Hogyan virágoztassuk kétszer egy évben a nárciszt? (Édenkert)
Gyönyörködtető látvány a téli szobában a tavaszi virágok sokasága. Lássuk, mit kell tennünk ennek érdekében?
márc. 11
19:30
A húsvéti nyúl akár 10 kilósra is megnőhet (Háziállat)
Vajon mekkorára nő majd az ajándékba kapott nyuszi? Egyáltalán, kinek ajánlott nyulat venni? Mivel tehetjük komfortossá az új jövevény életét?
márc. 11
19:30
Egy családi vállalkozás sikertörténete: így kerültek a haltermelés élvonalába (Magyar Mezőgazdaság)
A Tokaji-hegy lábánál, Tokaj és Tiszanagyfalu közigazgatási területén lévő halastavak több mint 100 hektáron terülnek el, ahol egy családi vállalkozás a haltermelés, a halkereskedelem és a horgásztatás hármas egységére építve ért el sikereket.
márc. 11
19:30
Charles Leclerc nem aprózta el, és kimondta, amit sokan nem mernek (Racing)
A Ferrari monacói pilótája nem viccelte el a kérdést, és kerek-perc odaírta a kezébe adott táblára, amit ilyenkor oda kell.
márc. 11
19:30
Egy korszak vége – többé nem gyártanak Ford Focust (Drive)
2025 novemberétől nem fog több Focust gyártani a Ford a németországi Saarlouisban. Az utcák egyik legmeghatározóbb, kiváló ár-érték arányú modellt még 1998-ban dobták a piacra, nem sokkal később pedig már ez lett az év autója.
márc. 11
19:30
Nem várt helyről kapott komoly kritikát Ádám Martin (NB1)
A görög bajnokság alapszakaszának lezárta után a helyi szakportál, a Gazzetta összeállított egy öt főből álló „toplistát”, amelyben a mostani
márc. 11
19:36
Matthew McConaughey 16 éves fia apja kiköpött mása: jobban már nem is hasonlíthatna egymásra Levi és a színész (Femcafe)
A hollywoodi sármőr három gyermek édesapja, de kétségkívül a 16 éves Levi az, aki a leginkább hasonlít rá.

Keresés