Kihirdették a Sabre Awards európai, közel-keleti és afrikai regionális döntőseit, három hazai ügynökség – a Lounge, a Next9 és a Noguchi – összesen 8 projektje várja az április 2-i díjátadót.
A mai inflációs adatban sem volt köszönet. A februári szám 5,6 százalék lett a várt 5,3 százalékkal szemben, s ezzel a januári 5,5 százalékot is meghaladta.
Natalie Black saját rekordját döntötte meg egy atlétikai versenyen, majd hazatért a családjához. Édesanyja szerint aznap boldog volt, este lefeküdt pihenni, de reggel már nem ébredt fel.
Az oroszok óriási telkeket vásárolnak a Stockholmhoz közeli szigetcsoport északi részénél a már régóta ott élő rokonaikon keresztül – írja a svéd Aftonbladet.
A Nemzeti Adóhivatal (NAV) munkájában nagyobb fókuszt kap az egyes adateltérések kiszűrése és javíttatása, melyhez 2025-ben egy új jogintézmény, az adategyeztetési eljárás is a hatóság rendelkezésére áll, amivel tovább fehérítheti a gazdaságot – közölte Vágujhelyi Ferenc, a NAV elnöke a hivatal 2025. évi ellenőrzési tervét bemutató mai sajtótájékoz
Volodimir Zelenszkij elnök a Reutersnek adott interjújában kijelentette, hogy kész megállapodást kötni Donald Trump amerikai elnökkel, amely magában foglalja az Egyesült Államok részvételét Ukrajna hatalmas ritkaföldfém- és más kritikus ásványkincseinek kitermelésében. Mint arról korábban beszámoltunk, Trump február 3-án bejelentette, hogy szeretné
A Magyar Megújuló Energia Szövetség és a Mol által szervezett Green Talks szakmai fórumon a Mol, az MVM, az EON és a MET vezetői beszélgettek a vállalatcsoportok megújulóenergia-stratégiáiról. Egyebek mellett szóba kerültek a hazai energetikai szabályozás megközelítésének problémái, a napenergia-piac telítettsége és ennek kedvezőtlen következményei
Öt új piaccal bővül a Raiffeisen online kereskedési platformja. Február közepétől a Raiffeisen Online Broker felhasználói az eddigieken túl olyan piacokon is kereskedhetnek, mint a Londoni Értéktőzsde, illetve az Euronext hálózatba tartozó Amszterdam, Brüsszel, Lisszabon és Párizs értéktőzsdéi.
Utoljára Romániában volt ilyen árrésstop, ott is kérdéses, hogy mennyire volt sikeres, a kiskereskedelmi láncokat képviselő OKSZ főtitkára szerint. Mi történt? "Minket is meglepett a ma reggeli bejelentés" – mondta a Forbes.hu megkeresésére Kozák Tamás, a kiskereskedelmi láncokat képviselő Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára, miután Or
A gazdasági társaság működésének egyik legfőbb mutatója a cég beszámolójában foglalt pénzügyi, számviteli adatok. Ezért nagyon fontos, hogy a beszámolóban foglalt információk valósak és megalapozottak legyenek, amiben fontos szerepe van a könyvvizsgálónak is. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
Rajkánál, Komáromnál és Medvénél ismét ellenőrzik a határt a szlovák hatóságok, miután Kisbajcson ragadós száj- és körömfájás vírust mutattak ki a vizsgálatok.
A telihold nem csak a vérfarkasokra van hatással, sokszor az egyszerű halandók mindennapjait is megnehezíti. Van, aki szkeptikus, van aki kifejezetten a holdálláshoz igazítja az életét, mindenesetre már több kutatás is bizonyította, hogy az aktuális holdállás nemcsak a tengerekre, de az emberi szervezetre is hatással van.
Súlyos betegség után 61 éves korában elhunyt Feketéné Kovács Éva egykori válogatott játékos, edző, testnevelő – számolt be a hírről a Magyar Kézilabda-szövetség honlapja.
Egész családokat, köztük nőket és gyerekeket öltek meg Szíria tengerparti régiójában a hadsereg által Bassár el-Aszad hívei leverésére indított felekezeti öldöklés részeként - közölte kedden az Ensz emberi jogi főbiztosának hivatala.
Hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet-módosítás, amely alapján mostantól az 5 ezer fő alatti kistelepüléseken élő nyugdíjasok is igényelhetnek támogatást a Vidéki Otthonfelújítási Programban - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A miniszter szerint a cél, hogy ne kelljen hatósági árakat bevezetni. Az ideiglenes szabályozás csak a 2023-ban legalább 1 milliárdos árbevételt elérő boltokra érvényes.
Képek forrása: Renault A Renault lerántotta a leplet a jövő évben piacra kerülő haszongépjárműveiről, így a Traficról, a Goelettről, és az Estafetteről is. A modellek elnevezése sem a véletlen műve, hiszen mindegyik régi modellekre emlékeztető neveket kapott. A három új kisteherautó jól láthatóan különbözik a jelenleg is elérhető Trafictól, valami
Ahogy arról már korábban beszámoltunk az Európai Bizottság 2025. február 26-án az omnibusz javaslatcsomag részeként bejelentette, hogy egyszerűsítéseket tervez az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus (CBAM) szabályozása kapcsán - a CSRD és Csddd, illetve az EU Taxonómia mellett. Utóbbiakról már többször írtunk, a legfontosabb CBAM
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idei ellenőrzési stratégiája az adatvagyon hatékony felhasználására, az ellenőrzési tapasztalatok beépítésére, illetve az adózói életutak nyomon követésére alapoz. A hivatal a jogkövető adózókat továbbra is támogatja, ahol elegendő, ott csak adategyeztetést vagy támogató eljárást alkalmaz, ahol viszont csalárd mag
Meglehetősen elszántnak kell majd lennünk ahhoz, hogy az év végén moziban nézzük meg James Cameron következő Avatar-filmjét, a rendező ugyanis bejelentette: a Tűz és hamu alcímű harmadik rész a 3 óra 12 perces A víz útjánál is hosszabb lesz.
Az LG bemutatta új Artcool™ AI Air nevű hűtő-fűtő légkondicionálóját. Az elegáns megjelenésű lakossági klímaberendezés a mesterséges intelligencia segítségével elemzi a felhasználó szokásait, hogy személyre szabott működést és jobb energiahatékonyságot biztosítson.
Öt új piaccal bővül a Raiffeisen online kereskedési platformja. Február közepétől a Raiffeisen Online Broker felhasználói az eddigieken túl olyan piacokon is kereskedhetnek, mint a Londoni Értéktőzsde, illetve az Euronext hálózatba tartozó Amszterdam, Brüsszel, Lisszabon és Párizs értéktőzsdéi.
A Mercedes új kecskeméti gyára is elkezdi a sorozatgyártást a jövő év elején, ezzel duplájára nő a vállalat magyarországi gyártókapacitása – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Stuttgartban.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A Magyar Állam jogszerűen és immár hivatalosan is 75 százalékot meghaladó mértékű részvényes a GySEV-ben, a nyilvános és közhiteles nyilvántartásokból is lekövethető módon minősített többségű irányító tulajdonosa a vasúttársaságnak.