Biztos neked is ismerős az érzés, amikor kinézel egy gyönyörű cipőt, szeretnéd megvenni, ám a próbálás során valahogy nem kényelmes és olyan, mint ha két tégla közé lenne szorítva a lábfejed. Szerencsére ma már sok helyen lehet kapni kifejezetten széles lábfejre gyártott cipőket, ettől függetlenül érdemes a következő fazonok közül választanod, hisz
Egy 1999-es áruvásárlási kölcsönt akarnak behajtani rajta. Ferenc azonban állítja, hogy csalás áldozata lett, de a követeléskezelő nem fogadta el a bizonyítékait.
A tél végén, a tavasz kezdetén, illetve később a tavasz folyamán is gyakorta látni szerte az országban mindenütt, hogy a kalászos gabonák nem igazán mutatják azt a haragoszöld színt, amelyet elvárnánk tőlük.
Tizenöt éve törvénytelenül dolgozó bírókról, a magyar igazságszolgáltatás korruptságáról, a devizahiteles ügyek lehetséges megoldásáról, és a Tisza Párt "stuttgarti árulásáról" is beszélgettünk Marczingós László ügyvéddel.
Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése Budapest és Győr között 2025 augusztusában. A kormány által jóváhagyott, 800 milliárd forintos beruházás 100 év viszonylatában a legnagyobb autóút- és autópálya-építés lesz - jelentette be az építési és közlekedési miniszter csütörtökön esztergomi sajtótájékoztatóján.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Oroszország tavalyi földgáztermelése 684,92 milliárd köbméter volt, ami 7,4 százalékkal meghaladta a 2023. évit – áll a moszkvai statisztikai hivatal jelentésében.
A legutóbbi, 2022-es évre vonatkozó adatok szerint a vonattal történő utazások során az utazók Európán belül 473 milliárd kilométer tettek meg, ami jól példázza azt, hogy egyre többen és többen választják a kötött pályás közlekedést a repüléssel szemben. Épp ezért nem csoda, hogy gombamód szaporodik azoknak az éjszakai, hálókocsis vonatoknak a szám
A kormány kiterjeszti az otthonfelújítási programot, így már a nyugdíjasok is igényelhetnek támogatást. A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának alapító elnöke szerint azonban sok idős embernek ez nem jelent valódi segítséget.
Az egyre jobb formába kerülő Plymouth a hétvégén fogadja a Premier League-et vezető Liverpoolt vasárnap 16 órakor az FA-kupában. Szűcs Kornél csapata már búcsúztatta az élvonalbeli Brentfordot, most a világ egyik legjobb csapata ellen okozna meglepetést a délnyugat-angliai klub.
A sokat látott szakértő szerint "innentől kezdve minden felelősség Karácsony Gergelyék nyakába hullik", de felmerül a kérdés: akkor eddig ki volt a felelős a Szentkirályi Alexandra által posztolt szeméthegyekért?
"Jaj de karikásak a szemeid! Rosszul aludtál?" - kérdezte nemrég valaki. "Nem" - feleltem. "Csak 36 éves vagyok." Még mielőtt bárki is mást gondolna, szeretném elmondani, hogy nagyon is jól érzem magamat a bőrömben. Közelebb a 40-hez mint a 30-hoz is azt gondolom, hogy fitt vagyok, vidám, jól tartom magam, és egyáltalán nem lep meg,…
Magyarország területén péntek éjfélig elsősorban a Dunántúlon és az északi, északkeleti megyékben többfelé várható erősebben felhős idő, illetve az észak felől érkező fátyolfelhőzet fokozatosan megvastagszik, írja a HungaroMet Nonprofit Zrt. Pénteken az ország délnyugati felén előfordulhatnak hosszabb-rövidebb napos időszakok, másutt folytatódik a
A Kifli.hu jelentősen csökkenti a speciális étrendhez szükséges termékek árát. Az akár 50 százalékos árengedmény több mint 25 gluténmentes, laktózmentes és csökkentett cukortartalmú terméket érint, amelyek árát Magyarország egyik vezető online szupermarkete a hagyományos termékek szintjére csökkentette, segítve a különleges diétát követő családokat
A karlsruhei szövetségi alkotmánybíróság határozata szerint szabálytalan volt egy német állampolgár gyors kiadása a magyar hatóságoknak a 2023 februári budapesti támadásokkal összefüggésben.
A bölcsődei támogatásban érintett családok hamarosan több tízezer forint támogatást kapnak a számlájukra: a Magyar Államkincstár elhárította azt az informatikai hibát, amely eddig hátráltatta a kifizetéseket. A kérelmek feldolgozása felgyorsult, és február 15-ig további több ezer szülő megkapja az első támogatási összeget.
A nyári szünet tervezése idén korábban kezdődik, mint valaha! A Táborfigyelő friss kutatása szerint a szülők harmada már februárban kiválasztja a gyermeke számára a tökéletes nyári tábort. Itt a sorrend, mi alapján választunk tábort 2025-ben!A Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál ezer szülő megkérdezésével vizsgálta meg, milyen szemponto
A norvég állami vagyonalap, amely közel 9 000 vállalatba fektet be világszerte, továbbra is napirenden tartja a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) kérdéseket, beleértve a nagy technológiai cégekkel való párbeszédet is – írja a Reuters.