Az eukaliptusz Ausztrália ikonikus növénye, amely nemcsak a koalák kedvenc tápláléka, hanem egyre népszerűbb szobanövényként is. Különleges, ezüstös-zöld levelei és friss illata miatt sokan választják otthonuk díszéül.
Az egészséged a tét: nem mindegy, hogy melyik terméket emeled le az üzletek polcairól, és melyiket hagyod ott. Müller Cecília hivatala, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) a magyarokat érintő súlyos figyelmeztetést adott közre arról, hogy melyik müzlit vásárold meg, és melyiket hagyd a polcon.
„Az influencer marketing már nem ugyanaz, mint néhány évvel ezelőtt. A hagyományos influenszerek, akik kizárólag a saját életüket mutatják be, már nem annyira vonzóak a fiatalok számára. A mai világban sokkal inkább a karakterek és a mémek dominálnak, akik képesek saját szórakoztató világukat létrehozni” – mondja Trunk Tomi, Dablty új generációs ta
Angliában bíróság elé állítottak hétfőn három férfit egy 18 karátos aranyból készült, Sir Winston Churchill néhai brit kormányfő egykori otthonában, a Londontól száz kilométerre északnyugatra, Oxfordshire megyében emelkedő Blenheim-palotában kiállított WC ellopásának ügyében.
Legalább 80 halálos áldozata van már a Lassa-láznak Nigéria 11 érintett államában a járvány januárban történt kitörése óta - közölte a nigériai járványügyi és betegségmegelőzési központ (NCDC).
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerint jóval több tűzvédelmi szakemberre van szükség van az építőiparban, ennek érdekében az ÉVOSZ kezdeményezésére szakirányú továbbképzés indult Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézetében - közölte az (ÉVOSZ) hétfőn az MTI-vel.
Szilágyi János, a legendás rádiós, aki évtizedeken át milliókat szórakoztatott, most nyugdíjasként élvezi a csendesebb mindennapokat. Bár már nem hallgat rádiót, és a televíziót is ritkán kapcsolja be, az online világban továbbra is aktív. Szilágyi többek között beszámolt arról is, milyen az egészségi állapota, miként telnek a mindennapjai, valamin
Kutyájuk ébresztette fel álmukból a Knoll családot, akik így még időben ki tudtak menekülni lángoló otthonukból. A győrsövényházi ház viszont porig égett, a család most a nulláról próbál új életet kezdeni.
Emmanuel Macron francia elnök a Fox News amerikai televíziós csatornának adott interjújában azt mondta, hogy a következő hetekben meg lehet megállapodni egy fegyverszünetről Ukrajna és Oroszország között. Mint mondta, beszélt az európai állam- és kormányfőkkel, és közülük sokan készek biztonsági garanciákat adni.
Negyvenkilenc kereskedelmi repülőt kellett más útvonalra átirányítani a múlt héten az Ausztrália partjainál zajló kínai hadgyakorlatok miatt - közölték ausztrál tisztviselők hétfőn egy kormányzati meghallgatáson.
Egy emberi kapcsolatban a szavak ereje óriási: közelebb hozhatnak, de akár el is taszíthatnak minket egymástól. Szavaink nemcsak a partnerünk érzéseire és jólétére vannak hatással, hanem a kapcsolatunk általános dinamikájára is. Ha odafigyelünk arra, hogyan kommunikálunk, azzal erősítjük a köteléket, és a másik fél szeretve, megbecsülve érezheti ma
Egyiptom elveszett Atlantiszától kezdve a Himalája csontvázakkal teli taváig, világunkban számos rejtélyes jelenséget találni. Ilyenek Románia furcsa kősziklái is, amelyek azzal lepték meg a kutatókat, hogy növekednek, mozognak és még sokszorozódnak is. De mi állhat a háttérben és egyáltalán hogyan létezhetnek ilyen kövek?
Az Apple példátlan lépésre szánta el magát: eltávolítja legmagasabb szintű adatbiztonsági eszközét az Egyesült Királyságban élő ügyfelei számára, miután a kormány hozzáférést követelt a felhasználói adatokhoz.
A Magyar Nemzeti Bank szerint durván megdrágult idehaza a bankolás: januárban a piaci szolgáltatások éves árindexe a teljes inflációhoz képest jóval magasabban, 9,6 százalékkal nőtt.
A mai nap is bővelkedik izgalmakban, a Kosok váratlan kiadás miatt bosszankodnak, a Halak embertpróbáló feladat előtt állnak, de vajon neked mit üzennek a csillagok? Kattints és olvasd el a keddi horoszkópot!
Angliában bíróság elé állítottak hétfőn három férfit egy 18 karátos aranyból készült, Sir Winston Churchill néhai brit kormányfő egykori otthonában, a Londontól száz kilométerre északnyugatra, Oxfordshire megyében emelkedő Blenheim-palotában kiállított WC ellopásának ügyében.
Gochu Doenjang Muchim - A doenjanggal (koreai fermentált szójapasztával) fűszerezett zöld chili/csípős paprika egy egyszerű, ám különleges köret, amely jól illik a koreai és egyéb Bbq ételekhez. Használhatunk uborkát és kaliforniai paprikát is a salátához vagy ezek keverékét.
A pekingi Orvosegyesületi Főiskolai Kórház és a Kínai Tudományos Akadémia alá tartozó automatizálási intézet elindította közös fejlesztésű és Kínában elsőként a ritka betegségekre szakosodott mesterséges intelligencia (MI) nagy nyelvi modelljét, mellyel a diagnosztikai pontosságot és a klinikai orvosok hatékonyságát fokoznák - jelentette a kínai ál
A Toyota megkezdte a Speciális Olimpia 2025-ös Torinói Téli Világjátékokat támogató járművek szállítását. A KINTO autómegosztó leányvállalaton keresztül biztosított 140 elektrifikált meghajtású járműből álló flotta – köztük az új Toyota C-HR Plug-In Hybrid, a Toyota több technológiát alkalmazó megközelítésének szimbóluma – az esemény mobilitási igé
Mindössze 30 perc alatt egy krémes, kiadós burgonyalevest kapunk, melyet ízlés szerint díszíthetünk mindenféle feltéttel. Hozzávalók4 szelet szalonna (nem vastag szelet), keresztben félbevágva1 közepes méretű sárga hagyma, apróra vágva2,5 dl alacsony nátriumtartalmú csirkeleves1 liter teljes tej1 3/4 teáskanál kóser só, plusz szükség szerint több s
Közel az ukrán-amerikai megállapodás a ritkaföldfémek ügyében, de Oroszország szerint vele is lehetne üzletelni, hiszen vannak ilyen anyagokban gazdag "új régiói".
Számos sikertelen lombik és vetélés után valóra vált Vajna Tímea álma, ami nem más, mint hogy édesanya lehessen. Andy Vajna özvegye tavaly novemberben még az IVF-kezeléseket folytatta, és minden nap injekcióznia kellett magát, ám a 42 éves modell testileg és lelkileg is nehezen viselte a folyamatot. Bármit megtett volna azért, hogy kisbabája szület