Remélhetőleg a várható amerikai-orosz megegyezés nem pusztán a békét hozza majd vissza Európába, hanem a felek olyan átfogó megállapodást kötnek, amely a jövő globális biztonságának alappilléreként szolgálhat – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Genfben. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Ensz Leszerelési
Hatalmas az összefogás annak érdekében, hogy megakadályozzák az átalakítást, amely visszafordíthatatlan kulturális veszteséget jelentene az Örök Város számára.
A márciusi lakásbiztosítási kampány mellett még egy fontos határidőre érdemes figyelni a napokban. Annak a közel nyolcvanezer gépjármű-tulajdonosnak, akik az év végi kampányban, január elsejével kötöttek új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb), legkésőbb március 1-jén éjfélig kell rendezniük esedékes díjrészletüket. A szigorú határidő az
Az Európai Tanács (ET) március eleji, Ukrajna további támogatásáról szóló rendkívüli értekezletén az európai védelmi képességek növelését célzó csomagot is megvitatják – jelentette be az Európai Tanács elnöke.
A Lenovo Group 2024/25-ös pénzügyi év harmadik negyedévében jelentős növekedést ért el, melyet a mesterséges intelligencia (AI) területén végzett fejlesztések, valamint a vállalat minden fő üzletágának erős teljesítménye hajtott. A cégcsoport húsz százalékos éves növekedést ért el a bevételben, ami 18,8 milliárd dollárt jelent, és ez már a harmadik
Egy korábbi Barcelona-labdarúgó szemében a Real Madrid a világ legjobb csapata, amely tele van önbizalommal. De ki ez a játékos és mit mondott Modric góljáról?
Sok szempontból szerencsés a mai generáció, holott ennek gyakran éppen az ellenkezőjét halljuk. Ilyen az is, hogy a fiatalok jóval nagyobb arányban kezdik feldolgozni lelki sérüléseiket.
Egy nappal a hivatalos tesztelés megkezdése előtt bemutatták a Red Bull Forma-1-es istálló idei versenyautóját, amelyet hosszú évek után már nem a tervezőzseninek tartott Adrian Newey irányításával építettek.
Ahol keresnek annyit, mint a KSH által számított átlag, annál a családnál 187 ezerrel is több maradhat hó végén. De nem csak a gyerekes családok, hanem a jól kereső kismamák zsebében is több pénz marad.
Ahhoz, hogy visszanyerje a jelentőségét, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának is minél előbb vissza kellene térnie a kölcsönös tisztelet talajára – közölte a politikus.
A korábban kétszer is Az év női műsorvezetőjének választott Lékai-Kiss Ramóna humoros pillanatokat, elképesztő nyereményeket és igazi sztárparádét ígér.
Az alanyi adómentesség értékhatára 2025. január 1-től 18 millió forintra emelkedett, az új szabályok szerinti alanyi adómentességre áttérni kívánók péntekig nyilatkozhatnak erről az adóhatóságnak.
Mandarinos-kekszes rolád Hozzávalók: Ajánló: 12 nagyszerű, olcsó recept, amit 1000 forint alatt megcsinálok! Elkészítés: Összekeverjük a száraz hozzávalókat, a lekvárt, és ha szeretnénk a rumot hozzáadjuk, végül annyi feketekávét, hogy egy jól formázható alapot kapjunk. A vajat a kétféle cukorral habosra keverjük, hozzáöntjük a kókuszreszeléket, am
Remélhetőleg a várható amerikai-orosz megegyezés nem pusztán a békét hozza majd vissza Európába, hanem a felek olyan átfogó megállapodást kötnek, amely a jövő globális biztonságának alappilléreként szolgálhat - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Genfben.
Az Országgyűlés 123 igen, 50 nem szavazattal a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának új tagjává választotta a kormánypárti frakciók jelöltjét, Mager Andreát, a Szerencsejáték Zrt. leköszönő elnök-vezérigazgatóját.
Az amerikai földgázpiacon egyre inkább megismétlődni látszik az európai spekulációs hullám: a hedge fundok (spekulatív befektetési alapok) és egyéb nagy befektetők hónapok óta rekordmennyiségben vásárolják a gázpiaci határidős és opciós szerződéseket, miközben a kínálati oldalon csökkenő készletek és növekvő kereslet hajtja az árakat. Az amerikai g
Az RTL Cápák közt című műsorában Orbók Ilona moderálta a Neonidols vállalkozóit, akik bemutatták, hogyan építik fel márkáikat az online térben. A Cápatalin kiderül, mit ígért Orbók Ilona a Neonidols vállalkozóinak.
A macskák sokak szerint énközpontú, független természetű állatok, akik kizárólag a saját igényeik szerint élnek. Van azonban egy olyan oldaluk, amelyet csak a gazdáik ismernek. Ott vannak, hogy osztozzanak az örömünkben, és megvigasztalnak, ha szomorúak vagyunk.
Egy hónappal a földrengéssorozat kezdete után fokozatosan csillapodnak a görög turistaparadicsom, Santorini szigetét rázó földmozgások. A jelenség miatt több ezer helyi lakos menekült el a térségből, miközben a szakértők egy új vulkán születésének lehetőségét sem zárják ki - számolt be a Greek Reporter.