2025. február 25. kedd

febr. 25
13:09
A vállalatok sürgős reformokat várnak az új német kormánytól (Magyar Hírlap)
A cégek szerint romlottak az üzleti feltételek.
febr. 25
13:09
Dmitrij Peszkov: Az Európai Unió eltökélt az ukrajnai konfliktus folytatásában (Demokrata)
Az Egyesült Államok hozzállását ellenben üdvözli az orosz elnök sajtótitkára.
febr. 25
13:09
Ittas vezetőkkel szemben intézkedtek a rendőrök Békésben (Gyulatelevízió)
Három ittas járművezetővel szemben is intézkedniük kellett a Békés vármegyei rendőröknek 2025. február 24-én. Ketten személygépkocsit, egyikük pedig teherautót vezetett, amikor a rendőrök megállították. Ez utóbbi férfit 9 óra 30 perc körül Gyulán, a Csabai úton vonták intézkedés alá. Egy másik férfit 19 óra 15 perc körül Orosházán, a Szőlő utcába
febr. 25
13:15
Rossi csak egy valamit hiányol Szoboszlai játékából (Infostart)
Marco Rossi szövetségi kapitány elképesztően büszke Szoboszlai Dominik teljesítményére, melyet a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya a Premier League-ben éllovas Liverpool színeiben nyújtott a címvédő Manchester City ellen 2-0-ra megnyert bajnoki mérkőzésen.
febr. 25
13:15
A Kreml szóvivője elárulta, bízik-e Putyin az USA-ban (ATV)
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint Oroszországnak és az Egyesült Államoknak hosszú utat kell megtennie ahhoz, hogy helyreállítsák a kölcsönös bizalmat, miután az elmúlt évek nehézségei súlyosan megrendítették azt.
febr. 25
13:15
Szoboszlaiék teljesítményén is múlik, hogy aranylabdás lesz-e Mohamed Szalah (HírTV)
Arne Slot, az angol labdarúgó-bajnokságban listavezető Liverpool vezetőedzője úgy véli, minél több trófeát szereznek meg idén, annál nagyobb esélye lesz Mohamed Szalahnak, a csapat támadójának elnyerni az Aranylabdát.
febr. 25
13:15
Valami egészen megdöbbentőt találtak az Antarktisz mélyén – egy elejtett kamera fedte fel a titkot (Promotions)
A világ egyik legelzártabb, legfagyosabb helyén egy csapat tudós váratlan módszerrel fedezett fel valamit, amire senki sem számított. Az Antarktisz titkai évszázadok óta rejtőznek a jég mélyén, de egy elejtett kamera most bepillantást engedett a kontinens
febr. 25
13:15
Újabb ukrán alkalmazás (Magyar Hírlap)
Jelenleg a tökéletesítésén dolgoznak.
febr. 25
13:15
Németországnak szabad, Magyarországot megbüntetik érte (Demokrata)
A francia lap szerint az EU igazságtalan döntést hozott a magyar egyetemek kapcsán.
febr. 25
13:15
Volt némi remény a 400-as euróra, aztán jött a fordulat (Forbes)
Legutóbb tavaly októberben járt a 400-as lélektani szint alatt a forint.
febr. 25
13:15
Figyelem: újabb durva csalás terjed, máris rengeteg pénzt vesztettek a magyarok – Ön is köztük lehet (naphire.hu)
Adathalász csalók portyáznak a Booking.com felületén, ezért jó lesz nagyon óvatosnak lenni: három hónap alatt már közel 200 milliót zsákmányoltak a magyaroktól.
febr. 25
13:15
Felnyomták a távol-keleti boltot, lecsapott a hatóság (Haszon.hu)
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) munkatársai közérdekű bejelentés alapján hatósági ellenőrzést folytattak le Budapesten egy távol-keleti üzemeltetésű üzletben, ahol aggasztó hibákat és hiányosságokat tártak fel. Az NKFH haladéktalanul gondoskodott a kifogásolt termékek forgalomból való kivonásáról és a további forgalmazás m
febr. 25
13:17
Hiába a jó hangulat, a Trump–Macron találkozó is azt mutatja, hogy az USA és Európa már külön utakon jár (Forbes)
Míg az Egyesült Államok az ukrán nyersanyagokért cserébe garantálna az ország biztonságát, az EU állítólag win-win üzletet ajánlana.
febr. 25
13:21
Húsvéti nagytakarítás: a kormány bele szeretne kukkantani az Európai Bizottság civil szervezetekkel kötött szerződéseibe (Menedzsment Fórum)
Orbán Viktor az évértékelőjén beszélt arról, hogy a birodalom budapesti lerakatával húsvétra végezhetnek.
febr. 25
13:21
Az erőltetetten pozitív életszemlélet hátrányai (WebBeteg)
Önnek is elege van azokból a mézes-mázosan mosolygó tanácsadókból, akik szerint ahhoz, hogy jól érezzük magunkat és sikeresek legyünk, semmi mást nem kell tennünk, mint folyamatosan pozitívan hozzáállni mindenhez? Nos, az amerikai terapeuták egy csoportja szerint az, ha folyton jókedvet erőltetünk magunkra, akár még káros is lehet.
febr. 25
13:21
A magyar befektetőknek több mint a fele nagy lehetőséget hagy ki (ProfitLine)
Annak ellenére, hogy az MNB nemrégiben közzétett statisztikái szerint kilőtt a tartós befektetési számlák (TBSZ-ek) száma, a Lightyear „Magyarországi befektetői környezet” című tanulmánya rámutatott, hogy a magyar befektetők mindössze 41%-a rendelkezik TBSZ-szel. A TBSZ-t kihasználó, hosszú távú, adóhatékony megoldással 25 év alatt akár 40-szeresér
febr. 25
13:21
Az EU gazdasága nem is kaphatna Trump ármánykodásánál nagyobb ajándékot (Portfolio)
Bár az EU számára jelentős kiadásnövekedést jelentene a védelmi beruházások felfuttatása, a gazdasági hatások már rövid távon is kedvezők lehetnek. A Kiel Intézet elemzése szerint a védelmi kiadások növelése akár 0,9-1,5 százalékponttal is hozzájárulhat az európai GDP bővüléséhez, mivel a hadiipari beruházások munkahelyeket teremtenek és fellendíti
febr. 25
13:21
A három nagy felosztja a világot (Magyar Hírlap)
Trump új világrendet teremt.
febr. 25
13:21
Szijjártó Péter: Ez a megállapodás lehet a globális biztonság új alappillére (Demokrata)
A tárcavezető szavai szerint mára nyilvánvalóvá vált az, hogy az egyetlen megoldást egy amerikai-orosz megállapodás jelentheti.
febr. 25
13:21
A férfi, aki fél a magasban, mégis a világ legkeményebb vulkánjait hódítja meg (rtl.hu)
A Déli-sarkon -50 fokban haladt a cél felé, most pedig a világ legnagyobb vulkánjait hódítja meg. Tóth Sándor első magyarként vágott bele a Volcanic Seven Summits kihívásba!
febr. 25
13:21
Tombol a Zámbó-család: visszaéltek Jimmy arcával (AC News)
Egy zenekar Zámbó Jimmy dalait dolgozza fel, és ad vele koncerteket. Mindeközben a Királyt nevetséges helyzetben ábrázolják.
febr. 25
13:21
Premier előtti vetítés: a három Oscarra jelölt Én még itt vagyok a Művész moziban (Médiapiac)
A magyarhangya következő bemutatója a 3 Oscarra jelölt Én még itt vagyok, történelmi dráma. A film hazai premierje március 20., azonban még az Oscar - gála előtt elővetítéseket is szerveznek.
febr. 25
13:27
Hozzájuk imádkozz, és nyílik a pénzcsap! 6 őrangyal, akik tavasszal gazdagságot hoznak (Blikk)
Ha szeretnél több jólétet és anyagi stabilitást bevonzani, bizonyos angyalok segíthetnek az utadon!
febr. 25
13:27
Ne használj mobilt vezetés közben! – a közösségi média újragondolt logóival üzen a Chilei Közlekedési Minisztérium kampánya (Kreatív Online)
Az ország kulturális hagyományaira építő „Közösségi koszorúk” kampánynak köszönhetően jelentősen csökkent a halálos balesetek száma az utakon.
febr. 25
13:27
Brenzovics László: az elhúzódó háború rontja a visszatelepülni vágyó kárpátaljai magyarok esélyeit (Infostart)
Egy kutatás szerint már kevesebb mint százezer magyar maradt Kárpátalján. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke szerint minél tovább tart a fegyveres konfliktus, annál kisebb az esélye, hogy a Magyarországra települtek visszatérnek szülőföldjükre.
febr. 25
13:27
Em: szombaton beköszöntött a napelemes csúcsszezon (Alternatív Energia)
Szombaton beköszöntött a napelemes csúcsszezon, tavalyhoz képest pár napot késett az első idei naperőművi rekorddöntés - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (Em) hétfőn a közösségi oldalán.
febr. 25
13:27
A Usaid-támogatások miatt házkutatást tartottak több civil szervezetnél Szerbiában (444.hu)
A civil szervezetek elítélték a rendőrségi akciót, Nenad Stefanović főügyész szerint csak meg akarnak bizonyosodni arról, hogy fennáll-e a hivatali visszaélés és pénzmosás gyanúja.
febr. 25
13:27
Palácsik-Ráthonyi Tímea elárulta a kisfia nevét, aki szerinte a szempilláját tőle örökölte, de egyébként tiszta apja (SzMo)
A 42 éves üzletasszony őszintén írt arról is, mennyire viszontagságos időszakon van túl, és köszönetet mondott mindenkinek, aki mellette volt a nehéz helyzetekben.
febr. 25
13:27
Trump hamarosan találkozik Putyinnal és Zelenszkijjel is (Demokrata)
Washington érdekelt abban, hogy ritkaföldfémeket szerezzen be Ukrajnától.
febr. 25
13:27
Farsang Kupa: hamarosan eldől, ki az ország első számú ételkészítője (Magyar Mezőgazdaság)
Farsang Kupa néven rendezik meg az ország ételkészítőinek legnagyobb versenyét szombaton Tatán. A vetélkedőn kétszáznál több cukrász, szakács, pék és felszolgáló munkáját díjazzák.
febr. 25
13:27
Mire szolgál a megismételt hagyatéki eljárás? (Üzletem)
A hagyatéki eljárás célja, hogy megállapításra és tanúsításra kerüljön, hogy az elhunyt hagyatéka kire száll át. Bizonyos esetekben már lezárult hagyatéki eljárás esetén sor kerülhet a hagyatéki eljárás megismétlésére. Melyek a megismételt hagyatéki eljárás alapvető szabályai? Mikor kerülhet rá sor? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.
febr. 25
13:27
Havas Henrik élete legnagyobb bánatának tartja, hogy nem verte meg Friderikusz Sándort (Telex)
Havas Szily Nórának adott interjújában azt is elmondta, hogy semmire nem emlékszik a műsorvezető munkásságából, és szerinte idióta cím a Lélekközelben.
febr. 25
13:27
Solana, Ethereum és ez a Rejtett Drágakő – Melyik Lesz Először 10x? (KriptoMagazin)
A kriptovaluták értéke gyorsan az egekbe szökhet. A Solana és az Ethereum vezető nevek, erős növekedési kilátásokkal. Van azonban egy alulértékelt versenyző, aki felkelti a figyelmet. E hármat megvizsgálva kiderülhet, melyikük fogja a többieket megelőzve megtízszerezni az értékét. Ez az elemzés feltárja a potenciális éllovast ebben az izgalmas vers
febr. 25
13:27
Nagy hiba, de ezt a lépést te is kihagyod hajmosásnál (Bien)
A hajmosás igazán felüdítő tud lenni, hiszen utána egyből sokkal jobban és frissebbnek érezzük magunkat. A hajunk sokkal szebb, illatozik és egyszerűen egészségesebbnek tűnik. Ennek ellenére érdemes vigyáznunk vele, a sok hajmosás ugyanis - főleg sérült haj esetén - némileg megterheli a hajunkat. Hiszen ilyenkor megfosztjuk a természetes olajaitól,
febr. 25
13:27
Kiszivárgott videóban látható a Google Pixel 9a (Smarteast)
Úgy tűnik, hamarabb érkezhetnek hivatalos hírek a Pixel 9a-ról, mint gondoltuk
febr. 25
13:29
Megalakult az AfD parlamenti frakciója, ami annyira nagy lett, hogy a frakcióülést alternatív helyszínen kellett megtartani (444.hu)
Mert a képviselők nem fértek be az eddig használt terembe.
febr. 25
13:33
Gabonapiaci trendek: fókuszban az árpa és a búza (Agrofórum)
Miként változik az árpa vetésterülete Magyarországon és világszerte? Mely búzaminőségek a legkeresettebbek a piacon, és milyen hatások formálják az árakat?
febr. 25
13:33
Vajna Timi elárulta kisfia nevét (Magyar Hírlap)
Hamarosan kétgyerekes anyuka lesz a celeb.
febr. 25
13:33
Magyarország példájával zsarolják Európa tragikus helyzetben lévő országát (Demokrata)
A román EP-képviselő szerint mindent elveszít Moldova, ha "Európa-ellenes" kormányt választ.
febr. 25
13:33
Fordult a kocka: Mégis leül tárgyalni Zelenszkij és Trump (Nyugati Fény)
Már a téma is megvan.
febr. 25
13:33
A mezőnyből utolsóként a Red Bull is megmutatta 2025-ös F1-es autóját (Racing)
A Red Bull RB21-es lehet az eszköz, amivel Max Verstappen zsinórban ötödik vb-címét nyeri, a bikások pedig visszavágnak a McLarennek?
febr. 25
13:33
Két új Unesco világörökségi helyszínnel bővülhet ez a csodás európai ország (Roadster)
Ráadásul egy még ambiciózusabb célt is kitűzött maga elé.
febr. 25
13:35
"Városgyilkos" aszteroida száguld a Föld felé (Magyar Hírlap)
A NASA szerint valami megváltozott.
febr. 25
13:39
Nem akar megérkezni Pintér Sándorék kórházaknak ígért pénze (Menedzsment Fórum)
Tavaly azt ígérte a kormány, hogy havonta 12,5 milliárd plusz forrást kapnak a kórházak, de az intézmények még nem láttak belőle egy fillért sem.
febr. 25
13:39
Sürgős videokonferenciát tartanak az EU-tagállamok vezetői (Infostart)
Csúcsszintű videokonferenciát hívott össze szerda délelőttre António Costa, az Európai Tanács elnöke a jövő hétre tervezett, egynapos brüsszeli, rendkívüli európai uniós csúcstalálkozót megelőzően.
febr. 25
13:39
Csak az OTP emelkedik a hazai blue chipek közül (Portfolio)
A déli órákban kis pluszban állnak az európai tőzsdék, miközben az amerikai piacokon lefordulás látszik a nyitás előtti kereskedésben, a magyar tőzsdén is az iránykeresés a jellemző, a BUX tegnapi záróértékén áll. A Duna House esik, a 4iG árfolyama pedig kilőtt a műholdprogrammal kapcsolatos újabb hírekre.
febr. 25
13:39
Szoboszlai Európa legjobb csapatának vezéregyénisége (Magyar Hírlap)
Marco Rossi elképesztően büszke a magyar sztárfutballistára.
febr. 25
13:39
Navracsics Tibor: Vonzó térség közös gondolkodással és cselekvéssel jöhet létre (Demokrata)
Az egyes térségek fejlesztése csak együttműködve lehetséges – hangsúlyozta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter.
febr. 25
13:39
Utoléréses baleset az M5-ösön, Lajosmizsénél – mentőt is riasztani kellett (Autószektor)
Kamion és személyautó ütközött össze az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 76-os és 77-es kilométerszelvény között, Lajosmizse közelében. Az utoléréses balesethez a kecskeméti hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanítják a járműveket. A helyszínre mentő is érkezett. Az érintett sztrádaszakaszon a belső sávban halad a forgalom.
febr. 25
13:39
Rendkívüli uniós csúcsról egyeztet Orbánnal az Európai Tanács elnöke (Telex)
António Costa kedden Varsó után látogat Budapestre, másnap videókonferencián egyeztetnek az uniós vezetők a jövő heti csúcs előtt.

Keresés