Vannak lakások, amelyek úgy néznek ki, mint egy botanikus kert: a zöld növények egymásba érnek, kisebbek, nagyobbak, különleges és hagyományos fajták váltják egymást. Ez első pillantásra különlegesnek és szépnek hathat, de egyáltalán nem biztos, hogy jó ez így a növényeknek. Hogy miért? Mert nem mindegyik alkalmas arra, hogy szobanövényként tartsuk
Ami Magyar Pétert illeti, ezt a tesztet egyszer már lefuttatta Magyarország. Akkor Károlyi Mihálynak hívták az, aki a magyarságra szabadította az őrülteket és a gazembereket.
Már csak egy hónap és kiderülhet, hogy ki nyeri meg a Szerencsejáték Zrt 115 millió forint értékű budai álomotthonát. Az elmúlt öt hónapban a Játékoskártya birtokosok főleg Ötöslottó, Eurojackpot és a Hatoslottó vásárlásával gyűjtötték a pontokat.
A vér koleszterinszintje télen magasabb, mint a nyári időszakban. Mindez igaz a koleszterincsökkentőt nem szedők mellett a koleszterincsökkentő terápiát folytató betegekre is.
Kétperces. Reggelre olyan hideg lett, hogy még a művirág levelei is lehullottak. Ennek ugyan nem a hideg volt az oka, hanem Kína, ahol a művirágot gyártották.
Donald Trump az elnöki repülőgépen a sajtónak adott nyilatkozatában annak a véleményének adott hangot, hogy a február elején minden Kínából importált árura kivetett 10 százalékos pótvám után is lehetségesnek tartja egy kereskedelmi megállapodás megkötését Pekinggel.
A LIBRA memecoin elindítása óriási botrányt robbantott ki a kriptovilágban, alapjaiban megrengetgve a bizalmat a Solana ökoszisztémában. Ben Chow, a Meteora társalapítója lemondott posztjáról, miután bennfentes kereskedés elősegítésével meggyanúsították. Eközben a Jupiter decentralizált tőzsde vizsgálatot indított az ügyben. Solana árfolyamzuhanás:
Mérsékelt emelkedéssel zártak tegnap az amerikai tőzsdék, az S&P 500 újabb történelmi csúcsot döntött szerdán. Ehhez képest az ázsiai piacok csütörtökön estek, miután a befektetőket aggasztja, hogy Donald Trump újabb vámokat javasolt, miközben a Fed bézs könyve azt mutatta, hogy az amerikai jegybank aggódik a vámpolitika miatt, és az infláció továb
Csaknem 120 millió forinttal támogatta a magyarországi közösségi médiaszolgáltatók műszaki fejlesztéseit a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A testület február 18-i ülésén nyertest hirdetett egy kisközösségi rádiós médiaszolgáltatási pályázati eljárásban, valamint televíziós reklámszpotok jogszerűségét is vizsgálta. Az NMHH ismét a
Az AirlineRatings.com értékelte az utasok kényelmét, a visszajelzéseket és a termékek konzisztenciáját az egyes légitársaságok hálózatában.A platform értékelte az utasok kényelmét, a visszajelzéseket és a termékkonzisztenciát az egyes üzemeltetők hálózatában. Ezek alapján az élen a Korean Air áll, amelyről az AirlineRatings.com a következőket írta:
Puzsér Róbert publicista szerint a Tisza Párt elnökének viszonya a rendszerfüggetlen sajtóhoz problémás. Erről a véleményvezér a közösségi médiában posztolt.
Ma lejár az egyik inflációkövető állampapír, három másik sorozat pedig kamatot fizet, és a következő napokon is dőlni fog a kamateső az innentől már vonzerejüket vesztő PMÁP-okból. A befektetőknek több mint 2200 milliárd forint sorsáról kell most határozniuk. A hatalmas összegért az állam mellett a bankok, alapkezelők és biztosítók is harcba szálln
A lakáspiacon az év elején látható élénkülésben főszerepet kaptak az új építésű ingatlanok és a rájuk vadászó befektetők. A kereslet januárban 73 százalékkal nőtt éves összevetésben, a havi 12 ezer telefonos érdeklődés pedig a korábbi rekordokat közelíti.
Jennifer Lopez nemrég megfordult az USA legnagyobb független filmfesztiválján, a Sundance-n, ahol megjelenésével később óriási komment-háborút robbantott ki a rajongók körében a közösségi média oldalakon. De vajon mi történt gyönyörű színész- és énekesnő arcával?
Az Eidolon Center for Everyday Photography 25 ezer eurós keretösszegű pályázatot hirdet vizuális kultúrával foglalkozó akadémikusok, művészek és laikus érdeklődők számára. A pályázat célja a múlt fotóanyagainak értő feldolgozása és a mai digitális képi kultúra korszerű értelmezése.
Az élelmiszerárak emelkedésének üteme újra a 2022-2023-ban tapasztalt inflációs sokk adatait idézi, így egyre több vásárló kénytelen átgondolni, mi kerüljön otthon az asztalra. A drágulás ellen a horvátok vásárlási bojkottot hirdettek, hazánkban pedig az elmúlt napokban újra és újra felmerült az árstop bevezetésének ötlete, miközben az elemzők szer
Az EU-ban hamarosan konszenzusra juthatnak a 2021-ben benyújtott, de később elakadt energiaadó-irányelv reformjának ügyében, amelynek célja az adózási szabályok uniós klíma- és energiapolitikához való igazítása. Az elfogadást az akadályozza, hogy minden tagállam egyetértése szükséges, amit eddig nem sikerült elérni. Most azonban a versenyképességi
Egy ilyen ember bűnös, beteg, egy igazi időzített bomba, egy romlott, és veszélyes valaki, akit nem szeretnék se a gyerekeim, se magam, se a szeretteim közelében tudni.
Június végéig továbbra is első éves garanciadíj nélkül férhetnek hozzá a hazai kkv-k az immár évi 3 százalékra csökkentett kamatozású Széchenyi Kártya beruházási hitelekhez, amely lehetőséggel már a budapesti vállalkozások is élhetnek. Ezen túlmenően a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. február 18-tól megfelezte a bankgarancia-keretek mögé vállalt kezess
Minden háztartásban van, olcsó és környezetbarát – ezért olyan jó, hogy az ecetet nem csak salátákba lehet használni, hanem néha olyan problémák megoldására is, amire talán nem is gondolnál. Ezeken a területeken használhatod még az ecetet a vízkőoldáson kívül!
2024-gyel ellentétben idén nincs hatnapos hosszú hétvége és háromnaposból is eggyel kevesebb. „Ledolgozós” szombatok, vagyis munkanap áthelyezések 2025 májusában, októberében és decemberében lesznek. Akik olyan munkahelyen dolgoznak, ahol ezeket a szombatokat kötelezően ki kell venniük, sajnos 3 szabadnapot rögtön ellőnek. Karácsony és szilveszter
A Meta bejelentette, hogy több mint 50 ezer kilométernyi, öt kontinensen átívelő tenger alatti kábel lefektetését tervezi, ami a világ leghosszabb ilyen jellegű projektje. A Waterworth projekt indoka a mesterséges intelligencia és más feltörekvő technológiák kiszolgálása.
Az elmúlt négy év során minden korábbinál nagyobb érdeklődést mutatott a lakosság a külföldi és deviza megtakarítások iránt, kihívás elé állítva ezzel a hazai bankokat. A friss adatok szerint ma már a folyószámla- és lekötött betétekben lévő pénz 27 százalékát nem magyarországi forintbetétben tartják a háztartások.
A 2024-es rekordév után idén januárban tovább emelkedett az utasforgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren; 1 293 556 utas utazott januárban a fővárosi légikikötőből, ami nem csak a tavalyi adatot haladja meg 17,5 százalékkal, hanem minden idők legmagasabb elsőhavi utasforgalmát jelenti. Az újabb rekord hátterében a magyarok utazási kedvének em
Váratlan technikai hiba miatt többszörösen küldött ki egy tájékoztató levelet az adatszolgáltatóinak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az IT-szakértők a rendellenesség észlelésekor azonnal leállították a hibát okozó automatizmust. Az okozott kellemetlenségért a KSH elnézést kér, egyúttal felhívja a figyelmet arra, hogy a tények elferdítése és
Az EU-ban hamarosan konszenzusra juthatnak a 2021-ben benyújtott, de később elakadt energiaadó-irányelv reformjának ügyében, amelynek célja az adózási szabályok uniós klíma- és energiapolitikához való igazítása. Az elfogadást az akadályozza, hogy minden tagállam egyetértése szükséges, amit eddig nem sikerült elérni. Most azonban a versenyképességi
A home office munkavégzés továbbra is rendkívül népszerű, sőt rengetegen már csak úgy vállanak munkát, ha van ilyen lehetőség a cégnél. Ez nem véletlen, hiszen valóban nagyon kedvező ez a fajta munkavégzési forma, mivel számos előnnyel jár. Azonban ahhoz, hogy igazán hatékonyak legyünk, érdemes megfogadni néhány tanácsot, mivel könnyen felborulhat