2025. február 20. csütörtök

febr. 20
8:36
Vége a számlákkal való csalásnak: a NAV pontot tesz az ügy végére, indul a gazdaságfehérítés (Pénzcentrum)
Februárban indulnak a vállalkozásokat célzó, első adategyeztetések a NAV-nál, az újfajta - adózókat partnerként kezelő, transzparens - eljárással a csalárd adózók is könnyen kiszűrhetők - közölte Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke.
febr. 20
8:36
Átalakul a szerszámipar, de a Tungaloy fejlesztéseivel ez nem probléma (autopro)
Célirányos fejlesztésekkel és innovációval fel lehet venni a kesztyűt a szerszámiparban – véli Chlebik Roland, a Tungaloy Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
febr. 20
8:36
Itt a Kia futurisztikus áruszállítója! (Autónavigátor)
Csupán néhány napja számoltunk be a Kia EV4 (fél) világpremierjéről, hiszen a márka az autó külsején kívül szinte semmit sem
febr. 20
8:36
A kínai jegybank nem nyúlt a kamatokhoz (vg.hu)
A kínai központi bank az elemzői várakozásoknak megfelelően cselekedett.
febr. 20
8:36
Majka bekeményített: ezért védette le a Bindzsisztán szót (SzMo)
A hódmezővásárhelyi cukrászda Majka arcával árulta a Bindzsisztán szeletet, amit a rapper nem hagyott szó nélkül. Bár a süti neve végül megváltozott, az ügy jogi lépéseket és politikai vitát is szült.
febr. 20
8:36
Újabb fejlemények a Skóciában eltűnt ikrek ügyében: ezt tervezi a család (Life)
A skót rendőrség még mindig nyomoz Huszti Eliza és Henrietta halálának ügyében, azonban eddig semmi nem utal bűncselekményre. Most azonban egy magyar magánnyomozó is bekapcsolódott az ügybe.
febr. 20
8:36
A mezőgazdaságban alkalmaz mesterséges intelligenciát egy izraeli startup (Magyar Hírlap)
A rendszer felhasználói megtakaríthatják a termesztési költségek negyedét.
febr. 20
8:36
Új technológia léphet a vonalkód helyébe (Transpack)
A vonalkód helyett olyan technológia könnyíti meg a termékazonosítást, ami forradalmasíthatja a vásárlási élményt.
febr. 20
8:36
Ötvenéves aranyünnep (Magyar Nemzet)
Gergely Gábor és Jónyer István ötven éve nyert világbajnoki aranyérmet párosban Kalkuttában.
febr. 20
8:36
Elon Musk űrcégének meghibásodott rakétája Lengyelországban, darabokban csapódott be (Forbes)
A SpaceX elvesztette az irányítást egy rakétája felett, egy lengyel kertben és erdőben értek földet a darabjai, de számost európai ország felett elszáguldottak.
febr. 20
8:36
Lendvai Ildikó titka nem titok többé, elhagyta a süllyedő hajót, Magyar Péter mellé állt (Mandiner)
Kinek a pap, kinek a papné.
febr. 20
8:36
László Csaba Robbie Keane-ről: Hiszem, hogy nála jó kezekben van a Ferencváros (Sportal)
Az élet olykor egészen közel sodorja őket egymáshoz.
febr. 20
8:36
Berúgott, megdühödött, ostort kezdett csattogtatni, majd betört egy orrot (Telex)
Költözőfélben lévő élettársának segítőjére támadt a kiskunhalasi férfi.
febr. 20
8:36
Donald Trump hisz abban, hogy Oroszország békét akar (Telex)
Az amerikai elnök szerint Moszkvának ütőkártyák vannak a kezében, mert sok területet szereztek.
febr. 20
8:38
A főváros kiürítené, a Fidesz megújítaná a budapesti aluljárókat (Magyar Nemzet)
Miközben Karácsony Gergely az aluljárókban működő vendéglátósokkal hadakozik, addig a kormánypártok megoldanák az üres üzlethelyiségek problémáját.
febr. 20
8:39
A Freedom Holding Corp. 57%-kal növelte bevételét a harmadik negyedévben, és elérte a 9 milliárd dolláros piaci tőkeértéket (Digital Hungary)
A Freedom Holding Corp. (FRHC), a Nasdaq-on jegyzett nemzetközi befektetési csoport és a Freedom24 - egy uniós székhelyű kiskereskedelmi tőzsdei bróker - anyavállalata két jelentős mérföldkövet jelentett be: a 2025-ös pénzügyi év harmadik negyedévének kiváló eredményeit és a 9 milliárd dolláros rekord piaci kapitalizációját.
febr. 20
8:39
Újra földrengés volt Magyarországon: több bejelentés is érkezett (Agrárszektor)
Szerdán késő este 1,7-es magnitúdójú földrengés volt Pér térségében, amelyet az epicentrum közelében érezhettek. Károkról nem érkezett bejelentés.
febr. 20
8:42
Eddig tartott a vasútvillamosok első korszaka, itt a változtatás (Infostart)
"Ezen a sárgán már nem megyek át" – sok baj volt abból, hogy szürke-fehérek, és emiatt kevésbé feltűnőek a járművek.
febr. 20
8:42
Eltömődés silózás közben? Felejtsd el... (Agroinform)
Új, a zöldtakarmány elakadását megelőző technológiát vezet be FR Forage Cruiser önjáró silózó sorozatához a New Holland.
febr. 20
8:42
Örülhetnek a vállalkozások: három nagy változásról döntött a Garantiqa (Portfolio)
A vállalkozások versenyképességét segítő lépésekről döntött a Garantiqa - jelentette be az intézmény.
febr. 20
8:42
Az amerikai alelnök figyelmeztette Zelenszkijt: meg fogja bánni Trump bírálatát (hirado.hu)
JD Vance szerint Zelenszkij rossz tanácsokat kapott az új amerikai kormányzattal való kapcsolattartásban.
febr. 20
8:42
Ki hallott már ilyet? Nem mindennapi bűntényről érkezett beszámoló Kisvárdáról (BorsOnline)
Meglepő esetről szóló beszámoló látott napvilágot.
febr. 20
8:42
Orr András grafikusművész tájképeiből nyílik kiállítás (Magyar Hírlap)
A tájképek olyan természeti formákat ábrázolnak, amelyek mélyen megragadják az emberi képzeletet.
febr. 20
8:42
A tudósok szerint ilyen volt egy középkori kocsmában vacsorázni (Hamu és Gyémánt)
A sötét középkor – sokan csak így emlegetik a 5. és a 14. század közé eső időszakot. A sötét kifejezést általában a kultúra elmaradottsága, a babonák jelentősége és a tudomány fejlődésének hiánya miatt használják, pedig az élet a középkorban sok szempontból hasonlított a mai világhoz. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a pár száz évvel eze
febr. 20
8:42
Musk odacsapott a Trumpot sértegető ukrán diktátornak (Magyar Nemzet)
Egyre mélyül az amerikai adminisztráció és a Zelenszkij közötti szakadék.
febr. 20
8:42
Fokozatosan melegszik az idő (Magro)
A hét végéig marad a napsütéses idő, miközben a kemény fagyok fokozatosan enyhülnek. A nappali hőmérsékletek is lassan emelkednek, de jelentősebb változásra csak a jövő héten számíthatunk.
febr. 20
8:42
Kiderült a magyar internetszolgáltatók titka, itt a leggyorsabb a net (Most Hír)
Megmérettek az internetszolgáltatók, és kiderült az is, melyik városban a legjobb a helyzet.
febr. 20
8:44
Ausztrália figyelemmel kíséri a kínai hadihajók jelenlétét partjai közelében (Magyar Hírlap)
"Ez nem példa nélküli. De szokatlan esemény".
febr. 20
8:46
Feltehetően rituális okokból széttört római kardot találtak Lengyelországban (Magyar Hírlap)
A fegyvert három darabban találták meg.
febr. 20
8:48
Brüsszel kitette az asztalra a pisztolyt Washingtonban, gazdasági partizánháborúra készülnek (Portfolio)
Az európai érdekek védelmében nem lesz más választásunk, mint határozottan és szigorúan válaszolni, de bízunk benne, hogy ezt a forgatókönyvet elkerülhetjük – mondta az EU kereskedelmi biztosa amerikai látogatásának elején. Maroš Šefčovič jelezte, az Európai Unió hajlandó tárgyalni Donald Trump amerikai elnök vámfenyegetéseiről, de nem a meghunyász
febr. 20
8:48
Borzalmas tragédia történt Magyarországon (Ripost)
Hiába érkezett meg gyorsan a segítség.
febr. 20
8:48
Pocsék mérleg Csehországban, félnie kell a Fradinak? (Ripost)
A múlt nem sok jót ígér.
febr. 20
8:48
Összetörték Nick Árpád szívét: "Csak üresség maradt" (BorsOnline)
Összetörték a szuper erős Guinness-rekorder szívét. Nick Árpád a világ egyik legerősebb embere, ám neki is törékeny a szíve.
febr. 20
8:48
Hatalmas sikerrel zajlott a Lipbar by Toman x Minnae – The Art of Smile esemény (Glamour)
Óriási érdeklődés kísérte a Lipbar by Toman x MINNAE – The Art of Smile eseményt, amit a Budapest Central European Fashion Week AW2526 (BCEFW) hivatalos kiegészítő programjaként rendeztek meg február 10-én. Az exkluzív rendezvényen a smink és ékszerek tökéletes összhangját mutatták be, és a résztvevők közelebbről is megismerhették a Lipbar by Toman
febr. 20
8:48
Szoboszlai ekkora hülyeséget még nem csinált, óriási ára lehet a tettének (Promotions)
A Liverpool egy soron lívüli meccsen léphetett volna közelebb az áhított bajnoki címhez.
febr. 20
8:48
Idős férfi halt meg háztűzben Lánycsókon (Magyar Hírlap)
Egy kétszintes családi ház gyulladt ki.
febr. 20
8:48
Holttestet találtak egy családi házban (Magyar Nemzet)
Lakástűz volt Lánycsókon.
febr. 20
8:48
Amerika regisztrálta a magyar igényeket (AC News)
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter regisztrálta a magyar kormány kérését a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodás újrakötésére vonatkozóan - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Washingtonban.
febr. 20
8:48
Ma indul az újabb PMÁP-kamateső (Telex)
A Bank360 elemzése szerint a napokban több mint 2200 milliárd forintnyi államkötvény fizet kamatot hétfőig, és nem csak a kamatot lehet érdemes más befektetésbe tenni.
febr. 20
8:54
Már megint kiverheti a víz Rogán Antalt – ezt hogy lehet kimagyarázni? (Menedzsment Fórum)
Közel egyharmaddal kevesebb lakás épült 2024-ben, mint egy évvel korábban. Két budapesti kerület és egy régió hasított csak az országban.
febr. 20
8:54
A Ferencváros az Európa Liga nyolcaddöntőjéért játszik - sport a tévében (Infostart)
A Viktoria Plzen fogadja a Fradit az Európa-ligában, Eb-selejtezőn játszanak a férfi kéziseink, a Veszprém a BL-ben érdekelt. Kerékpár, téli sportok, darts is látható élőben csütörtökön a sportcsatornákon.
febr. 20
8:54
Újra együtt az Exatlon álompárja? (Metropol)
Árulkodó fotót mutatott Szente Gréti.
febr. 20
8:54
Ferrari: „Jó, hogy tisztán látunk” – Vasseur szerint elkerülték a káoszt az FIA új szárnytesztjeivel (F1világ)
A Ferrari csapatfőnöke, Frederic Vasseur szerint a Forma-1 csapatai elkerültek egy jelentős „káoszt”, miután egyértelművé vált, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szigorúbb hajlékony szárnytesztjei a júniusi Spanyol Nagydíjtól életbe lépnek.
febr. 20
8:54
Hogyan lehetnek a nagyszülők a mai szülők legnagyobb támogatói? (Éva Magazin)
Ezt a véleménycikket az idősebb generációknak címzem, tisztelettel kérve őket, hogy nyitott szívvel és megértéssel fogadják soraimat. Szeretnék egy fontos kérdésről beszélni, amely mindannyiunkat érint: hogyan tudjuk egymást támogatni generációkon átívelően?
febr. 20
8:54
Nagy Márton elárulta, mit tesz most a lakosság a PMÁP-pal (Portfolio)
Csütörtök reggeli videójában Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter újabb információkat osztott meg a lakossági befektetők magatartásáról.
febr. 20
8:54
Három olajszállító tankeren volt robbanás a Földközi-tengeren, senki sem tudja, hogy mitől (444.hu)
Rájár a rúd az árnyékflottára?
febr. 20
8:54
BL: ez a szerda a nagy pofonok napja volt (Márkamonitor)
A Bl rájátszás szerdai játéknapján csak Dortmundban nem történt semmi különös.   A Borussia Dortmund már az előző mérkőzésen elintézte a továbbjutást a Lisszabonban elért 3:0 arányú győzelemmel, így a visszavágó nagyrészt érdektelen gurigázással telt. Ez volt a szerdai játéknap egyetlen unalmas mérkőzése. A Psg valószínűleg az elmúlt hónapok minden
febr. 20
8:54
Nem fogod elhinni, milyen szabályokat állított fel Palvin Barbara és férje: így mentik meg a házasságukat (Life)
Magánéleti titkokat osztott meg a modell. Dylan Sprouse és Palvin Barbara szerint, minden kapcsolat működőképességének titka bennük rejlik, de mégis van egy szabály, amit a kapcsolatuk kezdete óta betartanak.
febr. 20
8:54
Brüsszel már megint a rezsicsökkentést támadja (Magyar Hírlap)
Zsigó Róbert: Már megint azért támadnak bennünket, mert kiállunk a magyar családok, a nyugdíjasok érdekeiért!.
febr. 20
8:54
Ha Brüsszelen múlna, nőnének a rezsiköltségek (Demokrata)
Videó! Brüsszel már megint a rezsicsökkentést támadja, de mi ezt nem fogjuk hagyni, mondta Zsigó Róbert.

Keresés