A farsang a vízkereszttől húshagyókeddig, a hamvazószerdával kezdődő nagyböjtig tartó időszak, melyet mulatságok, karneválok jellemeznek. A vigasságok célja a tél elüldözése, a tavasz üdvözlése, továbbá a bőség, gazdagság biztosítása az évre.
Az ausztrál kormány azt javasolta, hogy a következő évtizedekben a tengerszint emelkedése miatt több száz kókusz-szigeteki lakost telepítsenek át, a terv felháborodást váltott ki a lakosok körében.
Amerikai tisztségviselőkkel utazhat az amerikai elnök Oroszországba. A két világvezető tárgyalt országaik kétoldalú kapcsolatairól és az közel-keleti helyzetről is.
Donald Trump és Vlagyimir Putyin végre megkezdte a tárgyalásokat. Sok nagy fontosságú ügy mellett egyeztettek az Ukrajnában dúló háború befejezéséről is.
Lemondott pozíciójáról Bengyel Ádám vezérigazgató és Lányfalvi Péter kereskedelmi igazgató, a FoxPost alapítói. Az alapítók döntésüket azzal indokolták, hogy kitűzött céljaikat elérték, valamint megtalálták a vállalat irányítására alkalmas utódot. Küldetésüket befejezettnek tekintik, és nyugodt szívvel távoznak.
Tavaly 217 ezer vendég éjszakázott Gyulán, ami 1 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest. Komoróczki Aliz, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft ügyvezetője a 3Témában a összegezte a fürdőváros 2024-es turisztikai teljesítményét és vázolta, milyen évre számítanak 2025-ben. A napokban megszülettek a 2024-es, országos vendégforgalmi adatok, e
Témák: Tavaly 217 ezer vendég éjszakázott Gyulán, ami 1 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest. Komoróczki Aliz, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft ügyvezetője a 3Témában a összegezte a fürdőváros 2024-es turisztikai teljesítményét és vázolta, milyen évre számítanak 2025-ben. Minőségi szimbiózisban él Gyula városa és a Gál Ferenc Egyete
Több mint 300 kockázatos termék miatt kellett Magyarországon intézkedni tavaly az Európai Unió Élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszere (RASFF) alapján – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
AIDS elleni küzdelem, élelmiszersegély és egészségügyi támogatás – sorolja a volt SZDSZ-es politikus a USAID kapcsán. A Századvég politikai elemzési igazgatójának a "Megvásárolt újságírók" című könyv jut eszébe az amerikai fejlesztési ügynökségről.
Pattanásig feszült a helyzet a Közel-Keleten. A katari és egyiptomi közvetítők ismét intenzív diplomáciai erőfeszítéseket tesznek a Gázában zajló tűzszünet fenntartására, miután Izrael és az Egyesült Államok ultimátumot adott a Hamásznak: ha a terrorszervezet a hétvégéig nem engedi szabadon az izraeli túszokat, a harcok újraindulnak.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön részt vesz az első alkalommal megrendezésre kerülő Tucker Carlson Csúcson – tudatta a Miniszterelnöki Sajtóiroda. Az eseményre Dubajban, a "World Governments Summit" nemzetközi konferencia margóján kerül sor. A beszélgetés fő témája a világrend átalakulása, valamint a Donald Trump amerikai elnök visszatérésév
Új tájékoztatót tett közzé a honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az alanyi mentességgel kapcsolatos tudnivalókról - közölte a NAV szerdán az MTI-vel.
A tárcavezető arról számolt be a BMW vezetőivel folytatott egyeztetését követően, hogy a német autóipari vállalat debreceni üzemének területén az összes szükséges épület megépült, és a gépek is megérkeztek, így minden akadály elhárult az elől, hogy az ősz folyamán a cég most először megkezdhesse a sorozatgyártását egy tisztán elektromos platformra
Tavaly 217 ezer vendég éjszakázott Gyulán, ami 1 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest. Komoróczki Aliz, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft ügyvezetője a 3Témában a összegezte a fürdőváros 2024-es turisztikai teljesítményét és vázolta, milyen évre számítanak 2025-ben.
A magnézium nemcsak az izmaidnak és a szívednek tesz jót, hanem az alvásod minőségét is javíthatja! Mutatjuk, mely ételekkel pótolhatod ezt a létfontosságú ásványi anyagot.
Meghan Markle kiválóan ért a divathoz, mesteri érzékkel válogatja össze a szereléseit, így nem csoda, hogy arra is ráérzett, milyen nadrágtípus most a sláger.
Tavaly a globális átlagot jelentősen meghaladó mértékben, csaknem 12 százalékkal emelkedtek az európai NATO-tagországok védelmi kiadásai, de így sem érték el a Nato teljes védelmi költségvetésének egyharmadát - áll a londoni Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének (Iiss) szerdán ismertetett éves világjelentésében.