Kalandregénybe illő, ugyanakkor végtelenül szomorú az alkoholbeteg színész elmúlt 24 órájának története. Molnár Gusztáv kedden ismét kórházba került, ahonnan ismerősei szerint végül még az éjjel, ittas állapotban "megszökött" és követhetetlen kóborlásba kezdett.
Orbán Viktor és Alice Weidel AfD-társelnök sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a magyar miniszterelnök leendő szövetségest lát a szélsőjobboldali pártban. Orbán nemzetközi kampányeseményt biztosított Weidelnek, ezzel pedig eljátszotta maradék kreditjeit is a német centrumpártoknál. Olyan kockázatot vállalt, ami Donald Trumpnál egyszer már bejött nek
A kétszeres Európa-bajnok úszó, Senánszky Petra volt a Víz Összeköt vendége. A 31 éves versenyző beszélt az idei terveiről, melyben a szingapúri vizes vb és a kínai világjátékok szerepelnek, utóbbiban uszonyos úszóként fog versenyezni. De beszél arról is, mi kell ahhoz, hogy ott legyen 2028-ban a los angeles-i olimpián. Az adás második felében szak
Ma utalják a 13. havi nyugdíjat, ami rossz hír a tiszás programíróknak, Rákosrendező sorsa még most is kétséges, közben egyre több csontváz esik ki a Usaid szekrényéből.
A WRC idei második versenyét, a Svéd Rallyt február 13-16. között rendezik Umea környékén. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a havas versenyről.
Hihetetlen, milyen egyszerű elkészíteni: ez a vajdasági sós minden konyhában hódít A vajdasági sós nem csupán egy egyszerű sós sütemény, hanem egy darabka hagyomány, amely generációkon át öröklődik a családokban. Omlós, puha belső és enyhén ropogós kérge teszi ellenállhatatlanná. Ez az a recept, amit nagymamák szeretettel készítenek, és amit a csal
2024-ben a TV2 Play exkluzív online tartalmaként elindult Lékai Kiss Ramóna podcast-sorozata, a TV2 Titkok Ramónával. A hetente jelentkező beszélgetések során minden epizódban a magyar celebvilág és a TV2 műsorainak sztárjai engednek betekintést életük kulisszatitkaiba. A beszélgetések során az interjúalanyok megnyílnak és bizalmukba fogadják Ramón
Felejtsd el állásinterjúra az általános, "chatgpt-gyanús" készülési tippeket. Akkor teljesítesz a legjobban, ha önazonos vagy, nem színészkedni akarsz. Előkészített kérdések helyett akkor kérdezz, ha tényleg érdekel valami. Igyekezz pontos lenni, de nem meszel el a késés, ha jól kezeled. Az állásinterjú pedig nem kihallgatás, inkább üzleti beszélge
Csehországban 2,8 százalékra mérséklődött az éves szintű infláció januárban a decemberi 3,0 százalékról - jelentette a Cseh Statisztikai Hivatal szerdán Prágában, megerősítve ezzel korábbi becslését.
A Ruandai Nagydíjjal kapcsolatos tárgyalások megszakítására szólította fel a Forma–1 vezetőit a Kongói Demokratikus Köztársaság. Szerintük politikai okok miatt nem valósulhat meg a futam.
Szinte kizárt, hogy létrejöhessen egy AfD–CDU koalíció az előre hozott németországi választások után, és a németek többsége talán nem is kívánja ezt – mondta az InfoRádióban Boris Kálnoky. Az MCC Média Iskola vezetője arról is beszélt, hogy a CDU/CSU szövetségnek vélhetően nem lesz abszolút többsége a Bundestagban, bizonyos ügyek mentén azonban egy
A tőlünk északnyugatra, északra kialakuló ciklon melegfrontja alakítja a Kárpát-medence időjárását, csütörtökön késő este a hidegfrontja is megérkezik.
Veszélyjelzésükben azt írták, éjszaka előbb a középső országrészben, majd hajnaltól már északkeleten is valószínű a csapadék. Elsősorban Bács-Kiskun vármegyében egy milliméternél is több ónos eső is előfordulhat, másutt a havazás lehet a jellemző, illetve délnyugat felől egyre inkább az eső hullhat. Csütörtök reggeltől éjfélig az ország északkeleti
A Hanse 360 elnyerte az Év európai vitorlása 2025 díjat, leginkább valószínűleg azért, mert 37 lábas hajók térkínálatával büszkélkedhet. A könnyű és élvezetes vitorlázás elvárásaihoz igazodva minden kezelőkötél hátra van vezetve a kormányhoz, így a hajó egyedül is könnyedén irányítható. A kabintetőre szerelt grószschottfordító csiga és az önváltós
2024. augusztus 1-jétől a pénzügyi tranzakciós illeték mértéke megnőtt: az átutalások, postai befizetések és értékpapír-tranzakciók esetében 0,3%-ról 0,45%-ra, a készpénzfelvételeknél pedig 0,6%-ról 0,9%-ra emelkedett. Az illeték maximális összege is változott, 10 ezer forintról 20 ezer forintra nőtt. A kormány 2024. október 1-jétől további kiegész
A bálnák és az intézményi befektetők továbbra is bitcoint halmoznak fel. Az OTC készletek csökkennek, ami egy lehetséges árfolyam kitörést vetíthet előre 100000 USD fölé. Lehetséges forgatókönyvek egyike, hogy a piaci szereplők hamarosan félelmet vagy rallyt válthatnak ki, mivel körülbelül csak 140 000 BTC maradt az OTC pultokban. (Fontos megjegyez
Talán ilyen jó helyzetben soha nem volt még a felújítási piac, mert egyszerre két támogatási program is fut, amelyek együttesen és külön-külön is nagyon széles rétegeket érintenek – mondta Juhász Attila, az Újház Zrt. és az Évosz Magyar Építőanyag-kereskedelmi tagozatának elnöke a VG Négyzetméter friss epizódjában.
Az ismert reality második évada is óriási nézettséget hozott és az érdeklődés a szereplők iránt azóta is töretlen. A Házasság első látásra szereplői, Reni és Zoli személyesen látogatták meg egyik legnagyobb rajongójukat, amellyel elképesztő örömet szereztek neki.