Zelenszkij a tervek szerint a hét folyamán Münchenben találkozik az amerikai alelnökkel, de mint mondta, kész találkozni Donald Trumppal is az Egyesült Államokban.
Egészséges, érett, alig néhány órával korábban született kisfiút helyeztek el február 11-én, kedden este Szolnokon, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet előtti inkubátorban – közölte az intézmény kommunikációs és PR-menedzsere szerdán az MTI-vel.
Az ötrészes dokumentumfilm-sorozat, amelynek Bill Gates a házigazdája és szereplője egyben, többek között foglalkozik a megkerülhetetlen mesterséges intelligenciával, hogy mit tehet értünk és velünk a technológia, valamint például a bérszakadékkal is, amely nem korlátozódik a nemekre, hanem az egyre növekvő bérkülönbségekre, és az ennek következtéb
A vártnál magasabb lett az amerikai infláció, éves alapon 3%-kal, havi alapon 0,5%-kal emelkedett, míg a maginfláció 3,3%-kal került feljebb éves alapon. Az infláció gyorsulása széles bázisú volt. Az elmúlt hetekben többször is írtunk arról, hogy a bejövő munkaerőpiaci adatok és bizalmi indexek inkább egy gyorsuló inflációval konzisztensek.
Egy lakberendező felkeresése elsőre ijesztőnek tűnhet. Talán attól félsz, hogy mindent ki kell majd dobni, és újrakezdeni. A valóságban ezek a szakemberek inkább arra biztatnak, hogy tarts meg egy-egy különleges, személyes darabot, mint a nagymamád antik szekrényét, vagy azt a szuper tükröt, amit akciósan vásároltál. Ugyanakkor vannak olyan dolgok,
Metróbuszok indulnak Budapesten. A főpolgármester szerint ezzel válthatnák ki az ingázók autózását. Az InfoRádió által megkérdezett Közlekedő Tömeg Egyesület alapító szakértője szerint további fejlesztések szükségesek ahhoz, hogy a főpolgármester bejelentése ne legyen több látszatintézkedésnél.
Igazi hőstettet hajtott végre egy mentőtechnikus február első hetében. A dolgos nap után a mentőszolgálat mezőkovácsházi munkatársa azt hitte leteheti a munkát, ám lefekvés előtt erős füstszagra lett figyelmes. Nem hagyta nyugodni a terjendő szag, és még szerencse, hogy megérzéseire hagyatkozott, ugyanis néhány házzal arrébb egy lakásban csaptak fe
A TAG Heuer lesz idén a Forma-1-es Monacói Nagydíj névadó szponzora — jelentették be szerdán. Amióta Monaco szerepel a versenynaptárban, most először fordul elő, hogy névadót támogatót kap a verseny.
A szántóföldi növénytermesztés során az elmúlt években, évtizedekben kialakultak olyan gazdálkodási formák, amelyek szakítottak a konvencionális, szinte iparszerű gazdálkodási gyakorlattal.
Azt valószínűleg már mindannyian észrevettük, hogy az 5000 forintért elérhető fapados járatok ideje lejárt, ennek ellenére még mindig összehozhatunk egy kedvező árú nyaralást – ehhez viszont tudatos tervezésre van szükség. Fontos kiemelnünk: arra a kérdésre, hogy melyik idősávban a legolcsóbb lefoglalni a nyaralásunkat, nem létezik egyetle
A tavalyi karácsonyi ajándékok jó része impulzusvásárlásként került a fa alá – Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint ezt bizonyítja, hogy történelmi csúcsra futott a hitelkártya-tartozás.Úgy fest, a karácsonyt impulzus ajándék-vásárlásokkal oldották meg az emberek – vélekedik Gergely Péter. A BiztosDöntés.hu szakértője mindez
Budapesten egy átlagos 50 négyzetméteres lakótelepi lakásért 51,3 millió forintot kell fizetnünk. Mi történt? Amíg tavalyhoz képest országszerte 2,4 százalékot drágultak a panellakások, a fővárosban a 20 százalékot is elérte az áremelkedés – derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál adataiból. Jelenleg Budapesten egy átlagos 50 négyzetméteres lakót
Az Athleticnél dolgozó David Ornstein értesülései szerint Kai Havertz combizomszakadást szenvedett az Arsenal dubai edzőtáborában, ezért ebben a szezonban már nem léphet pályára.
Jól haladnak a 10 millió Fa által március 1-jére szervezett Nemzeti Faültetés Napja előkészületei, már több száz cég, önkormányzat, közösség és egyén jelentkezett. Ugyanakkor még továbbra is rengeteg feladat akad, mely segíti a mostani és jövőbeli faültetéseket. „Részt vehettek a cégek és ismerősök toborzásában, de segíthettek az önkéntesek szállít
Februárban megérkezik a boldogság, és a hónap újholdja teljes visszaállítást eredményez majd minden csillagjegy számára. Azonban fontos megjegyezni, hogy nem mindenki lesz lesz kiváltságos ebben a boldogságban, csak 3 csillagjegynek kedvez igazán ez az időszak. Lássuk, te köztük vagy? Mutatjuk: Ikrek Az Ikrek csillagjegy szülöttjének a Mars és a Pl
Több, független forrás szerint, ha meg szerették volna szerezni a területet, egyszerűen megtehették volna. Mi történt? Egy egyszerű telekalakítással teljesen házon belülre kerülhetett volna a kormány jogilag Rákosrendezőn, nem kellett volna a főváros elővásárlási jogával foglalkoznia, csakhogy ez az apróság minden jel szerint elkerülte a dubaji bef
Repülőrajtot vett a digitalizáció a koronavírus-járvány éveiben: a mobiltelefon vált az internetezés elsőszámú eszközévé, tovább erősödött a közösségi média szerepe a kapcsolattartásban, és tömegek szoktak rá az online vásárlásra. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss kutatása a Kantar-Hoffman piackutató intézet felméréseit elemezve m
Érdekes adásvétel zajlott le a magyar médiapiacon, a Nézőpont intézet politikai elemzési igazgatója eladta cégét. Mi történt? Bár Boros Bánk Levente, a Nézőpont intézet politikai elemzési igazgatója sokáig tagadta, hogy eladná a Médiapiac névre hallgató média- és reklámpiaci online újságát, most mégis az eladás mellett döntött, tudta meg a Media1.
A címben szereplő kijelentés Fried István irodalomtörténésztől hangzott el az Országos Idegennyelvű Könyvtárban, ahol bemutatták a Petőfi Sándor költeményeinek kritikai kiadását tartalmazó sorozat utolsó, hatodik kötetét.
Az első lépést az Európa-liga nyolcaddöntője felé csütörtökön 18.45 órától teheti meg a Ferencváros a Viktoria Plzen ellen. A rájátszást felvezető szerdai sajtótájékoztatón a zöld-fehérek vezetőedzője, Robbie Keane a Sportal kérdésére elárulta, mit érhet a csehek ellen, ha csapatának sikerül megismételnie a legutóbbi nemzetközi kupameccsen mutatott
Elképesztő, milyen könnyen megszabadulhatsz a pajzstetvektől a flamingóvirágon – így csináld A flamingóvirág (Anthurium) egy trópusi eredetű különleges, fényes leveleiről és színes virágairól ismert szobanövény. Szép díszeleme lehet az otthonunknak, mivel hosszú ideig képes virágozni, ha megfelelő gondozásban részesítjük. A meleg, párás környezetet
Nem kell kertésznek lenned, hogy sikerüljön: így szaporítsd az aloe verát Az orvosi aloé (Aloe vera) az egyszikűek osztályába, a spárgavirágúak rendjébe, és ezen belül a fűfafélék családjába tartozó növényfaj. Számos jótékony hatása van. Mivel az Aloe verát sokan kedvelik, így felmerült a szaporítás témaköre. Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényo
Ma reggelre ismét letörték a Margit hídról a kőkereszteket, ezúttal a Margit-szigeti bejárónál, gondosan, mindkét oldalon – írta a közösségi oldalán Kőrösi Koppány városfejlesztési szakértő. A posztban felszólította Karácsony Gergelyt, hogy ezúttal ne várjon több mint két évet a keresztek visszaállításával. A szakértő posztjában Karácsony Gergely f
Iskolát, óvodát, rendelőintézetet, okmányirodát, illetve szolgáltató központot épített újjá Kijev környékén a magyar kormány - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Az Európai Bizottság új költségvetési keretrendszerének és versenyképességi reformjainak célja, hogy az Európai Unió a polgárokat, vállalkozásokat és régiókat támogassa, valamint a biztonságot és gazdasági ellenállóképességet növelje. Az új költségvetés, amely 2028-ban lép életbe, az EU-nak új kihívásokra kell választ adnia, miközben biztosítania k
Dmitrij Peszkov szerint ugyan az ilyen megállapodások bizalmat építenek az országok között, nem valószínű, hogy "fordulópontot" jelentenek a kapcsolatokban.