A Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszának első játéknapján Erling Haaland kettő, míg Kylian Mbappé egy góllal segítette csapatát. Thierry Henry, az Arsenal francia válogatott legendája határozott véleményt fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy kit tart jobb játékosnak.
Samson Mow, a JAN3 vezérigazgatója ismét megerősítette azt a merész előrejelzését, miszerint a Bitcoin 2025-ben eléri az egymillió dolláros árfolyamot. Mow szerint ez az emelkedés nem fokozatos lesz, hanem egy hirtelen, néhány hét vagy hónap alatt lezajló esemény. „Ha megnézzük a fiat valuták kudarcát, azok nem fokozatosan buknak el. Látványosan om
A mesterséges intelligencia már nem a jövő, hanem a jelen – egyre több döntésben van szerepe, a jogalkotók pedig próbálnak lépést tartani vele. De vajon lehet-e előre szabályozni egy technológiát, ami napról napra fejlődik? Az Európai Unió célja, hogy olyan jogi kereteket teremtsen, amelyek egyszerre védik az emberek jogait és ösztönzik az innováci
Kezdődik a havazás Magyarországon, szerda este a középső tájakon és éjszaka keleten is szállingózhat a hó. Csütörtök napközben már csak északon, északkeleten tarthat ki a havazás. Délebbre havas eső, eső, záporok jöhetnek, és az ónos eső sem kizárt. De most se lesz maradandó a hótakaró.
Hat hónappal, szeptember 15-ig meghosszabbítják a tavaly ősszel ideiglenes jelleggel bevezetett ellenőrzést Németország összes szárazföldi határán – jelentette be szerdán Olaf Scholz német kancellár.
Igazán izgalmas hét elé nézünk a mozikban! Nem kevesebb mint hét újdonság fog debütálni ezen a csütörtökön, köztük jó hosszú ideje már végre újra új Marvel szuperhősfilmet köszönthetünk. Mellé visszatér Bridget Jones is, de jön anime, dráma, vígjáték és horror is.
A röszkei autópálya határátkelőhely az ország legnagyobb forgalmú átkelője. A pandémiát követően rohamosan növekedett a forgalom, tavaly több mint hétmillió utast és kétmillió gépjárművet ellenőriztek, a magyar határt átlépő buszforgalomnak pedig 29 százaléka itt zajlott. A köztársasági elnök kérdésére, hogy lehet-e a határátkelés gyorsaságán javít
A jövő héten nyolcadik alkalommal rendezik meg a Magyar Parasport Napját (Mpn), amelynek célja, hogy minél szélesebb körben ismertté tegye és ösztönözze a parasportokat és ösztönözze az emberek bevonását az aktív sportolásba. Az idei év újdonságaként rehabilitációs intézetekkel bővül a résztvevők köre.
Tavaly is folytatódott az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári tagok által megtakarított vagyon lendületes növekedése és tovább emelkedett a taglétszám is – közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ).
A népszerű színésznő sok mindent megvalósított pályája során, de elárulta, mit szeretne még elérni. Halász Judit elmesélte, hogy bírja még ezt a feszes tempót.
Az amerikaifutball rajongók ünnepének számító NFL-döntő a világon mindenütt az adott év egyik legnézettebb sporteseményének számít, és ez így volt Magyarországon is: a Network4 műsorfolyama kiemelkedően sok nézőt vonzott a képernyők elé, sőt, az egyik fővárosi mozi is a Philadelphia Eagles - Kansas City Chiefs meccstől volt hangos. A félidejében a
2025. január 2-től jelentős változás lépett életbe a személyi jövedelemadótól mentes juttatások köre tekintetében. A módosítás a sérelemdíjak adómentességét érinti, szigorodtak a feltételek az adómentes kifizetésekre vonatkozóan – hívták fel a figyelmet a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners Ügyvédi Iroda szakértői.
Tovább bővült a Hungarikumok Gyűjteménye a déli harangszóval és a csárdás tánccal, a Magyar Értéktárba pedig a csárdát vették fel - jelentette be közösségi oldalán Nagy István miniszter. A testület döntése alapján a Hungarikumok Gyűjteményébe tartozó értékek száma az eddigi 92-ről 94-re emelkedett, a Magyar Értéktár pedig immár 155 elemet t
A Real Madrid a Manchester City elleni idegenbeli sikerével (2–3) az első olyan klubcsapattá lépett elő, amely 300 győzelmet ért el a Bajnokcsapatok Európai Kupájában/Bajnokok Ligájában – írta szerdán az IFFHS a BL kieséses szakaszának keddi, első fordulós párharcait elemezve.
Egészséges, érett, alig néhány órával korábban született kisfiút helyeztek el február 11-én, kedden este Szolnokon, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet előtti inkubátorban – közölte az intézmény kommunikációs és PR-menedzsere szerdán.
Közel egy hónap alatt több mint 9000 igénylés érkezett a munkáshitelre, több mint 2600 esetben pedig már folyósították is – közölte Varga-Bajusz Veronika államtitkár.
Még csak nemrég hallottam először a longevity kifejezésről, de amikor utánanéztem annak, hogy mit is jelent pontosan, akkor már világosan láttam, hogy ez nem egy új trend. A longevity tulajdonképpen egy olyan életmód, amelynek célja az életminőség javítása, az élettartam meghosszabbítása, mindezt egészséges életmódbeli szokásokkal és tudományosan a
Tóth Tamás távozott, miután neve felmerült egyházi botrányok kapcsán, de tagadja az érintettségét. Perrel fenyegette a sajtót, majd mégis interjút adott.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a lengyel Allegro online kereskedelmi platform üzemeltetőjével szemben. A GVH gyanúja szerint a cég a honlapján és a mobilapplikációjában „Legalacsonyabb ár garancia” szlogennel hirdetett kampányai során feltehetően megtévesztette a fogyasztókat. A GVH gyanúja szerint, hogy az Allegro sp. z o.o.
Hat hónappal, szeptember 15-ig meghosszabbítják a tavaly ősszel ideiglenes jelleggel bevezetett ellenőrzést Németország összes szárazföldi határán – jelentette be szerdán Olaf Scholz német kancellár.
John F. Kennedy elnök meggyilkolása 1963 novemberében a 20. század egyik legdrámaibb és legfelkavaróbb eseménye volt, azonban számtalan merényletkísérletet sikerült túlélnie már az elnöksége előtt is.
Nem mindig tudjuk elkerülni a vitákat és azt sem, hogy olyankor kelljen párbeszédbe elegyednünk valakivel, amikor azt a legkevésbé sem kívánjuk. Hogyan kezeld a vitás helyzeteket főleg, ha egyébként is dühös vagy?
Miután az amerikai elnök eltörölte a kínai webshopok kis méretű csomagjaira vonatkozó vámmentességet, folyamatos forgalomcsökkenést tapasztaltak az érintett vállalatok.
Rengeteg háztartásban van kenyértartó, az a régimódi, klasszikus, lecsukható tároló, ami fából vagy bambuszból készül. Sokan még ma is ebben vagy ehhez hasonló szerkezetben tárolják a kenyeret, de nem ez a legjobb választás, főleg ha azt szeretnénk, hogy a kenyér sokáig elálljon és friss maradjon.
A rugalmas munkavégzés továbbra is alapigény a munkavállalók körében, de a Hays Hungary friss felmérése szerint a munkáltatók enyhén az irodai jelenlét felé mozdultak. Bár a hibrid modell maradt a legnépszerűbb, a teljesen irodai munkavégzés aránya növekedett, míg a teljesen rugalmas munkarend csökkent. A dolgozók több mint fele azonban nem vállaln