2025. február 11. kedd

febr. 11
9:00
Repül a nehéz kő: januárban tovább nőttek az árak, a szolgáltatások drágulása vitte a prímet (Adózóna)
Az év első hónapjában átlagosan 5,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket a fogyasztói árak. Egy hónap alatt átlagosan 1,5 százalékos volt a drágulás, ezen belül a járműüzemanyagokért 2,7 százalékkal kellett többet fizetni, mint 2024 decemberében, tavaly januárhoz képest viszont majdnem 12 százalékos drágulással kellett szembenézniü
febr. 11
9:00
Nagyot alakított az UniCredit, jöhet a magasabb osztalék (Portfolio)
Az elemzők által várt 1,63 milliárd eurónál magasabb, 1,97 milliárd eurós adózás utáni nyereséggel zárta 2024 utolsó negyedévét az olasz UniCredit Group, így az év egészében az egy évvel korábbit 13%-kal meghaladó, 9,7 milliárd eurós nyereséget könyvelt el. Idén ezt szeretné stabilan tartani a menedzsment, és a 2025-ös nyereségnek már az 50%-át fiz
febr. 11
9:00
A Hamász elhalasztotta a szombatra tervezett túszszabadítást (ATV)
A Hamász palesztin terrorszervezet hétfőn bejelentette, hogy elhalasztja a szombatra tervezett túszátadást, mivel szerintük Izrael megszegte a tűzszüneti és túszügyi megállapodást, amelyet velük kötött.
febr. 11
9:00
Mi történt Tom Cruise arcával? Rajongók milliói dermedtek le, amikor megpillantották a világsztár bizarr külsejét (Femcafe)
Cruise a 2025-ös Super Bowl egyik reklámjában bukkant fel, azonban a közösségi médiában leginkább új, furcsa külseje keltett nagy feltűnést.
febr. 11
9:00
Azonnal töröld ezt az alkalmazást a mobilodról – figyelmeztetnek a szakértők (Igényesférfi.hu)
Az utóbbi hetekben hatalmas érdeklődés övezte a kínai DeepSeek mesterségesintelligencia-alkalmazást, amely látványosan tör előre a techpiacon. Azonban a népszerűség mellett egyre több szakértő kongatja a vészharangot, ugyanis súlyos adatvédelmi aggályok merültek fel a programmal kapcsolatban.
febr. 11
9:00
Hol kezdődik a kóros fáradtság? (Magyar Hírlap)
Felléphetnek memóriazavarok, sőt akár depresszió is.
febr. 11
9:00
Rekordot döntött a félvezetők piaca 2024-ben (Növekedés)
Globálisan 627,6 milliárd dollár értékben adtak el chipeket a világon tavaly, ami rekordszintnek számít és 19,1 százalékkal felülmúlta a 2023. évit - áll a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szervezet, a SIA honlapján.
febr. 11
9:00
Kimondták: Magyarország lett a legkorruptabb állam az EU-ban (Forbes)
A NER uralta magyar államot Bulgária, Románia és Málta követi a szégyenteljes rangsorban a Transparency International szerint.
febr. 11
9:00
Gyilkolnak a szuperbaktériumok – 8-szor többen haltak meg, mint amit a szakemberek eddig gondoltak (naphire.hu)
Spanyolországban nyolcszor többen haltak meg az antibiotikumoknak ellenálló, úgynevezett szuperbaktériumok okozta fertőzés miatt 2023-ban, mint azt a szakemberek eddig gondolták a rendelkezésre álló adatok alapján.
febr. 11
9:03
Szigetvári József a PortfoLion csapatában folytatja (Digital Hungary)
Szigetvári József februártól Venture Partner pozícióban csatlakozik az OTP Csoporthoz tartozó PortfoLion Capital Partners kockázati- és magántőke alapkezelőhöz, ahol évtizedes tapasztalatával, szekértői szerepben támogatja a PortfoLion jelenlegi és jövőbeli portfóliócégeinek növekedését és nemzetközi terjeszkedését.
febr. 11
9:06
A Google Maps az Amerikai-öböl elnevezést mutatja az amerikai felhasználók számára (HírTV)
A Google térképalkalmazása, a Google Maps az amerikai felhasználók számára Amerikai-öböl elnevezést mutatja a korábbi Mexikói-öböl helyett, miután az amerikai kormány megváltoztatta a földrajzi hely elnevezését.
febr. 11
9:06
Különleges tablóképek tűntek fel Pécs utcáin (Kreatív Online)
A Pécsi Janus Pannonius Gimnázium az elmúlt hetekben közel félszáz régi érettségi tablót helyezett ki a belvárosi üzletek kirakataiba. Idén így nemcsak a most érettségire készülők mutathatják meg magukat a járókelőknek, hanem a korábbi évtizedekben végzett, ma már sikeres felnőttek is megkereshetik önmaguk és a régi iskolatársak legkomolyabb ifjúko
febr. 11
9:06
Sajnáljuk együtt Elon Muskot: 400 milliárd dollár alá csökkent a vagyona (Portfolio)
Elon Musk nettó vagyona két hónapja először csökkent 400 milliárd dollár alá, köszönhetően annak, hogy a Tesla részvényárfolyama jelentőset esett – írja a Bloomberg.
febr. 11
9:06
Orbán–Weidel-találkozó előtt (Magyar Hírlap)
Kedden érkezik Budapestre az AfD kancellárjelöltje.
febr. 11
9:06
Hatalmas árcsökkentés az Ikeában (MMonline)
A 2024-es pénzügyi évben az IKEA Magyarország közel 12 millió eurót fektetett az árak csökkentésébe, amellyel a megfizethetőséget helyezte előtérbe a nyereséggel szemben. Ez a stratégiai lépés támogatta az áruházlátogatások 2,3 százalékos növekedését, amely elérte a 8,3 milliót. Az online vásárlás is megugrott, közel 379 000 megrendeléssel, ami az
febr. 11
9:06
Dobrev Klára: Hány családnak kell még tönkremennie a babaváró hitel miatt? (Nyugati Fény)
A DK EP-képviselője megdöbbent a rendszer embertelenségén.
febr. 11
9:06
Harmadik éve Magyarország a legkorruptabb ország az EU-ban a Transparency International szerint (Telex)
Tovább rontotta eddigi pontjait az ország, de globálisan is rosszabb a helyzet.
febr. 11
9:12
Közölte a vártnál magasabb infláció okait az NGM (Infostart)
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, és a kormány minden eszközzel kész fellépni a családok védelmében.
febr. 11
9:12
Giorgia Melonit támadja a szicíliai maffia (HírTV)
Giorgia Meloni olasz miniszterelnököt és kormányát támadják a szicíliai maffia tagjai a hatóságok által lehallgatott beszélgetésekben, amelyekre a kormányfő hétfőn este reagált.
febr. 11
9:12
A bosszú utolérhet: ezért fontos korrekten felmondani (HR Portál)
Korrekt elválásból befolyás-kártya, bosszúból rossz referencia. Jobangel arról ír a HR Blogon, hogy kifizetődik a korrekt távozás a munkahelyről, és arra is ad tanácsot, hogyan hagyjunk magunkról jó benyomást a felmondás után – akár munkavállalóként, akár munkáltatóként.
febr. 11
9:12
Több mint száz autó ütközött össze Kínában egy hídon (444.hu)
A vészvillogók ellenére fékezés nélkül szaladtak bele a már halmokban álló autókba.
febr. 11
9:12
Friss előrejelzés: ekkor éri el a brutál lehűlés Magyarországot, durva havazásra kell készülni (Pénzcentrum)
Havazással és jelentős lehűléssel ér véget a hét: pénteken egyre többfelé várható hó, szombatra pedig sarkvidéki eredetű légtömeg árasztja el térségünket. A hétvégén napközben is fagypont alatt maradhat a hőmérséklet, vasárnap hajnalban pedig -10, a havas, szélcsendes tájakon akár -15 fok is lehet.
febr. 11
9:12
Tényleg nagyon megugrott az infláció januárban (Azenpenzem)
Januárban 5,5 százalékos lett az infláció Magyarországon, egy hónap alatt pedig átlagosan 1,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak – derül ki a KSH legfrissebb adataiból. Az alapélelmiszerek ára brutálisan megugrott.
febr. 11
9:12
Világújdonság a LiDar-ral felszerelt Abz permeteződrón! (GépMax)
Íme, a magyar fejlesztésű, a világon egyedülálló akadálykerülő rendszerrel felszerelt permeteződrón!
febr. 11
9:18
Lehalt a Facebook, akadozik a Messenger is: globális a probléma (Pénzcentrum)
Február 11-én, magyar idő szerint reggel, világszerte jelentkeztek problémák a Facebook és a Messenger működésében, a Downdetector adatai szerint a leállás globális, az utóbbi 1 órában drasztikusan kilőtt a jelentett problémás esetek száma.
febr. 11
9:18
Pezsgőt bonthatnak a bankárok, megúszták a lakáshitel-kartellezést (Portfolio)
Egy portugál bíróság felmentette a nagybankokat a jelzáloghitel-kartell miatt kiszabott százmillió eurós nagyságrendű bírságok alól – tudta meg a Reuters.
febr. 11
9:18
A szövetségeseit sújtja leginkább a Trump-tornádó (Magyar Hírlap)
Kína az első ciklusának tapasztalataiból kiindulva bebiztosította magát a republikánus elnök ellen.
febr. 11
9:18
Gazdaságátadás fél év alatt? Ábra is segíti, hogyan lehet (Agrárágazat)
A mezőgazdaság egyik fontos törekvése a gazdaságátadások, a földöröklés folyamatának támogatása, a Nak ábrával segít.
febr. 11
9:18
Repülőrajt vagy szimpla zuhanás? Tipplej, milyen inflációt hozott a január (Forbes)
Utoljára 2023 decemberében volt ilyen mértékű tehát az infláció, az egy hónap alatti drágulás pedig 2023 januárja óta nem volt ennyire nagy.
febr. 11
9:18
Ancelotti: Guardiola ellen rémálom a felkészülés (rtl.hu)
Noha a Manchester City hosszú hónapok óta hullámvölgyben van, a madridiak a lehető legnehezebb párharcra számítanak. Ancelotti szerint Pep Guardiola a legjobb edző a Bajnokok Ligájában, aki mindig tud valami meglepőt húzni, így a mindenkori csapata ellen rémálom a felkészülés.
febr. 11
9:20
Itt a kormány bejelentése: új eszközöket vethet be a boltokban (Portfolio)
Elfogadtatatlannak nevezte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a magas januári inflációt és új eszközök bevetését lengette be.  2025 januárjában éves alapon 5,5 százalékot ért el az infláció mértéke, havi alapon pedig 1,5 százalékos növekedést mutatott. A januári adatok alapján az élelmiszerek inflációja éves alapon 6 százalék volt, a háztartási
febr. 11
9:22
Felpörgött a félvezetőpiac: Amerika hasít, Európa lemarad (Portfolio)
Globálisan 627,6 milliárd dollár értékben adtak el chipeket a világon tavaly, ami rekordszintnek számít és 19,1 százalékkal felülmúlta a 2023. évit - áll a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szervezet, a SIA honlapján.
febr. 11
9:24
Magyar Péter: a hatalom retteg, Orbán fél (Menedzsment Fórum)
A TISZA Párt elnöke szerint egy országot nem lehet elhallgattatni.
febr. 11
9:24
Donald Trump ultimátumot adott a Hamásznak: ha nem teljesítik, amit kér, elszabadul a pokol (Blikk)
Az amerikai elnök azt javasolta Izraelnek, hogy ha a Hamász rövidesen nem engedi vissza az összes túszt, rúgja fel a tűzszünetet, és "hadd törjön ki a pokol" Gázában. Hogy pontosan mire gondolt, azt nem árulta el. Donald Trump szerint egyébként a túszok nagy része már meghalt.
febr. 11
9:24
Donald Trump: a gázai újjáépítés számunkra a jövő ingatlanprojektje (Infostart)
Az amerikai elnök ismét arról beszélt, hogy milyen fejlesztést tervez a háborúban elpusztított Gázai övezetbe, illetve hogy a palesztinok máshol kapnának új otthonokat.
febr. 11
9:24
Még viccnek is rossz, hogy politikai pályára lépjek: egy éve tűnt fel Magyar Péter (Kreatív Online)
2024. február 11-én Magyar Péter interjút adott a Partizánnak, ezzel lavinát indítva a hazai közéletben. Milyen volt a kezdet? Hogyan épített fel egy új politikai erőt? Hogyan kommunikál a nyilvánosságban? Összefoglaltuk.
febr. 11
9:24
Így reagálnak a piacok a meglepő magyar inflációs adatra (Portfolio)
Esést láthattunk ma reggel az ázsiai tőzsdéken, ezt követően Európában iránykeresésre van kilátás. Gazdasági események szempontjából Jerome Powell Fed-elnök délutáni beszéde hozhat nagy mozgásokat a piacokra. A reggeli meglepően magas magyar inflációs adatra forinterősödést látunk, a magyar tőzsde pedig kisebb emelkedéssel kezdte a napot.
febr. 11
9:24
Az EU hadat üzen a szankciók kijátszóinak – a magyar ügyvédeken is nő a nyomás (Portfolio)
Az Európai Unió új szabályokat vezetett be az uniós szankciók megsértése vagy kijátszása esetére. Ezek a magatartások akár büntetőjogi következményekkel is járhatnak, bizonyos esetekben még szándékosság hiányában is. A tagállamoknak – így Magyarországnak is – 2025. május 20-ig kell átültetniük az új uniós előírásokat. Ez azt jelenti, hogy új jogsza
febr. 11
9:24
5 meglepő ok és jótékony hatás, amiért több gombát kellene enned: azonnal felpörgeti az egészséged! (Femcafe)
Van egy olyan élelmiszer, amelyet egyesek imádnak, míg mások egyáltalán nem kedvelnek. Sokan azonban nem is sejtik, milyen kedvező hatásai lehetnek a szervezetre.
febr. 11
9:24
Érkezik a 13. havi nyugdíj (Demokrata)
Nem változott a 13. havi nyugdíj folyósításának a menete, de abban történt némi módosítás, hogy ki tarthat rá igényt.
febr. 11
9:24
A független média nem tehet arról, hogy... (Demokrata)
A "független" sajtó újságírói egyszerre jutnak ugyanazokra a következtetésekre, varázsütésre kezdik el ugyanazt gondolni.
febr. 11
9:24
25 százalékos vámot jelentett be minden, az USA-ba érkező acél és alumínium termékre Trump (Növekedés)
Donald Trump elnök 25 százalékos vámot jelentett be minden, az Egyesült Államokba érkező acél és alumínium termékre.
febr. 11
9:24
Biometán hajtással zöldít a vezető vonalhajózási vállalat (Transpack)
A világelső vonalhajózási társaság alternatív hajtású, alacsony szén-dioxid-kibocsátású konténerhajókat vásárol.
febr. 11
9:24
Hamarosan forgalomkorlátozás lesz a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren (Autószektor)
Azt írták, hogy a repülőtér indulási - felső - szintjére az utasok nem hajthatnak fel autóval, az érkezési - alsó - szinten pedig csökken a ki- és beszállásra használt terület a munkálatok miatt. A Budapest Airport az autóval érkező utasok számára a zöld táblákkal jelölt "Terminál Parkoló" és a lila táblákkal jelölt "City Break Parkoló" használatá
febr. 11
9:24
Megéri segíteni a fecskéknek (Magyar Mezőgazdaság)
A hazai fecskeállomány az ezredforduló óta több, mint 50 százalékkal csökkent. Holott az olyan repülő rovarok, mint a legyek és a muslicák természetes ellenségei. Minden fecske legalább 1 kilogrammnyi rovart pusztít el a költési időszakban.
febr. 11
9:24
Csillagjegyed alapján: ez a téli alap ruhadarab illik hozzád a leginkább (Bien)
A ruhatárunkat mindannyian a lehető legkülönbözőbb szempontok alapján állítjuk össze. Vannak, akik első helyre a divatot helyezik, mások az eleganciát, megint mások a praktikumot, vagy éppen az előnyös vonalak hangsúlyozását. Azonban nem csak az számít, mit tartasz lényegesnek a ruháidat illetően: az is fontos, mit szeretsz igazán. Vajon csillagjeg
febr. 11
9:26
Megszólalt a MET Csoport a moldovai gázszállítás hátteréről (Portfolio)
Miután tegnap megírtuk, hogy a magyar hátterű MET Csoport nyújt humanitárius jellegű gázszállítást a moldovai szakadár régióba, amely mögött orosz hitelkeret áll, mivel a szakadár régió elutasította az újabb uniós finanszírozást, megkérdeztük a cégcsoportot az ügy hátteréről.
febr. 11
9:26
Nem ütötte meg a Siemens Zrt. eredményeit a gyengélkedő hazai ipar teljesítménye (Portfolio)
Az európai ipar teljesítménye gyengélkedik, a gazdasági környezet egyre kiszámíthatatlanabb és a vállalatoknak folyamatosan új kihívásokkal kell szembenézniük. A hatékonyság növelése, az energiafelhasználás optimalizálása és az ipari digitalizáció kulcsszerepet játszhatnak a versenyképesség növelésében. A Portfolio Jeránek Tamást, a Siemens Zrt. el
febr. 11
9:26
Górcső alatt a honvédelmi nevelés új rendszere: a Honvéd Kadét Program (Demokrata)
Évről évre egyre több fiatalt vonz a Honvéd Kadét Program. Olyan fiatalokat, akik a hazafias nevelés, a katonai életforma és hivatás lehetőségei iránt érdeklődnek.
febr. 11
9:30
Sok munkaadónak okoz nehézséget az idénymunka szigorítása (HR Portál)
A szigorítás elsősorban a zöldség- és gyümölcstermesztésben okozott pánikot.

Keresés