Nyilvánvaló, hogy a nők számára a meleg sálak elengedhetetlenek a téli időszakokban. A leghidegebb napokon is melegen tartanak, miközben még egy egyszerűbb kabátnak is stílust adnak. Mégis, gyakran csak az utolsó pillanatban gondolunk rájuk, amikor kapkodva rohanunk ki az ajtón. Általában túl melegnek, vagy ellenkezőleg, túl vékonynak, a legrosszab
Az adatközlési kötelezettségek hibás teljesítése miatt három szolgáltatóra összesen 12 millió 750 ezer forint bírságot szabott ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
Egy éven belül immár másodszor kellett iskolák százait kiüríteni Cipruson bombafenyegetések miatt - közölte kedden Kiriaki Lambrianidu rendőrségi szóvivő a RIK ciprusi rádiónak nyilatkozva.
Néhány hét múlva indul a Flórián téri felüljárók felújítása, jelentős forgalmi változásokra kell készülni – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Az előkészítő munkák pénteken kezdődnek, de jelentősebb változásokra csak március 1-jétől kell számítani.
Szlovénia csaknem 27 millió euró értékű, hét éves időszakra szóló projektet indít az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség növelésére - közölte a szlovén környezetvédelmi minisztérium.
A képviselők még mindig „vitatkoznak a kriptoadó bevezetéséről és a blokklánc hálózatokon történő tranzakciók ellenőrzéséről”. Egy vezető ukrán törvényhozó
Akár szeretjük a focit, akár nem, a portugál klasszist mindannyian ismerjük, sőt, fejet hajtunk előtte. Cristiano Ronaldo ugyanis a napokban töltötte be a negyvenet, de a huszonévesek is megirigylik elképesztő fizikumát. Utánajártunk, mi a titok, vagyis minek köszönheti a sztárfocista azt a 6-8 szabályos kockát a hasfalán.
A Goldman Sachs megfontolná a vagyonkezelési területen történő felvásárlásokat, de rendkívül szelektíven állna hozzá bármilyen üzlethez – számolt be David Solomon vezérigazgató egy keddi konferencián tett kijelentéséről a Reuters.
Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint a személygépkocsikra tavaly megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt, ami mindössze 1,7 százalékkal volt magasabb a 2023-ban tapasztalt 204 900 forintos szintnél.„Az autósok számára kedvező fejlemény, hogy a biztosítók alig érvényesítették díjaikban az alkatrészárak, illet
A Bajnokok Ligája rájátszás legjobban várt összecsapása következik, ahol a Manchester City és a 15-szörös BEK és BL-győztes Real Madrid csap össze. Két európai futballóriás küzd meg a továbbjutásért egy párharcban, amely minden esély szerint izgalmakban és látványos megoldásokban bővelkedik majd. A mérkőzés kiélezett taktikai csatát ígér, hiszen mi
A Golden Globe-on is taroló, két Oscarra jelölt Áradás sok elemében forradalmi vállalás, ami az érzelmek és a transzcendens mellett a természet erejéről is mesél.
Az emberiségnek évtizedekig fejtörést okozott egy rejtélyes jelenség, ami az Antarktisz kivételével az összes többi kontinensére kiterjedt. Az átlagemberek és a tudósok is értetlenül álltak a magas, kör alakú kúpok előtt, amelyek azóta „Mima-dombokként” váltak ismertté. De mi áll a kupacok hátterében?
Érkezik a havazás, itt a friss előrejelzés! Ezen a napon érkezik meg a hó: A tavaszias január után hirtelen beköszönt a hideg. Február közepére gyorsan megérkezik a lehűlés, és akár már a hét végén ismét havazásra is számíthatunk, nem is tudjuk, hogy egyáltalán várjuk-e a havat, vagy inkább jobb lenne már a tavasz. Ismét itt
A tavalyi évtől Magyarország is alkalmazza a globális minimumadó szabályait, amelyek esetenként akár jelentős mértékben is eltérhetnek a hazai adórendszer megszokott logikájától. A globális minimumadó rendszere a transzferár-szabályokkal kapcsolatban is olyan új szempontokat vet fel, amelyek kezelése összetett feladat lehet az érintett cégek számár
Trump energiapolitikája nemcsak a zöld beruházásokat veszélyezteti, hanem saját pártjának gazdasági érdekeit is. Bár az Inflation Reduction Act (IRA) jelentős tőkét vonzott a megújuló fejlesztésekbe, az új kormányzat intézkedései számos projektet akadályozhatnak meg, ráadásul nagyrészt republikánus vezetésű államokban - írta meg a The New York Time
A műsorvezetőt már többször is megműtötték a pár hónappal ezelőtti motorbalesetét követően. A műsorvezető nincs jó passzban, nem véletlenül fogalmazott úgy, hogy 2025 számára az újjászületés éve lesz.
Nyugat felől sokasodnak a felhők, vegyes halmazállapotú csapadék is érkezik. A felhők miatt enyhülnek az éjszakák, de csak átmenetileg - írja a HungaroMet Zrt.