"Az Északi sarkvidék jövőjével kapcsolatban a nemzetközi jog a meghatározó, amely szerint csak a NATO északi tagállamai és Oroszország lehetnek ott jelen."
A kétszeres olimpiai bajnok úszó, Milák Kristóf másfél év hallgatás után őszintén beszélt az őt ért kritikákról, a kihagyott világbajnokságról és arról, milyen jövőt lát maga előtt a sportágban.
Mondani se kell, hogy az ide Super Bowl műsormenete telítve volt a lenagyobb várományosoknak számító hollywoodi produkciók előzeteseivel, így a közönség végre láthatta az élőszereplős Így neveld a sárkányodat új előzetesét.
Három új szín csatlakozik a népszerű Orient Mako Solar Chronograph kollekcióhoz. Munkahelyi ártalom, hogy jártamban-keltemben észreveszem kin milyen óra van, és a megjelenése óta az Orient Mako Solar Chronograph –leginkább…
Nagyrészt más gyógynövényeket használnak hagyományosan Ázsiában, másokat Európában, vagy Amerikában – de a globalizációnak köszönhetően már minden beszerezhető mindenhol.
Két MÁV-os forrásunk szerint az IT-sok egy része "alkotói munkavégzés" keretében távolról dolgozhatnak a hét egy részében. Ez arra utalhat, hogy az állami cégnek egy kiskapuval kellett megkerülnie a saját szabályait, hogy meg tudja tartani az informatikusokat.
A múlt héten az amerikai Boom Supersonic vállalat átlépte a hangsebességet XB-1 szuperszonikus gépével. Ezzel ez lett az első pilóta által vezetett, nem katonai repülőgép, amely áttörte a hanghatárt a Concorde 2003-as kivonása óta.
Ha visszaemlékszel az 5-10 évvel ezelőtti életedre, biztos, hogy fel tudnál sorolni néhány olyan embert is, akik akkoriban melletted voltak, ma pedig már azt sem tudod, mi van velük.
Keretek és szabályok közé vagyunk szorítva. Ezek egyfelől biztonságot és nyugalmat adnak, de a nyomás, ami ránk nehezedik ezek miatt, olykor elviselhetetlennek tűnik. A munkahelyi szorongást lehet, hogy te is átéled? A munkahelyi teljesítményszorongás nagyon gyakori probléma, különösen azoknál, akik magas elvárásokat támasztanak magukkal szemben va
A szívbarát táplálkozás alappillérei nagyjából megegyeznek az általánosságban ajánlott egészséges táplálkozás szabályaival, de mivel a zsíroknak van a legnagyobb jelentőségük a szív- és érrendszer egészsége szempontjából, ezekre kiemelt figyelmet kell fordítanunk, ha kedvezni akarunk a szívünknek.
Az egyetemi jelentkezések határidejéhez közeledve a Profession.hu idén is elkészítette elemzését a munkaerőpiacon látható, felsőfokú végzettséggel rendelkező munkakeresőket érintő trendekről. Bár bizonyos területeken fontosabbá vált a jelölt hozzáállása a meglévő tanulmányoknál, de diplomával több lehetőség várja a munkakeresőket.Az egyetemi végzet
Az Európai Unió szabályozása szerint 2025 január 1-jétől az eladott új autók kilométerenkénti átlagos CO2-kibocsátása nem haladhatja meg a 93,6 grammot. (Ez jóval szigorúbb határérték, mint a 115 gramm volt 2024-ben.) Azok számára, akik nem tartják be ezeket a paramétereket, a szankciók nagyon magasak: 95 euró minden gramm plusz CO2-ért, szorozva a
Egy év alatt 60 százalékkal emelkedett az ára. Lengyelországban a zeller nagykereskedelmi ára szeptember eleje óta jóval magasabb, mint az előző öt év bármelyikében. Február elején az eleve rekordot jelentő
Eperjes Károly életének talán legfontosabb helyszíne a Győr-Moson-Sopron vármegyei Hegykő, ahol az egész gyermekkorát töltötte, és amit máig az otthonaként emleget. Ám a szülei elvesztését követően megszakadt a közvetlen kapcsolata a településsel, eladta azt az ingatlant, ahol a családja élt. De azt sosem tagadta, hogy a szíve visszahúzta a Sopron
"A 90-es évek Bokros-csomagja Magyarországon egy enyhe előétel volt ahhoz képest, amit az argentinok többfogásos menüként kaptak az elmúlt évben." Ezzel a példával érzékeltette Nagy Sándor Gyula a Heti Világhíradónak Javier Milei kormányának megszorításait.
Nem nagyon vették komolyan az emberek a nemi úton terjedő betegségeket, és most óriási a baj. Arra bíztatnak mindenkit, hogy az óvszer mindig legyen ott a zsebben.
Will Graham első önálló nagyjátékfilmjében a Harry Potter-franchise révén világhírűvé vált Daniel Radcliffe, valamint az Oscar-jelölt Lucas Hedges (A Grand Budapest Hotel, A régi város) alakítják a főszerepeket.
Bár még február van, már most érdemes előre gondolni a nyári melegekre, és gondoskodni környezetünk akár egész éves megfelelő klimatizálásáról. Egy klímaberendezés hosszú távú befektetés, számtalan lehetőség elérhető a piacon, de van néhány igazán fontos kritérium, amelyeket érdemes figyelembe venni, mielőtt döntést hozunk. Az energiahatékonyság, a
Kulcsár Edinát több kommentelő is azzal vádolta meg, hogy biztosan rengeteg bejárónő és szakács segít neki ennyi gyerek mellett, az egykori szépségkirálynő azonban tiszta vizet öntött a pohárba.
A hétköznapok állandó rohanása és teljesítménykényszere miatt egyre nagyobb szükség van olyan pillanatokra, amikor egyszerűen csak létezhetünk. Amikor nem kell semmit csinálnod, csak magadra figyelhetsz. A holland "niksen" filozófia, azaz a semmittévés művészete, pontosan ezt ösztönzi: elengedni a folyamatos produktivitás iránti vágyat, és élvezni
A színésznő egy meglepő, mégis tanulságos helyzetbe keveredett, amikor a kislánya pontosan azt tette egy kisfiúval, amit felnőttek gyakran csinálnak a randizás világában: ghostingolta őt.
Valójában mikor, a gyümölcsfák milyen állapotában ajánlják a téli lemosó permetezést? Olvastam olyat, hogy a fák téli, teljes nyugvó állapotában, de olyat is, hogy rügypattanáskor vagy utána kell elvégezni?
Úgy tűnik, Európából egyre többen látogatják meg a felkelő nap országát, azonban Japán a modern nagyvárosokon túl is tartogat látnivalót. A túrázás és a szabadtéri programok kedvelőinek most 4 olyan japán helyszínt mutatunk, ahol garantált a feltöltődés.
Azelőtt az osztályfőnök foglalkozott a másodikos kislánnyal, de ő épp hiányzott az iskolából. A jogszabály szerint amíg a gyerek az iskola felügyelete alatt áll, biztosítania kell a speciális ellátást.
A magnézium egy alapvető fontosságú mikrotápanyag, amely az általános egészségben játszik nagy szerepet, mégis sokan megfeledkezünk róla. Pedig, ha nem jutunk kellő mennyiségű magnéziumhoz, az izomgörcsök és akár szívproblémák kialakulásához is vezethet."A magnézium létfontosságú ásványi anyag"– mondta Grace Derocha regisztrált dietetikus a TODAY.c
A következő napokban is éjszakánként kemény fagyokra kell készülni. Napközben jellemzően plusz 4-9 Celsius-fok között alakul a csúcshőmérséklet. Szerdától egyre több lesz a felhő és megnő a csapadék esélye is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből. Kedden döntően derült, napos, száraz idő várható, de a nyugati, délnyugati megyékben tö
A BorsodChem zajvédelmi intézkedési tervének második fázisa sikeresen lezárult, és ezzel egyidőben folytatódik a harmadik, befejező szakasz. A több millió eurós zajvédelmi beruházással a vállalat célja, hogy a telephely környezeti zajkibocsátása csökkenjen, illetve hogy az új üzemek létesítésénél már a tervezési szakaszban meg tudják előzni a zajte
Egyelőre nem lesz lényeges változás időjárásunkban: a Nyugat-Dunántúlon folytatódik a felhős, a középső és keleti területeken a túlnyomóan derült idő. A hét közepétől már változékonyabbra fordul időjárásunk.
A mozi világa mindig is bátran nyúlt az erotika, és persze ezen belül is a szex témájához, de vannak jelenetek, amelyek valóban arcpirítóra sikerültek.
A demencia egyre nagyobb problémát jelent a társadalomban, és a kutatások szerint a következő évtizedekben robbanásszerűen megnőhet a betegségben szenvedők száma. Ez nemcsak az érintettekre, hanem családtagjaikra és az egészségügyi ellátórendszerre is óriási terhet ró. A jó hír azonban az, hogy a kockázati tényezők csökkentésével az esetek közel fe