Az idén életbe lépett kedvező szabállyal, amely szerint extra összegű mulasztási bírság megfizetésével kiváltható az üzletzárás, Debrecenben élt először egy vállalkozás – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Egyelőre senki sem tudja, ki és miért utazhatott az Egyesült Államokból Oroszországba, ugyanis jelenleg tilalom van érvényben, civil géppel nem lehet beutazni. Többen gyanítják, hogy Donald Trump különmegbízottja érkezhetett az országba.
Február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve felsőoktatási szakképzésekre a felvi.hu oldalon elérhető E-felvételiben - közölte az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-vel.
A miniszter szerint "a területről a hulladékot az új tulajdonosnak úgy, ahogy ezt az arab befektető megtette volna, az adásvételi szerződés megkötését követően azonnal meg kell kezdeni elszállítani."
Oroszország büntetés-végrehajtási rendszerének vezetése már a teljes körű ukrajnai invázió első heteiben eltörölte az erőszak korlátait a hadifoglyokkal szemben.
Még csak február első harmada telt el, de már most hideglrekordok dőltek meg. Nem lesz ez másként a folytatásban sem bár úgy tűnik, az időjárás kegyes hozzánk, a látszat csal: brutális hidegnek nézünk elébe.
Az Európai Bizottság elindította az InvestAI nevű kezdeményezést, amelynek keretében 200 milliárd eurót fordítanak a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésére.
Mára egyértelműen kiderült: Soros és a demokraták közösen pénzeltek egy hálózatot azért, hogy az ellenfeleikről hazugságokat gyártsanak. A Transparency International is ennek a hálózatnak a tagja, amit a guruló dollárokból finanszíroztak. Megrendelésre hazudnak Magyarországról is – reagált a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) a Transparency In
Lekerült a régi ártábla és újat helyeznek fel a helyére, hatvan perccel a tíz órás nyitás előtt még javában zajlottak az előkészületek a Gyulai Várnál. A keddi naptól a pénztár már nem a rondellában, hanem a korábban börtönhelyiségként használt teremben, közvetlenül a Kerecsényi-kapu mellett működik. A változásokról Fekete-Dombi Ildikó ügyvezető
Dömötör Csaba EP-képviselő európai parlamenti felszólalásában arról beszélt, hogy az Európai Parlamentben "úgy tesznek hitet a háborús politika folytatása mellett, hogy sohasem beszélnek ennek gazdasági terheiről".
Régóta nem látott rossz inflációs adatot közölt kedden reggel a Központi Statisztikai Hivatal, mely a szakmai várakozásokat is alulmúlta. Az élelmiszerek drágulása mellett a leginkább a szolgálttások árának emelkedése lepte meg az elemzőket, akik emiatt rontották makrogazdasági várakozásaikat, valamint egyre kevésbé látják lehetőségét egy jegybanki
A nátha és megfázás egyik legkellemetlenebb tünete az orrdugulás, de az allergiások is gyakran szenvednek attól, hogy nem kapnak rendesen levegőt. Lássuk, mit tehetünk ellene!
Egy sor jogszabályi változás lépett életbe az év elejétől a villamosenergia-rendszerre vonatkozóan, melyek az erőművek hálózati csatlakozását, az energiatárolók telepítését, a háztartási napelemes rendszerek hálózati betáplálását, a társasházi energiaközösségeket, valamint a termelői vezeték és a csatlakozási pont közös használatát is érintik. A mó
Az internetes agresszió visszaszorítását kívánó, tavaly decemberben elfogadott új jogszabály, a 2024. évi LXXVIII. törvény, amely január 1-jén lépett hatályba, máris meghozta az eredményt, egy feljelentés formájában. A Pénzcentrum értesülése szerint ezt a Magyar Orvosi Kamara tette annak kapcsán, hogy egy álprofil mögötti kommentben arra buzdította
Vannak pillanatok az életben, amelyek örökre bevésődnek az emlékezetünkbe. Egy váratlan beszélgetés, egy ártatlan kérdés, vagy egy egyszerű kívánság olyan mély érzéseket hívhat elő, amelyeket nehéz szavakba önteni. Ezt történt most Harry herceggel is, akitől kisfia, Archie herceg szívszorító dolgot kért.
Nem mindig jön ki úgy a lépés, hogy legyen időnk az edzésre. Az is lehet, hogy egészségügyi oka van, amiért nem végezhetünk megterhelő fizikai aktivitást. A University of Sydney új kutatása szerint napi három-négy, egyperces, intenzív aktivitás is nagymértékben csökkentheti az idő előtti halálozás kockázatát, különösen a szív- és érrendszeri megbet
Ha te is igazi nassoló vagy, akkor biztos, hogy vagy a sós finomságokat kedvelők táborába tartozol, vagy mindig az édességek felé hajlasz. Legyen szó a TV előtti kényelemről, vagy egy házibuliról, szokásod azonnal valamilyen harapnivaló után nézni - ezzel nincs is semmi gond, amíg megfontoltan és mértékkel válogatsz. Abban az esetben viszont, ha mi
Az LG Electronics (LG) február 4. és 7. között, a barcelonai Integrated Systems Europe (ISE) kiállításon mutatta be legújabb digitális kijelzőinnovációit. Az LG "Testreszabott megoldások, optimalizált növekedés" témájú kiállítási standja a kiskereskedelmi, vállalati, oktatási, közlekedési és vendéglátóipari felhasználásra szánt kijelzőket szektorok
Az aeroponikus termesztési rendszer a hidropónia egyik változata, úgynevezett tápködkultúra, melyben a növényi gyökerek nem tápoldatba merülnek, hanem a rendszerhez tartozó tápoldattartály, valamint mikroszórófejek segítségével juttatják el a tápoldatot a növények gyökeréhez.
"Teljes, egyöntetű állást foglalt a Hungarikum Bizottság, olyan magától értetődő volt mind a két javaslat" – mondta Nagy István a Facebookra feltöltött videóban.