2025. február 10. hétfő

febr. 10
8:48
Üdvözlőlapok, csokoládé és egy kegyetlen kivégzés – különös tények a Valentin-nap történetéből (Hamu és Gyémánt)
Az előzetes becslések szerint az idei évben 27,5 milliárd dollárt, vagyis több mint 11 ezer milliárd forintot költenek majd el az emberek azért, hogy valamilyen módon megünnepeljék a Valentin-napot. Február 14. a világon az egyik legelterjedtebb ünnepnap, amikor általában a soha el nem múló szerelmet dicsőítjük. Ám nem volt ez mindig így: az ókorba
febr. 10
8:48
Donald Trump a hadseregnél és az oktatási tárcánál is felszámolná a pazarlást (Demokrata)
Több száz milliárd dollárt pazarolhattak el a demokraták az amerikai szövetségi oktatási tárcánál és a hadseregnél.
febr. 10
8:48
Menekítik gyerekeiket az ukránok az orosz hadsereg elől, félnek a deportálástól (Növekedés)
Elrejtik gyermekeiket az Ukrajnába való kitelepítés elől a donyecki régióban lévő, az orosz hadsereg által több oldalról is megközelített Pokrovszk (oroszul: Krasznoarmejszk) lakói - közölte Rogyion Mirosnyik, az orosz külügyminisztérium "a kijevi rezsim háború bűncselekményei" ügyében illetékes nagykövete a Telegram-csatornáján.
febr. 10
8:48
Így is mérsékelhetik a gazdák a termelési kockázatokat (Haszon.hu)
Újra megnyílt az önkéntes csatlakozás lehetősége a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez, ami a gazdálkodói öngondoskodást támogató eleme a hazai mezőgazdasági kockázatkezelési rendszernek. A gazdák a nem klimatikus eredetű károkra - például termelési költségek növekedése - is kapnak kompenzációt. A hazai mezőgazdasági krízisbiztosítá
febr. 10
8:50
Tombol a bitcoin-őrület Japánban, itt az egyik nagy nyertes (Portfolio)
A bitcoin árfolyamának emelkedése és Donald Trump kriptopénz-barát politikája jelentős hatást gyakorol a japán befektetői piacra. Egy korábbi szállodatulajdonos cég, a Metaplanet részvényeinek értéke az elmúlt egy évben közel 4000%-kal nőtt, miután a vállalat a kriptovaluták felhalmozására állt át. Ez a stratégia nem egyedülálló, számos cég próbálj
febr. 10
8:54
Akkora a baj a boltokban, hogy a kormány visszahozná az árstopokat? (Menedzsment Fórum)
Ezzel fenyegetőzik Nagy Márton.
febr. 10
8:54
Miért hiszünk a paranormális, hihetetlen dolgokban? Igen, lehet, hogy még te is! (Éva Magazin)
Kedves Olvasó, szerinted lehetséges, hogy valaki meg tudja jósolni a jövőt? Mit gondolsz, vannak boszorkányok? És ördögök? Hiszel abban, hogy a 13 szerencsétlen szám? Létezik a Loch Ness-i szörny? Elképzelhetőnek tartod, hogy a tudat erejével meg lehet mozdítani tárgyakat? – Nos, sok függ attól, kiket és hogyan kérdeznek, de annyi bizonyos, hogy re
febr. 10
8:54
Elbuktak az olívaolajok egy régiós vizsgálaton (Portfolio)
A csehországi Állami Mezőgazdasági és Élelmiszer-felügyeleti Hatóság (SZPI) nemrégiben átfogó ellenőrzést végzett az országban forgalmazott olívaolajok minőségével kapcsolatban. Az eredmények aggodalomra adnak okot, mivel a vizsgált minták közel felénél problémákat tártak fel- írja a Food Safety News.
febr. 10
8:54
Ennek nem lesz jó vége: gyengült a forint reggel, ez lehet az új irány? (Pénzcentrum)
Gyengült a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
febr. 10
8:54
Végre streamelhető 2024 egyik legjobb akciófilmje (Igényesférfi.hu)
Ha szereted a látványos üldözéseket, izgalmas kémjátszmákat és Tom Cruise legendás kaszkadőrmutatványait, akkor van egy jó hírünk: a Mission: Impossible – Leszámolás – Első Rész már elérhető a Netflixen!
febr. 10
8:54
Zelenszkij nem hajlandó választásokat tartani (Magyar Hírlap)
Az ukrán elnök attól tart, hogy a szövetségesek cserben hagyják az országot.
febr. 10
8:54
Harmincöt határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök a hétvégén (Demokrata)
Pénteken 12, szombaton 3, vasárnap 14 jogellenesen az országban tartózkodó külföldit tartóztattak fel.
febr. 10
8:54
Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az acélra és az alumíniumra (Demokrata)
A intézkedés az Egyesült Államok valamennyi kereskedelmi partnerére vonatkozik. A vám mértékét viszonossági alapon szabják ki.
febr. 10
8:54
Gyengült a forint a pénteki záráshoz képest (Növekedés)
Gyengült a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
febr. 10
8:54
Trump beindult: Egymillió embert telepítene ki Gázából, hogy tengerparti nyaralóhellyé változtassa a háborús övezetet (Nyugati Fény)
Arról álmodozik, hogy egyszer majd riviéra lesz Gáza területén.
febr. 10
8:54
Trump újabb vámokat jelent be a héten (Telex)
Várhatóan 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokba irányuló acél- és alumíniumimportra is.
febr. 10
8:54
Nő a stressz, az öngyilkosságok és szívrohamok száma: miért olyan szörnyűek a hétfők? (Bien)
Kevés dolog képes olyan egyöntetű ellenszenvet kiváltani, mint a hétfő. A kutatások szerint nem véletlenül küzdünk ezzel a nappal: a hétfő az érzelmi stressz, az öngyilkosságok és még a szívrohamok szempontjából is kiemelkedik a hét többi napja közül.
febr. 10
8:57
A Disney+ március 3-án élőben közvetíti a 97. Oscar-díjátadót Magyarországon (Digital Hungary)
A 97. Oscar-díjátadót március 3-án, hétfőn hajnalban élőben közvetíti Magyarországon a Disney+. A stream a vörös szőnyeges közvetítéssel indul 0:30-kor, a díjátadó pedig 1:00-kor kezdődik. Az Emmy-díjas televíziós műsorvezető, író, producer és humorista Conan O´Brien először lesz az esemény házigazdája.
febr. 10
9:00
Új vámokat vet ki az amerikai elnök (Infostart)
Donald Trump bejelentette, hogy még hétfőn 25 százalékos vámot kíván bevezetni az importált acélra és alumíniumra.
febr. 10
9:00
Ezeken a helyszíneken ellenőriz az adóhatóság február második felében (HR Portál)
Az adóhatóság munkatársai több vármegyében is ellenőrzik az alkalmazottak bejelentését, valamint a számla- és nyugtaadást.
febr. 10
9:00
Feketén alkalmazott dolgozókat a Paks II. egyik orosz fővállalkozója (444.hu)
Hadházy Ákos találta meg a munkavédelmi hatóság nyilvántartásában az Orgenergosztroj Zrt.-t.
febr. 10
9:00
Orvosi vélemény: koncentrációs tábori túlélőkre hasonlítanak a kiszabadult izraeli túszok (ATV)
Súlyos éhezés és kínzások nyomait viselik legutóbb elengedett túszok.
febr. 10
9:00
Rogyion Mirosnyik: Ukrajna egy koncentrációs tábor, rendkívül nehéz elhagyni (Demokrata)
Pokrovszk lakói elrejtik gyermekeiket az ukrán kényszerevakuálás elől.
febr. 10
9:00
Hatalmas pofont kapott a Fradi: Kubatov Gábor fájdalmas vereségről ír, Robbie Keane számára elfogadhatatlan volt az első félidő (naphire.hu)
A Puskás Akadémia átvette a vezetést a Fraditól.
febr. 10
9:06
Európában lakhatási válságot okozott a lépés, amit most Új-Zéland tervez (Portfolio)
Az új-zélandi kormány lazít az úgynevezett "arany vízum" szabályain, hogy több tehetős befektetőt vonzzon az országba. A változtatások részeként eltörlik az angol nyelvtudás követelményét és csökkentik a kérelmezők által az országban töltendő napok számát. Ez a lépés ellentétes az európai tendenciával, ahol több ország is megszüntette hasonló progr
febr. 10
9:06
Életbe lépett a védelmi működés a Paksi Atomerőműben: csökkent a teljesítmény, mi történhetett? (Pénzcentrum)
Az MVM Paksi Atomerőmű 4. blokkján automatikus védelmi rendszer lépett működésbe, ami 180 MW-tal csökkentette a teljesítményt. A szakemberek dolgoznak a hiba elhárításán, a blokk biztonsága nem került veszélybe.
febr. 10
9:06
Szijjártó Péter: Az évszázad lehetőségét kapta a magyar vasúti járműipar (Magyar Hírlap)
A külgazdasági és külügyminiszter szerint minden akadályt el kell hárítani az egyiptomi–orosz–magyar megállapodás elől.
febr. 10
9:06
Nemzetközi ingatlanóriás nyit szálláshelyet Budapesten (MMonline)
A NUMA Group, Európa egyik vezető digitális idegenforgalmi szolgáltatója bejelentette a magyar piacra lépését, amely során elsőként 170 egységből álló innovatív szálláshelyet nyit Budapest szívében, ezzel tovább erősítve jelenlétét a kelet-közép-európai régióban. A projekt a közép- és délkelet-európai ingatlanpiac meghatározó befektetőjével és fejl
febr. 10
9:06
Felgyorsítja atomfegyverkezését Észak-Korea (Növekedés)
Kim Dzsongün észak-koreai vezető a hétvégén kijelentette, hogy országára nézve veszélyt jelent az Egyesült Államok biztonsági partnerségének fokozása Dél-Koreával és Japánnal, ezért ígéretet tett Phenjan atomfegyver-programjának a gyorsítására - derül ki a KCNA észak-koreai állami hírügynökség közléséből.
febr. 10
9:06
Bennragadt és elvesztett szabadságokért küzd az orvosi kamara (Forbes)
Több ezer orvos és ápoló nemkapta meg a szabadságát az elmúlt években, az egészségügyi államtitkár szerint nem is fogják. A MOK máshogy látja.
febr. 10
9:09
Csökken a hagyományos bankok piaci részesedése (Fintech)
Az Egyesült Királyságban egyre nagyobb teret nyernek a digitális bankok. Az elmúlt években jelentős átalakulás ment végbe: míg 2018-ban a brit felnőtt lakosság csupán 16 százaléka volt neobankok vagy fintech szolgáltatók ügyfele addig 2024-re ez az arány elérte az 50 százalékot. Sokan már nemcsak kiegészítő számlaként, hanem első számú pénzügyi szo
febr. 10
9:12
Egy magyar platán is versenyben az Év európai fája szavazáson (Infostart)
A versenyben 15 figyelemreméltó fa szerepel, mindegyiknek egyedi története van.
febr. 10
9:12
Brüsszel új szuperhatalmat akar: a tagállamok palotaforradalmat indíthatnak (Portfolio)
Az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (Esma) ambiciózus célokat tűzött ki a pénzügyi szabályozás egyszerűsítésére és az uniós piacok harmonizálására, de erős ellenállásba ütközik a nemzeti felügyeletek részéről. A kezdeményezés a bürokrácia csökkentését és az amerikai SEC-hez hasonló felügyeleti rendszer kialakítását célozza, de komoly finanszírozási
febr. 10
9:12
Egyetlen mozdulat, de vészhelyzet esetén életet menthet a repülőn (Drive)
Egy légitársaság pilótája saját TikTok-oldalán osztott meg egy videót, melyben részletesen kifejtette, mi a teendő, ha vészhelyzet történik a repülőgép fedélzetén, valamint azt is elárulta, pontosan hogyan működik az utasok feje felett található oxigénmaszk.
febr. 10
9:15
Heti horoszkóp 2025. február 10–16.: Itt az Oroszlán-telihold: egész héten izzani fog a levegő! (Sassy)
Itt az idő a romantikára (és nem csak Valentin-nap miatt)!
febr. 10
9:15
300 millió forint sült sertésbőrre: erre nemet, másik két üzletre igent mondtak a Cápák (Digital Hungary)
Míg a keto chips üzletre és az elektronikai vállalkozásra nem haraptak a Cápák, a régi tárgyakba új életet lehelő vállalkozás, valamint a nőkre fókuszáló edukatív biznisz befektetőkre talált.
febr. 10
9:18
Izgalmas hét vár a forintra (Portfolio)
Stabilan kezdi a hetet a forint, az euróval szemben 405-406 között ingadozik az árfolyam.
febr. 10
9:18
A kínai elnök részt vesz májusban a moszkvai győzelem napi megemlékezésen (444.hu)
Hszi Csin-ping is meghívta Putyint a szeptemberre tervezett kínai második világháborús megemlékezésre.
febr. 10
9:18
Medveczky Ilona eléggé kiakadt Friderikusz Sándor egyik kérdésén: "Ordított velem, hogy mégis hogy gondolom" (SzMo)
A riporter a podcast adásának évfordulóján emlékezett vissza egy korábbi beszélgetésükre. A táncosnő szerinte "elementárisan kérte ki magának" az egyik kérdését.
febr. 10
9:18
Super Bowl: Jalen Hurts lett az MVP (Magyar Hírlap)
Magyar idő szerint hétfő hajnalban a Philadelphia Eagles nyerte a profi amerikaifutball-liga (NFL) idei nagydöntőjét, az 59. Super Bowlt.
febr. 10
9:18
Baljós hírek érkeztek a gazdaságról: Pácban a nyugdíjasok, pokoli drágulási hullám söpör végig Magyarországon (Nyugati Fény)
Egy év alatt 12 százalék felett drágultak az élelmiszerek, miközben a nyugdíjak alig nőttek.
febr. 10
9:18
Trump lehajol az apróért, nekimegy a legkisebb amerikai pénznek (Telex)
Már egy ideje szó van arról, hogy nem kellene tovább gyártani a centet, mert egy centnél jóval többe kerül.
febr. 10
9:18
Pontosan meghatározták: Egyetlen országrészben lehet hó csütörtökig – már az éjjel jön a brutális, -10 fokos hideg (Most Hír)
Időjárás: Változékony idő várható a következő napokban Magyarországon. Ráadásul az egyes tájegységek között nagy eltérés is lehet. Mutatjuk, mit lehet tudni most.
febr. 10
9:24
Ma sem fognak unatkozni a tévé előtt a sportrajongók - sport a tévében (Infostart)
Sok foci, lósport és snooker is lesz a sportműsorok között.
febr. 10
9:24
Ez történik, ha a nézők készítik a Super Bowl-reklámod: a Doritos-sztori (Kreatív Online)
A nagy sikerű közönségverseny visszatért az év legnagyobb amerikaifutball-kupájára. De mi az a Crash the Super Bowl és jelent-e bármilyen kockázatot, ha alapvetően nem profi reklámosok kezébe adjuk a méregdrága képernyőidőt? Reklámdömping!
febr. 10
9:24
"Úgy éreztem, kimaradok mindenből" – Fájdalmas ára van a világsztárságnak: megszólalt a Blikknek a zseniális David Garrett (Blikk)
David Garrett több mint három évtizedet átfogó, üstökösként felívelő karrierje során milliókat bűvölt el a klasszikus zene mesteri interpretációival, és – egyedi crossover előadóként, a klasszikus és a könnyűzene közötti határokat elmosva – új dimenziókat nyitott meg. A világhírű hegedűművész most a Blikknek mesélt arról, mennyi áldozatot kellett h
febr. 10
9:24
Tízszeresére nőtt az OXO kezelt vagyona: a nagyok ligájába lép a fúzióval (Portfolio)
Az OXO Technologies az elmúlt években folyamatosan építette fel a külföldi terjeszkedés és tőkebevonás lehetőségét, az euróbevezetés és a székhely Hollandiába való költöztetése után most azonban nemcsak tőkét vont be, de akvirálta Európa egyik legjelentősebb magántőke- és kockázatitőke-csoportját, a 3TS Capital Partnerst. A tranzakció részleteiről,
febr. 10
9:24
Elképesztő a testre gyakorolt hatása: ez történik veled, ha naponta megeszel 2 szem brazil diót (Femcafe)
Egyre több videó kerül fel a TikTokra, amiben arról beszélnek egyesek, hogy minden reggel megesznek két szem brazil diót. Nem egyet, nem hármat, mindig kettőt. Meg fogsz lepődni azon, milyen egészségügyi előnyei vannak a brazil diónak!
febr. 10
9:24
Fájdalmas vallomás: Priscilla Presley-t egy női rajongó levele ébresztette rá, hogy mit művel a háta mögött Elvis (Femcafe)
A színésznőként és üzletasszonyként is híressé vált Priscilla Presley 1967 és 1973 között volt a rock 'n' roll királyának felesége. Nemrég egy nyilvános beszélgetés során idézte fel viharos házasságuk egyik legmegrendítőbb pillanatát.
febr. 10
9:24
Kiakadt a Jóbarátok sztárja, és Muskhoz fordult segítségért (Magyar Hírlap)
David Schwimmer keményen bírálta Kanye Westet az antiszemita posztjai miatt.

Keresés