A miniszterelnök a Karmelitában fogadja az AfD elnökét. Orbán Viktor a Weidel-látogatásról azt posztolta: nagyon várja, itt az ideje ledönteni egy újabb falat.
Friderikusz Sándor nem értette, miért nem teheti fel ugyanazt a kérdést a népszerű hírességnek, amit nagynevű kollégája, a rádiósként ismertté vált Szilágyi János egyszer már elsütött.
Az áldozatvédelem, a pártfogó felügyeleti tevékenység és a családi csődvédelem tematikájának oktatásba illesztése érdekében együttműködési megállapodást kötött az Igazságügyi Minisztérium és a győri székhelyű Széchenyi István Egyetem hétfőn Budapesten.
A német járműipari vállalatok üzleti hangulatát jelző mutató jelentősen csökkent januárban a müncheni ifo gazdaságkutató intézet felmérésének eredményei szerint.
A Patrióták Európáért európai parlamenti frakció elfogadhatatlannak, az átláthatóság és az ellenőrizhetőség jogszabályi kötelezettsége durva megsértésének tartja, hogy az Európai Bizottság 2023-as évre vonatkozó csalás elleni jelentése, továbbá az uniós parlamenti zárszámadási jelentések tervezetei el akarják hallgatni az Európai Unió történetének
A bértárgyalás a munkavállalás egyik legfontosabb mozzanata, általában egy alku folyamat, amelyre érdemes előre és alaposan felkészülni. A HR szakember szerint az alkuldozás nem mindenkinek megy, sokan inkább elfogadják a felajánlott bért, pedig lehet ez másképpen is!
A 2025-ös GLAMOUR Women of the Year gálán is a kiemelkedő tehetség és női energia kerül a fókuszba, már nyilvános, hogy kikért szurkolhatunk és kikre szavazhatunk a magazinnak köszönhetően. Márciusban hat kategória jelöltjei közül kerülnek ki a közönségkedvencek, többek között Csobot Adél, Törőcsik Franciska, Rubint Réka, Ördög Nóra és Telegdy-Kapá
Rusvai Miklós víruskutató az Indexnek azt mondta, jelenleg 8 éve nem tapasztalt influenzajárványt élünk meg, de már vannak arra utaló jelek, hogy hamarosan véget érhet a járvány.
Rekordszintre emelkedett az arany ára, miután Donald Trump amerikai elnök új vámokat helyezett kilátásba az acél- és alumíniumimportra, Kína pedig lehetővé tette biztosítók egy csoportjának, hogy aranyba fektessenek.
Nem egyértelműen kommunikálta a 2023. január 1-től érvényes előfizetői-díjemeléssel, illetve a 2023 májusától érvényesített inflációkövető díjkorrekcióval kapcsolatos feltételeket a 4iG leányvállalata, a DIGI. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közleménye szerint a távközlési társaság olyan módon alakította ki kereskedelmi gyakorlatát, hogy a várható
A 2025-ös évet az asztrológusok már sokkal szívet melengetőbbnek tartják, mint a mögöttünk álló időszakot: jobb karrierlehetőségek, jobb egészségi állapot, javulni kezdő anyagi helyzet, átértékelések várnak ránk. De mi a helyzet a szerelmi életünkkel?
A műsorban több generáció, összesen mintegy 250 táncos lépett színpadra. A többség október óta készült a februári eseményre, de voltak, akik hétvégente tudtak csak próbálni. A három órás műsor során minden generáció megkapta a lehetőséget a színpadon. Kotroczó Julianna 1962-ben csatlakozott a gyulai néptáncegyütteshez. A szombati, második esemény
Franjo von Allmen 23 évesen a lesiklás legfiatalabb világbajnoka lett. Nem szokványos a karrierje, pár éve kolbászt neveztek el róla, vb-aranya miatt pedig az egész válogatott hülye hajat nyíratott magának.
Egymilliárdos mérföldkőhöz érkezett az egyik legsikeresebb magyar startup, a Diverzum. A nyugati országokban már bevált gyakorlat, hogy a márkák egyedi kedvezményekkel szólítják meg és segítik a fiatalokat, itthon viszont ez sokáig gyerekcipőben járt. A Diverzum csapatának köszönhetően már minden Magyarországon tanuló diáknak megadatik ez a lehetős
A magyar miniszterelnök annak kapcsán fejtette ki a gondolatait, hogy Trump beszántotta a hivatalos amerikai kormányzati segélyszervezet, az USAID támogatásait. Már korábban is hálálkodott az amerikai elnöknek, hogy "megszüntette ezt a sötét összeesküvést".