A Naprendszeren kívüli bolygók ezrei ismertek már, mégsem sikerült eddig egyetlen hozzájuk tartozó holdat sem azonosítani – hiába lenne logikus, hogy léteznek. Most egy távoli barna törpe finom billegése adhatja az első valódi nyomot: a HD 206893 B pályájában kimutatott rendellenes mozgást a kutatók szerint egy hatalmas tömegű hold okozhatja.
2026-ban a minimálbér bruttó 290 800 forintról 322 800 forintra nő, míg a garantált bérminimum bruttó 348 800 forintról 373 200 forintra. Ez az előbbinél 11%-os, utóbbinál 7%-os emelkedést jelent a 2025-ös értékekhez képest.
Több évtizedes online közvetítői tapasztalattal és 2,5 milliós ügyfélszámmal rendelkező versenytársat kapnak a magyar hitelközvetítők: 31 év után a hitelpiacra is belép a Netrisk, néhány hónapon belül a jelzáloghitelek és a kkv-hitelek területét is célba véve. Besnyő Mártonnal, a Netrisk Csoport Ausztriáért és Magyarországért felelős regionális ügy
Az eddig hibátlanul teljesítő magyar együttes számára egy pont kell a legjobb nyolc közé kerüléshez, amit pénteken az ellen a Japán ellen kellene megszerezni, amelyet története során eddig mindig legyőzött.
Az eset Beladice községben (Aranyosmaróti járás) történt: a rendőrök egy átlagos járőrözés során figyeltek fel egy sötét színű személykocsira, amely elég furcsán haladt. A nyomába eredtek, a villogók bekapcsolásával pedig megállásra szólították fel a sofőrt, az viszont nem reagált, sőt, inkább gázt adott – közölte a TV JOJ. Az autós megpróbált megl
Ismét Vonyarcvashegyen jöttek össze a Kárpát-medencei borrendek. A Zenit Hotel Balaton 200 éves pincéjében a résztvevőknek lehetőségük volt ismerkedni, tapasztalatot cserélni, borokat kóstolni
A generatív mesterséges intelligencia néhány év alatt önálló iparággá nőtte ki magát, és a ChatGPT 2022-es megjelenése óta sokáig úgy tűnt, az OpenAI behozhatatlan előnyre tett szert. Ma azonban már egészen más a helyzet: a versenyzők száma gyorsan bővül, a modellek közötti teljesítménykülönbségek folyamatosan csökkennek, az árak pedig lefelé tarta
Az Axiom Space Ax-4 küldetése során a Nemzetközi Űrállomásról új típusú felhők feletti elektromos fényjelenségeket, az ún. kék tündéreket (pixie) észleltek. Ezek a koronakisülések rövid életű, de akár több négyzetkilométernyi területre kiterjedő fényjelenségek, melyek a zivatarfelhők tetején vagy belsejében alakulnak ki. A jelenség hátterében a fel
A kormány törvénymódosítással lépne fel a csaló jogosítványszerzőkkel szemben, és lehetővé tenné a vizsgatermekben a mobilkommunikációs jelek zavarását.
Megérkezett a transzferár-rendelet tervezete, amely 2026-tól lép a jelenlegi NGM 32/2017-es szabályozás helyére. A jogalkotó deklarált célja az adminisztratív terhek csökkentése és az adóhatósági ellenőrzés támogatása. Ez a két, egymástól eltérő célkitűzés úgy kerül át a gyakorlatba, hogy míg a kisebb transzferár ügyleteknél enyhül a dokumentációs
Újabb nagy kartellügyet zárt le a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Kukásautók és csatornatisztító járművek közbeszerzéseit egyeztették tiltott módon egyes gyártó cégek több éven keresztül. A kartellezésben érintett hét cég közül hatra szabott ki összesen közel 1,3 milliárd forint bírságot a GVH Versenytanácsa. Az érintett cégek egy kivételtől elteki
Megoldódott a Penny nemrégiben megjelent saját márkás sörös dobozainak visszaváltása azt követően, hogy a múlt héten több panasz is érkezett, miszerint az autómata nem fogadja be azokat.
A holland Perfect szárzúzók, mulcsozók, körforgó kaszák, soraljművelő talajmarók és seprők 7 és fél évtizede szolgálják ki a zöldség- és gyümölcstermesztőket, valamint a szántóföldi növénytermesztőket, állattartó telepeket és önkormányzatokat. A kiemelkedő minőségű termékek magyarországi forgalmazója a győri Tatra Savaria invet s.r.o.
A streamingóriás ajánlata lett a befutó a világ egyik legismertebb médiacégéért. Az iparágban már most sokan aggódnak, hogy a történelmi jelentőségű felvásárlás Hollywoodban válságot idézhet elő.
A hagyományos Szilveszter Rallyt december 27–29-én rendezik meg Fóton, a tavalyi gyorsaságinál jóval hosszabb szakaszon. A hagyományos év végi versenyek közül az idén a Mikulás Rally sajnos elmarad, a Szilveszter Mini Rallyt viszont megrendezik december 27–29-én. Megjelent a versenykiírás, és már lehet is jelentkezni az év végi dzsemborira. A Hunga
A kárpátaljai férfi halálát nem bűncselekmény okozta – közölte a Kárpátaljai Megyei Főügyészség. Szerintük Sebestyén kórházi kezelés alatt állt, az orvosi személyzet nem követett el mulasztást, és nem találtak erőszakra utaló sérüléseket a testén.
Mikulás alkalmából, december 6-tól ismét olcsóbban kapják majd az üzemanyagot a hazai töltőállomások a Holtankoljak.hu legfrissebb információi szerint. Szombattól ugyanis
Egyik elkezdte, a másik meglátta, a harmadik azt gondolta, milyen jó ötlet – néhány nap alatt meg is volt az illegális parkoló az M85-ös gyorsforgalmi mentén Sopronban, Mosonmagyaróváron és lassan Győrben is. Ingázók kényszermegoldását látjuk. Ausztria már talált választ a helyzetre.
According to documents obtained by Direkt36, several residents of the Hűvösvölgy children’s home reported verbal and physical abuse by certain employees of the institution. Investigations into the matter yielded conflicting findings, but clearly pointed to serious shortcomings in the country’s child protection system.
Dér Heni, Freddie vagy Vavra Bence? Ez a kérdés a Sztárban Sztár All Stars második évadának döntőjében. Vasárnap kiderül, hogy ki emelheti a magasba a TV2 showműsorának trófeáját. A döntés a nézők kezében van, női győztes lesz vagy az egyik fiú duplázik? Az izgalmakat pedig csak fokozza, hogy a Sztárban Sztár All Stars vasárnapi élő showjában kerül