A poharak fogyóeszközök, amelyektől még a leggondosabb háztartásokban is búcsút kell mondanunk időről-időre. Balesetek mindig előfordulnak, különösen az ünnepeken és kerti partikon, amikor összejön a család és a barátok. Ennek eredménye a többféle szett, fogyatkozó létszámmal. A Happy Glass üveghatású pohárkollekciót ennek a problémának a kiküszöbö
Az énekes őszintén mesélt a Petőfi Rádió vendégeként arról, hogyan fordított sorsán, amikor élete nagy lehetősége előtt családja Magyarországra költözött.
A mini implantátumok tökéletesen stabilizálják a fogpótlást, azonban számos tévhit és félreértés van velü kapcksolatban. Ebben a cikkben tiszta vizet öntünk a pohárba.
Enyhe emelkedéssel nyithat pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 151,91 pontos, 0,14 százalékos emelkedéssel, 109 387,87 ponton zárt csütörtökön.
A mikromobilitási eszközökkel okozott személysérüléses közlekedési balesetek száma drasztikusan nő Magyarországon. Míg 2024 januárja és októbere között 337 ilyen esetet regisztráltak, addig 2025 azonos időszakában már 600-at, ami 78 százalékos emelkedést jelent. A probléma nem korlátozódik a fővárosra, több vármegyében is aggasztóan magas a baleset
Goldie Hawn megrendülten idézte fel Diane Keaton energiával teli személyiségét és kettejük mély barátságát a Women in Entertainment gálán, ahol a színésznő könnyeivel küszködve hajtott fejet a nemrég elhunyt hollywoodi legenda előtt.
A Taboola bemutatja a Predictive Audiences AI alapú célzási megoldását, mely a vállalat Realize elnevezésű performance fókuszú hirdetői platformján elérhető. (x)
Bár a bennfentesek szerint az uralkodó a legrosszabbra készül, ragaszkodik a hagyományos programokhoz. Az ünnep egyszerre lesz borongós és reményteli Katalin hercegné leletei miatt.
A reklámmentes YouTube-nézést biztosító SmartTube alkalmazás komoly biztonsági problémába ütközött, mutatjuk, miről van szó. Nemrégiben arról számoltunk be a Mosthir.hu-n, hogy a Google Play Áruházból letölthető két alkalmazás is veszélyes lehet, ugyanis a Necro nevű trójai vírust rejthetik. Ez a kártevő képes adatlopásra, kémkedésre és jelszavakho
Válás, szakítás, családtagok vagy partnerek közötti feloldhatatlan ellentétek esetén érthető módon a korábbi közös bankszámlát is szeretnék megszüntetni a felek. De hogyan zajlik a folyamat, mire figyelj? És mi történik akkor, ha nincs egyetértés?
A német gyáripari rendelések a várakozásokat messze felülmúló kiugrást mutattak októberben. A bővülést a nagy szállítási eszközök kategóriája húzta – ez már a várva várt kormányzati élénkítés hatása lehet. A friss adatok tovább erősítik a reményt, hogy az utolsó negyedévet már növekedéssel zárja a német gazdaság.
Hogy a startupból, jelen esetben egy politikai startupból nem válik-e valódi értéket, terméket, mondanivalót közvetítő egységgé, azt nehéz előre megjósolni.
A nemzetközileg ismert filmrendező életpályáját ünnepelte a Magyar Hollywood Tanács az Origo Filmstúdióban. Enyedi Ildikó - aki nemrég ünnepelte 70. születésnapját - személyesen vette át az Adolph Zukor-díjat.
Alig négy hónap alatt 140 százalékos emelkedést produkáltak az American Eagle részvényei, miután az amerikai ruhamárka Sydney Sweenyvel forgatott reklámfilmet, amely valóságos kasszasikernek bizonyult.
A Ridikül YouTube-csatornáján futó Sorsfonalak legújabb epizódjában Kisfaludy Nóra műsorvezető a transzgenerációs traumák témáját állította a középpontba.
A jelen közlemény (értékpapír) reklám Az Mbh Bank Nyrt. nyilvános értékesítésre bocsátja a társaság tulajdonában álló, 7 százaléknyi tulajdoni hányadot megtestesítő sajátrészvény-állományt. A részvényértékesítéssel szélesebb befektetői bázist akarnak építeni, és fontos cél, hogy a bank sikereiből a lakosság is közvetlenebbül részesedhessen. A rész
Egy JetBlue-járat utasai szó szerint saját bőrükön tapasztalták meg, milyen az, amikor a világegyetem belenyúl egy repülőgép számítógépébe – a gép Floridánál hirtelen zuhanni kezdett, több mint egy tucat ember megsérült.
Új veszélyre figyelmeztet az Államkincstár a Mobilkincstár appban. A tájékoztatás szerint csalók élnek vissza a Kincstár nevével, adategyeztetést sürgető SMS üzenetekkel zaklatják az ügyfeleket, akiknek a személyes adatait próbálják így megszerezni. A napokban a jegybank is kiadott egy hasonló tartalmú figyelmeztetést.
2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2%-kal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5%-os emelkedése járult hozzá. Az agrárium termelési volumene 3,6, ezen belül a növénytermesztésé 8,7%-kal esett vissza – tette közzé honlapjá
Az építőiparban jövőre nem gyors visszapattanásra, hanem lassú, fokozatos élénkülésre lehet számítani, amelyet elsősorban a lakossági felújítások, az energiahatékonyságot ösztönző programok és a kedvezményes hitelek hajtanak - közölte trendelemzése alapján a Mapei Kft.
Az idén októberben az ipari termelés volumene 2,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – tudatta a KSH. Havi szinten azonban 0,5 százalékos növekedést mértek. Az egyik banki elemző szerint a tizedik havi adatok alapján megalapozott lehet az ütemes negyedik negyedévi teljesítmény a magyar gazdaságtól.
Harry és Meghan jó pár éve nem karácsonyozik már a brit királyi családdal, ám ez nem azt jelenti, hogy a régi windsori hagyományok közül egyet se követnének.
Zoe Johnson tanárnő még 2013-ban írt levelet egy iskolának, melyben azt tudakolta, van-e megüresedett oktatói állás az intézményben. Üzenetére nyolc éven keresztül semmiféle válasz nem érkezett.
A miniszterelnök az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos diplomáciai eseményekről, energetikai kérdésekről és belpolitikai ügyekről fejtette ki a véleményét a Kossuth Rádióban.